1957. december 24-én járunk Budapesten. Az Államvédelmi Osztálynak minden tagját le kell ellenőriznie az év végéig, hogy megbizonyosodjanak a rendszer iránti töretlen hűségükről. A vizsga a legnagyobb titokban zajlik, melynek során különböző döntési helyzetek elé állítják a tiszteket. Jung András (Nagy Zsolt) ellenőrzése éppen szentestére esik, és még csak nem is sejti, hogy jó barátja és felettese, Markó Pál alezredes (Kulka János) a szemben lévő lakásból minden mozdulatát figyeli és minden szavát hallja. András pedig bajba is kerül: először megjelenik nála titkos szerelme, Éva (Hámori Gabriella), majd a rábízott ügynöklista is eltűnik. A szálak egyre bonyolódnak, mindenki minden eszközt bevet a saját sikere érdekében és kiderül, hogy senki sem egészen az, akinek látszik.

Történelmi témájú magyar film. Az a fajta párosítás, ami - sajnos - csak ritkán sül el jól, és ez az oka annak, hogy jó ideje már én sem nézek meg ilyeneket. Alighanem A vizsgával is elkerültük volna "egymást", de a sok pozitív véleménye és a remek színészek miatt végül mégis úgy döntöttem, hogy adok neki egy esélyt. Érdemes volt.

Bergendy Péter rendező nagyon jól válogatja meg mind a képi, mind a hangulati eszköztárát és gondosan ügyel arra is, hogy ne essen túlzásokba és a film egy pillanatra se váljon hiteltelenné vagy bénává. Emellett a korszak bemutatására is nagy hangsúlyt fektet, kapunk néhány rövidke jelenetet, amelyek kifejezetten ezt a célt szolgálják, és ennek köszönhetően erre a másfél órára mi magunk is a helyszíneken és a korban érezzük magunkat. Köbli Norbert pedig visszaadja a magyar forgatókönyvírásba vetett hitünket, és bebizonyítja, hogy igenis lehet eredeti ötletet minőségi módon megvalósítani.

Ahhoz persze, hogy mindez működjön, szükség volt a megfelelő színészek kiválasztására is, ami szintén hibátlanul sikerült. Nagy Zsolt zárt, eszköztelen játéka remek a főszerepben, Kulka János pedig hasonlóan pazar a néha egyik pillanatról a másikra hangulatot váltó alezredesként. Scherer Péter vizsgabiztosa szintén fantasztikus karakter, akárcsak Hámori Gabi Évája a néhány neki jutó jelenetben. Rajtuk kívül a kisebb szerepekben is olyan jól ismert neveket láthatunk viszont, mint Papp János, Haás Vander Péter, Széles László, vagy éppen Elek Ferenc.

A vizsga kétség kívül az elmúlt évek legjobb magyar filmje, méghozzá azért, mert nagyon ügyesen kerüli ki a hazai alkotások megszokott kliséit és gyengeségeit, és ehelyett nagyon erős hangulattal, eredeti történettel és nagyszerű színészekkel jön, lát és győz. A kétkedőknek is bátran ajánlom, garantált a pozitív csalódás. Pontokat tekintve egy 8/10-et adnék rá, és remélem, hogy még sok hasonlóan jó magyar filmet láthatunk majd.

Végre elérkezett Bella (Kristen Stewart) és Edward (Robert Pattinson) esküvőjének napja, ám a tökéletes boldogságot több minden is beárnyékolja. Jacob (Taylor Lautner) tudja jól, hogy Bella hamarosan maga is vámpír lesz, és akkor talán örökre elveszíti őt, ráadásul Irina (Maggie Grace) is felbukkan, aki gyűlöli Bellát, amiért Laurent miatta halt meg. Az újdonsült házaspár Esme szigetén tölti nászútját, ahol immár végre testileg is együtt lehetnek. Bella azonban hamarosan rájön, hogy terhes, és bár a magzat iszonyatos fájdalmakat okoz neki, elhatározza, hogy mindenképp világra hozza. Túlélheti-e Bella emberként a szülést, mi lesz, ha a farkasok megtámadják őket az egyezség megszegése miatt, és Jacob hogy dolgozza fel a történteket? Aki megnézi a filmet, mindegyik kérdésre választ kap.

Másfél évet kellett várni a Hajnalhasadás I. részére, és bizony számomra az ez idő alatt kikerült előzetesek egyértelműen azt sugallták, hogy ebből bizony nagy csalódás lesz, akárcsak az Újhold esetében. Az persze így sem volt kérdéses, hogy a lehető leghamarabb megnézem a filmet, és reménykedtem benne, hogy előzetes félelmeim helyett inkább rajongói elvárásaim fognak valóra válni, és hála az égnek így is történt. Lehetséges, hogy Bill Condon másodállásban esküvőszervezőként dolgozik, ugyanis nagyszerűen jelenítette meg ezt a várva várt eseményt, amelyen tényleg igazán gyönyörű volt minden. Ami meglepett - kellemesen - hogy néhány "feszültségoldó" poént is kaptunk, főként Charlie-tól, és a pohárköszöntőkön is jókat lehetett nevetni, mert mindegyik kínos(an vicces) volt a maga módján. A riói képsorok hasonlóan gyönyörűre sikerültek, még így néhány percben bemutatva is csodálatos a brazil főváros. Esme szigete nemkülönben, bár itt elsősorban a tengert láthattuk és persze Cullenék luxusvilláját. A film második felében pedig jöttek a még komolyabb izgalmak, ahogy Bella készül a szülésre, Jacob és a többi farkas reakciói, valamint néhány kimondottan jól megcsinált akciójelenet a sötét erdőben.

