Az első rész végén teljesült Po nagy álma: sárkányharcos vált belőle. Azóta együtt védi a Béke Völgyét az Őrjöngő Ötössel és Shifu mesterrel. Kínát azonban hatalmas veszély fenyegeti: a gonosz páva, Shen, azt tervezi, hogy elfoglalja a trónt és elpusztítja a kung fut. Ahhoz, hogy Po leszámolhasson vele, meg kell találnia a belső békéjét és rá kell jönnie, hogy ki is ő valójában.

Három évvel ezelőtt az év egyik legkellemesebb meglepetése volt a Kung Fu Panda és mivel a bevételt tekintve is igen jól teljesített, így nem volt kétséges, hogy elkészül a folytatás. Az alkotók azonban nagyon helyesen nem akarták önmagukat ismételni, így ezúttal a harcok mellett Po belső vívódásaira helyezték a hangsúlyt. Kedvenc pandánk ugyanis arra próbál meg rájönni, hogy kik lehettek az igazi szülei és miért került a Lúdhoz. Ez azonban a vártnál is hosszabb és nehezebb folyamatnak ígérkezik, amely során Po rengeteget tanul, elsősorban magáról és arról, hogy mi is számít igazán az életben.

Az is jó gondolat volt, hogy ezúttal a gonosznál sem az erőre mentek rá, hiszen Tai Lungot aligha lehetett volna ilyen téren lekörözni, így Shen inkább egy intellektuális gonosztevő, aki a dolgok lényegi részét szereti az embereivel elvégeztetni. A történetből fakadó kicsit komolyabb hangvétel egyúttal a poénok rovására is ment, mivel az első részhez képest jelentősen kevesebbet kapunk és némileg az "aranyosságfaktor" is csökkent, ráadásul a befejezés egy esetleges harmadik rész elkészítését is előrevetíti. Nekem az első rész valamivel jobban tetszett, de ezzel együtt a Kung Fu Panda 2 persze nem rossz és már csak a jó nevű szinkronstáb (mind az eredeti, mind a magyar) miatt is érdemes időt szakítani rá. Részemről ez egy 7/10-es.

Rick (Owen Wilson) és Fred (Jason Sudeikes) már a főiskola óta barátok és mindketten hosszú évek óta házasságban élnek. A feleségek (Jenna Fischer és Christina Applegate) azonban azt veszik észre, hogy férjeik állandóan a nőket nézik az utcán és róluk beszélgetnek, vagyis a régi láng kicsit kihunyni látszik. A lányok úgy döntenek, elhajlási engedélyt adnak Ricknek és Frednek, azaz egy teljes hétig azt csinálhatnak, amit csak akarnak, mindenféle következmény nélkül. Természetesen a fiúk először úgy érzik, valóra vált az álmuk, ám hamarosan rájönnek, hogy a facér élet nem is olyan egyszerű, mint hitték.

A Farrelly testvérek vígjátékai nagyon megosztják az embereket, valaki halálra röhögi magát az efféle humoron, mások pedig értetlenül merednek maguk elé, hogy hogyan találhatja ezt bárki is viccesnek. Az Elhajlási engedély esetében is ugyanez a helyzet, ugyanis Peter és Bobby ismét a tőlük megszokott poénokkal rukkolnak elő, miközben a kapcsolatokról és a szerelemről próbálnak mesélni. Nagy tanulságokat persze nem érdemes várni és a történet sem tartogat meglepetéseket, de akik szeretik a rendezőpáros korábbi filmjeit és az őrült poénokat, azoknak garantáltan tetszeni fog.

Owen Wilson és Jason Sudeikis karaktere sok szempontból hasonló, de mindkettőjüknek jól áll ez a kicsit ciki figura. Christina Applegate és Jenna Fischer nem sok lehetőséget kapnak, de azért néhány poén jut nekik is. Richard Jenkins pedig ismét egy újabb oldaláról mutatkozik be, egy igazi nőcsábász szerepében.

Az Elhajlási engedély tehát egy jól sikerült vígjáték, sok poénnal és jól megválasztott főszereplőkkel, így csak azoknak nem ajánlott, akik nem bírják Farrellyék humorát. Nekem viszont tetszett, így egy 7/10-et adnék rá.

Johnny Depp ismét Jack Sparrow kapitány bőrébe bújik az akciódús történetben, mely igazságról, cselszövésekről, az ifjúságról és a halálról mesél. Amikor Jack múltjából felbukkan egy nő (Penelope Cruz), elbizonytalanodik, nem tudja, hogy ez igaz szerelem, vagy csak egy szívtelen szélhámos játszik a szívével, felhasználva őt a legendás ifjúság forrása megtalálásához. Angelica kényszeríti, hogy szálljon fel a Queen Anne's Revenge fedélzetére, mely a rettentő Feketeszakáll (Ian McShane) kalóz hajója, így Jack hirtelen egy olyan váratlan kalandba keveredik, ahol nem tudja kitől is kell jobban félnie: Feketeszakálltól vagy a nőtől a múltjából.

