Igen, igen tudom. Nem írtam sokáig, de mentségemre legyen hozva, hogy tanultam. Több szó ne is essék rólam, nálamnál izgalmasabb a Kukás-zacsiban futkározó dilinyós tag, aki próbál egy veszett ügyet szó szerint visszatáncolni egy csajjal akinek meghalt a férje ezért lefeküdt mindenkivel a munkahelyén. De tényleg, mindenkivel (Fiú, lány & egyéb). Silver Linings Playbook (Napos oldal) kritika.

Nagyjából fent leírtam a történetet, de akiknek ez nem elég adok még egy kis ízelítőt ennek az őrült storynak a fonalvezetéséből... Tehát képzeljük el, hogy rányitunk a feleségünkre, aki egy munkatársunkkal épp megcsal minket, majd jól agyonverjük (mármint a munkatársunkat) bekerülünk kb 9 hónapra egy diliházba, frissen szabadulunk és összefutunk egy csajjal (Persze ez a csaj sem százas), ez a lány táncolni akar velünk, cserébe FedEx szintű szolgáltatást nyújt. Ha ez mind el van képzelve akkor tudjuk milyen lehetett Pat (Bradley Cooper) helyzete. Az őrült nő pedig Tiffany (a.k.a. Jennifer Lawrence). Volt még Robert De Niro alias Pat Apucija, de nem tudtam belefűzni az ő szerepét a fenti gondolatfonalba, de ő egy szerencsejátékos fociőrült.

Meg kell mondanom, hogy nem sok kedvem volt ehhez a filmhez, de a végére egészen megszerettem. Ha pár szóval kéne jellemezni a filmet akkor: Zajos, őrült, love-story. Zajos, mert mindig vagy valaki ordibál/verekszik(magával) vagy veszekednek egymással. Őrült, mert őrültekről szól. Love-story, mert mindenki szeret mindenkit, a végén happy-end és puszi-puszi boldogan élünk amíg meg nem halunk.

A kamerakezelés/zene/effektek itt nem játszanak különösebb szerepet. Nem egy Akciófilm. Ami itt igazán számított az a forgatókönyv és a színészek (Mint a régi szép időkben). Ezért is tetszett a film mert itt tényleg a színészi munka és maga a forgatókönyv volt a mérvadó. Jennifer Lawrence, Bradley Cooper & Robert De Niro igazán kitettek magukért. Robert De Niro-nak volt már hasonló szerepe, Jen & Bradley nem igazán játszottak még ennyire instabil személyiséget, de sikerült mindkettőnek helytállnia.

Ami engem igazán megfogott az a történet (ezt a könyvet azért nem olvasom el). Habár két társadalomba-nem-való személyről szól, azért mielőtt ítélkezünk gondoljuk át, hogy pontosan milyen is a társadalmunk. Ki is a bolond? Azok, akik a társadalmat képzik vagy azok, akiket kikiáltunk bolondnak. Tiffany és Pat elvesztettek valamit, amitől mindkettejük szíve majd’ meg szakadt végül rájöttek, hogy két bezárt ajtó összenyit két szobát. Ha a film nyelvére fordítanám a napi bölcsességemet: Mindennek van napos oldala (Amit Pat keres is).

Nehéz egy ilyen történetet nem-klisésre írni, szerintem viszont sikerült kerülni a kliséket amennyire lehetett. “Az író egy klisé-aknamezőre lépett és a végén csupán egy lábát vesztette el” (Ezt én mondtam, csak tök jól néz ki idézőjelben)

Summa Summarom: A film jó, a könyvet nem olvastam, de az is biztos jó. Ami itt nagyot ütött az ugye maga a story (Vagyis a könyv) és a színészek. Ajánlom azoknak, aki szeretik az igazán kalandos love-story stílust, akik szeretnek a valósághoz igen közeli képet látni vásznon és ajánlom az unokatestvéremnek. 

Tanulság rovat következik: 1. Táncolni jó. 2. Ne ordibáljunk az éjszaka közepén, mert felkelnek a szomszédok és ránk hívják a zsarukat. 3. Srácok, az első randin soha, ismétlem soha nem mondjátok azt egy nőnek, hogy őrültebb mint ti...

