Egy Irakban harcoló különleges alakulat négy tagját bűncselekménnyel vádolják meg, melyet nem ők követtek el. Ezután úgy döntenek, hogy nem engedelmeskednek tovább a katonai vezetőknek, és csak megrendelésre dolgoznak. Miután azonban az egységük parancsnoka meghal, a csapat tagjait négy különböző börtönbe küldik, mivel ezzel is őket gyanúsítják. Miután Hannibal (Liam Neeson) fülest kap egy CIA-s fickótól, aki még a szabadulásban is segít neki, ismét összeszedi Szépfiút vagyis Peck hadnagyot (Bradley Cooper), Baracus őrmestert (Quinton „Rampage” Jackson) és a kissé ütődött Murdockot (Sharlto Copley), hogy látványos akciójelenetek közepette tisztázzák a nevüket.

http://img3.indafoto.hu/10/9/105239_93afab528f766cb76bb911671b0f98c4/8824233_35cc94314614de1c9d642d10f7266c70_m.jpg

Mindenekelőtt azzal kezdeném, hogy az eredeti sorozatot nagyon szerettem, sőt, a Xena mellett ez volt az első sorozat, amelyiket heti rendszerességgel néztem még jó tíz évvel ezelőtt. Ennek fényében talán nem meglepő, hogy már eleve kétkedve fogadtam magát a hírt, hogy elkészül a filmváltozat, méghozzá új szereplőkkel. Bár külön-külön a négy főszereplő egyikével sincs problémám, nekem ők nem lettek a Szupercsapat.

Mindezek ellenére Bradley Cooper és Sharlto Copley játéka még így is nagyon tetszett, és nem is lógtak ki különösebben a karakterükből, nem beszélve Jessica Bielről, akit egyébként nem szeretek, de itt kimondottan aranyos és jó volt. Liam Neeson már nem volt az igazi Hannibalként, de a leggyengébb láncszem egyértelműen Quinton „Rampage” Jackson, aki amellett, hogy Mr. T. nyomába sem ér, még ezt figyelmen kívül hagyva is egyszerűen hiteltelen volt ebben a szerepben.

http://img10.indafoto.hu/10/9/105239_93afab528f766cb76bb911671b0f98c4/8824237_e433e7ee3ebe693236335fe2dcffac3a_m.jpg

A sorozatot sem a hiteles akciójelenetek miatt szerettem, de amit itt bemutatták egy-két jelenetben, az már inkább a vicckategóriába tartozik szerintem, egyszerűen átestek a ló másik oldalára. A történetről meg különösebben nem tudok mit mondani, mivel faék egyszerűségű, de ez még önmagában nem is lenne baj, szóval ezzel nekem sem volt gondom.

Végezetül még a szinkronról ejtenék pár szót. Először is igen örömteli dolog, hogy Gáti Oszkár ismét elkezdett szinkronizálni, és ő kapta Hannibal karakterét. Elsőre ugyan furcsának tűnt az ő és Liam Neeson párosa (pedig már ötödjére szinkronizálta), de a végére könnyen meg lehetett szokni. Bradley Cooper ezúttal is Rajkai Zoltán hangján szólal meg, aki tökéletesen illik a színészhez, így ez a kettős ezúttal is nagyon jól működik. Király Attila is jól passzol Quinton Jacksonhoz, Alföldi Róbert pedig nagyszerűen hozza Murdock őrült beszédstílusát.

Összegezve a dolgokat, bár voltak jó pillanatok a filmben, nekem nem állt össze egésszé, és különösen a sorozat után nem is tetszett, így csak egy 5/10-et tudok rá adni.