Az előző részeket imádtam, szóval természetesen már alig vártam, hogy a moziba kerüljön, és megnézhessem.

A sztori elég furán és viccesen indul, megfűszerezve Jack Sparrow kapitány trükkös szökési bravúrjaival. A sztori érdekes, főleg, hogy most Jack-et tényleg sakkban tartja mind a király, mind Feketeszakáll, és úgy tűnik, hogy még a szeretett nőre sem számíthat. Nekem annyi bajom volt a mozival, hogy szinte végig a szárazföldön játszódott, nem volt igazi nagy csata/vízi csata. A másik gondom a Philip/Syrena szerelmi szállal volt. Ez ritka nevetségesre és hihetetlenre sikerült, és be kell valljam, hogy ahányszor láttam őket "romantikázni", elfogott a nevetés. Valószínűleg azért csinálták, hogy még berakjanak valami feszültség keltő dolgot, de ezt vagy megoldhatták volna normálisan, vagy egyáltalán nem tették volna bele. A Karib-tenger kalózai 4 jó film, de mindenképpen alulmúlja az első három epizódot. Kíváncsian várom azért, hogy mit hoznak majd ki az 5. epizódból.

Johnny Depp megint csak zseniálisat alakított Jack szerepében, Geoffrey Rush pedig szintúgy nagyszerű volt Barbossaként. Penelopé Cruz nem volt nagy durranás, de ebben a szerepben nem is kellett nagyot alakítania. Sam Claflin (Snow White and the Huntsman, A hetedik fiú) édesen nézett, sírt stb., de ezt még mindig nem nevezném színjátszásnak.

Értékelés: 7/10

Helena (Gemma Jones) és Alfie (Anthony Hopkins) évtizedekig voltak házasok, ám a férfi végül úgy határozott, ott hagyja feleségét, és megpróbál fiatalosabb életet élni. Helena ezután teljesen összezuhan és felkeres egy sarlatán jósnőt, aki természetesen csupa olyan dologgal hitegeti, amiket hallani akar. Eközben lányuk, Sally (Naomi Watts) házassága szintén romokban hever író férjével, Royjal (Josh Brolin) és mindketten másféle kezdenek el kacsintgatni. Sally jóképű főnökét, Greget (Antonio Banderas), Roy pedig a szemben lévő házban lakó Diát (Freida Pinto) szemeli ki magának, akit az ablakból lát meg. Mindenki a boldogságot keresi, a kérdés már csak az, kinek sikerül megtalálni?

Woody Allentől már megszokhattuk az eltelt évtizedek során, hogy kedvenc témája az emberi kapcsolatok, érzelmek boncolgatása és ezúttal is ezt a témát járja körbe, ismét saját forgatókönyve alapján. Jó húzás volt a mestertől, hogy az egész filmet egyfajta meseként tálalja, amelynek eszközeként egy narrátor vezet minket végig a történéseken, aki időről időre kommentálja az eseményeket.

Woody mester karakterei ezúttal is hétköznapi, életszerű figurák és az is könnyen előfordulhat, hogy egy-egy kapcsolatnál saját magunkra ismerhetünk, hiszen van itt olyan, aki fiatalodni szeretne, aki mindig arra vágyik, ami épp elérhetetlen és aki kétségbeesetten próbál valami kapaszkodót keresni szorult helyzetében. Mindezek bemutatásához ezúttal is remek színészeket gyűjtött össze, akikről túlzás nélkül elmondható, hogy mindnyájan első osztályú munkát végeznek és legkisebb gesztusaik is a helyükön vannak. Külön kiemelném Anthony Hopkinst, aki ismét bizonyítja sokoldalúságát, ezúttal egy idős bácsiként, aki nem hajlandó ebbe belenyugodni és mindent megtesz, hogy ismét fiatalnak érezhesse magát és egy fiatal feleségre is szert tesz, egy ilyen kapcsolat minden előnyével és hátrányával. Naomi Watts évek óta a kedvenceim közé tartozik és itt is nagyon jól formálta meg Sally karrierista, boldogságra és törődésre vágyó karakterét. Josh Brolin figurája egy igazi egyregényes író, aki mindenre hajlandó annak érdekében, hogy ismét felfigyeljenek rá, Gemma Jones pedig imádni való a kedves idős hölgy szerepében, aki igyekszik a jóslatokba kapaszkodni és elhinni, hogy szerelem vár rá, és a következő életében is boldog lesz.

Van itt tehát mindenféle karakter és kapcsolat a Woody Allentől megszokott humorral és könnyedséggel megfűszerezve, a szokásos magas színvonalon, de hát őt pontosan ezért szeretjük, de a rajongók mellett a kicsit elgondolkodtatóbb romantikus filmek kedvelőinek is bátran ajánlható a Férfit látok álmaidban. A pontokat tekintve egy 7/10-et adnék rá.

