- A Universal és az Imagine Entertainment szerezte meg Anne Rice Vámpírkrónikáinak jogait, így többek között az Interjú a vámpírral és a Kárhozottak királynője rebootját is elkészíthetik.
- A Sony közös filmben egyesíti Stan Lee Apollo Risngját, valamint Victoria Aveyard Eternal című forgatókönyvét. Az Apollo Rising a görög istenekről szól, akik magukat álcázva az emberek között élnek, az Eternal pedig azt mutatja be, hogy a görög istenek a Földre érkeznek.
- Andy Samberg, Akiva Schaffer és Jorma Taccone közös zenés vígjátékot készít, melynek producere Judd Apatow lesz.
- A tesztvetítéseken nagyon jó reakciókat kapott a The Interview, ezért a Sony úgy döntött, október 10-ről december 25-re csúsztatják a premiert, hiszen karácsony környékén többen járnak moziba.
- A következő hat évben összesen negyven film érkezik a Marveltől és a DC-től.
- 2018-ban és 2019-ben is érkezik egy-egy Lego-film. Ezek közül valamelyik alighanem A Lego-kaland, a másik pedig a Lego Ninjago folytatása lesz.
- Jamie Foxx helyett Samuel L. Jackson ugrik be a The Black Phantom című vígjátékba, melyben egy bérgyilkost alakít, aki összefog egyik kollégájával (Kevin Hart), hogy bosszút álljanak A fekete fantomon.
- A törvény nevében című sorozatból ismert Olafur Darri Olafsson egy varázslót fog alakítani a The Last Witch Hunterben.
- 2016. május 6. helyett március 25-én kerül mozikba a Batman v Superman: Dawn of Justice.
- Chris Pine után Casey Affleck is aláírhat a The Finest Hours-höz, mely egy 1952-es tengeri mentőakció igaz történetét meséli el.
- Joss Whedon bejelentette, hogy véget ért a Bosszúállók: Ultron kora forgatása.
- Dakota Fanning fogja alakítani Jennifer Connelly és Ewan McGregor lányát az American Pastoralban.
- Arnold Schwarzenegger elmondta, hogy véget ért a Termintar: Genisys forgatása.
- A Syfy 2015 júliusában elhozza a Sharknado 3-t.
- Scott Adkins és Tony Jaa csatlakoztak a Kickboxer reboot stábjához.
- A Warner Bros. 2015. április 17-re tette át a Liam Neeson főszereplésével készült Run All Night premierjét, mely egy idősödő bérgyilkosról szól, aki összecsap kegyetlen főnökével.
- Véget ért a Jurassic World forgatása.
- Ricky Gervais szeretne mozifilmes spin-offot A hivatalhoz.
- Az Amerika kapitány 3 a második rész történetét viszi tovább, de csavarnak rajta egyet.
- Jennifer Lee (Jégvarázs) készítheti el Madeleine L. Engle népszerű regénye, az A Wrinkle in Time adaptációját, mely egy lányról szól, aki téren és időn át utazik, hogy megtalálja eltűnt édesapját.
- Peter Chelsom fogja rendezni az Out of This World című sci-fit, mely egy fiúról szól, akit tudósok egy csoportja nevelt fel a Marson.
- A tervek szerint jövő tavasszal kezdődik a The Legend of Conan forgatása, így a 2015. november-decemberi tervezett premier szinte kizárt, valószínűleg valamikor 2016-ban kerül mozikba a film.
- A galaxis őrzői simán nyerte az elmúlt hétvégét Amerikában 94,3 millió dolláros bevétellel, ami hatalmas augusztusi rekordot jelent. Az eddigi rekorder A Bourne-ultimátum volt 69,3 millióval még 2007-ből. Másik új belépőként a Get On Up 13,5 millióval a harmadik helyen nyitott. A Herkules pedig még a gyártási költség felét sem hozta vissza.
- Glenn Close reménykedik benne, hogy karaktere feltűnik A galaxis őrzői 2-ben is.
- Elijah Wood szerepet kapott Vin Diesel The Last Witch Hunter című filmjében.
- Richard Linklater még 2011-ben írt alá a The Incredible Mr. Limpet remake rendezői posztjára, ám most kiszállt a projektből egyéb elfoglaltságai miatt.