Egy különleges egység négy tagját olyasmivel vádolták meg, amit nem követtek el. Azóta a csapat többé már nem engedelmeskedik a parancsoknak, megrendelésre dolgoznak, és egyszer talán tisztázzák a nevüket. Hannibal Smith ezredes (Liam Neeson) akkor van elemében, mikor a legkilátástalanabb a helyzet egy bevetés során, és a legagyafúrtabb tervet kell kitalálnia a siker érdekében. Ő a főnök. Egyik embere, a karizmatikus Peck hadnagy (Bradley Cooper) a kivitelezésben profi, a másik Baracus őrmester (Quinton Jackson) elkerülhetetlen a pofonok kiosztásában, a kicsit őrült Murdock százados (Sharlto Copley) pedig mindent elvezet, aminek kereke vagy szárnya van. A nyomukban a katonai rendőrség lerázhatatlan nyomozójával (Jessica Biel), a közelükben a CIA titokzatos ügynökével (Patrick Wilson) a csapat a túlélésért küzd. És közben még élvezik is.

A 3 Emmy-díjra jelölt legendás tévésorozatból egy pörgős, kalandokkal teli, humoros akciófilm készült Ridley Scott (Amerikai gengszter, Hazugságok hálója) és Tony Scott (Top Gun, A közellenség) producersége mellett olyan kiváló színészekkel, mint Liam Neeson, Bradley Cooper, Patrick Wilson, és Jessica Biel.

Augusztus 5-én a hazai mozikban, az InterCom forgalmazásában!

Egy különleges egység négy tagját olyasmivel vádolták meg, amit nem követtek el. Azóta a csapat többé már nem engedelmeskedik a parancsoknak, megrendelésre dolgoznak, és egyszer talán tisztázzák a nevüket. Hannibal Smith ezredes (Liam Neeson) akkor van elemében, mikor a legkilátástalanabb a helyzet egy bevetés során, és a legagyafúrtabb tervet kell kitalálnia a siker érdekében. Ő a főnök. Egyik embere, a karizmatikus Peck hadnagy (Bradley Cooper) a kivitelezésben profi, a másik Baracus őrmester (Quinton Jackson) elkerülhetetlen a pofonok kiosztásában, a kicsit őrült Murdock százados (Sharlto Copley) pedig mindent elvezet, aminek kereke vagy szárnya van. A nyomukban a katonai rendőrség lerázhatatlan nyomozójával (Jessica Biel), a közelükben a CIA titokzatos ügynökével (Patrick Wilson) a csapat a túlélésért küzd. És közben még élvezik is.

A 3 Emmy-díjra jelölt legendás tévésorozatból egy pörgős, kalandokkal teli, humoros akciófilm készült Ridley Scott (Amerikai gengszter, Hazugságok hálója) és Tony Scott (Top Gun, A közellenség) producersége mellett olyan kiváló színészekkel, mint Liam Neeson, Bradley Cooper, Patrick Wilson, és Jessica Biel.

már megint Szupercsapat

Címkék: akció adaptáció theateam

2010.06.08. 15:15

Németesek előnyben, ugyanis német nyelvű anyagok érkeztek a hamarosan érkező Szupercsapathoz.

http://img4.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/8122613_9197d57e917d90885c849caa7078e7c2_l.jpg

http://img6.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/8122611_bda4624cd6e5e315c67af02a985ae93b_l.jpg

http://img7.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/8122609_2d64b39f2d3657ea247b25ef6d321df6_l.jpg

http://img10.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/8122607_0cd4de4644279afa435d055d66dff888_l.jpg

http://img1.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/8122605_9a649adee1b1da88ad2a8ff498095ab4_l.jpg

Az alább látható képek, tegnap készültek a Szupercsapat Los Angeles-i premierjén.

http://img5.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/8077413_a9d65e598e79eb014074970a3c911ecb_m.jpg

http://img4.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/8077411_c720b3e8e51114bdc1027c482d1b3106_m.jpg

A Yahoo! Movies jóvoltából három exclusive jelenet látható alább a Szupercsapatból, mely augusztus 5-én debütál a hazai vásznakon. A jeleneteket csak azoknak ajánlom, akiket nem zavar az, hogy előre tudod mi fog történni...

szupercsapat poszterek

Címkék: akció adaptáció theateam

2010.05.26. 23:47

Újabb posztereket mutatok a Szupercsapathoz..gondolom mindenki tudja miről van itt szó...