Természetesen a rajongók részéről kötelezően elvárt dolgok sem maradhattak el. Fél percet sem kell rá várnunk, hogy Taylor Lautner megszabaduljon a pólójától, és persze Robert Pattinsont is láthatjuk félmeztelenül, Kristen Stewartot pedig néhány szexi ruhadarabban és persze a külön Bella számára tervezett esküvői ruhában. Mindenképp említést érdemel, hogy a három főszereplő színészi játéka bizony egyértelműen fejlődött. Nyilván nem azt mondom, hogy Oscar esélyes alakítást nyújtana bárki is, de mindenkinél megjelenik néhány apróbb gesztus, amikből látszik, hogy most már jóval magabiztosabbak és hozzászoktak a karakterekhez - beleértve az ezzel járó mindennemű felhajtást is. Ahogy már említettem, a poénokat főleg Charlie szolgáltatta, és ezzel kapcsolatban jegyezném meg talán az egyetlen olyan dolgot, ami a könyvből kimaradt: Jacob valahányszor meglátogatja Bellát, elsüt egy szőke nős viccet Rosalie-nál, igaz, a filmben mindössze két-három alkalommal jár kedvenc vérfarkasunk Cullenéknél, így végül is ez egy megbocsátható hiányosság.

A legérdekesebb kérdés talán az volt, hogy a szülést hogy sikerül megjeleníteni a filmben, hiszen a könyvben Stephenie Meyer meglehetősen szemléletesen, a maga nyerseségében írja le a folyamatot, amit értelemszerűen ilyen korhatár besorolás mellett a filmben nem lehetett megtenni. Ezzel együtt a jelenet így is elég erősre sikeredett, mindössze annyi "finomítás" van, hogy a kamera az utolsó  pillanatokban elvált. Ezen és a már említett "külföldön" játszódó jeleneteken kívül kiemelném még azt az animációs jellegű megoldást, ahogy a Bella vérében áramló méreg terjedését megjelenítették, valamint a flashbackeket, illetőleg Jacob bevésődését, amely igazán magával ragadóra sikeredett.

A Hajnalhasadás számomra pontosan azt hozta, amit vártam, pedig az rajongóként nem volt kevés, így azt hiszem, ha kivesszük a képletből az X... fan-faktort, úgy is egy simán nézhető végeredményt jelent. A Napfogyatkozáshoz hasonlóan én erre is 8 pontot adnék, és jöhet az egy éves várakozás a mindent lezáró utolsó rész előtt.

Oliver (Ewan McGregor) élete nehéz időszakon van túl: előbb édesanyja halt meg, majd ezután apja, Hal (Christopher Plummer) bejelentette, hogy meleg, ráadásul szintén halálos beteg. Hősünk ráadásul munkájában sem igazán találja a helyét, és már úgy tűnik, végleg elzárkózik mindentől és mindenkitől, amikor egy barátjánál rendezett összejövetelen megismerkedik Annával (Mélanie Laurent). Első látásra egymásba szeretnek, és Oliver ekkor jön csak rá igazán, milyen nehezen boldogul egy párkapcsolatban. Megpróbálja apja bátorságából erőt meríteni, sőt, furcsamód még kutyája, Arthur is "segít" neki.

Mindenekelőtt azzal kezdeném, hogy Ewan McGregor hosszú évek óta az egyik kedvenc színészem, így természetesen nagyon megörültem neki, hogy DVD-n hozzánk is megérkezett ez a tavalyi filmje. Oliver karaktere ugyan zárkózottsága miatt nem túl sok tered hagy neki a kibontakozásra, de így is kihozza a maximumot a szerepből, ami ez esetben elsősorban abból áll, hogy együtt érzünk vele. További örömteli hír, hogy a színészt ismét állandó magyar hangja, Anger Zsolt szólaltatja meg, és párosuk ismét tökéletesre vizsgázik. Mélanie Laurent-t eddig még csak a Becstelen Brigantykban láttam és ottani szerepéhez képest Anna karaktere bizony egészen más. Az viszont biztos, hogy a színésznőnek ez is-az is nagyon jól áll, és ezúttal az imádni való oldalát ismerhetjük meg, amelynek köszönhetően Oliverhez hasonlóan mi is könnyedén beleszerethetünk Annába. Sallai Nóra hangja pedig - ha ez egyáltalán lehetséges - még bájosabbá és tüneményesebbé teszi a figurát, ráadásul a színésznőhöz is tökéletesen passzol, jó lenne, ha a későbbiekben állandósulnak a kettősük. Christopher Plummer pedig természetesen, mint mindig, ezúttal is fantasztikus, vidám és szomorú perceket egyaránt szerezve nekünk.

A film elsősorban a kapcsolatokról szól, és arról, hogy azok mit jelentenek és milyen hatással vannak az ember életére. Anna és Oliver szerelme nagyon érdekes, és a legelső dolog, ami nekem eszembe jutott róla, az az, hogy mennyire szükségük van egymásra. Persze ez általánosságban is igaz a kapcsolatuk nagy részére, de náluk különösen kiütközik, már csak az adott élethelyzetükből fakadóan is. Ezzel szembe Hal és párja kapcsolatában még a vége felé sem ez dominál, hanem a könnyedség és a vidám pillanatok. Mike Mills egyébként saját apjától szerezte az inspirációt a filmhez, és érezni is, hogy ez egy nagyon személyes darab, és Oliver magát a rendezőt jeleníti meg. Jó ötlet volt a narrálós szerkezet és a flashbackek használata, valamint a szóba kerülő korszakokra jellemző képek megjelenítése összehasonlítva a mostani helyzettel.

A Kezdők egy nagyon szerethető film, hol mosolygós, hol szomorkásabb jelenetekkel és három fantasztikus színésszel a főszerepben. Aki vevő az ilyenekre, semmiképp ne hagyja ki. Én egy 8/10-et adnék rá.