Eleinte nem terveztem, hogy megnézem a filmet, de egy kedves ismerősöm ajánlásán felbuzdulva mégis úgy döntöttem, hogy meglesem a mozit.

Egy vidéki pincérlány, Ali (Christina Aguilera), akinek minden vágya, hogy a színpadon lehessen, Los Angeles-be költözik,mert az reméli, hogy sikerülhet valóra váltania az álmát. Végül a The Burlesque Lounge-ban köt ki, ahol először pincérnőnek veszi fel Tess (Cher), a tulajdonos, később azonban Ali tehetségének köszönhetően a reflektorfénybe léphet és talán a szerelem is rátalál a jóképű Jack (Cam Gigandet) személyében.

Alapjáraton szeretem az ilyen témájú filmeket, de ennél eleinte féltem, hogy mit hoznak ki belőle Christinával a főszerepben. De azt kell mondjam, hogy kellemes csalódás volt. A történet ötlete nem valami eredeti, de a várt fordulatokkal jól kivitelezték. Tetszett, hogy Ali-nek nem hullik csak úgy az ölébe a siker, hanem meg kell dolgoznia érte. A ruhák és a sminkek egyszerűen lélegzetelállítóak, a táncokat a színészek profin betanulták, Christina és Cher pedig csodás hangjukkal kápráztatták el a nézőt. A filmben elhangzik néhány poén is, így a vígjátékok preferálóinak is kedvére tesznek az alkotók.

A film negatívuma talán annyi, hogy néhol egy kis Chicago érzése támadhat az embernek, no meg az, hogy volt benne néhány üresjárat, amiknél késztetést éreztem, hogy az órára pillantsak.

A mozi valószínűleg azért is jó, mert a színészi játékban nem nagyon lehet kivetni valót találni. Christina Aguilera meglepően jó alakítást nyújt, de Cher-t nem mossa le a pályáról. Stanley Tucci (Komfortos mennyország, Könnyű nőcske) is kiválót alakít, habár itt is csak mellékszerepet kapott. A hölgy nézőknek pedig ott van Cam Gigandet (Alkonyat, Könnyű nőcske), aki izmos felsőtestével, no meg jó játékával biztosan leveszi őket a lábáról, a csinos táncosnőkről meg már nem is kell beszélnem... Az pedig külön tetszett, hogy Kristen Bell (Minden kút Rómába vezet, Már megint te?!) végre nem a tündi-bündi szőke szépséget alakította, hanem egy alkoholproblémákkal küzdő, hisztis díva szerepében tetszelgett.

Steven Antin először ült a rendezői székbe, mégis egy kellemes, szórakoztató filmet tárt elénk, ami a maga műfajában jól megállja a helyét.

Értékelés: 7/10

Lucy (Georgie Henley) és Edmund (Skandar Keynes) kénytelenek idegesítő unokatestvérük, Eustace (Will Poulter) és szülei házában lakni idősebb testvéreik távollétében. Az egyik szobában egy különleges festmény található, mely egy tengeren ringatózó hajót ábrázol. A kép hirtelen mozogni kezd és a gyerekek a tengerben találják magukat. Kiderül, hogy a hajó nem más, mint a narniai flotta zászlóshajója, a Hajnalvándor, melynek parancsnoka jó barátjuk, Caspian király (Ben Barnes). A csapat Narnia hét urának kardjait keresi a Magányos Szigeteken, melyek segítségével helyreállíthatnák a rendet és a békét, ám az út számos veszélyt és kalandot tartogat a számukra.

Mint az közismert, a Disney a 2. rész után megvált a Narniától, így A Hajnalvándor útja már némileg kisebb költségvetésből készült el, és ezúttal Andrew Adamson helyett Michael Apted foglalt helyet a rendezői székben, aki a rutinosabb direktorok közé sorolható. A kevesebb pénz egyébként nem látszik meg a produkción, nagyon látványosra sikerült ezúttal is Narnia és a lények megvalósítása, így erre semmiképp sem lehet panasz. Az alapot természetesen ezúttal is C.S. Lewis könyve adta, ám a 110 perces játékidő ellenére is egy kicsit összecsapottnak tűnt néhány helyen a film. Nem láthatjuk mind a hét kard megszerzését, igaz, amelyeket igen, azokat részletesen és jól kidolgozottan mutatják be, és a film nem is válik unalmassá.

