Lucy (Georgie Henley) és Edmund (Skandar Keynes) kénytelenek idegesítő unokatestvérük, Eustace (Will Poulter) és szülei házában lakni idősebb testvéreik távollétében. Az egyik szobában egy különleges festmény található, mely egy tengeren ringatózó hajót ábrázol. A kép hirtelen mozogni kezd és a gyerekek a tengerben találják magukat. Kiderül, hogy a hajó nem más, mint a narniai flotta zászlóshajója, a Hajnalvándor, melynek parancsnoka jó barátjuk, Caspian király (Ben Barnes). A csapat Narnia hét urának kardjait keresi a Magányos Szigeteken, melyek segítségével helyreállíthatnák a rendet és a békét, ám az út számos veszélyt és kalandot tartogat a számukra.

http://img6.indafoto.hu/10/9/105239_93afab528f766cb76bb911671b0f98c4/11293097_799aac41a4e876b7c8565bdf0294ea94_l.jpg

Mint az közismert, a Disney a 2. rész után megvált a Narniától, így A Hajnalvándor útja már némileg kisebb költségvetésből készült el, és ezúttal Andrew Adamson helyett Michael Apted foglalt helyet a rendezői székben, aki a rutinosabb direktorok közé sorolható. A kevesebb pénz egyébként nem látszik meg a produkción, nagyon látványosra sikerült ezúttal is Narnia és a lények megvalósítása, így erre semmiképp sem lehet panasz. Az alapot természetesen ezúttal is C.S. Lewis könyve adta, ám a 110 perces játékidő ellenére is egy kicsit összecsapottnak tűnt néhány helyen a film. Nem láthatjuk mind a hét kard megszerzését, igaz, amelyeket igen, azokat részletesen és jól kidolgozottan mutatják be, és a film nem is válik unalmassá.

A főbb szereplők közül mindenki visszatért az előző részekből és érdekes látni, hogy Lucy és Edmund szinte teljesen felnőttek a trilógia során. Georgie Henley alakítása már az első részben is nagyon tetszett és ezúttal is jól hozza Lucy karakterét, kíváncsian várom, hogy a Narnia után milyen szerepek találják majd meg. Új szereplőként Will Poultert kapjuk, aki az idegesítő Eustace-t alakítja. A karaktere elég tipikus, hiszen számos filmben láttunk már ilyet, így a film során bekövetkező jellemváltozása sem túl meglepő. Nekem viszont a legjobban Ben Barnes játéka tetszett, aki a film során - bár gyakran gyötrik félelmek és kétségek - bölcs és bátor királlyá válik. Természetesen Aslan is feltűnik néhány jelenet erejéig és ezeknél óhatatlanul az a gimis hittanóra jutott eszembe, melyen a filmről esett szó és arról, hogy kit is személyesít meg az oroszlán. Nos, ezt ezúttal maga Aslan is kimondja Lucynek: "Nálatok másképp neveznek. Ismerj meg azon a néven. Azért kerültetek ide Narniába, azért ismerhettetek meg itt, hogy otthon rám találjatok." Ehhez kapcsolódóan említeném meg, hogy nem értek egyet azokkal a véleményekkel, hogy a film a gyerekeknek szólna, hiszen ezt a mögöttes tartalmat ők aligha értik meg, ráadásul akad néhány félelmetesebb jelenet is.

Akárhogy is, nekem a kisebb hibáival együtt is tetszett a film és ismét teljesen magával ragadott Narnia világa. Így egy 7/10-et adnék rá.

December 9-én debütál a hazai mozikban a hatalmas sikerű, látványos és kalandos sorozat harmadik része, melyhez kijött a magyar plakát. (A Narnia krónikái - A hajnalvándor útja 3D magyar szinkronos bemutató)

Az InterCom december 9-én mutatja be a hazai mozikban a hatalmas sikerű, látványos és kalandos sorozat harmadik részét, Narnia krónikái - A hajnalvándor (Narnia: The Voyage of The Dawn Treader) címmel (3D/2D-ben), melyhez a Fox Walden kiadta a negyedik bemutatót.

http://img9.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/9878275_cc7b896d49f64f86cc8ab6b90cda7557_xl.jpg

A Pevensie-gyerekek körül a leghétköznapibb dolgok is csodává válnak. Ezúttal egy festménnyel kezdődik minden: a vásznon árválkodó hajó életre kel, és Lucy, Edmund és a kissé elviselhetetlen unokatestvérük az óceánba zuhannak. Szerencsére a Hajnalvándor legénysége kimenti őket…és így az ifjú kalandoroknak egyre újabb, izgalmasabb és veszélyesebb próbákat kell kiállniuk. A hajó és rajta Caspian király Narnia hét elveszett urát keresi a Magányos Szigetek környékén, ahol rabszolga-kereskedők, trónbitorlók, tengeri viharok, a mélység fenekén élő szörnyek és láthatatlan lények várnak az expedíció tagjaira. Narnia mesés teremtményei az angol gyerekek segítsége nélkül ismét benne volnának a slamasztikában!