1873-ban járunk, Arizonában. Egy eszméletét vesztett cowboy (Daniel Craig) fekszik a sivatagban, karján egy furcsa bilinccsel. Semmire sem emlékszik, de eljut a közeli Absolution városába, ahol azonban nem fogadják szívesen az idegeneket. A város vezetője a kőkemény Dolarhyde ezredes (Harrison Ford), akinek parancsai nélkül semmit nem csinálhatnak az ott élők. Mikor azonban rejtélyes lények támadnak rájuk az égből, kénytelenek összefogni az ellenséges indiántörzzsel és kiderül, hogy a rejtélyes idegen az egyetlen reményük, mert a titokzatos Ella (Olivia Wilde) segítségével olyan dolgokra emlékszik, amelyek segítségével legyőzhetik az űrlényeket.

Az alapötlet már a film bejelentésekor felkeltette a figyelmemet, de egészen a megtekintéséig nem voltam benne biztos, hogy a vadnyugat világa hogyan férhet össze az idegenekkel. Szerencsére azonban kiderült, hogy nagyon is jól, főleg ha egy olyan ember hozza őket össze, mint John Favreau. Egyértelműen ő volt a tökéletes választás ennek a filmnek a megrendezésére és nem is okozott csalódást, ugyanis remekmunkát végzett és az operatőröket is dicséreti illeti, a fényképezésről nem is beszélve. A táj megjelenítése nagyon jól sikerült és már a nyitójelenetben magával ragadja a nézőt a vadnyugat összetéveszthetetlen hangulata. A Cowboyok és űrlények ugyanis elsősorban egyértelműen westernfilm, azzal az újítással, hogy ezúttal nem a cowboyok és az indiánok harcolnak egymás ellen, hanem közös erővel küzdenek az űrlények ellen. Már a film eleji stáblistát is érdemes figyelni, ugyanis én innen tudtam meg, hogy a forgatókönyvön heten (Robert Orci, Alex Kurtzman, Damon Lindelof, Mark Fergus, Hawk Ostby, Steve Oedekerk és Scott Michael Rosenberg) is dolgoztak. Az ilyenekből általában nem sok jó szokott kisülni, de ezúttal nem ez a helyzet, sőt, a popcorn mozik többségével ellentétben itt a történetre sem lehet panasz, és azért ez jó érzés, hogy a látvány mellett arra is odafigyeltek, hogy ne nézzék hülyének az embert.

A színészekről túlzás nélkül elmondható, hogy mindenki telitalálat és a legutolsó indiánig abszolút hitelesek a szereplők. Harrison Ford időnként kicsit Indiana Jonest is megidézi kalapjával, de egyébként inkább a klasszikus westernfilmek szűkszavú seriffje juthatnak róla eszünkbe, nem lennék meglepve, ha ezekből merített volna inspirációt. Olivia Wilde úgy tűnik, előlépett az új Megan Foxsszá, amivel nincs is különösebb baj, ráadásul ő még jobb színésznő (és szebb) is. A mellékszereplők közül Sam Rockwellt muszáj kiemelni, mert nagyon jól áll neki a csodabogár, kerek szemüveges kocsmáros karaktere. Végül pedig itt van persze Daniel Craig is, akit talán az Isten is arra teremtett, hogy két James Bond film között hallgatag, ugyanakkor kőkemény westernhőst játsszon. Egy interjúban azt nyilatkozta, hogy Clint Eastwood karakterei ihlették a figuráját és ez néha valóban vissza is köszön, de ahogy írtam, egyébként is született cowboyalkat. Az űrlényekről pedig csak annyit, hogy olyanok, amilyennek várjuk őket: rondák és gonoszak, így különösen elégedetten mosolyoghatunk, mikor valamelyiket kinyírják.

Lehet, hogy csak azért van, mert viszonylag kevés filmet láttam idén, de eddig messze a Cowboyok és űrlények a legjobb a felhozatalból. Jó történet, magával ragadó hangulat, remek színészek és nagyszerű szórakozás, ennél több pedig azt hiszem, nem is kell egy filmtől. Ez bizony simán egy 8/10-es.

Micimackó ezúttal is elképesztő kalandba keveredik, pedig csak egy kis mézért indult el otthonról. Miután azonban Bagoly félreértelmezi Róbert Gida üzenetét és így azt hiszik, hogy egy Rögvest nevű szörnyeteg rabolta őt el, azonnal a keresésére indulnak. Természetesen összeáll az egész csapat: Mackó, Malacka, Tigris, Nyuszi, Kanga, Zsebibaba és Füles is részt vesz a nagy kalandban, akinek ráadásul ismét eltűnt a farka, így ezt is meg kell találniuk. Tehát ismét egy izgalmas napot tölthetünk el a Százholdas Pagonyban.

Gondolom, azzal nem árulok el nagy titkot - és nem is vagyok vele egyedül -, hogy az eredeti Micimackó rajzfilm gyerekkorom legmeghatározóbb filmes élményei közé tartozik és persze a könyvvel is hasonló a helyzet. Megszámolni sem tudnám, hányszor láttam, illetve olvastam az évek során, viszont az azóta készült rajzfilmek közül egyedül a Tigris színre léphez volt szerencsém. Ennek ellenére mikor kiderült, hogy idén új rajzfilm készül, ráadásul az eredeti kézzel rajzolt technikához hasonló számítógépes animációval, rögtön tudtam, hogy ezt bizony meg fogom nézni. "A tökéletes első moziélmény", ezt olvashattuk a film plakátjain, és valóban: a 2011-es Micimackó egy teljes mértékben olyan rajzfilm, amit a legkisebbektől a legnagyobbakig bárki megnézhet és szeretni is fogja. De azt hiszem, mindig is pontosan ez volt a Micimackó legnagyobb erénye és varázsa, hogy kortól függetlenül mindenkit magával tud ragadni. Elvégre időnként mindannyiunknak szüksége van arra, hogy egy kicsit átadja magát egy mesének, nem igaz?