- A Sony 2017-ben küldi mozikba A csodálatos Pókember univerzumában játszódó szuperhősnős filmjét, és elképzelhető, hogy Venom filmje is ekkor érkezik.
- Taylor Kitsch-nek ajánlották fel a Rajtaütés remake főszerepét.
- Rég lehetett utoljára hallani a Büszkeség és balítélet meg a zombikról, ám a legfrissebb hírek szerint szeptemberben kezdődik a forgatás, a stáb pedig Lily Jamesszel és Sam Rileyval bővült.
- Jennifer Connelly aláírt Ewan McGregor mellé az American Pastoral regényadaptációhoz.
- Augusztus 21-én egy éjszakára mozikba kerül Amerikában a Sharknado 2.
- Bár felmerültek olyan hírek, hogy Darkseid feltűnik Az Igazság Ligájában, úgy tűnik, erre majd csak a második részben kerül sor.
- A Nickelodeon berendelte 13 részre a Rocksuli sorozatot.
- Az Entertainment One-hoz került a Viggo Mortensen főszereplésével készült Captain Fantastic. Mely egy apáról szól, aki egy erdőben neveli fel hat gyerekét, és minden fontosra megtanítja őket. Ám amikor vissza kell térniük a városba, mindent elkövet azért, hogy gyerekei beilleszkedhessenek.
- Valószínű, hogy a közeljövőben keresztezik egymást A galaxis őrzői és a Bosszúállók útjai.
- James Bobin rendezésében megkezdődött az Alice Csodaországban 2 forgatása.
- Jelenleg Paul Feig a kiszemelt a Szellemirtók 3 rendezésére, melyben jelen állás szerint női karakterek kerülnének a középpontba.
- Egyes hírek szerint az ismert pankrátor, Sheamus lesz Darth Vader a Csillagok háborúja VII-ben.
- Bill Murray lesz Balu hangja A dzsungel könyve filmben.
- Will Ferrell szeretné eljátszani Russ Meyert a Russ & Roger Go Beyond című valós eseményeken alapuló filmben, mely azt mutatja be, hogyan készítette el Russ Meyer és Roger Egbert a Beyond the Valley of the Dolls című kultikus B-filmet.
- 2016. október 16-án kerül a mozikba Andy Serkis rendezői debütálása, a The Jungle Books: Origins.
- Az Occupant szerezte meg a Dead Island videojáték megfilmesítési jogait, melynek története néhány nyaralóról szól, akiknek egy zombitámadást kell túlélniük.
- Új premierdátumok: The Martian - 2015. november 25., Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei - 2016. március 4. Előbbi Matt Damon filmje, utóbbit pedig Tim Burton rendezi.
- A Universal 2016. április 8-án mozikba küld egy Clifford, a nagy piros kutya filmet.
- A korábbi hírekkel ellentétben Jason felé fog tűnni a Péntek 13 rebootban.
- A hónapban kezdetét veszi Londonban a Mission: Impossible 5 forgatása.
- William Shatner feltűnik egy cameo erejéig a Ted 2-ben.
- Helyet cserélt egymással a Hófehér és a vadász előzményfilmje, a The Huntsman, amely így 2016 április 22-én kerül mozikba, és A múmia reboot, melynek új premierdátuma 2016. június 24.
- A Millenium Fims állítólag Texasi láncfűrészes előzményfilmet tervez, melyben Bőrpofa tinédzser éveit mutatnák be.
- Zac Efron írt alá a We are Your Friends egyik főszerepére, mely egy DJ-ről szól, aki beleszeret mentore fiatal barátnőjébe.
- Lorde dala lesz az első kislemezdal Az éhezők viadala: A kiválasztott 1. részéhez.
- A Lucy 43,9 millióval nyerte a hétvégét Amerikában, és egyúttal a 40 milliós gyártási költséget is nyereséggel hozta vissza. Dwayne Johnson Herkulese elég karcsú 29,8 milliós nyitást produkált, így nehéz lesz visszahozni a 100 milliós gyártási költséget. Diane Keaton és Michael Douglas And So It Goes című filmje 1762 vásznon hozott 4,6 millió dollárt, az A Most Wanted Man, Philip Seymour Hoffman egyik utolsó filmje pedig 361 teremben 2,7 milliót.
