Kritika: RED

Címkék: kritika red 9pontos

2010.12.13. 20:08

Frank Moses, vagy ahogy CIA-s kollégái elnevezték, RED (Bruce Willis) már a nyugdíjasok számára unalmas életét éli, melyet azzal igyekszik feldobni, hogy sokszor felhívja telefonon banki ügyintézőjét, Saraht (Mary-Louise Parker). Az ügynökségtől azonban nem lehet véglegesen kilépni, és mivel Red számos információ birtokában van, így hamarosan az életére törnek. Nincs mit tenni, hősünk összeszedi hajdani társait, a kissé ütődött és paranoiás, Marvin Boggsot (John Malkovich), a "nagy öreg" Joe Mathesont (Morgan Freeman) és az örökifjú Victoriát (Helen Mirren), hogy együtt járjanak az ügy végére. A dologba természetesen Sarah is belekeveredik, és úgy tűnik, hogy a szálak a legfelső körökhöz vezetnek.

http://img2.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/8636381_26047a88689de740526b38b23a40d9a0_m.jpg

Robert Scwentke rendezőt igazán nem lehet azzal vádolni, hogy filmjei egy kaptafára mennének, hiszen ő jegyzi a Légcsavart és Az időutazó feleségét is, ezúttal pedig az akcióvígjátékok terén próbálta ki magát, igazi nagyágyúkkal a főbb szerepekben. Bruce Willisnél tökéletesebb színészt nem is találhattak volna Red szerepére, nagyon jól áll neki ez a laza és kemény karakter, és olyan kultikus szerepei jutnak róla eszünkbe, mint John McClane és Hudson Hawk. John Malkovich parádézik Marvin szerepében, és néhány frenetikus dumát is elereszt, Helen Mirren pedig könnyedén bizonyítja, hogy az akcióhősnő szerepe is jól áll neki még így 65 évesen is (bár most őszintén, ki nézi őt annyinak?). Mary-Louise Parker pedig tündérien aranyos, és nagyon jól működik a kémia közte és Willis között. De rajtuk kívül is olyan nagyszerű színészek tűnnek fel kisebb szerepekben, mint Ernest Borgnine, Brian Cox, Richard Dreyfuss, az új Dredd bíró, Karl Urban, vagy éppen a Gilmore Girls Mrs. Kimje, Emily Kuroda.

Scwentkéék ráadásul arra is odafigyeltek, hogy mindenből a kellő mennyiséget adják hozzá a filmhez, de ugyanakkor ne vegyék komolyan magukat, amit a helyenként eltúlzott akciójelenetekkel és a számos poénnal is alátámasztottak, és néhány egészen szokatlan kameraállást is láthatunk, amik szintén csak fokozzák a hatást.

Egyébként úgy látszik, hogy ez az év az igazi nagyágyúk összeeresztéséről szól, hiszen pár hónapja Sylvester Stallone szedte össze cimboráit egy kis baráti hülyülésre és akciózásra, és a Rednél is hasonló a helyzet, csak színészi képesség tekintetében egy pár fokkal komolyabb nevekkel találkozhatunk, de a végeredmény ugyanúgy roppant szórakoztató.

Nem lehet szó nélkül elmenni a szinkron mellett sem, amely még egy lapáttal rátesz a film élvezeti értékére, hiszen olyan remek színészeket hallhatunk, mint Dörner György, Reviczky Gábor, Bánsági Ildikó, Kökényessy Ági és Mertz Tibor.

A nevek alapján magasak voltak az elvárásaim a filmmel kapcsolatban, de ahogy az már a fentebbiekből kiderült, sikerült ezeket még túl is szárnyalni, és bizony a Red simán ott van az év legjobbjai között, így jár is érte a 9/10.

Frank (Bruce Willis), Joe (Morgan Freeman), Marvin (John Malkovich) és Victoria (Helen Mirren) egykor a CIA legjobb ügynökei voltak. (Természetesen nem porszívókat árultak.) Ismerik a szervezet minden titkos (valamint kompromittáló) anyagát, és most éppen emiatt válnak a CIA célpontjává. A visszavonult szuperkémeknek minden tudásukra szükségük van, hogy profi csapatként egy lépéssel üldözőik előtt járjanak, megpróbáljanak életben maradni a folyamatos merényletek közben és rájönni, hogy vajon melyik információ az, amely miatt egykori munkaadóik a legkülönfélébb módszerekkel megpróbálják hidegre tenni őket. (Értelemszerűen nem egy hangulatos alaszkai kalandtúra akarják küldeni a csapatot.) Frank és csapata úgy dönt, betörnek a CIA titkos központjába, és fényt derítenek azokra a titkokra és összeesküvésekre melyek miatt egyre többen akarják kinyírni őket…

Robert Schwentke rendező (Légcsavar) eszelős tempójú, elsöprő lendületű és vitriolos humorral átszőtt akció-vígjátékot készített, melyből egyértelművé válik, hogy az idősebb szuperügynökök álcázásban, közelharcban, tűzpárbajban is felveszik a versenyt bárkivel, az autósüldözésről már nem is beszélve. Nyugdíjas kémek (pontosabban felhőtlenül komédiázó világsztárok) akcióban. Rekeszizomsérv-kötőket előkészíteni, kezdődik a móka!