9/12 

Wexylum

Pat Solatano (Bradley Cooper) mindenét elvesztette - a házát, az állását, a feleségét. És most kénytelen újra a szüleihez (Robert De Niro, Jacki Weaver) költözni, miután nyolc hónapot töltött egy elmegyógyintézetben. Pat szeretné újra rendbe hozni az életét, pozitívan szemlélni a világot és szeretne újra összejönni ex-feleségével is. A szüleinek csak annyi a vágya, hogy Pat képes legyen ismét lábra állni a nehéz időszak után. Ám a dolgok még bonyolultabbá válnak, mikor Pat megismeri Tiffanyt (Jennifer Lawrence), a titokzatos fiatal lányt, aki szintén nem kevés problémával küszköd. Tiffany felajánlja Patnek, hogy segít neki visszahódítani egykori kedvesét, de csak akkor, ha cserébe majd ő is tesz érte valami nagyon fontosat. Mikorra pedig egyezségük kezd beteljesülni, meglepő módon azt tapasztalják, hogy felettébb közel kerültek egymáshoz, és talán a saját elrontott életükre is érvényes lesz a "minden rosszban van valami jó"-tézis.

David O. Russell érdekes rendező. Eddig szinte összes filmjével más-más témához és műfajhoz nyúlt, és ezt most odáig fejlesztette, hogy a Napos oldalban már több stílust is ötvözött. Hiszen akadnak itt romantikus, vígjátékos és drámai elemek is. Három műfaj között nem egyszerű úgy egyensúlyozni, hogy mindegyikből megfelelő mennyiség jusson, valamint túlzások és zavaróan éles váltások se legyenek. David O. Russell pedig egészen ügyesen vette ezt az akadályt.

http://img1.indafoto.hu/10/9/105239_93afab528f766cb76bb911671b0f98c4/17728019_901224197c7d4e4e9f6b51b976b09741_m.jpg

Persze mondhatnánk, hogy könnyű dolga volt, hiszen "hozott alapanyagból" dolgozott, Matthew Quick azonos című könyve alapján. Bizonyára nagyszerű műről van szó, de azt hiszem, ha nem sikerül ilyen jól a casting, sokkal kevésbé lett volna meggyőző a végeredmény. Russell és csapata pedig mert váratlant húzni, és összerakta az első ránézésre egymáshoz abszolút nem passzoló Jennifer Lawrence-t és Bradley Coopert, akik máris szállítják a film legnagyobb meglepetését, ugyanis párosuk rendkívül jól működik és a látszat ellenére nagyon is összeillenek. Ráadásul üdítő volt mindkettőjüket eddigi szerepeikhez képest némileg újszerű közegben látni, és ezt a lehetőséget ők egy-egy remek alakítással hálálták meg. De persze a többi szereplő mellett sem lehet szó nélkül elmenni, hiszen például Robert De Niro hosszú évek óta nem volt ennyire jó és Jacki Weaver is igazán remek Pat aggódó édesanyjának szerepében. Mind a négy színész Oscar-jelölése teljesen megérdemelt. A kisebb szerepekben pedig olyan ismerős arcokkal találkozhatunk, mint Chris Tucker, Julia Stiles, vagy éppen Shae Whigham.

Rengeteg nagyszerű és emlékezetes jelenet váltja egymást, de ennek ellenére is helyenként túl soknak érződött a kétórás játékidő, mert sajnos akad néhány üresjárat és kicsit idegesítő rész, bár ez alighanem elsősorban a főszereplők nem éppen szokványos személyiségéből fakad. Minden hibájával együtt a Napos oldal egy nagyon különleges film, amit már csak a kirobbanóan erős színészi játékok miatt is látni kell. 8/10.