- A Netflix 2015 májusában teszi elérhetővé a Daredevil sorozatot.
- Christopher Walken lesz Lajcsi király A dzsungel könyvében.
- Quentin Tarantino elmondta, hogy jövőre valóban elkészíti a The Hateful Eightet, de további részleteket nem kívánt elárulni.
- Bruce Campbell megerősítette, hogy szerepelni fog a Gonosz halott sorozatban.
- A Marvel bejelentette, hogy Josh Brolin lesz Thanos A galaxis őrzőiben, és természetesen a további filmekben is. A galaxis őrzői 2 pedig premierdátumot kapott: 2017. július 28. A forgatókönyv megírása és a rendezés is James Gunnra vár.
- Ant-Man hírek: Corey Stoll kapta Yellowjacket szerepét, Evangeline Lilly pedig Hope Van Dyne lesz. Patrick Wilson viszont egyéb elfoglaltságai miatt kiszállt.
- Frank Miller elmondta, hogy Robert Rodriguezzel már tervezik a Sin City 3-t, melynek elkészüléséhez természetesen az is szükséges, hogy a második rész jól szerepeljen. Miller elmondta, a harmadik filmre biztosan nem kell majd kilenc évet várnunk.
- A Legendary Pictures visszahozza King Kongot: 2016. november 4-én érkezik a Skull Island.
- A Godzilla 2-ben Rodan, Mothra és King Ghidorah is feltűnik majd.
- Wesley Snipes örülne neki, ha valamikor elkészülne a Penge 4.
- 2016-ban érkezik a Street Fighter: World Warrior.
- Edgar Wright fogja rendezni a Grasshopper Jungle-t, melynek alapját Andrew Smith utton regénye képezi. A történet néhány srácról szól, akik véletlenül háromméteres imádkozó sáskákat szabadítanak városukra.
- A Carter ügynök sorozat az Amerika kapitány filmek direktoraival, a Russo testvérekkel és Joe Johnstonnal erősítette. Előbbiek a 2-3., utóbbi a 4. epizódot rendezi majd.
- A Warner állítólag azt szeretné, ha Chris Terrio írná Az Igazság Ligája film forgatókönyvét.
- Brad Fuller reménykedik benne, hogy elkészíthetik a Tini nindzsa teknőcök 2-ben, melyben tervei szerint BeBop, Rocksteady és Casey Jones is feltűnnek majd.
- A Bosszúállók: Ultron korának négy fontos női főszereplője lesz, ám Joss Whedon nem volt hajlandó elárulni, hogy Fekete özvegy, Skarlát Boszorkány és Maria Hill mellett ki a negyedik.
- James Gunn elmondta, hogy kezdettől fogva tervezett folytatást A galaxis őrzőihez, és biztos benne, hogy a karakterek útjai előbb-utóbb keresztezik egymást a Bosszúállókéval.
- Dwayne Johnson megerősítette, hogy valóban a Shazamban tűnik majd fel, de azt nem árulta el, kit fog alakítani.
- 2016. március 23-án kerül mozikba az Anne Rice regénye alapján készülő Christ the Lord Out of Egypt.
- Emma Stone és Joaquin Phoenix után Parker Posey és Jamie Blackley írtak alá Woody Allen új filmjéhez.
- A Csillagok háborúja VII stábja Írországban is forgat majd.
- A csodálatos Pókember 3 nem reboot lesz, és valószínűleg Marc Webb rendezi majd.
- Jane és Sylvia Soska a Painkiller Jane képregény alapján készítenek filmet egy rendőrnőről, aki különleges öngyógyító képességgel és rendkívül magas fájdalomtűrő képességgel rendelkezik.
- Dan Aykroyd szerint jövő tavasszal tényleg elkezdik forgatni a Szellemirtók 3-t, melynek egyelőre rendezője sincs.
- John Turtletaub rendezésében készül el a Last Vegas 2, melyben a négy főszereplő visszatér Brooklynba, ahol meglepődve tapasztalják, hogy környékük igencsak megváltozott.
- A tervek szerint Rómában forgatják majd a Bond 24 egyik fontos és rendkívül látványos autós üldözését.
