A Rómának szeretettel sokszereplős vígjáték, ami a világ egyik legelbűvölőbb városában játszódik. Woody Allen legújabb filmje bemutat nekünk egy neves amerikai építészt, aki újraéli az ifjúságát; egy átlagos középosztálybeli rómait, aki hirtelen a város egyik legnagyobb hírességévé válik; egy fiatal vidéki párt, akik különböző romantikus afférokba bonyolódnak; és egy amerikai operarendezőt, aki egy énekesnek sem utolsó temetkezési vállalkozót szeretne feljuttatni a színpadra.

A cím mindent összefoglal: ez bizony Woody Allen nagy szerelmeslevele Rómának, és persze egy kicsit nekünk is Rómáról. De persze nem is Woody Allenről beszélnénk, ha a város egyébként is mindenki által jól ismert nevezetességeit mutogatná meg nekünk az emberi kapcsolatok és néhány kellően vicces és kínos történetszál helyett. Ezek a szálak pedig ezúttal nem is igen találkoznak, elsősorban tényleg "csupán" Róma az, ami összeköti őket egymással.

Végre maga Woody mester is megjelenik ismét a vásznon, méghozzá egy nagyon bájos és jópofa szálban. Lánya egy olasz ügyvédhez készül hozzámenni, ami miatt ő annyira nem repes a boldogságtól. A helyzeten az sem segít, hogy megtudja, a fiú apja temetkezési vállalkozó. Ám amikor meghallja őt énekelni a zuhany alatt, minden megváltozik, és eltökéli, hogy így vagy úgy, de feljuttatja őt a színpadra. Jó volt őt újra színészként is látni, és ugyan sajnos nem Kern András szinkronizálja őt, de ezen hamar túlléphetünk, ugyanis Szacsvay László kiváló munkát végez.

http://img1.indafoto.hu/10/9/105239_93afab528f766cb76bb911671b0f98c4/17944949_226179fb18c030d83df841bd7448788f_m.jpg

Ezúttal a Jesse Eisenberg-Greta Gerwig-Ellen Page triumvirátusnak jutott a legtipikusabban Woody Allenes szál: egy komplikáltan szövődő szerelmi háromszög. Ráadásul mindez kiegészül az ezúttal is isteni Alec Baldwinnal, aki Eisenbergnek és Page-nek egyaránt osztogatja kért vagy kéretlen tanácsait. Ezek a jelenetek nagyon működnek, érezni a dinamikát a színészek között, Ellen Page-et pedig különösen jó volt egy tőle kicsit szokatlan szerepben látni.

Jut nekünk még két olasz szál is, amit abszolút szó szerint kell érteni, ugyanis ezekben a jelenetekben még a magyar változatban is megmaradt az eredeti olasz beszéd. Az egyik szál az Alessandro Tiberi által megformált Antonio körül bonyolódik, aki rokonságának készül bemutatni újdonsült feleségét, csakhogy egy félreértés folytán egy örömlány keveredik a hotelszobájába, és ez persze újabb félreértések és kínos jelenetek egész sorát vonzza magával. Azt pedig talán mondani kis felesleges, hogy kevés dolog van, ami überelni tudná a folyton olaszul beszélő, ezúttal talán még a szokottnál is szexibbre vett Penélope Cruzt. Ennek a szálnak a másik végén pedig természetesen a feleség, Milly áll, aki eltéved az Örök városban és többek között két kedvenc színészébe is belebotlik. Elmondhatatlanul jó volt újra látni Ornella Mutit, különösen egy ilyen szerepben. Köszönet érte.

Végül pedig ott van még a mindig fantasztikus Roberto Benigni által megformált Leopoldo sztorija, aki egyszerű polgárból egyik napról a másikra ünnepelt sztárrá válik, és persze ő maga sem érti, hogy miért. Rengeteg kínos jelenet és poén fakad ebből a szálból, Benigni pedig ismét felvillantja előttünk zseniális színészi eszköztárát.

A Rómának szeretettel egy könnyed, kellemes, Woody Allenes kikapcsolódás, amivel nem igazán lehet mellélőni, ha ilyesmire vágyik az ember. 7/10.

Új promó poszterek Roman Coppola (Holdfény királyság) A Glimpse Inside the Mind of Charles Swan III című vígjátékához, melyben Charlie Sheen, Bill Murray, Mary Elizabeth Winstead, Jason Schwartzman, Aubrey Plaza, Patricia Arquette és Katheryn Winnick lesz látható főszerepben. A filmben Charlie Sheen egy számítógépes grafikust alakít, akinek élete hullámvölgybe kerül, mikor barátnője elhagyja.

http://img1.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/17958167_250da4dce079f7d4cd3f04a276292db5_xl.jpg

A világtól egy gát által elválasztva, elfeledett, de erős közösségben él a hatéves Hushpuppy (Quvenzhané Wallis). Édesanyja rég eltűnt, imádott édesapja, a bárdolatlan Wink (Dwight Henry) pedig az alkohol rabja, így a kislány teljesen magára marad az elszigeteltségben. Mivel a társasága csak néhány szelíd vadállat, az élet számára nem más, mint a természet mozgó, lélegző, morgó dolgainak törékeny hálója. Ha pedig ezekben a jelenségekben zavar támad, az veszélyezteti az egész világegyetem harmóniáját. Amikor százévente előforduló hatalmas vihar kavarja fel az öbölváros körüli nyugodt vizeket, nemcsak az édesapa betegszik meg hirtelen, de régen kihalt ördögi lények támadnak fel fagyott sírjukból, hogy rettegésbe taszítsák a Földet. Hushpuppy tanúja lesz az elemek pusztító erejének és megpróbál mindenre és mindenkire vigyázni, aki kedves a számára. Célja, hogy helyreállítsa az egykori idillt és ezzel megmentse haldokló apját. A kis hősnek így korán meg kell tanulnia, hogyan állítsa meg a megállíthatatlant, amely gigantikus erővel csap le a világra.

Sejtettem, hogy súlyos film lesz A messzi dél vadjai, de azt azért nem gondoltam, hogy ennyire. Az első rendezését elkövető Benh Zeitlin nem kis fába vágta a fejszéjét ezzel a témával, és valami olyat mutat nekünk, amihez hasonlót ugyan talán már láthattunk, de ennyire erőteljes megvalósításban biztosan nem, A kis faluban elképesztő nyomor uralkodik, mindent belep a szemét és a kosz, de a közösség mégis összetartó, rengeteg mindent megünnepelnek, és esetenként kifejezetten boldogok. Ráadásul ezt az egész világot egy hatéves kislány szemével láthatjuk, ezzel is még tovább növelve minden mozzanat, jelenet és pillanat jelentőségét.

http://img1.indafoto.hu/10/9/105239_93afab528f766cb76bb911671b0f98c4/17944947_33697035191721baf9e8aafebdaa46b8_m.jpg

Hushpuppy alapvetően olyan, mint bármelyik másik gyerek. Akármilyen kemény, sőt, esetenként durva is részeges édesapja, végtelenül szereti őt, és bármit megtenne érte különösen azután, hogy megtudja: beteg. Ez a film szempontjából is komoly fordulópont, mivel a nagy vihar és a betegségek kitörése miatt az egész falut kitelepítik, így kénytelenek elhagyni imádott életterüket egy időre. Zeitlin nagyszerűen mutatja be ezt az egymáshoz és a földjükhöz való ragaszkodást, érzékeltetve, hogy ezeknek az embereknek tényleg ez minden kincsük, és semmi más nem fontos nekik az életben.

Quvenzhané Walli játékára egyszerűen nincsenek szavak. Elképesztő, amit ez a tízéves kislány alakít, minden apró mozdulatából erő, magabiztosság, vagy éppen törékenység és gyengeség árad, ha az adott jelenet azt kívánja meg. Egy biztos: mindenképp érdemes rá mostantól nagyon komolyan odafigyelni. Az édesapát alakítható Dwight Henrynek szintén ez volt az első szerepe, előtte is maximálisan le a kalappal, ő is hatalmasat játszik.

A messzi dél vadjai nagyon nehéz és nyomasztó film, ugyanakkor van egyfajta varázsa, ami miatt mégis nagyon lehet szeretni. Az pedig biztos, hogy maradandó nyomot hagy az emberben. Újranézésre ugyan valószínűleg nem sokakat késztet, de egyszer mindenképp látni kell. 8/10.

Itt az új generáció: Nicholas Hoult mindössze 22 éves angol színész. Első nagy sikerét az Egy fiúról gyerekfőszerepében aratta 12 évesen – de az már a 13. tévés vagy filmes megbízása volt. Azóta szerepelt nagysikerű sorozatban (Skins) és megafilmben (X-Men – Az elsők), jelenleg az ő filmje vezet az amerikai toplistát, és hamarosan jön a következő bemutatója, amiről már most biztos, hogy óriási lesz. Ő játssza ugyanis Az óriásölő (12E) (Jack, the Giant Slayer, hazai bemutató: március 28.) emberméretű főszereplőjét Bryan Singer A Gyűrűk Ura-szerű fantasy filmjében, azután pedig indul az új X-Men-film forgatása, amelyben múlt és jövő találkozik. Az elsők szereplőgárdája (köztük Hoult valamint Michael Fassbender és James McAvoy) együtt játszik majd a nagy visszatérőkkel: Hugh Jackman-nel, Patrick Stewart-tal, Anna Paquin-nal, sőt, talán Halle Berry-vel is. És ez még nem minden: Hoult már bejelentette: szívesen venné át a stafétabotot Daniel Craig-től, amikor az kiöregszik az egyre fiatalodó James Bond-sorozatból.

Az oriasolo_jelenetfoto (5).jpg

Csupán egy dolog nem tökéletes az ifjú sztár életében: januárban szakított barátnőjével, Jennifer Lawrence-szel, akivel több, mint két éve járt. De még e téren sincs minden veszve. Jennifer mindig olyan szépen nyilatkozik egykori párjáról, hogy nem is érteni, miért szakított vele: „Az egyetlen, a legjobb barátom – mondta a színésznő az ifjú óriásölőről. – Ő a legjobb fej ismerősöm, és az ő viccein tudok a legjobban nevetni.”
A fiatalok az X-Men – Az elsők forgatásán jöttek össze. Ha nem jön közbe valami óriási változás, a folytatás készítésekor talán újra összemelegednek. via IC Press

Az oriasolo_jelenetfoto (0).jpg

Croodék clip #1

Címkék: The Croods

2013.02.16. 15:15

Az első jelenet és az első TV Spot látható a tovább mögött a DreamWorks animációjához.

65522_439234412822304_1721359364_n.png

Robert Rodriguez twitterén osztotta meg az alábbi képeket, ami a Sin City: A Dame to Kill For című folytatásfilm forgatásán készül Josh Brolinról, aki Dwight szerepére szerződött le. A figura az első részben is feltűnt, ott Clive Owen alakításában.

sin-city-2-josh-brolin.jpg

Hírek röviden 02.16.

Címkék: hírek röviden

2013.02.16. 14:07

  • Danny Strong elkészült Az éhezők viadala: A kiválasztott 1. részének forgatókönyvével.
  • Jason Momoa írt alá Drax, the Destroyer szerepére a Guardians of the Galaxyhoz.
  • Dwayne Johnson elmondta, hogy régi nagy álma válik valóra a Herkules film elkészítésével, ugyanis már több mint 15 éve - már színészi karrierje előtt is - ez volt a nagy vágya.
  • Harrison Ford aláírt a Csillagok háborúja VII. részéhez, így ismét láthatjuk majd Han Solo szerepében.
  • A Skyfall sikerén felbuzdulva a Sony úgy döntött, a Bond 24 rendezését is Sam Mendesre bízzák.
  • A Disney már egyezkedik az ausztrál kormánnyal, hogy náluk forgathassák a 20,000 Leagues under the Sea: Captain Nemót (Húszezer mérföld a tenger alatt), melyet David Fincher fog rendezni. Korábban úgy tűnt, Brad Pitt kapja a főszerepet, ám ezt most cáfolták.
  • Az IFC Films fogja forgalmazni Paul Schrader The Canyons című thrillerjét, mely Hollywood csillogó és kevésbé csillogó világát mutatja be. A főszerepeket Lindsay Lohan és James Deen alakítják.
  • Jennifer Lawrence ismét Bradley Cooper oldalán fog játszani egy David O.Russell filmben. Természetesen nem a Napos oldal folytatásáról van szó, hanem egy egyelőre még cím nélkül futó összeesküvés elméletes drámáról, melyben rajtuk kívül Amy Adams, Christian Bale, Jeremy Renner és Louis C.K. is feltűnik majd.

A Total Film magazinban közölte az alább látható két concept artot Guillermo del Toro Tűzgyűrű (Pacific Rim) című filmjéhez.

pacific-rim-concept-art-cherno-alpha.jpg

pacific-rim-concept-art-kaiju-city.jpg

Dark Skies poszter #2

Címkék: poszter Dark Skies

2013.02.15. 18:56

Új poszter Scott Stewart (Pap - Háború a vámpírok ellen) Dark Skies című filmjéhez.

original_1.jpg

Steve Pink (Hot Tub Time Machine) rendezésében készült el About Last Night (Mi történt az éjjel?) című 1986-os film remakeje, melyben Kevin Hart, Michael Ealy, Regina Hall, Joy Bryant, Christopher McDonald és Paula Patton kapott szerepet. Az eredeti filmben Rob Lowe és Demi Moore játszották a főszerepet, akik két fiatalt alakítottak, akik barátaik ellenérzései ellenére összejöttek. A produkciót a Screen Gems (Sony) 2014. február 14-én mutatja be.

Márciusban érkezik a Stephenie Meyer bestselleréből készült világsikerű Alkonyat-sorozat lezáró része, az Alkonyat – Hajnalhasadás II. rész (16), ami egylemezes DVD-n, számos izgalmas extrát tartalmazó kétlemezes DVD-n, valamint egylemezes Blu-rayen lesz elérhető. Ezzel egyidőben az Alkonyat – Hajnalhasadás I. rész is újra megjelenik DVD-n. Az új lemez különlegessége lesz, hogy hét, eddig még nem látott magyar szinkronos filmrészletet, Bill Condon rendező vadonatúj audiokommentárját is tartalmazza majd.
 
Az Argo-akció (16) már számos díjat besöpört, köztük a legjobb film, és rendezés Goden Globe-díját, a legjobb film, rendezés, vágás  BAFTA-díját, és február 24-én az is kiderül, hogy a 7 Oscar-jelölésből hány kategóriában díjazza az Amerikai Filmakadémia a  Ben Affleck rendezésében készült filmet. A DVD és Blu-ray kiadványokon lévő különleges extrák nem csak a forgatásba, és az alkotói munkába engednek bepillantani, hanem a túlélők történetein keresztül a valós eseményekről is még több érdekességet feltárnak az érdeklődők előtt.
 
A Nicole Kidman, Zac Efron, Matthew McConaughey, John Cusack , David Oyelo főszereplésével készült merész thriller,  az Arany Pálmára, és Golden Globe-díjra (legjobb női mellékszereplő) jelölt Az újságos fiú (The Paperboy) márciusban jelenik meg DVD-n, csakúgy, mint a Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford rendezőjének legújabb filmje, az Ölni kíméletesen (Killing Them Softly). Az egyedi hangulatú, New Orleans maffiózóinak, gyilkosainak világában játszódó thriller főszerepében:  Brad Pitt, James Gandolfini, Richard Jenkins, Ray Liotta, Scoot McNairy.
 
A nagy népszerűségnek örvendő Trónok harca folytatódik! A Trónok harca 2. évada március 13-án lesz elérhető ötlemezes DVD-n.

frissítés! Az újságos fiú (The Paperboy) korhatára 16 éven aluliak számára nem ajánlott!!!+ 03.06 borítóképek!

2013. máricusi DVD BD   Pro Video Film   plevan.petrus gmail.com   Gmail.png

http://img2.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/18080185_d9c756e7bf7daa7c47b1f1f25ec454fe_xl.jpg

Bruce Willis nem fél a fiataloktól: az immár ötödször is John McClane bőrébe bújó, kemény és cinikus zsarut játszó színész a legújabb Die Hard-filmbe, a Die Hard – Drágább, mint az életed-be (16) (A Good Day to Die Hard, a mozikban.) saját maga szeretett volna versenytársat: egy nála jóval fiatalabb, tökös zsarut.
Legalább is a Budapesten forgatott őrült adrenalin-bomba rendezője, John Moore ezt mesélte újságíróknak a film londoni gálapremierjén.

BruceWillis_FranciaLovagrend (10).JPG

– Bruce vetette fel, hogy az új film története a fiáról szóljon – magyarázta Moore. – Azért tetszett rögtön az ötlet, mert nagyon természetesen illeszkedett az eddigi Die Hard-filmekhez: a kissrác már az első részben felbukkant. Azóta meg pont ilyen nagydarab, izmos zsaru válhatott belőle.
A kortalan akciósztárnak valóban nincs oka a féltékenységre: hiszen már bejelentette, hogy el fog készülni a sorozat hatodik része, és különben is: őt már francia lovaggá ütötték. Aurelie Fillipetti, francia kulturális miniszter a hét elején hívta meg a sztárt a különleges szertartásra. És ha mindez nem volna elég: az USA-n kívül egyszerre 57 országban a mozikba kerülő Die Hard – Drágább, mint az életed az előrejelzések szerint csak Amerikában legalább lélegzetelállító 50 millió dollár bevétellel fogja zárni az első hétvégi vetítéseket. via IC Press

Hírek röviden 02.15.

Címkék: hírek röviden

2013.02.15. 14:04

  • Ben Affleck, Jessica Chastain és Jennifer Lawrence is átadnak majd egy-egy díjat az Oscar-gálán.
  • Hugh Jackman elmondta, hogy az X-Men: Days of Future Past után tart egy kis pihenőt, hogy a családjával lehessen. Eredetileg ezt már a mutánsfilm forgatása előtt meg szerette volna tenni, de pont akkor szóltak neki, amikor befejezte a The Wolverine forgatását, és természetesen nem mondott nemet. Szintén a filmhez kapcsolódó hír, hogy Peter Dinklage csatlakozott a stábhoz, bár azt nem árultak el, kit fog alakítani.
  • Ruben Fleischer fogja rendezni a Spy Hunters című videojáték-adaptációt.
  • Jason Statham egy cameoszerep erejéig fel fog tűnni a Fast & Furious 6-ban, és könnyen elképzelhető, hogy ezzel a 7. részt és annak új irányvonalát fogják felvezetni.
  • Oliver Parker fogja rendezni a Dunkirk című II: világháborús drámát, mely brit civilekről szól, akik számos katonán segítettek a háború alatt.
  • David Ayer szintén ebben a témában rendez filmet Fury címmel, mely egy tankcsapatra fókuszál, akik segítettek a náci rezsim 1945-ös megdöntésében.
  • Billy Ray (Az éhezők viadala) fogja írni A múmia reboot forgatókönyvét.
  • A WWE Studios Cruisin' for a Bruisin' címmel készít rendőrös vígjátékot két zsaruról, akik bosszút állnak egy korrupt szenátoron.
  • Chris Hemsworth és Michael Mann rendező egyesítik erőiket egy egyelőre cím nélküli thrillerhez, mely a kibertámadások világában fog játszódni.

Az IFC Films április 26-án mutatja be limitáltan a The Reluctant Fundamentalist című drámát, amit Mira Nair (Esküvő monszun idején/Monsoon Wedding) rendezett Riz Ahmed, Kate Hudson, Kiefer Sutherland és Liev Schreiber főszereplésével. A produkció Mohsin Hamid 2008-as díjnyertes könyve alapján készült el. A történet egy fiatal pakisztáni férfiról szól, aki pénzügyi elemzőként dolgozik Amerikában, ám a terrorcselekmények utáni kiközösítés miatt karrierjének annyi és végül úgy dönt, hogy visszatér Pakisztánba.

http://img2.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/17939857_5abfafa9abdf3adf96ab962ee3b37350_xl.jpg

Two Mothers International Trailer

Címkék: előzetes Adore

2013.02.15. 11:44

Nemzetközi bemutató Anne Fontaine Two Mothers (korábban Perfect Mothers) című drámájához, melyben  Naomi Watts, Robin Wright, Xavier Samuel, Ben Mendelsohn, Sophie Lowe, James Frecheville, Gary Sweet és Jessica Tovey kapott szerepet. A történet két legjobb barátnőről szól (Naomi Watts és Robin Wright), akik egymás fiaiba (Xavier Samuel és Ben Mendelsohn) szeretnek bele. 

http://img2.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/17940149_c7b5d896aedb5301a43735214a9e51bb_m.jpg

süti beállítások módosítása