Paul - írta: Luke

Címkék: kritika paul 6pontos

2011.06.11. 16:48

Clive (Nick Frost) és Graeme (Simon Pegg) nagy képregény és sci-fi fanatikusok, akik egy kiruccanásuk során összetalálkoznak egy űrlénnyel, Paullal. Mint kiderül, az UFO már 60 éve van itt a Földön, ám eddig egy katonai bázison tartották őt, ahonnan most megszökött. Ezzel pedig megkezdődik a furcsa csapat őrületes túrája, melynek során véletlenül elrabolnak egy lányt (Kristen Wiig) és a szövetségi ügynökök is a nyomukban vannak.

http://img4.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/11984737_cd178bccb4ecede5538e667843dc5416_m.jpg

Greg Mottola rendező igazi vígjáték szakértőnek tekinthető, ugyanis ezt megelőző utolsó két munkája a Superbad és a Kalandpark volt. Ezúttal viszont egy igazán őrült filmet hozott össze, melyhez az alapot Frost és Pegg forgatókönyve adta, ahogyan azt már megszokhattuk tőlük korábbi filmjeik során. A Haláli hullák hajnalához és a Vaskabátokhoz hasonlóan poénokban ezúttal sincs hiány, a történet azonban elég vontatott és főleg az első fél órában nagyon lassú. De azoknak, akik nem lelkesednek az UFO-s filmekért és/vagy a geek viccekért, egyébként sem ajánlanám a filmet.

A pozitív oldalról főleg Paul karakterét és a színészeket érdemes kiemelni. Frost és Pegg párosa ezúttal is nagyon jól működik, de számomra így is Kristen Wiig volt a film legjobb karaktere, akinek figurája számtalan poént hoz magával. Az ügynököket Jason Bateman és Bill hader alakítják, de a kisebb szerepekben is olyan remek színészek tűnnek fel, mint Sigourney Weaver és Jane Lynch.

A Paul tehát egy nagyon őrült vígjáték, néhány igazán ütős poénnal és rengeteg utalással, de a lassú és kicsit unalmas történet elég sokat levesz az élvezeti értékéből, így én csak egy 6/10-et adok rá.

Paul magyar plakát

Címkék: paul

2011.03.22. 15:58

Kijött a magyar nyelvű plakát, és a magyar feliratos bemutató a Simon Pegg és Nick Frost főszereplésével készült Paul című vígjátékhoz, melyet április 21-én mutatnak be a hazai mozikban.

http://img9.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/11120133_a52b0c261f1811f8b6ac7d3f60613f55_xl.jpg

Paul Trailer #2

Címkék: paul

2011.02.27. 13:30

Itt egy újabb előzetes a Simon Pegg és Nick Frost főszereplésével készült Paul című vígjátékhoz.

Paul Trailer

Címkék: paul

2011.01.07. 00:51

Simon Pegg és Nick Frost (Vaskabátok, Haláli hullák hajnala) újra együtt, ezúttal két sci-fi őrült szerepében, akik elzarándokolnak Amerika UFO hátországába, és ott véletlenül összefutnak egy űrlénnyel, aki egy olyan eszeveszett kalandtúrára viszi őket, amitől örökre megváltozik számukra a világegyetem.
Egy Paul nevű földönkívüli az elmúlt 60 évben egy titkos katonai bázison múlatta az időt. Az űrutazó fenegyerek ismeretlen okból úgy dönt, hogy elhagyja a létesítményt, és felugrik az első arra tévedő járműre. Ez pedig egy bérelt lakóbusz, melybe két földlakó, Graeme Willy és Clive Collins utazik éppen.
Miközben üldözik őket a szövetségi ügynökök, no meg egy véletlenül elrabolt lány felbőszült apja, Graemme és Clive idétlen tervet ötlenek ki, miképp juttassák vissza Pault az anyahajójára. És miközben a két nyominger segíteni igyekszik, a kis zöld lény talán éppen bolygóközi hőst csinál a két balfácánból.

A remek komikus duó új műfajparódiája nem csak témájában, de humorában is fantasztikus.

Országos bemutató: 2011. április 21. Bemutatja a UIP-Duna Film

Paul poszter

Címkék: vígjáték paul

2010.11.16. 17:25

 

süti beállítások módosítása