- A Warner Az ezeregy éjszaka meséi hét története alapján tervez franchise-t felépíteni. Minden mese modern közegbe kerül át, és látványos CGI segítségével készül el.
- 2015. augusztus 21-én kerül mozikba a Sinister 2.
- Andy Samberg és Kit Harrington lesznek az HBO-s 7 Days in Hell című vígjáték főszereplői, mely két teniszezőről szól, akik Wimbledonban küzdenek meg egymással, és mérkőzésük hét naposra nyúlik.
- Robert Downey Jr. elmondta, kedvet érez hozzá, hogy elkészítsék majd a Vasember 4-et.
- 2017. július 7-én érkezik A Karib-tenger kalózai 5.
- Vin Diesel elmondta, hogy visszatér a XxX 3-ban, de ez még egy kicsit odébb lesz, ugyanis előbb a The Last Witch Huntert és a Kojaket forgatja le.
- Los Angelesben megkezdődött az Insidious 3 forgatása.
- Edgar Wright következő filmje a Baby Driver lesz, melyet íróként és rendezőként is jegyez majd. Egy akció-krimiről van szó.
- Kevin Feige elmondta, hogy a Marvel valamennyi fázisát egy-egy Bosszúállók film zárja majd le.
- Az 1983-as NBC-s Manimal sorozat csupán 8 részt élt meg, Will Ferrel és Adam McKay azonban valószínűleg ennyi alatt is beleszeretett, ugyanis elkészítik a mozifilmváltozatot. A sorozat főhőse egy Dr. Jonathan Chase nevű férfi volt, aki bűnügyeket oldott meg különleges képességének köszönhetően: képes volt bármilyen állattá átváltozni.
- Steve Carell írt alá a disneys Brooklyn Robinson Family főszerepére, mely egy férfiről szól, aki elhatározza, hogy változást hoz saját és családja életébe: a nagyvárosból egy kis szigetre költöznek. A forgatókönyvet David Reynolds (Némó nyomában) írja majd.
- Az utóbbi időben nem lehetett hallani a Deus Ex: Human Revolution játékadaptációról, azonban a CBS Films most felkérte Michael Finch-et a forgatókönyv megírására.
- Naomi Watts-nak felajánlották a Demolition egyik szerepét, melyhez még korábban Jake Gyllenhaal írt alá, aki egy befektetőt alakít, akinek élete teljesen széthullik felesége elvesztése után.
- Kevin Feige elmondta, hogy csak azért, mert nincsenek női szuperhősökről szóló filmek, a Marvel nem fog kényszerből készíteni egyet.
- Hayley Atwell elmondta, hogy Carter ügynök feltűnik majd a Bosszúállók: Ultron kora egyik jelenetében.
- Roberto Orci elmondta, hogy a Power Rangers film kapcsolódni fog az eredeti sorozathoz, és nyitott rá, hogy többen is feltűnjenek cameószerepekben.
- Idris Elba kapta Bedivere szerepét a Guy Ritchie rendezésében készülő Artúr király filmben. Bedivere Artúr apjának egyik embere volt, aki megtanította az ifjú királyt arra, hogyan vezessen egy hadsereget.
- Michael Caine szerepet kapott a The Last Witch Hunterben.
- Dwanye Johnson elárulta, hogy ő alakítja majd az egyik DC-s karaktert, aki hasonló képességekkel rendelkezik, mint Superman. Valószínűleg Shazamról van szó.
- Vasárnap, 86 éves korában elhunyt James Garner.
- Mike White (Rocksuli) fogja írni és rendezni a The One and Only Ivant, melynek alapját Katherine Applegate regénye képezi. A történet egy Ivan nevű gorilláról szól, aki egy kóbor kutyával és egy kis elefánttal együtt megszökik a plázából, ahol ketrecben tartják őket.
- Amy Ryan és Alan Alda szerepet kaptak Steven Spielberg hidegháborús thrillerjében, melyhez korábban Tom Hanks írt alá.
- 2015. május 29-én kerül az amerikai mozikba Cameron Crowe egyelőre cím nélkül futó filmje, melyben Bradley Cooper egy katonatisztet alakít, aki egy űrfegyver kilövését felügyeli. Először korábbi szerelmével (Rachel McAdams) jön össze, majd beleszeret a légierő egyik tisztjébe (Emma Stone), és közösen próbálják megállítani a fegyver fellövését.
