Bár vagy egy évet kellett rá várnunk, végül csak befutott hozzánk is Ethen és Joel Coen legutóbbi filmje, amelyért az Oscaron a legjobb film és a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában is jelölést kaptak. Nem véletlenül.
A történet 1967-ben játszódik Amerikában, főhősünk egy Larry Gopnik (Michael Stuhlbarg) nevű egyetemi fizikatanár, akinek élete már nem is lehetne szürkébb. Reggel óraműpontossággal felkel, bemegy az iskolába, átveszi az üzeneteit, tanít, hazamegy, lefekszik, és másnap kezdődik minden elölről. Larry élete azonban gyökeresen megváltozik, mikor felesége bejelenti, hogy elhagyja őt egyik kollégájáért, aki az asszony véleménye szerint sokkal életrevalóbb ember. A válást azonban nehezíti a két kamasz gyerekük (lánya meglopja, fiával pedig az iskolában vannak problémák), illetve Larry bátyja, az örök vesztes Arthur, aki szintén velük lakik. Ha mindez még nem lenne elég, valaki panaszleveleket küldözget az iskolának Larry ellen, egyik diákja pedig először megpróbálja megzsarolni, majd feljelentéssel fenyegetőzik, mivel a férfi nem hajlandó őt átengedni fizikából, ráadásul még a csinos szomszédasszony is szemet vet hősünkre. Larry természetesen rendesen kétségbeesik és bepánikol, és három rabbitól is tanácsot kér, ám mindhiába, és hősünk egyre képtelenebb helyzetekbe találja magát.
Az Egy komoly emberről le sem lehetne tagadni, hogy Coenék munkája, hiszen a testvérek minden jól ismert stílusjegyét magán viseli, bár ezúttal a humorral szemben inkább a drámából kapunk valamivel többet. Coenék nagyon jól megragadták a '60-as évek világát, mind képileg, mind hangulatilag, így a film nézése közben úgy érezzük, mintha egy időgépbe kerültünk volna, és teljesen megelevenedik előttünk ez a korszak, a maga minden sajátosságával együtt. A forgatókönyv szintén remek munka, és a film igen lassú folyású, így Coenék mindent részletesen el is mesélnek, a legapróbb részletekre is odafigyelve. Külön említést érdemel a film nyitójelenete, mely látszólag nem kapcsolódik a történethez, ám ha jól odafigyelünk rá, észrevehetjük, hogy maga a film lényegében a jelenet tanulságára épül.
A színészek közül senkire sem lehet panasz, külön említést érdemel a főszerepben brillírozó Michael Stuhlbarg, aki elképesztő hitelességgel hozzá az egyszerű, szürke kisember karakterét, és időnként már-már Jim Carreyt idéző arckifejezéseket is láthatunk tőle.
A Coen tesók munkásságért rajongóknak bátran ajánlható a film, garantáltan tetszeni fog nekik, és azoknak is izgalmas csemege lehet, akik még csak most ismerkednek a rendezőpárossal. Én a magam részéről egy erős 7/10-et adok rá.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek