Gondolom a legtöbb embernek ismerős a “Piroska és a Farkas” története. Hollywoodban most úgy gondolták, hogy ebből is kell egy új filmet csinálni, majd az egészet rábízták a Twilight első részének rendezőjére, Catherine Hardwicke-re.

A sztori:
Valerie (Amanda Seyfried) egy kis eldugott faluban él. Azonban nem érzi jól magát, és el akar szökni, mivel egy másik fiúhoz akarják férjhez adni, és nem ahhoz, akit szeret. A falut évtizedek óta rettegésben tartja egy vérfarkas, ami most több évtized elteltével ismét emberáldozatot szed. Az áldozat pedig nem más, mint Valerie nővére. A hírre a faluba érkezik a híres vérfarkasvadász (Gary Oldman), aki megdöbbentő dologgal áll elő. A vérfarkas nappal emberi alakot ölt, és a faluban él. De vajon ki lehet az?…

Az az igazság, hogy ha nem tudtam volna előre, hogy a Twilight rendezője rendezte ezt is, szerintem a kezdő képsorok alatt rájöttem volna, ugyanis az olyan volt, mintha csak a Twilight kezdődött volna.
Az az igazság, hogy a történet alapján “A lány és a farkas” lehetett volna egy jó film is, de valamiért mégsem lett az.
Aki pedig valami jó kis véres, félelmetes filmre számít, az megint csak csalódni fog. Persze azért a PG-13-as besorolásból lehetett következtetni néhány dologra. Na, mindegy.
A film hangulata amúgy nem rossz. Kicsit sötét, és a krimikre is hajaz ezzel a gyakorlatilag mindenki gyanús dologgal. Hogy ki a farkas azt lehet találgatni végig, én pl. bevallom őszintén, a végén meglepődtem, amikor kiderült.
Azért van néhány félelmetesebbnek szánt jelenet is, de mivel PG-13-as a film, így azért nem sikerültek annyira durvára mint lehettek volna. Természetes a romantikus vonal sem maradt ki, sőt elég hangsúlyos szerepet kapott. Mondhatnám úgyis, hogy gyakorlatilag az volt a lényeg szinte.
Azért volt negatívum is. Például az egész filmben esik a hó, ehhez képest a faluban eléggé lengén öltöznek néhányan. Plusz magához a “Piroska és a Farkas” történethez nem sok köze van a filmnek, sikerült a mesét kifordítani, bár tény, hogy egy-két jól ismert dolog azért megmaradt onnan.

Catherine Hardwicke-nek ez volt az első rendezése a Twilight óta, és bizony több szempontból is emlékeztet ez a film arra. A forgatókönyvet David Johnson írta.

Ami a színészeket illeti, elmondható, hogy nagy kihívást elé senkit nem állított a szerepe.
A főbb szerepekben Amanda Seyfried, Gary Oldman, Billy Burke, Siloh Fernandez és Max Irons láthatóak. De rajtuk kívül feltűnik még Virginia Madsen, Michael Hogan, Lukas Haas, Julie Christie és Michael Shanks is.

Értékelés:
Megmondom őszintén jobbra számítottam. Egynek azért elmegy. 5/10

Valerie (Amanda Seyfried) meg akar szökni. Szeret egy fiút (Shiloh Fernandez), de a szülei egy ismerős család gazdag fiának (Max Irons) szánják. Ám azon a napon, amikor a fiatalok nekivágnának az erdőnek, holtan találják Valerie nővérét. A tettes valószínűleg az a vérfarkas, aki régóta a falujukat körülvevő sötét erdőben él.
A fenevad mostanáig megelégedett a helybeliek neki szánt ajándékaival. De felkelt a vérvörös telihold, és a farkas többre vágyik. Újabb és újabb áldozatokat szed, még akkor is, ha tudja, kivívja az emberek haragját.
A falusiak a híres vérfarkasvadászhoz, Solomon atyához (Gary Oldman) fordulnak segítségért, aki azt állítja: a farkas nappal a faluban élhet. Már csak az a kérdés, ki az.
Valerie sejti, hogy olyasvalaki lehet, aki nagyon közel áll hozzá. Ez teszi őt egyszerre gyanúsítottá, a következő lehetséges áldozattá és csalétekké is.

http://img5.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/11858019_64fce37bc3b106fde71b6f18ea68fab5_m.jpg

Nem is tudom, hogy hol kezdjem ezt a kritikát...Talán ott kéne, hogy eredetileg nem akartam megnézni a filmet, de az ismerőseimnek mégis sikerült rábeszélniük.

A film egyszerűen...egyszerűen értékelhetetlen számomra. A piroska sztori feldolgozása alapjáraton nem lett volna rossz ötlet, de ahogy kivitelezték a filmet, az valami elképesztően szörnyű. Mondjuk biztos vagyok benne, hogy a könyv miatt is sikerült ilyen gyengére (eredetileg könyv alapján készítették) a mozi, itt nem panaszkodtam volna, ha szinte teljesen átírják. A rendezőnek köszönhetően nem egy jelenetnél volt déja vu érzésem, sajnos egyes helyeken kísértetiesen hasonlít az Alkonyatra. Két dologgal nincs gond a filmben: a történetvezetéssel, az viszonylag jól van kivitelezve, no meg a zenéket válogatták meg jól. A szereplőknek konkrétan minden a szájukba van rágva, mégis rossz következtetéseket vonnak le, aminél a nézőnek kedve lenne fejbe kólintani valamivel az adott figurát, hogy "Héj, ezt már tudod, hirtelen miért felejtetted el?". A "horrorjelenetek" gyakorlatilag nem azok, mindent lehet rajtuk csinálni, csak megijedni nem. A sztoriban egyedül az incest szál tetszett, sajnos más nem, de ez is csak említés szintjén volt benne.

Sajnos ennél a mozinál a színészek is értékelhetetlenek. Amanda Seyfried nem tudom, hogy mit csinál a filmben, de az biztos, hogy nem színészkedik. Gary Oldman valami eszméletlen, hogy milyen rosszul játszik, nem is tudom, hogy ezt hogy, s mint gondolta. Max Irons édesen meresztgeti a szemeit, de ezt nem nevezném színjátszásnak. Billy Burke még átbukdácsol a filmen, de ő is csak épphogy. Shiloh Fernandez talán az egyetlen, aki kényelmesen eljátssza a szerepét és nem bámul kifejezéstelen arccal a vakvilágba.

Catherine Hardwicke sajnos egy igen rossz filmet hozott össze, amit mindenki csak saját felelősségre, és a két jóképű fiatalember miatt nézzen meg.

Értékelés: 2/10

 

http://img1.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/11275101_89c1de7b335a17de8b3df94ab55b1795_xl.jpg

http://img1.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/11275101_89c1de7b335a17de8b3df94ab55b1795_xl.jpg

Három hét múlva kerül a hazai mozikba az Alkonyat (Twilight) rendezőjének legújabb filmje A lány és a farkas címmel, melyhez alább egy magyar TV szpot látható. 

(a magyar szinkron ne tévesszen meg senkit, ugyanis itthon felirattal kerül mozikba a film!)

Valerie (Amanda Seyfried) meg akar szökni. Szeret egy fiút (Shiloh Fernandez), de a szülei egy ismerős család gazdag fiának (Max Irons) szánják. Ám azon a napon, amikor a fiatalok nekivágnának az erdőnek, holtan találják Valerie nővérét. A tettes valószínűleg az a vérfarkas, aki régóta a falujukat körülvevő sötét erdőben él.
A fenevad mostanáig megelégedett a helybeliek neki szánt ajándékaival. De felkelt a vérvörös telihold, és a farkas többre vágyik. Újabb és újabb áldozatokat szed, még akkor is, ha tudja, kivívja az emberek haragját.
A falusiak a híres vérfarkasvadászhoz (Gary Oldman) fordulnak segítségért, aki azt állítja: a farkas nappal a faluban élhet. Már csak az a kérdés, ki az.
Valerie sejti, hogy olyasvalaki lehet, aki nagyon közel áll hozzá. Ez teszi őt egyszerre gyanúsítottá, a következő lehetséges áldozattá és csalétekké is…

Hazai mozipremier: 2011. április 28. Forgalmazza: InterCom

http://img2.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/10943889_7ab3f5cf9b98b3059f60632b766482a4_xl.jpg

A két magyar nyelvű előzetes itt és itt.

Red Riding Hood Tv Spot

Címkék: redridinghood

2011.03.03. 16:25

Catherine Hardwicke (Twilight) Piroskája jövőhéten kerül az amerikai mozikba Amanda Seyfried, Gary Oldman, Billy Burke, Shiloh Fernandez és Lukas Haas főszereplésével.

A lány és a farkas bannerek

Címkék: redridinghood

2011.02.24. 01:01

Az Alkonyat (Twilight) rendezőjének legújabb filmje május 12-én kerül a hazai mozikba, Amanda Seyfried, Gary Oldman és Lukas Haas főszereplésével.

http://img6.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/10865047_410ba0b2509e727e42d0fbafc79d62bb_xl.jpg

http://img9.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/10865049_52a8dbb0de824eb3cfe2f62e85b46e4f_xl.jpg

http://img2.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/10865051_ad9585482bf65d272ce9c3316ebba5d0_xl.jpg

Red Riding Hood tévészpot

Címkék: redridinghood

2011.02.19. 08:00

Újabb két A lány és a farkas tévészpot került fel a netre.

Valerie (Amanda Seyfried) meg akar szökni. Szeret egy fiút (Shiloh Fernandez), de a szülei egy ismerős család gazdag fiának (Max Irons) szánják. Ám azon a napon, amikor a fiatalok nekivágnának az erdőnek, holtan találják Valerie nővérét. A tettes valószínűleg az a vérfarkas, aki régóta a falujukat körülvevő sötét erdőben él.
A fenevad mostanáig megelégedett a helybeliek neki szánt ajándékaival. De felkelt a vérvörös telihold, és a farkas többre vágyik. Újabb és újabb áldozatokat szed, még akkor is, ha tudja, kivívja az emberek haragját. A falusiak a híres vérfarkasvadászhoz (Gary Oldman) fordulnak segítségért, aki azt állítja: a farkas nappal a faluban élhet. Már csak az a kérdés, ki az. Valerie sejti, hogy olyasvalaki lehet, aki nagyon közel áll hozzá. Ez teszi őt egyszerre gyanúsítottá, a következő lehetséges áldozattá és csalétekké is…

Országos bemutató: 2011. május 12. Forgalmazza az InterCom

Két napja láthattuk Cathrine Harwicke (Twilight) Red Riding Hood című (A lány és a farkas) piroskás horrorjának második előzetesét, melyhez elkészült a magyar feliratos változat is.

Red Riding Hood Trailer #2

Címkék: redridinghood

2011.01.20. 12:06

Cathrine Harwicke (Twilight) Red Riding Hood című (A lány és a farkas) piroskás horrorja megkapta második bemutatóját, ami majd egy perccel hosszabb mint az első. A produkció március 11-én nyit Amerikában, míg nálunk csak májustól lesz látható.

Egymás után kerülnek fel a netre a jobbnál jobb fotók. Alább a Másnaposok folytatása, a Towe Heist, a Sucker Punch, a Red Riding Hood és a Sherlock Holmes 2 kapott egy-egy képet.

http://img9.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/11013307_aeae9ec8d7281fb3e1b6a0bd7c33cffe_xl.jpg

süti beállítások módosítása