- Bár a múlt héthez képest 50%-ot esett A majmok bolygója - Forradalom bevétele, így is a Box Office lista élén zárta a hetet. A megtisztulás éjszakája: Anarchia 28,3 millióval a második helyen zárt, és mivel összesen 9 millióba került, máris igencsak nyereséges. A Repcsik 2 18 milliója a harmadik helyhez volt elég, a Szexvideó pedig 15 millióval a negyedik pozícióban kezdett.
- Csütörtökön érkezik A szürke ötven árnyalata első előzetese, melyben Beyonce Crazy in Love című számának remixe is hallható lesz.
- Alan Moore legendás képregényíró igencsak feldühödött azon, hogy az MGM és a Paramount néhai jó barátja, Steve Moore nevével (is) próbálja eladni a Dwayne Johnson főszereplésével készült Herkulest, mivel azzal reklámozzák, hogy Moore egyik képregénye, a Hercules: The Thracian Wars alapján készült.
- Dante Harper (A holnap határa) kezdett el dolgozni az élőszereplős Akira film forgatókönyvén.
- Kevin Feige bejelentette, hogy elkészítik A galaxis őrzői 2-t, ugyanis az első filmben egyszerűen képtelenség lett volna az összes képregényes sztorit belesűríteni. James Gunn valószínűleg visszatér a folytatás megrendezésére.
- A majmok bolygója 3 csak keveset ugrik majd az időben a második részhez képest.
- Tate Taylor Bob Kealing igaz történeten alapuló könyve, a Tupperware Unsealed alapján készít filmet, melynek főszerepére Sandra Bullock írt alá. A színésznők Brownie Wise-t kelti életre, aki sokat tett a tupperware tárolási módszer elterjesztéséért, ám később összeveszett az alapító Earl Tupperrel, és otthagyta a céget.
- Angelina Jolie fogja írni és rendezni a By the Sea című filmet, melynek főszerepét Brad Pitt kapta, de Jolie is feltűnik majd a vásznon, így a pár a 2005-ös Mr. és Mrs. Smith után ismét közös filmben játszhat. A történetről egyelőre csak annyit tudni, hogy vélhetően egy párkapcsolatról szól.
- Mark Romanek fogja rendezni a The Overlook Hotelt, ami a Ragyogás előzményfilmje lesz. Az alapot Stephen King eredeti előszava adja, melyet azonban még a megjelenés előtt kivágtak a regényből.
- Akiva Goldsman lesz a népszerű játékgépes játék alapján készülő Space Invaders producere.
- Michael B. Jordan elmondta, hogy A fantasztikus négyes reboot egyáltalán nem tipikus szuperhős film lesz, és a forgatókönyv is folyamatosan változik a forgatás közben.
- F. Javier Gutierrez írt alá A kör 3 rendezői posztjára, de azt még nem tudni, Naomi Watts visszatér-e a főszerepben.
- Ridley Scott lesz a producere, és valószínűleg a rendezője is a The Devil in the Kitchennek, mely Marco Pierre White könyvén alapul, amelyben elmeséli, hogyan lett egyszerű szakácsból világszerte ismert séf.
- Alex Kurtzman elmondta, hogy Venom filmje a The Sinister Six mozi után készül majd el.
- Colin Firth helyett végül Ben Whishaw lesz Paddington hangja, Firth-t ugyanis túl idősnek találták a medvéhez.
- A 24 című sorozatból ismert Christina Chong kisebb szerepet kapott a Csillagok háborúja VII-ben.
- Szeptember 19-én kerül az amerikai mozikba Kevin Smith Tusk című horrorja.
- Bár a Warcraft majd csak 2016 márciusában kerül mozikba, Duncan Jones máris új projekttel foglalkozik, ami nem más, mint a Mute című sci-fi-thriller, melyben egy néma pultos veszi fel a harcot a városban garázdálkodó veszélyes gengszterekkel.
- Seth Gordon rendező elmondta, hogy végre megvan a megfelelő forgatókönyv az Unchartedhoz, ám Nathan Drake szerepére még keresik a tökéletes színészt. A forgatás várhatóan valamikor 2015 elején kezdődik.