A szupercsapat a hazai mozikba a tervek szerint augusztus 5-től lesz látható, méghozzá az InterCom forgalmazásában.

szupercsapatos reklámok

Címkék: akció kaland theateam

2010.05.20. 12:05

Két Szupercsapat reklám érkezett, íme:

Szupercsapatos promóképek

Címkék: akció theateam

2010.05.19. 00:37

Sokat ide sem kell írnom én úgy gondolom... Faceman (Bradley Cooper), Hannibal (Liam Neeson), B.A. (Quinton 'Rampage' Jackson) és  Murdock (Sharlto Copley) promóképek érkeztek.

A szupercsapat a hazai mozikba a tervek szerint augusztus 5-től lesz látható, méghozzá az InterCom forgalmazásában.

http://img4.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/7862821_46c225be3d7f279ffa224a41eac0c01e_m.jpg

http://img7.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/7862823_22cf869e0fc1bbc132f44ed45070e654_m.jpg

http://img1.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/7862817_abfb008d3f5c562ae4a127b6c838efc8_m.jpg

http://img2.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/7862825_da3a0b09490bfc203b43f9bffe1b0d65_m.jpg

következő szupercsapat poszter

Címkék: akció theateam

2010.05.09. 11:00

Hogy ma se maradjuk szupercsapat nélkül, megmutatom a következő poszterüket, melyből már volt karakterekre lebontva is poszter, ami itt érhető el.

http://img7.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/7744645_243cde0eae287cb9e9c0f899553dcfd5_l.jpg

Szupercsapatos karaktervideók

Címkék: akció theateam

2010.05.07. 00:49

Gondolom már mindenki tudja, hogy miről van itt szó ... A szupercsapat tagjai megkapták fél percüket... tehát, Faceman (Bradley Cooper), Hannibal (Liam Neeson), B.A. (Quinton 'Rampage' Jackson) és  Murdock (Sharlto Copley) karaktervideó érkezett.

Újabb Szupercsapat képáradat

Címkék: akció theateam

2010.04.28. 20:12

Pár nappal ezelőtt már mutattam néhány egészen jó fotót A szupercsapat filmből, azonban most újabb 18-at szeretnék megmutatni, íme:

http://img1.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/7631905_3dc2a46dc5faebb4a7d4e848f3cc8d7c_m.jpg

http://img7.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/7631907_ff11fbe2b073ee638007221fda41c9ae_m.jpg

szupercsapatos karakterposzterek

Címkék: akció theateam

2010.04.26. 17:56

Alább négy karakterposzter látható A szupercsapat című adaptációból, melyen Quinton "Rampage" Jackson (Rosszfiú), Bradley Cooper (Szépfiú), Sharlto Copley (Murdock) és Liam Neeson (Hannibál) látható.

szupercsapatos karakterposzterek

Címkék: akció theateam

2010.04.26. 17:56

Alább négy karakterposzter látható A szupercsapat című adaptációból, melyen Quinton "Rampage" Jackson (Rosszfiú), Bradley Cooper (Szépfiú), Sharlto Copley (Murdock) és Liam Neeson (Hannibál) látható.

Az 1983-ban indult A szupercsapat (The A-Team) című sorozatból nyáron érkezik a mozifilm, melyben Bradley Cooper (Szépfiú), Liam Neeson (Hannibál), Quinton "Rampage" Jackson (Rosszfiú) és Sharlto Copley (Murdock) lesz látható. Ja, meg Jessica Biel (Capt. Charisa Sosa) is feltünik a moziban.
Michael Brandt forgatókönyve alapján a produkciót Joe Carnahan rendezte. Az amerikai premier június 11-én esedékes, míg mi a tervek szerint valamikor augusztusban nézhetjük a hazai vásznakon.

http://img8.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/7561181_1b0976cc78b575a579b368d985783b06_m.jpg

süti beállítások módosítása