Hazai premier: 2010. december 9. Forgalmazza: Palace Pictures

http://img10.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/10014065_c8b331b462a2811402d6e0b5f20534e2_xl.jpg

RED tévéreklám

Címkék: akció red thriller adaptáció

2010.10.06. 11:31

francia RED poszter

Címkék: red

2010.09.28. 18:55

http://img6.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/9484001_1d9da5872747f7914fa7122aa48c7044_xl.jpg

Red poszter

Címkék: akció red thriller adaptáció

2010.07.31. 01:16

http://img2.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/8746397_0b2552f6448b7b77b524632b6578bdf7_xl.jpg

Red trailer

Címkék: akció red thriller adaptáció

2010.07.23. 17:15

A Bruce Willis főszereplésével készült Red képregény adaptáció is megkapta teljes hosszúságú bemutatóját, íme:

képek a Red-ből

Címkék: akció red thriller adaptáció

2010.07.23. 00:55

A Bruce Willis, Morgan Freeman, John Malkovich, Helen Mirren, Karl Urban, Mary-Louise Parker, Brian Cox, Julian McMahon és Richard Dreyfuss főszereplésével készült Red című képregény adaptációhoz három fotó érkezett a ComingSoon.net/SuperHeroHype jóvoltából. Amerikai premier október 15.

http://img2.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/8636381_26047a88689de740526b38b23a40d9a0_m.jpg

A Summit Entertainment kiadta az utolsó két karakter plakátot is a Red-hez, melyen Mary-Louise Parker és Karl Urban látható. A héten láthattunk már Bruce Willis, Helen Mirren, Jonh Malkovich és Morgan Freeman plakátot.

Bruce Willis, Helen Mirren, Jonh Malkovich után Morgan Freeman is kapott egy Red karakterposztert.

Ha követitek az oldalt, akkor láthattátok már Bruce Willis és Helen Mirren karakterposzterét, melyhez ma John Malkovitch csatlakozott.

Bruce Willis után Helen Mirren is megkapta karakterposzterét...

A Red című akció-thriller Warren Ellis azonos című képregényének az adaptációja lesz, melyben Bruce Willis, Mary-Louise Parker, Helen Mirren, Morgan Freeman, John Malkovich, Karl Urban, Brian Cox, Richard Dreyfuss, Ernest Borgnine, Julian McMahon, James Remar, Rebecca Pidgeon és Felicia Day lesz látható.

http://img6.indafoto.hu/3/7/73167_02b115b72e6306618b6e3e08bc8489b2/8529083_3d3dace9f0ef4cfd54b24ac8bf15759d_xl.jpg

Befutott az első Red exclusive teaser trailer, melyben Bruce Willis, Mary-Louise Parker, Helen Mirren, Morgan Freeman, John Malkovich lesz látható. A produkció október 15-én kerül az amerikai mozikba a Summit Entertainment gyártásában. Bővebben itt.

Red forgatási kép

Címkék: akció red thriller

2010.06.10. 01:32

A Summit Entertainment október 15-én küldi az amerikai mozikba a Red című akció-thrillert, melyben Bruce Willis, Mary-Louise Parker, Helen Mirren, Morgan Freeman, John Malkovich, Karl Urban, Brian Cox, Richard Dreyfuss, Ernest Borgnine, Julian McMahon, James Remar, Rebecca Pidgeon és Felicia Day lesz látható. A produkció Erich Hoeber és Jon Hoeber forgatókönyve alapján Robert Schwentke rendezésében készült.

Egyébként az alkotás Warren Ellis azonos című képregényének az adaptációja lesz, melyben Willis (Frank Moses) egy nyugdíjba vonult CIA gyilkos alakít, akinek rengeteg vér tapad a kezéhez. Az ügynökség új vezetője úgy gondolja, hogy Moses túl sokat tud ezért mihamarabb holtan szeretné látni, így hát Moses elindul, hogy megóvja saját és szerettei életét.


süti beállítások módosítása