- Deborah Ann Woll kapta Karen Page szerepét a netflixes Daredevil sorozatban.
- A 21st Century Fox 80 milliót sem sajnálna kifizetni a Time Warnerért, és amennyiben az üzlet létrejön, akár egy közös X-Men-Az igazság ligája film is megvalósulhat.
- A Bosszúállók 2 történetében változtatnak néhány dolgon a képregényekhez képest. Ultront nem Hank Pym, vagyis Ant-Man hozza létre, hanem Vasember, méghozzá azzal a céllal, hogy átvegye tőle munkája egy részét. Elkövet azonban egy nagy hibát: beletölti a személyiségét Ultronba, aki csak a cinikus oldalát veszi át, és ez lassan odáig fajul, hogy az egész emberiség kiirtását tűzi ki céljául.
- Alexander Skarsgard főszereplésével megkezdődött a Tarzan forgatása, mely nem a jól ismert történetet követi nyomon. Hősünk immár évek óta a dzsungeltől távol él Jane-nel, ám most a parlament nyomására kénytelen nagykövetként visszatérni Afrikába. Mindez azonban egy gonosz belga kapitány (Christoph Waltz) bosszújának része.
- A Universal felkérte Alex Kurtzmant és Chris Morgant, hogy alkossanak meg egy olyan filmes univerzumot, melyben Frankenstein, Drakula, A múmia, A farkasember és A láthatatlan ember is jelen lenne valamilyen formában.
- Ron Howard a Beatlesről rendez dokumentumfilmet, melyben elsősorban a korai turnékat mutatja majd be.
- Jason Sudeikis és Jeremy Irons csatlakoztak a Race című Jesse Owens életrajzi film stábjához, melynek főszerepe az újonc Stephan Jamesé. Owens az 1936-os Olimpián tűnt fel, ahol rekordot jelentő négy aranyérmet szerzett. A forgatás 24-én kezdődik.
- Neel Sethi lesz Maugli a Disney élőszereplős A dzsungel könyve filmjében.
- A Marvel bejelentette, hogy Thor mostantól nő lesz a képregényekben, de nem tudni, hogy ez hatással lesz-e majd valamikor a filmekre is.
- A fantasztikus négyes reboot története teljesen új lesz, nem képregényen alapul.
- Kurt Russell azt nyilatkozta, hogy Quentin Tarantino jövőre leforgatja a The Hateful Eightet.
- Debora Cahn (A Grace klinika) fogja írni a Coronado High forgatókönyvét, melynek producere George Clooney lesz. A film egy valós 1969-es esetet dolgoz fel, amikor egy hippi tanár diákjaival szörfdeszkákon csempészett marihuánát Mexikóból.
- A Lionsgate filmet készíti a tavalyi bostoni bombázás egyik túlélője, Jeff Bauman Stronger című könyve alapján. Jeff mindkét lábát elvesztette az eset során. A számos műtét után nem bírt beszélni, ezért egy tollat kért, és egy lapra azt írta: "Láttam az elkövetőt. Rám nézett." Ezzel vette kezdetét az egyik legkomolyabb amerikai embervadászat.
- Kevin Tancharoen The Guns of Christmas Past címmel készít thrillert, melyben egy bérgyilkosnak múltbeli, jelenlegi és jövőbeli ellenségeivel kell szembenéznie szenteste.
- 2015 novemberében kerül mozikba Martin Scorsese következő filmje, a Silence, melynek története a 17. században játszódik, és két jezsuita szerzetest mutat be, akik megpróbálták elterjeszteni a kereszténységet Japánban.
- William Brent Bell The Inhabitant címmel készít természetfeletti thrillert, mely a Démonok közötthöz lesz hasonló.
- Christian Bale lehet a John D. MacDonald regénye alapján készülő The Deep Blue Good-By főszereplője. A regénysorozat, melynek ez az első darabja, egy Travis McGee nevű nyomozóról szól, aki különféle ügyeket old meg.
- A majmok bolygója - Forradalom volt az egyetlen nagyobb premier Amerikában, így nem meglepő, hogy 73 millió dolláros bevétellel a Box Office lista élére ugrott. A Transformers: A kihalás kora átlépte a 209 millió dollárt, a 22 Jump Street pedig 171 milliónál jár.