A főbb szereplők közül mindenki visszatért az előző részekből és érdekes látni, hogy Lucy és Edmund szinte teljesen felnőttek a trilógia során. Georgie Henley alakítása már az első részben is nagyon tetszett és ezúttal is jól hozza Lucy karakterét, kíváncsian várom, hogy a Narnia után milyen szerepek találják majd meg. Új szereplőként Will Poultert kapjuk, aki az idegesítő Eustace-t alakítja. A karaktere elég tipikus, hiszen számos filmben láttunk már ilyet, így a film során bekövetkező jellemváltozása sem túl meglepő. Nekem viszont a legjobban Ben Barnes játéka tetszett, aki a film során - bár gyakran gyötrik félelmek és kétségek - bölcs és bátor királlyá válik. Természetesen Aslan is feltűnik néhány jelenet erejéig és ezeknél óhatatlanul az a gimis hittanóra jutott eszembe, melyen a filmről esett szó és arról, hogy kit is személyesít meg az oroszlán. Nos, ezt ezúttal maga Aslan is kimondja Lucynek: "Nálatok másképp neveznek. Ismerj meg azon a néven. Azért kerültetek ide Narniába, azért ismerhettetek meg itt, hogy otthon rám találjatok." Ehhez kapcsolódóan említeném meg, hogy nem értek egyet azokkal a véleményekkel, hogy a film a gyerekeknek szólna, hiszen ezt a mögöttes tartalmat ők aligha értik meg, ráadásul akad néhány félelmetesebb jelenet is.

Akárhogy is, nekem a kisebb hibáival együtt is tetszett a film és ismét teljesen magával ragadott Narnia világa. Így egy 7/10-et adnék rá.

Bostonban több rablás és bűncselekmény történik, mint a világ bármely más városában. Doug (Ben Affleck) is itt él, és bandájával ő is a bűn útját járja. Legutóbbi bankrablásuk során azonban hiba csúszik a számításba és így kénytelenek túszul ejteni a bankban dolgozó Claire-t (Rebecca Hall), bár útközben sértetlenül elengedik. Ettől kezdve viszont minden megváltozik, a bandának még jobban oda kell figyelnie a zsarukra és az FBI-osokra, ráadásul Doug hamarosan újra találkozik Claire-rel, aki nem ismeri fel őt, mivel a rablás során álarc volt rajta, és ezzel csak még tovább bonyolódnak a dolgok.

Ben Affleck a 2007-es Hideg nyomon után ismét rendezésre adta a fejét, és azt a várost örökítette meg, amelyhez ő maga is ezer szállal kötődik. Ugyanakkor a Tolvajok városa a legkevésbé sem kedvcsináló úti film a városhoz, hiszen eleve bűnözők szemszögéből látjuk az eseményeket, igaz, olyan bűnözőkén keresztül, akiket a film során azért valamennyire megkedvelünk.

Affleck természetesen a főszerepet is magára osztotta, és könnyedén meg is birkózott a karakter megformálásával, de szerintem a legjobb alakítást Jeremy Rennertől láthattuk, akit érdekes volt A bombák földjén után egy ilyen szerepben látni, bár mindkét karakteréről elmondható, hogy öntörvényű, keményfejű alakok, szóval ilyen értelemben hasonló figurát kapott ezúttal is.

A negatívum között megemlíteném a majdnem 2 órás játékidőt, melynek során akad sajnos némi üresjárat és időnként elég rendesen belassul a film, bár aztán mindig jön egy-egy jó jelenet, ami megmenti a dolgot. Összességében jó film a Tolvajok városa, bár biztos nem nézném újra, de azért egy 7/10-et megérdemel.

A Millenium folyóirat ezúttal a Svédországban zajló prostitúcióról készül cikket írni, különös tekintettel arra, hogyan érkeznek be külföldről a lányok az országba és kik veszik igénybe a szolgáltatásaikat. A riportról Lisbeth (Noomie Rapace) is tudomást szerez, méghozzá úgy, hogy betör Blomkvist (Michael Nygvist) számítógépére. A tetovált lánynak azonban ezúttal különösen észnél kell lennie, hiszen hármas gyilkossággal vádolják és többen is a nyomában vannak.

A felállás tehát hasonló, mint A tetovált lány esetében, bár lényeges különbség, hogy Lisbeth és Blomkvist ezúttal szinte végig külön utakon járnak, bár mindketten kapnak másoktól segítséget. Ami még igazán érdekes volt, hogy a rossz fiúk karakterét is részletesen megismerhetjük, ami általában nem jellemző a filmekre, de azért a hangsúly természetesen ezúttal is a főszereplőkön van. Lisbethről már az előző részben is kiderült, hogy nagyon összetett személyiség, és ezt ezúttal még tovább mélyítették, egy eddig nem látott, kicsit érzelmesebb oldalát is megmutatva. Akciójelenetből is egy kicsit több volt ezúttal és természetesen most sem finomkodtak sehol, bár igazán durva jelenet kevés van.

A téma ezúttal is elég kényes és nagyon is valós probléma, hiszen számtalanszor hallani ilyen esetekről. Lisbeth férfigyűlölete ezúttal még inkább előjön - már ha lehet egyáltalán az előző részben látottat fokozni - különösen a vallatásos jelenetnél és a motorosokkal való összetűzése során.