A hatalmas sikerű, látványos és kalandos sorozat harmadik része egyre izgalmasabb és egyre több meglepetést, fantasztikus trükköt tartogat rajongóinak, ráadásul már 3D-ben lesznek élvezhetőek a kalandok! (magyar szinkronos bemutató)

Hazai mozibemutató: 2010. december 09. Forgalmazza: InterCom

http://img6.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/9878269_626d9dcd77e649fe6333b1e9b56f7d5b_xl.jpg

A Pevensie-gyerekek körül a leghétköznapibb dolgok is csodává válnak. Ezúttal egy festménnyel kezdődik minden: a vásznon árválkodó hajó életre kel, és Lucy, Edmund és a kissé elviselhetetlen unokatestvérük az óceánba zuhannak. Szerencsére a Hajnalvándor legénysége kimenti őket…és így az ifjú kalandoroknak egyre újabb, izgalmasabb és veszélyesebb próbákat kell kiállniuk. A hajó és rajta Caspian király Narnia hét elveszett urát keresi a Magányos Szigetek környékén, ahol rabszolga-kereskedők, trónbitorlók, tengeri viharok, a mélység fenekén élő szörnyek és láthatatlan lények várnak az expedíció tagjaira. Narnia mesés teremtményei az angol gyerekek segítsége nélkül ismét benne volnának a slamasztikában!

A hatalmas sikerű, látványos és kalandos sorozat harmadik része egyre izgalmasabb és egyre több meglepetést, fantasztikus trükköt tartogat rajongóinak, ráadásul már 3D-ben lesznek élvezhetőek a kalandok!

Hazai mozipremier: 2010. december 09. Forgalmazza: InterCom

Az MTV-nek hála újabb nagyszerű képeket nézhetünk meg őszi produkciókhoz...van itt Harry Potter and the Deathly Hallows: Part I (Nov. 19), The Tourist (Dec. 10), 127 Hours (Nov. 5), Black Swan (Dec. 1), Burlesque (Nov. 24), The Chronicles of Narnia: The Voyage of the Dawn Treader (Dec. 10), Faster (Nov. 24), Gulliver’s Travels (Dec. 22), My Soul to Take (Okt. 8), Skyline (Nov. 12), Welcome to the Rileys (Nov. 5), Saw 3D (Okt. 29), Megamind (Dec. 16), Little Fockers (Dec. 23), Love and Other Drugs (Nov. 24), It's Kind of a Funny Story (Szept. 24), The American (Szept. 1), Unstoppable (Nov. 12), The Next Three Days (Nov. 19) és Somewhere (Dec. 22) fotó.

http://img2.indafoto.hu/3/7/73167_02b115b72e6306618b6e3e08bc8489b2/9154121_0eea3c4bd0befb21de23cab440e1f6ff_l.jpg

A Narnia krónikái: A Hajnalvándor útja (The Chronicles of Narnia: The Voyage of The Dawn Treader) című fantasyhoz az InterCom jóvoltából nézhető a magyar szinkronos előzetes.

A teaser poszter után befutott az első előzetes is a Narnia krónikái: A Hajnalvándor útja (The Chronicles of Narnia: The Voyage of The Dawn Treader) című fantasyhoz, melyet december 10-én mutatnak be az amerikai mozikban.

Befutott az első teaser poszter a Narnia krónikái: A Hajnalvándor útja (The Chronicles of Narnia: The Voyage of The Dawn Treader) című fantasyhoz, melyet december 10-én mutatnak be az amerikai mozikban. A Narnia krónikái harmadik része Michael Apted (A világ nem elég) rendezésében készült, Christopher Markus, Stephen McFeely, Richard LaGravenese és Michael Petroni forgatókönyve alapján. Főbb szerepekben Georgie Henley, Skandar Keynes, Ben Barnes, Will Poulter, Gary Sweet, Bruce Spence, Arthur Angel, Shane Rangi és Liam Neeson lesz látható.

Ami még fontos, hogy ez nem a Disney, hanem a Fox Walden  égisze alatt készült.

A Hajnalvándor útja (The Voyage of the Dawn Treader)  C. S. Lewis regénysorozatának, a Narnia krónikáinak ötödik kötete, mely 1952-ben jelent meg. Megismerhetjük belőle Lucy, Edmund és Eustace kalandját Narnia világában.

http://img7.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/9878267_e2094be97c6e3c41a4f5df0a016ca411_xl.jpg

A sok forgatási kép után, három hivatalos fotó érkezett a Narnia harmadik részéhez, amit Narnia Krónikái 3. - A Hajnalvándor útja ( The Chronicles of Narnia: The Voyage of the Dawn Treader ) címmel mutatnak be, 2010. december 10-én.

Még augusztus elején érkeztek az első fotók a Narnia Fans és a NarniaWeb.com jóvoltából, ahol közel sem volt kész az épülő királyi hajó. Azóta felépítették, és újabb képeket kaptunk, a 2010. május 07 -én(?), az amerikai mozikban startoló, The Chronicles of Narnia: The Voyage of the Dawn Treader -ből.

http://img7.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/5091763_3fe968f0cfdc7ea495306212b12e7915_m.jpg

A Narnia Fans és a NarniaWeb.com tette közzé az első fotókat, a Narnia harmadik (The Chronicles of Narnia: The Voyage of the Dawn Treader) részéből. A filmet rendezi Michael Apted, főbb szerepekben Georgie Henley, Skandar Keynes, Ben Barnes, Will Poulter, Gary Sweet, Bruce Spence, Arthur Angel, Shane Rangi és Liam Neeson.


Lucy és Edmund Pevensie visszatérnek Narniába az unokatestvérükkel, Eustace -el, ahol összetalálkoznak Caspian herceggel, és együtt utaznak a tengeren keresztül a királyi hajó fedélzetén. Az út mentén találkoznak sárkányokkal, törpékkel és egy csapat elveszett harcossal mielőtt elérik a világ élét.

süti beállítások módosítása