A már említett animációs technológia tényleg nagyon jóra sikerült, a figurák a megszólalásig hasonlítanak az eredeti rajzfilmben látottakhoz, de őket valószínűleg nem is tudnánk máshogy elképzelni. Mint ahogy szokott szinkronhangjaik nélkül sem, akik közül legnagyobb örömömre, a legtöbbjüket ezúttal is visszakapjuk. Mikó István nélkül nincs is Micimackó, ahogy Szacsvay László nélkül sem Nyuszi, vagy Tigris Bács Ferenc nélkül. Bagolyhoz nekem eleinte kicsit szokatlan volt Balázs Péter Verebes István után, de ez a páros is megszokható és jól működik. Györgyi Anna Kangája pedig egyszerűen szuper, minden benne van Anna hangjában, amit Kanga karaktere képvisel, Kárpáti Tibor hangjával Füles talán minden korábbinál mélabúsabb lett, mesélőként pedig Papp János vezet minket végig a történéseken.

A rajzfilm egyetlen hibája, hogy nem egészen egy órás (bár a stáblista végén még látható egy vicces, rövid jelenet), de a kisebbek számára nyilván így könnyebben befogadható. Az eredeti betétdalok nagy részét Zooey Deschanel írta és adja is elő, míg a magyar változatban Zsédát hallhatjuk és különösen a stáblista alatt elhangzó dal marad emlékezetes. Ahogy az eredeti rajzfilmben, úgy ebben is az a legjobb, hogy bárki, bármikor, bármennyiszer megnézheti, mert egyszerűen nem lehet nem szeretni. Pontokat tekintve én egy 8/10-et adnék rá.

A történet ott folytatódik, ahol az előző részé abbamaradt: Lisbeth (Noomi Rapace) életveszélyes sérülésekkel fekszik a kórházban, de üldözői még mindig vadásznak rá. Ezúttal egy titkos kör tagjai akarnak végezni vele, akikről olyan dolgokat tud, melyek az egész politikai életre nézve veszélyt jelenthetnek. Blomkvis (Michael Nygvist) eközben egy nagy átfogó cikket készül írni, kiemelve benne a tetovált lány ártatlanságát, de Lisbeth tárgyalása így is vészesen közeledik.

Elérkeztünk a Millenium trilógia záródarabjához, melyet az előző részhez hasonlóan ismét Daniel Alfredson rendezett, megőrizve a film sajátos és jellegzetes képi világát, melyből ezúttal a rideg svéd táj hiányzik, ugyanis a film nagy részében a kórházban vagy a tárgyalóteremben vagyunk. A játékidő ismét közel 2 és fél órás, így a legapróbb részletességgel tárnak elénk mindent, számos erőteljes és emlékezetes jelenettel megajándékozva minket. Ugyanakkor erőszakban sincs hiány, de ez a realista és naturális megjelenítés egyébként is a trilógia egyik legnagyobb erőssége, mert ilyen témákhoz nem is érdemes máshogy hozzányúlni. Az előző részekkel ellentétben ezúttal sokkal inkább a drámai vonal kerül előtérbe, melynek csúcspontja egyértelműen a remekül felépített tárgyalásos jelenet.

A színészi alakítások szempontjából is felteszi a teljesítményekre a koronát a trilógia záródarabja, ugyanis a két főszereplő - ha ez egyáltalán lehetséges - az eddigieknél is több játékteret kapott. Michael Nygvist remekül hozza Blomkvis szűkszavú, eltökélt karakterét, akiben látszólag nincs semmi különleges, de ő mégis képes élettel és tartalommal megtölteni a figurát. Lisbeth Salander pedig kétség kívül a filmtörténelem egyik legjobb női karakterévé vált, és ha csak őt kaptuk volna a trilógiától, már akkor is megérte volna. Noomi Rapace a harmadik részben is tökéletesen alakítja az öntörvényű cyberpunk leányzót, aki egyszerre elképesztően kemény, mégis sebezhető. Előbbire jó példa a filmvégi "bosszúállós" jelenet, utóbbira pedig a taxiban történő beszélgetés, illetve a zárójelenet Blomkvisszal.

A kártyavár összedől tökéletes zárása ennek a nagyszerű trilógiának, a két főszereplő igazi jutalomjátékával és számos emlékezetes pillanattal. Így jár is érte a 8/10.

Michael Haller (Matthew McConaughey) ravasz, menő Los Angeles-i ügyvéd, aki Lincoln Continental kocsiját használja ügyvédi irodájaként. Eddig jobbára kisebb ügyek jutottak neki,  és elsőre Louis Roulet (Ryan Phillippe) is egyszerűnek tűnik, amivel ráadásul még sokat is kaszálhat. A férfit azzal vádolják, hogy megölt egy prostituáltat és Haller hamarosan összefüggést talál az eset és egy korábbi ügye között, melyben lefizetett valakit, hogy ülje le védence helyett a börtönbüntetést. A szálak egyre inkább bonyolódnak és Hallernek saját lelkiismeretével is meg kell küzdenie, miközben volt feleségéhez és kislányához is próbál közelebb kerülni.

Miért? Ez a kérdés merült fel bennem legelőször a filmmel kapcsolatban. Mármint annak kapcsán, hogy miért várt Matthew McConaughey 18 évet, hogy megmutassa, hogy valójában ő egy nagyon jó színész. Persze erre a kérdésre egy interjúban ő maga is megadta a választ, mikor azt mondta, miért váltana a romantikus vígjátékokról, mikor jól megfizetik értük? Szerencsére azonban Matthew mégis váltott és Mick Haller karakterénél jobbat nem is választhatott volna magának. Bár az ügyvéd karaktere meglehetősen sokrétű és összetett, egyértelműen olyan szerep, amit kimondottan neki találták ki és ő élt is a lehetőséggel. A mellékszereplők leginkább csak asszisztálnak az alakításához, de azért Ryan Phillippe-et és a Haller volt feleségét alakító Marisa Tomeit érdemes megemlíteni, mert mindketten kihozták a maximumot a figurájukból.

Bár Brad Furman rendező neve mellett ezen kívül csak a 2007-es Különleges indíték című filmet találjuk, ez a "rutintalanság" abszolút nem látszik meg a filmen és ügyesen játszik az arcokra való ráközelítés és távolodás váltogatásával. Emellett arra is ráérzett, hogy egy sima ügyvédes drámára nem biztos, hogy túl sokan kíváncsiak lennének, így izgalmas csavarokkal, poénokkal és elsőre abszolút nem ideillő (mégis remekül működő) hip-hop, R 'n' B és soul zenékkel dobta fel azt. Ugyan a film a közepe felé egy kicsit leül, de aztán ismét felpörögnek az események, így garantáltan nem erre fogunk utólag emlékezni.

Az igazság ára egy jól összerakott, fordulatos és a szó minden értelmében izgalmas krimi, Matthew McConaughey jutalomjátékával, így már csak emiatt is kihagyhatatlan. Én egy 8/10-et adnék rá.

A hatvanas évek Amerikájában járunk. Két különös, tehetséges fiatalember összebarátkozik. Az egyik angol arisztokrata, a másik Kelet-Európából menekült, Auschwitzot túlélt zsidó. Barátságuk alapja, hogy mindkettőjük különös tudást fedez fel magában: az egyik olvassa és irányítja az emberek gondolatait, a másik uralkodik a fémek fölött. Képességeik más hasonló mutánsok körébe sodorják őket, és ők állnak élére annak a közös harcnak, amelyet az emberiségre leselkedő óriási veszély elhárítására kezdenek. De a küzdelem őket magukat is eltávolítja egymástól: Magneto és Xavier egymás ellen fordítja földöntúli erejét.

Mindig is szerettem az X-Men filmeket, úgyhogy ezt az előzmény részt sem szerettem volna kihagyni.

A film egy elég élethű és erős auschwitz-i képpel indít, aminek nem igazán örültem, de szerencsére csak néhány perc volt az egész. Az első fél órában egy kicsit idegesítőnek találtam, hogy ide-oda ugrálnak a helyszínek között, de végül is kellett ez a bevezető, hogy megértsük a sztorit és a szereplők motivációját. A történet nagyon tetszett, és megkedveltem néhány olyan karaktert is, akiket eddig nem igazán szerettem. Tele van akciójelenettel, aminek személy szerint nagyon örültem, és az operatőri munka is kiváló. A többi X-Men filmhez hasonlóan ez is erős társadalomkritika, és az ember a film nézése közben és után is elgondolkodik, hogy ki is a rossz és ki is a jó? Úgy gondolom, hogy mindenkiben ott van mindkét oldal, csak az számít, hogy melyikre hallgatsz.

James McAvoy (Wanted, Vágy és vezeklés) Michael Fassbender (Jonah Hex, Jane Eyre) és Kevin Bacon (My One and Only, Őrült,dilis,szerelem) zseniális alakítást nyújtottak, le a kalappal előttük. Jennifer Lawrence (A hallgatás törvénye, The Hunger Games) nem volt rossz, de úgy gondolom, hogy ebben a filmben nem mutathatta meg, hogy mit tud igazán.

Matthew Vaughn (Ha/Ver, Csillagpor) megint csak egy nagyszerű filmet hozott össze, amit mindenkinek csak ajánlani tudok.

Értékelés: 8/10

Kyle Kingsley (Alex Pettyfer) szinte tökéletes fiatal srác: jól néz ki, intelligens, sportos és nagy lehetőségek előtt áll. Mindezek mellé azonban kegyetlen és erőszakos, előszeretettel bántalmazza és alázza meg csúnyább és esetlenebb társait. Amikor egy osztálytársnőjét, Kendrát meghívja az iskolabálba, és ott mindenki előtt leégeti, Kendra bosszút fogad ellene, és egy varázslatot bocsát rá. Kyle külseje rettenetes változáson megy át, arca és teste immár inkább hasonlít szörnyetegre mint emberi lényre. Amikor felismerhetetlen külsejével a lányhoz rohan segítségért, az elárulja neki, hogy egyetlen esélye van kiszabadulni az átok alól: ha valaki így, ebben a formában is beleszeret…

A könyvet olvastam és imádtam, ezért egyértelmű volt, hogy a filmet is meg kell néznem.

Én most itt próbálok elvonatkoztatni a könyvtől, ami tudom, hogy nem egyszerű, de csak így lehet értelmes kritikát írni. Az amerikaiaknak ez nem nagyon sikerült, ezért is lehet ennek a filmnek olyan alacsony az átlaga. A Beastly nem egy rossz film, sőt. A történet csodálatos, van mondanivalója, ami manapság nem sok dologról mondható el. A mozi valóban lassú, de ez így jó, mert itt a gondolatokon és az érzelmeken van a hangsúly. Ezt a filmet nem azért nézzük, hogy 20 perc alatt átrohanjunk rajta, szóval aki nem tud egy helyben ülni akciójelenetek és miegymás nézése nélkül, annak nem ajánlom. A fényképezés, a ruhák és a sminkek nagyon tetszettek, a soundtrack szintúgy fantasztikus zenékkel van telepakolva.

Alex Pettyfer (Vadócka, A Negyedik) még mindig tud színészkedni, és jól visszaadta Kyle és átalakult énje, Hunter karakterét. Neil Patrick Harris (Így jártam anyátokkal, Hupikék törpikék) zseniális volt a vak tanár szerepében, és szinte minden jelenetben mosolyt tudott csalni az ember arcára. Mary-Kate Olsen (New York-i bújócska, Nancy ül a fűben) alakítása felejthető volt, de még így sem rossz, ellenben kolléganőjével, Vanessa Hudgens-szal (High School Musical, Álomháború). Hudgens kisasszony semmit nem csinál a filmben, csupán elmondja a szövegét és bájosan mosolyog néhányszor. Sajnos őt nagy hiba volt berakni a moziba.