A lány, aki a tűzzel játszik méltó folytatása az első résznek, egy hasonlóan izgalmas, karakter centrikus, jól megírt történet, mely a hossza ellenére sem válik unalmassá. Egy 7/10-et mindenképp megérdemel és a harmadik részt is kíváncsian várom.

A Facebook mára már világszerte hatalmas népszerűségnek örvend, de mint minden, úgy természetesen ez is egy jó ötlettel indult. Mark Zuckerberg (Jesse Eisenberg) a Harvard diákjaként 2003-ban néhány üveg sör elfogyasztása után elhatározta, hogy betör a kollégiumok honlapjaira, és lementi a tanulók képeit. Ezután néhány cimborájával gyorsan összedobtak egy weboldalt, ahol két-két lány között lehetett kattintással szavazni, hogy melyikük a szebb. Az ötlet annyira bejött a diákok körében, hogy aznap este rekordmennyiségű adatforgalom ment végbe az egyetem hálózatán. Cameron és Tyler Winklevoss (Armie Hammer) másnap fel is keresték Zuckerberget azzal az ajánlattal, hogy segítene-e nekik egy iskolán belüli közösségi oldal létrehozásában, ahová a tanulók feltölthetnék rövid életrajzukat, képeiket, hobbijaikat. Nem sokkal ezután viszont Mark barátja, Eduardo Saverin (Andrew Garfield) is hasonló javaslattal állt elő és Mark végül erre bólintott rá, és így született meg a The Facebook. A Harvardon nagyon hamar népszerű lett az oldal, így természetesen további iskolákat is bevonták. Így talált rá a honlapra Sean Parker (Justin Timberlake) a fiatal vállalkozó, akinek köszönhetően pénzt is elkezdett termelni az oldal, illetve ő javasolta a jobban csengő Facebook nevet is. Marknak viszont közben rá kell ébrednie, hogy nem lehet anélkül több millió barátja, hogy ne szerezne néhány ellenséget is.

David Fincher rendező olyan filmekkel tette már le a névjegyét, mint a Hetedik, a Harcosok klubja, A zodiákus, vagy éppen a Benjamin Button különös élete, így nem meglepő, hogy a Social Networköt már a forgatás megkezdése előtt nagy várakozás előzte meg, főleg miután a színészek neveit is bejelentették. A díjak és jelölések mellett azonban a film azzal is felhívta magára a figyelmet, hogy Zuckerberg nemtetszését fejezte ki iránta, ami a megtekintés után érthető is. Markot egy olyan ifjú zseniként ábrázolják, aki ugyan igen nagy tudású és tele van jobbnál jobb ötletekkel, ezzel együtt nagyon nagyképű és antiszociális, aki ha úgy adódik, a cél érdekében akár a barátait is háttérbe szorítja. Jesse Eisenbergnek nagyon jól állt a szerep, és ezt a kritikusok is észrevették, mivel több jelöléssel is jutalmazták. Viszont szerintem színészileg Andrew Garfield és Armie Hammer is komolyabb alakítást nyújt nála, de ami igazán meglepett az az, hogy Justin Timberlake milyen jól hozta a figuráját.

A film egyébként néhány jelenetet leszámítva flashbackekek sorozata, melyek a tárgyalások közben elevenednek meg, ugyanis Zuckerberget többen is beperelték. Ez a megoldás egyébként nagyon jó húzás volt, és kapunk néhány érdekes vágást és kameraállást is. Ugyanakkor a 2 órás játékidő során néha nagyon lassan halad előre a film, és a rengeteg beszéd miatt időnként számomra elég unalmassá is vált, így elsősorban ennek köszönhető, hogy nálam annyira nem talált be a film.

A zenéjét viszont csak dicsérni tudom, hiszen Trent Reznor és Atticus Ross remek dallamokat hoztak össze, melyeken bizony sokszor érezni a kultikus Nine Inch Nails hatását, de nagyon passzolnak a film hangulatához, szóval a zenei Oscar maximálisan megérdemelt lenne.

A Social Networkből tehát megismerhetjük a Facebook megszületését, de emellett jóval többről is szól, és bár néha kicsit lassú és - számomra - unalmas volt, a színészek és a zene miatt mindenképp érdemes volt megnéznem, de pontokban én csak 7/10-et adok rá.

Megaagy igazi zseniális gonosztevő, ám gaztettei eddig mind kudarcba fulladtak, pedig az évek során számos eszközzel és módszerrel próbálta meg elfoglalni Metro Cityt, de a helyi hős, Metro Man mindig meggátolta ebben. Egy alkalommal azonban Megaagy próbálkozása sikerrel jár és még Metro Mant is sikerül kiiktatnia. "Hősünk" eleinte nagyon élvezi, hogy az övé az egész város, ám rájön, hogy ellenség nélkül nem is olyan szórakoztató egy szuper gonosz élete, így Metro Man DNS-éből megalkotja Titánt, aki azonban ahelyett, hogy hős akarna lenni, inkább a város elpusztítására tör. Vajon Megaagy képes lesz jól dönteni és pozitív hőssé válni, vagy Metro Citynek végleg befellegzett?