8, azaz nyolc Oscar-jelöltést ér eddig A napos oldal! Az Amerikai Filmakadémia nyilvánosságra hozta a legrangosabb filmes verseny jelöléseit.

napos oldal.jpg

A mai napon a hazai mozikban debütáló Napos oldal (Silver Linings Playbook) összesen 8 jelölést tudhat magáénak, köztük a  Legjobb film, Legjobb férfi főszereplő, Legjobb női főszereplő és például a Legjobb adaptált forgatókönyv kategória-jelölést is. Bradley Cooper és Jennifer Lawrence , a Napos oldal nagyszerű főszereplő-párosa bizony megalapozott reményekkel néz a következő az Oscar-díjátadó elé: a mindösszesen 21 millió dollárból készült film már magáénak tudhatja a 2012-es Torontói Filmfesztivál fődíját is.

Oscar-kategóriák, melyben jelölték a filmet:

Legjobb film
Legjobb rendező
Legjobb férfi főszereplő
Legjobb női főszereplő
Legjobb férfi mellékszereplő
Legjobb női mellékszereplő
Legjobb adaptált forgatókönyv
Legjobb vágás

Az élet nem mindig alakul terv szerint. Pat Solatano (Bradley Cooper) mindenét elvesztette – a házát, az állását, a feleségét. És most kénytelen újra a szüleihez (Robert De Niro, Jacki Weaver) költözni, miután nyolc hónapot töltött egy elmegyógyintézetben. Pat szeretné újra rendbe hozni az életét, pozitívan szemlélni a világot és szeretne újra összejönni ex-feleségével is. A szüleinek csak annyi a vágya, hogy Pat képes legyen ismét lábra állni a nehéz időszak után. Ám a dolgok még bonyolultabbá válnak, mikor Pat megismeri Tiffanyt (Jennifer Lawrence), a titokzatos fiatal lányt, aki szintén nem kevés problémával küszköd. Tiffany felajánlja Patnek, hogy segít neki visszahódítani egykori kedvesét, de csak akkor, ha cserébe majd ő is tesz érte valami nagyon fontosat. Mikorra pedig egyezségük kezd beteljesülni, meglepő módon azt tapasztalják, hogy felettébb közel kerültek egymáshoz, és talán a saját elrontott életükre is érvényes lesz a „minden rosszban van valami jó”- tézis.

Frissítés feliratos előzetessel!!

http://img2.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/17505105_7770834e19eccf2ddc67ecde287b8a10_xl.jpg

Új előzetes David O. Russell (The Fighter - A harcos) Silver Linings Playbook című filmjéhez, ami Matthew Quick azonos című könyve alapján készült, Bradley Cooper, Jennifer Lawrence, Robert De Niro, Jacki Weaver, Anupam Kher és Chris Tucker főszereplésével. A film egy volt középiskolai tanárról szól, akit depresszió miatt kezeltek, és miután kiengedik, az édesanyja gondjaira bízzák. A férfi megpróbálja visszaszerezni volt feleségét, de közben zűrös szomszédjába is beleszeret.

Posztert kapott David O. Russell (The Fighter - A harcos) Silver Linings Playbook c. drámája.

http://img1.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/16662787_355fa78513d80d579e08cced30a8d2d4_xl.jpg

A The Weinstein Company november 21-én mutatja be David O. Russell (The Fighter - A harcos) Silver Linings Playbook című filmjét, egy volt középiskolai tanárról szól, akit depresszió miatt kezeltek, és miután kiengedik, az édesanyja gondjaira bízzák. A férfi megpróbálja visszaszerezni volt feleségét, de közben zűrös szomszédjába is beleszeret. A produkcióban, ami Matthew Quick azonos című könyve alapján készült, Bradley Cooper, Jennifer Lawrence, Robert De Niro, Jacki Weaver, Anupam Kher és Chris Tucker kapott szerepet.

David O. Russell (The Fighter - A harcos) Jennifer Lawrence, Robert De Niro és Bradley Cooper főszereplésével készíti el Matthew Quick azonos című könyve alapján a The Silver Linings Playbook című vígjátékot. A történet egy volt középiskolai tanárról szól, akit depresszió miatt kezeltek, és miután kiengedik, az édesanyja gondjaira bízzák. A férfi megpróbálja visszaszerezni volt feleségét, de közben zűrös szomszédjába is beleszeret.

http://img1.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/13776165_d60e4caf31ba401c536abbdb6bde8be1_xl.jpg

süti beállítások módosítása