Értékelés: 8/10

Négy jó barát csapott egy eszelős bulit, másnapra totális rövidzárlatra ébredt, és fejfájósan próbálta kideríteni, mi történhetett vele az előző éjjel - a Golden Globe-díjas film 2009. nyarának legnagyobb mozis szenzációja lett, azóta pedig kultikus tiszteletnek örvend azok körében, akik voltak már valaha másnaposak, vagy tervezik, hogy legyenek. Ezúttal Stu (Ed Helms) mondja ki a boldogító igent, méghozzá Thaiföldön. A szesztestvérek természetesen így sem maradnak ki a mulatságból, de csalódottan kell tapasztalniuk, hogy Stu - tanulva az eddigiekből - óvatos kerti partit tervez a hepajozás helyett. Ám még a legtávolabbi földrészeken is igaz a régi mondás: ember tervez… és aztán mások végeznek vele. Las Vegas semmi ahhoz képest, ami Bangkokban történhet. A haverok újabb agyatlan kalandok során mennek keresztül - hiszen lételemük a botrány, a káosz és pár doboz fejfájás elleni gyógyszer.

Az első rész nagyon tetszett, ezért természetesen a farkasfalka ámokfutásának második felvonását sem hagyhattam ki. A film pontosan ugyanúgy van felépítve, mint az első rész, a nyitójelenet is teljesen ugyanaz, de szerintem ez így volt jó. A poénok zseniálisak voltak, és szerintem minden, a moziban tartózkodó ember nevében mondhatom, hogy könnyesre röhögtük magunkat a fiúk lehetetlen szituációin és káromkodásokkal bővelkedő reakcióin. Az első DHB-nál határozottan mondhatom, hogy ez durvábbra és néhol gyomorforgatóbbra sikerült, ami miatt jócskán kell rá az a 16-os karika.

A fantasztikus szereposztás hál' istennek ugyanaz maradt, mint az előző moziban, kiegészülve Jamie Chung-gal (Nagyfiúk, Álomháború) és Mason Lee-vel. Zach Galifianakis (It's kind of a funny story, Terhes Társaság) megint csak zseniálisan adta vissza Alan karakterét, Ed Helms-nek pedig még többet sikerült kihoznia Stu figurájából. Míg Ken Jeong (Vámpíros film, Transformers 3.) több szerepet kapott, úgy szorult háttérbe kissé Bradley Cooper (A szupercsapat, Csúcshatás), amit nagyon sajnálok.

Todd Philips megint egy ütős vígjátékot tett le az asztalra, ami garantáltan hasfájást fog okozni a sok nevetéstől.

Értékelés: 8/10

Az 1920-as évek Amerikájában járunk. Jacob Jankowski (Robert Pattinson) végzős állatorvos hallgató, aki épp záróvizsgáját készül letenni, amikor értesítik, hogy szüleit megölték. A fiú úgy dönt, maga mögött hagyja eddigi életét és a várost, és csatlakozik egy utazó cirkusz társulatához, ahol őt teszik meg az állatok gondozójának. Itt ismerkedik meg a gyönyörű artistával, Marlenával (Reese Witherspoon), akivel hamarosan egymásba szeretnek, bár a nő a hirtelen haragú és hatalmaskodó porondmester, August (Christoph Waltz) felesége. Az egyik városban csatlakozik a cirkuszhoz Rosie, egy elsőre idomíthatatlannak tűnő elefánt, és Jacobot bízzák meg, hogy tanítsa be neki a mutatványokat. De végződhet-e boldogan ez a csodás előadás, melyet maga az élet írt?

Francis Lawrence rendező bizony szereti különféle stílusokban kipróbálni magát, ugyanis eddig a Constantine - A démonvadász, a Legenda vagyok és A királyság köthetőek a nevéhez, tehát minden filmjében egy más műfajt jelenít meg. Ezúttal romantikusabb vizekre evezett, melyhez remek hátteret ad a '20-as évek Amerikája és a cirkuszi közeg. Ezen a ponton mindenképp ki kell emelni a fantasztikus operatőri és fényképezési munkát, ugyanis gyönyörű szép képek egész sorát kapjuk. Először kicsit tartottam tőle, hogy nem lesz-e unalmas, hogy gyakorlatilag végig a cirkusz zárt közegében zajlanak az események, de Lawrence-ék nagyon jó érzékkel ragadták meg ezt a világot és jó pár jelenetnél eszünkbe juthatnak gyerekkorunk cirkuszos emlékei, azzal a különbséggel, hogy ezúttal a nem annyira szép oldalát is megismerhetjük.