A DreamWorks ismét összefogott Tom McGrath rendezővel és a Madagaszkár 1-2 után ezúttal is egy nagy sikerű animációs filmet hoztak létre. A Megaagy alapötlete nem új keletű ugyan, de rajzfilmben még nem láthattunk ilyet, így ez mindenképp egy merész húzás volt a stúdió részéről. A Megaagy elsősorban nem is a gyerekeknek, hanem inkább a felnőtteknek szól, amit néhány utalással (például Barack Obama választási plakátjának kifordított változatával) még inkább egyértelművé tesznek, ugyanakkor a szerethető karakterek és a történet miatt a gyerekek is jól szórakozhatnak rajta. Nagyon jól oldották meg Megaagy megszerettetését, hiszen eleve ő narrálja a filmet, illetve megismerhetjük zűrös gyerekkorát is, míg Metro Mant már a nyálgép megjelenésével unszimpatikussá tesznek, így egyenesen igazságtalannak érezzük, mikor róla akarják elnevezni a múzeumot. Roxanne karakterét is érdemes még megemlíteni, hiszen szinte mindenki belé szerelmes, és egyébként is egy igen talpraesett és szeretni való figura. A legjobban persze Megaagyat építették fel, aki elég komoly jellemfejlődésen megy át a film során, persze a maga fura módján.

Az eredeti változatban Will Ferrell, Brad Pitt, Jonah Hill és Tina Fey kölcsönzik a szereplők hangjait, de a magyar szinkront is büszkén odatehetjük mellé, hiszen Csankó Zoltán, Fekete Ernő, Minárovits Péter és Kisfalvi Krisztina is remek munkát végeztek. Illetve még a pazar zeneválasztást is ki kell emelni, hiszen nagyon sokat hozzátett a hangulathoz.

Negatívumok közül csak annyit említenék, hogy az erős kezdés után sajnos egy nagyjából fél órára eléggé belassul a film, ami után kicsit nehezen is talál vissza a helyes útra, de a végére azért sikerül.

A Megaagy tehát egy jó alapötlet egész jó megvalósítása jó zenékkel és animációval. Így ez egy 7/10-et ér.

Lali (Rudolf Péter) és barátai, Gaben (Reviczky Gábor), Csoki (Csuja Imre), Róka (Gáspár Sándor), Cingár (Szarvas József) és a kissé ütődött Sanyi (Horváth Lajos Ottó) mit sem változtak az eltelt évek alatt: még mindig a tóparton tengetik mindennapjaikat a Tigrisnél. Az egyik nap azonban váratlan fordulat történik: Lali lenyeli kedvenc fogpiszkálóját, és bár nem esik baja, a mentős azt tanácsolja neki, hogy változtasson kicsit egyhangú életén. Pont kapóra jön az épp arra tévedő Feri (Kamarás Iván) és luxusautója, amit Lali azonnal le is nyúl, innentől kezdve pedig nincs megállás: először feltűnik az álomnő, Niki (Szabó Erika), majd Feri felesége (Pikali Gerda) és szeretője (Ruttkay Laura) is, és persze a csapat is Lali nyomába ered, nem is beszélve a dühöngő Feriről, aki egyébként ügyvéd.

Az Üvegtigris mára már igazi jelenségnek számít Magyarországon, számos városban találkozhatunk ilyen nevű büfével, a klasszikus beszólások pedig valószínűleg minden baráti társaságban jó néhány alkalommal elhangzanak. A második rész ugyan egy árnyalatnyival gyengébbre sikeredett, de harmadszori újranézés után azért az is egy nagyon szerethető darab, a harmadik résznek viszont sikerült felülmúlnia. Ezúttal is jó néhány emlékezetes dumát kapunk a filmtől, és akad számos mulatságos jelenet is, és jót tett a Tigrisnek, hogy egy kicsit kimozdult a csapat a megszokott környezetéből.

Ha már szóba került a csapat, természetesen ezúttal is legőrültebb formáját hozza mindenki, de az új szereplőkre sem lehet panasz, Kamarás Iván és a hölgyek is jól beleillettek a filmbe. Az első rész zsenialitását ugyan nem sikerült felülmúlni, de az Üvegtigris 3 így is egy nagyon szerethető és vicces vígjáték, amit nyugodtan meg lehet többször is nézni, így jár érte a 7/10.

Már tíz éve annak, hogy Greg Beckur (Ben Stiller) megbékélt apósával, Jackkel (Robert De Niro) és feleségül vette Pamet (Teri Polo). Azóta már két gyerekük is született, és Greg ezért másodállást vállal, hogy jobban el tudja tartani családját. Jack kezdi úgy érezni, hogy már eljárt fölötte az idő, és más kell, hogy átvegye a családfői posztot, ezért felkéri hősünket, hogy legyen ő a Keresztbekúr. Mivel közeledik a gyerekek szülinapja,így Jackék is megérkeznek, Pam elmaradhatatlan exével, Kevinnel (Owen Wilson), és ekkor bizony ismét elszabadul a pokol. Gregnek egy sor kínos és vicces helyzeten keresztül kell ismételten bizonyítania apósának, és ez bizony még harmadjára sem megy könnyen.

Már jó ideje nagyon vártam a filmet, ugyanis az első két rész a kedvenceim közé tartozik, de a rossz kritikák egy kicsit elbizonytalanítottak. Így végül minden mindegy alapon vágtam bele Beckurék harmadik kalandjába, és azt kell mondjam, hogy én megkaptam tőle, amit vártam. Lehet, hogy ebben az is közrejátszik, hogy elég rossz passzban néztem meg, amikor minden poén jól jön, de azon kaptam magam, hogy szinte percenként nevetek valamin. De Niro és Stiller párosa még mindig nagyon jól működik, és természetesen ezúttal is rájuk épül a vicces jelenetek nagy része, de azért a gyerekek és Kevin is kivették a részüket a mókából. Ráadásul két új szereplőt is kaptunk, Jessica Alba és Harvey Keitel személyében, akik szintén hozzátették a magukét ehhez a kis mókához.

Persze az Utódomra ütök azért nem váltja meg a világot, de engem teljesen kikapcsolt másfél órára, és szerintem nem sokkal marad el az előző két rész színvonalától, ugyanakkor hozzáteszem, hogy több folytatás már semmiképp sem kellene. Ben Stiller és utódai viszont nálam így is megütötték a 7/10-es szintet.

Megkezdődött a vég. Legalábbis ami a Harry Potter filmeket illeti, ugyanis november végén megérkezett a mozikba A halál ereklyéi első része, amely már egyértelműen a végső lezárást vezeti fel egy izgalmas, látványos és eseménydús két és fél órában.

Voldemort erősebb, mint valaha, és már a Roxfortot és a Mágiaügyi Minisztériumot is az uralma alá vonta. Harry és barátai csak egymásra számíthatnak, hiszen már az iskolába való visszatérés sem biztonságos. Hőseinknek meg kell találniuk a horcruxokat, vagyis azokat a tárgyakat, melyek Voldemort lelkének darabjait rejtik, és melyeknek halhatatlanságát köszönheti. A Halálfalók azonban mindenhol a nyomukban vannak, és bármire hajlandók, hogy elkapják Harryt.

A halál ereklyéi első része sok mindenbe eltér az eddigi HP filmektől, a legnagyobb különbség az, hogy a történet ezúttal már nem a Roxfortban játszódik, hanem nagyvárosokban és kietlen tájakon, és ezzel együtt a képi világ is sötétebb az eddig megszokottól, amit a fantasztikus zene csak még jobban kihangsúlyoz. A másik nagy különbség, hogy ezúttal már teljesen egyértelműen Harry, Ron és Hermione a főszereplők, a többieket csak néhány perces jelenetekben láthatjuk, ahogy segítik hőseinket, vagy éppen keresztbe tesznek nekik.

Ahogy az elején írtam, a film nagyon eseménydús és izgalmas, ugyanakkor azért érezni rajta, hogy elsősorban a "nagy finálé" felvezetésének szánták, mert maga a történet nem sokat haladt előre, de még egyszer mondom, hogy ezzel együtt sem vált unalmassá a film.

David Yates már a franchise szakértőjének tekinthető, ugyanis ez már a harmadik Potter film volt, amit ő rendezett, és ezúttal arra is nagyobb hangsúlyt fektetett, hogy a könyv rajongói is jobban élvezzék a filmet, ha már az előző résznél sokan fanyalogtak.

A szereplőkről nemigen lehet újat mondani, mindenki hozza a tőle elvárhatót, esetleg Harry és Ron borostájának láttán döbbenünk rá, hogy hogy elszállt az idő az első rész óta, és mennyi minden történt azóta.

Természetesen a látvánnyal és az effektekkel ezúttal sem spóroltak, sőt, minden eddiginél több az akciójelenet, de nyilván az utolsó részben ezt még tovább fokozzák majd.

A pontokat tekintve egy 7/10-et adnék rá, és kíváncsian várom A Véget.