Az alapötletet Sara Gruen regénye képezi, mely alapján Richard LaGravenese írta meg a forgatókönyvet, akinek nevéhez olyan alkotások köthetők, mint A halászkirály legendája, A suttogó, vagy éppen a P.S. I Love You és bizony érződik is a filmen, hogy nem kezdő író munkája. Nagyon jó ötlet volt továbbá a narrációs történetmesélés, ugyanis az eseményeket az idős Jacob (Hal Holbrook) mondja el. És, ha már itt tartunk, természetesen nem mehetünk el szó nélkül a remekbe szabott szereplőválasztás mellett. Rögtön a nyitó képsorokban Paul Schneidert láthatjuk, aki a Városfejlesztési osztály (Parks and Recreation) című sorozatból lehet ismerős, majd érkezik Holbrook, akit ugyan mindössze két jelenetben láthatunk (a film elején és a végén), de így is hozzáteszi a szükséges pluszt a filmhez. Christoph Waltz a Becstelen brigantyk után ezúttal is első osztályú alakítást nyújt, és úgy néz ki, egy időre bele is ragad a negatív főszereplő karakterébe, de el kell ismerni, hogy keveseknek áll ez nála jobban. Reese Witherspoon elképesztően gyönyörű és egyszerűen imádni való, és Marlena figurája remek lehetőséget biztosít hozzá, hogy ezen tulajdonságai hatványozottan megjelenhessenek. Végül pedig itt van nekünk Robert Pattinson, aki ismét a romantikus főhőst alakítja, méghozzá nagyon jól. Hiába, hogy alapvetően Jacob figurája hasonló a Twilight Edwardjához, vagy az Emlékezz rám! Tyleréhez, mégis egy sokkal "lazább" szerep, ahol több lehetősége van a kibontakozásra és az apró gesztusokra. És persze az sem elhanyagolható tényező, hogy meglepően jó párost alkotnak Reese Witherspoonnal, jó őket együtt látni.

A meglepő jelző egyébként az egész filmre igaz, ugyanis a Vizet az elefántnak egy meglepően jó film, remek színészekkel, gyönyörű képekkel és nagyszerű hangulattal. Én egy 8/10-et adnék rá.

Eredetileg nem érdekelt a film, de anyukám szerette volna megnézni, ezért beültem rá vele.

Thor nagyszabású kalandja kitágítja a Marvel univerzumot a jelenkori Földtől Asgard misztikus birodalmáig. A történet középpontjában a hatalmas Thor (Chris Hemsworth) áll, az erős, de gőgös harcos, akinek vakmerő tettei miatt újra fellángol egy ősi háború. Ezért Thort száműzik a Földre, ahol emberek közt kell élnie. Amikor világának legveszélyesebb gonosztevője a legsötétebb erőket küldi a Föld ellen, Thor megtudja, mit jelent igazi hősnek lenni.

Gondoltam majd szundítok egyet a sötétben a 3D-s szemüveg mögött, de nem így történt. A történet a skandináv-germán mitológia egy részét öleli fel, amiről nem tudok túl sokat, szóval nem tudom megítélni, hogy mennyire volt mondahű a sztori. A világfelépítés nagyon tetszett, a fényképezés gyönyörű volt, Asgard-ot és Jötunheimr-et nagyon profin megcsinálták az alkotók. A történetvezetés is tetszett, főleg az elején a flashback jelenet és hogy Thor-nak nem volt egyszerű visszaszerezni a Mjölnir-t, hanem valódi hőssé kellett válnia. A filmben nem voltak üresjáratok, a nyugisabb jelentekbe belecsempésztek néhány poént, ami üdítő volt a sok akciójelenet közepette. A kifogásolni valóm talán az, hogy Loki 'trükkösségét' abban merítették ki, hogy ide-oda vetítgette ki magát. Én azért többet vártam volna tőle, egyszer nem mosolyodott el a majdnem két óra alatt.

Chris Hemsworth (Star Trek, The Avengers) nagyon jó alakítást nyújtott, biztosak lehetünk benne, hogy ezek után szerepek tömkelegeivel fogják bombázni, és őszintén remélem, hogy Tom Hiddleston (Halálos némberek, The Deep Blue Sea) is kapni fog még szerepeket. Anthony Hopkins játékáról nem is kell beszélnem, de megmondom őszintén, hogy Natalie Portman-re csak halványan emlékszem, egy kicsit csalódtam a teljesítményében.

Kenneth Branagh ( Mesterdetektív, Hamlet) egy akciódús, szórakoztató mozit készített, ami nem az egyszer nézhető filmek kategóriájába tartozik.

Értékelés: 8/10

A blogomban regéltem a könyvről, úgy illik, tegyem ezt a filmmel is. No akkor…az írás a könyv ismeretében készült és spoilereket tartalmazhat!

Először is a különbségek. Van pár. Néhol felborult a sorrend. A karakterek, bár középiskolások, idősebbek. Nem is törekedtek a 15 éves korcsoport ábrázolására. Néhol változott a színhely. Van benne egy aprócska bővítés, és egy plusz, ami a könyvben nem szerepel. Legalábbis, nem így(Na ki jön rá, mi az? Nem spoilerezek. Akit érdekel megnézi, elolvassa.). Sejtenek valamit az elkövetkezendő könyvekről, vagy esetleg tudnak. Mert ez a kis plusz, végül is beleillik a történetbe. És ennél többet elvárunk, nem is igen lehet. Bár az is tény, ha nem jelenik meg a második könyvben, elviheti a történetet egy kicsit más irányba.

Na és igen, néhány információ nem derül ki. Tehát, mondhatjuk, egy kicsit más, egy kicsit máshogy.

Azért nincs vele semmi gond. Sőt!

A könyv hangulatát nem lehetett visszaadni, ezért becsülendő, hogy meg sem próbálták. Kezdtek vele valami egészen újat. A főbb események megmaradtak. Nem írták át az egész könyvet, ahogy ezt oly sok rossz példában láttunk már.

Összességében pörgősebb, izgalmasabb. Nem ismeretlenek számunkra a szuperhősök, akik lebegtettek dolgokat, fényt lőnek ki különböző testrészükből, a lézerről már nem is beszélve. Tehát, alapvetően nem igényelt új technikát a megfilmesítés. Mégis, a vélemények túlnyomó részben pozitívak. A történet nem ment a látvány rovására és viszont. Valahogy pont jó.

A szerelmi szál kidolgozott, alapos, és egyáltalán nem kurtított a könyvhöz képest. Ami, meglepő a szokásos feldolgozások ismeretében. Az akciójelenetek gördülékenyek, tempósak, izgalmasak. Megfelelő arányban szerepel mind. Egyszerűen ledöbbentem ezek betartásán.