Harry és barátai immár hatodik évüket kezdik meg a Roxfortban, és természetesen ezúttal is bőven akad izgalom a számukra. Harry talál egy titokzatos bájitaltan könyvet, melyben az áll, hogy "a félvér herceg tulajdona", és több rejtélyes feljegyzés is található benne. Hermione és Ron pedig szerelmi fronton küzdenek gondokkal, ám ez a legkevesebb, hiszen a halálfalók egyre többször és több helyen bukkannak fel, és az iskolát is veszély fenyegeti. Dumbledore professzor abban bízik, hogy Harry még erősebbé válhat, és segíthet a veszély leküzdésében, de ez a veszély onnan leselkedik rájuk, ahonnan senki sem számít rá.

Mint oly sokaknak, nekem is volt egy Harry Potter rajongó időszakom, valamikor 6-7 évvel ezelőtt, ekkor olvastam az első 4 könyvet is, de tovább azóta sem jutottam, így már az előző részt is úgy néztem, hogy nem volt összehasonlítási alapom. Szerencsére most sincs, ugyanis többektől hallottam, hogy a könyvhöz képest nagy csalódás a film, mert sok minden kimaradt belőle, illetve jó néhány dolog másképp van. Akárhogy is, az biztos, hogy az előző részt is jegyző David Yates rendező nem végzett rossz munkát a filmen, és a remek képi világért Bruno Delbonnel operatőrnek Oscar-jelölés lett a jutalma.

Ami számomra a legnagyobb negatívumot jelentette a filmben, hogy túl sokat foglalkoztak a három főszereplő magánéletével, és ehhez képest aránytalanul keveset Voldemort múltjával. A filmet egyébként akár kétfelé is lehetne osztani, legalábbis hangulatilag mindenképpen, hiszen míg az első 30-40 perc könnyedebb, a továbbiakban egyre több a dráma és az akció.

Összességében tehát nekem tetszett a film, és már várom a jövő héttől érkező folytatást. Harry Potter és a félvér herceg pedig egy 7/10-et kapnak.

Bár vagy egy évet kellett rá várnunk, végül csak befutott hozzánk is Ethen és Joel Coen legutóbbi filmje, amelyért az Oscaron a legjobb film és a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában is jelölést kaptak. Nem véletlenül.

A történet 1967-ben játszódik Amerikában, főhősünk egy Larry Gopnik (Michael Stuhlbarg) nevű egyetemi fizikatanár, akinek élete már nem is lehetne szürkébb. Reggel óraműpontossággal felkel, bemegy az iskolába, átveszi az üzeneteit, tanít, hazamegy, lefekszik, és másnap kezdődik minden elölről. Larry élete azonban gyökeresen megváltozik, mikor felesége bejelenti, hogy elhagyja őt egyik kollégájáért, aki az asszony véleménye szerint sokkal életrevalóbb ember. A válást azonban nehezíti a két kamasz gyerekük (lánya meglopja, fiával pedig az iskolában vannak problémák), illetve Larry bátyja, az örök vesztes Arthur, aki szintén velük lakik. Ha mindez még nem lenne elég, valaki panaszleveleket küldözget az iskolának Larry ellen, egyik diákja pedig először megpróbálja megzsarolni, majd feljelentéssel fenyegetőzik, mivel a férfi nem hajlandó őt átengedni fizikából, ráadásul még a csinos szomszédasszony is szemet vet hősünkre. Larry természetesen rendesen kétségbeesik és bepánikol, és három rabbitól is tanácsot kér, ám mindhiába, és hősünk egyre képtelenebb helyzetekbe találja magát.

Az Egy komoly emberről le sem lehetne tagadni, hogy Coenék munkája, hiszen a testvérek minden jól ismert stílusjegyét magán viseli, bár ezúttal a humorral szemben inkább a drámából kapunk valamivel többet. Coenék nagyon jól megragadták a '60-as évek világát, mind képileg, mind hangulatilag, így a film nézése közben úgy érezzük, mintha egy időgépbe kerültünk volna, és teljesen megelevenedik előttünk ez a korszak, a maga minden sajátosságával együtt. A forgatókönyv szintén remek munka, és a film igen lassú folyású, így Coenék mindent részletesen el is mesélnek, a legapróbb részletekre is odafigyelve. Külön említést érdemel a film nyitójelenete, mely látszólag nem kapcsolódik a történethez, ám ha jól odafigyelünk rá, észrevehetjük, hogy maga a film lényegében a jelenet tanulságára épül.

A színészek közül senkire sem lehet panasz, külön említést érdemel a főszerepben brillírozó Michael Stuhlbarg, aki elképesztő hitelességgel hozzá az egyszerű, szürke kisember karakterét, és időnként már-már Jim Carreyt idéző arckifejezéseket is láthatunk tőle.

A Coen tesók munkásságért rajongóknak bátran ajánlható a film, garantáltan tetszeni fog nekik, és azoknak is izgalmas csemege lehet, akik még csak most ismerkednek a rendezőpárossal. Én a magam részéről egy erős 7/10-et adok rá.