Sajnos Henri így is-úgy is meghal a végén, bár a filmben előbb, mint a könyvben és ez az, amit komolyan nem értek. Szívesen vettem volna Timothy Olyphant a többi részekben is, de minden nem lehet tökéletes. Alex Pettyfer jó választás volt négyeskének. Bár, engem kicsit zavar, hogy a jelek szerint ő lesz Cassandra Clare A halál ereklyéi (Eddig trilógia volt, de most úgy tűnik, hat kötet lesz.)könyvsorozatából készülő filmben, Jace. A két különböző karakter, és két sorozat talán sok. Majd megszokom.

Elvarázsol, elbűvöl és a székhez ragaszt. Engem legalábbis. Már láttam háromszor és nyilvánvalóan megnézem még néhányszor.

A tanácsom, hogy mindenki kezelje különálló élményként, és akkor nem csalódhat.

8,9/10

Dastan (Jake Gyllenhaal) csak egy egyszerű utcagyerek volt, amíg a perzsa király fiának nem fogadta egy bátor cselekedete után. Felnőve így belőle is herceg válik, bár megmarad önfejűsége és vakmerősége is. Mikor megtámadják Alamut városát, egy különleges tőrre bukkan, mellyel vissza lehet forgatni az időt. Nagybátyja azonban a király meggyilkolásával vádolja át, így menekülnie kell és magával vinnie Tamina hercegnőt (Gemma Arterton) is.

Először még tavaly, a premier után nem sokkal láttam moziban a filmet, ráadásul úgy, hogy aznap nem is terveztem moziba menni, de végül nagyon tetszett és most úgy éreztem, eljött az újranézés ideje is. Azt még hozzátenném, hogy én nem ismerem a játékot, így nincs viszonyítási alapom, hogy mennyire jól sikerült adaptáció, az viszont biztos, hogy egy nagyon szórakoztató és látványos kalandfilm. Jake Gyllenhaal tökéletes választás volt a herceg szerepére, megvan benne mindaz a pimaszság és magabiztosság, ami a figurához kell. Gemma Arterton eddigi filmjei közül talán ebben volt a legszebb, Alfred Molina pedig csípős megjegyzéseivel és őrült dolgaival a poénokat is hozzáteszi a filmhez.

A történet persze a mágikus részekkel együtt sem túl bonyolult, így, ha gonoszkodni szeretnék, mondhatnám, hogy nem látszik meg rajta, hogy négyen is dolgoztak a forgatókönyvön. Mike Newell rendező viszont korrekt munkát végzett és a fényképezés is dicsérendő.

Ahogy fentebb már írtam, a Perzsia hercege egy szórakoztató kalandfilm, mely hibáival és kliséivel együtt is szerethető és jó kikapcsolódást nyújt, és a 110 perc körüli játékidő is hamar eltelik. Én egy 8/10-est adnék rá.

A fiatal tévés producert, Becky Fullert (Rachel McAdams) kirúgják a helyi csatorna híradójától, így más műsor után kell néznie, csakhogy nem túl bőséges a választék. Végül ráakad a Pirkadat című reggeli műsorra, melyet minden más csatorna ver nézettségben, ráadásul a kiállhatatlan főnök (Jeff Goldblum) sem könnyíti meg Becky dolgát. A nő azonban nem sokat tétovázik, már az első nap kirúgja a nagyképű Paul McVee-t (Ty Burrell), viszont így új műsorvezetőtársat kell találnia a volt szépségkirálynő, Colleen Peck (Diane Keaton) mellé. Becky megtudja, hogy a hajdani bemondólegenda, Mike Pomeroy (Harrison Ford) a csatorna alkalmazásában áll, ráadásul nem is igen csinál semmit, így megkeresi őt az ötlettel, de Pomeroy hallani sem akar róla, hogy az ország legrosszabb nézettségű műsorát vezesse, főleg nem Colleen oldalán. Mike aztán végül mégis kötélnek áll, de az indulatok csak ezután szabadulnak el igazán.

Roger Michell rendező igen ritkán hallat magáról, pedig 1999-ben a Sztárom a párommal, első filmjével rögtön hatalmas sikert aratott. Azóta az Ébredj velünkig mindössze öt filmet készített, melyek közül egyik sem váltott ki komolyabb érdeklődést, ám ezúttal a jó nevű stábnak köszönhetően sikerült felhívnia magára a figyelmet. És hát kár is lenne tagadni, hogy a film legjobb pontja a három főszereplő és a néhány zseniálisan eltalált mellékszereplő. Rachel McAdams egyszerűen imádni való már az első perctől fogva és vele együtt izgulunk, hogy sikerüljön életben tartania a műsort. Diane Keatonról már régóta tudjuk, hogy van egy vicces oldala, ezúttal is ebből láthattunk tőle egy kis ízelítőt, Harrison Ford pedig helyenként némileg önmagát is parodizálva, zseniális beszólásokkal és faarccal hozza Pomeroy nagyképű, morgós, de ugyanakkor mégis szeretni való figuráját.

Az Ébredj velünk egy igazi insider film, olyasmi, mint a sorozatok közül A stúdió (30 Rock) vagy a Törtetők (Entourage), csak ezúttal egy reggeli műsor kulisszái mögé tekinthetünk be, hogy hogyan is zajlik egy ilyen produkció összeállítása. Érdemes megfigyelni, hogy Becky milyen ötletekkel áll elő, hogy nézettebb legyen a műsor és hogy ez a valóságban is mennyire így működik.

Egy kicsit olyan érzésem volt a film nézése közben, mint az It's Kind of a Funny Story-nál, ugyanis ez is egy elejétől a végéig mosolygós film, melynek végig szurkolunk, hogy nehogy elrontsanak valamit és tönkretegyék ezt az igazán szórakoztató filmet, és szerencsére ez nem is történik meg, így egy 8/10 nyugodtan elfér rá.