- A Percy Jackson - Szörnyek tengeréből ismert Douglas Smith szerepet kapott a Terminátorban.
- Stan Lee hivatalosan is bejelentette, hogy feltűnik cameószerepben a Bosszúállók 2-ben, és szeretne majd a Batman v Supermanben is.
- Ja Song Nam, Észak-Korea amerikai nagykövete hazája elleni terrorcselekménynek nevezte James Franco The Interview című vígjátékát, és egyenesen az ENSZ-nél tett panaszt.
- Guillermo Del Toro még négy éve jelentette be, hogy ő rendezi a Haunted Mansion 3D-t, azonban jelen állás szerint lehet, hogy csak a producere lesz. Del Toro emellett a Hellboy 3-ról is beszélt, amely szerinte jó eséllyel sosem készül el, mert túl sok mindennek kellene egyszerre összejönnie hozzá.
- Roberto Orci az IGN-nek adott interjújában hivatalosan is megerősítette, hogy már nem érdekelt A csodálatos Pókember 3-ban, és arra tett utalásokat, hogy a Sonynak jelenleg ötlete sincs, milyen irányba induljanak el a történettel.
- A Trónok harcából ismert Rose Leslie szerepet kapott a The Last Witch Hunterben, melyben Vin Diesel oldalán tűnhet fel.
- 50 éves korában szívelégtelenségben elhunyt Dave Legeno.
- Meryl Streep kapta az HBO-s Master Class főszerepét, melynek alapját az azonos című színdarab szolgáltatja. A történet Maria Callas opera énekesnőről szól, aki a '70-es években a Jilliard Iskolában tanított. Diákjait ő maga válogatta ki, és a magas fokú oktatás mellett rengeteg történetet is elmesélt nekik izgalmas életéből.
- Neil Hamburger, Michael Cera és John C. Reilly kapták az Entertainment című dráma főszerepeit, mely egy idősödő komikusról szól, aki beutazza az Egyesült Államok délnyugati részét.
- Bryan Singer szeretné elkészíteni az Age of Heroes című képregény adaptációját. A történet egy olyan területen játszódik, amelyet istenek uralnak. Azonban miután ők eltűnnek, az ott élő kívülállóknak össze kell fogniuk, hogy szörnyekkel és más lényekkel küzdjenek meg.
- Daniel Radcliffe először idén lesz ott a Comic-Conon, ahol Horns című filmjét promótálja majd.
- Penélope Cruz aláírt Sacha Baron Cohen Grimsby című vígjátékához, melyben egy vállalat vezetőjét fogja alakítani, aki nagy titkot rejteget.
- Elle Fanning leszerződött a How to Talk to Girls at Partieshoz, melynek alapját Neil Gaiman 2006-os novellája képezi. A történet a '70-es években, Londonban játszódik egy buliban, ahová két fiú érkezik. Egyikük könnyedén elvegyül a bulizók között, ám a másik, félénkebb srác rájön, hogy a jelenlévő lányok valójában nem is emberek. Elle Fanning az egyik ilyen leányzót alakítja majd.
- Scarlett Johanssonnal és Jonah Hillel is zajlanak tárgyalások a Hail Caesar egy-egy szerepére.
- Jelenleg A beavatott második része, A lázadó forgatása zajlik, de természetesen már a harmadik rész előkészületei is zajlanak, amit szokás szerint két külön filmként kapunk. A hűséges első részét Noah Oppenheim írja majd.
- Guillermo Del Toro 2015 elején, még a Tűzgyűrű 2 előtt leforgat egy kis költségvetésű fekete-fehér filmet.
- Rebecca Ferguson a kiszemelt a Mission: Impossible 5 női főszerepére, míg Alec Baldwin egy CIA-ügynököt alakíthat.
- A Robot Chicken alkotói, John Harvatine és Eric Towner Superbago címmel készítenek stop-motion technológiás animációs filmet, melynek főhősei olyan emberek, akik szuperhősök szeretnének lenni.
- Zach Galifianakis már korábban leszerződött az 1964-es The Incredible Mr. Limpet című animációs vígjáték remake-jéhez, most pedig Jon Hammel, Kevin Harttal, Danny McBride-dal, Sarah Silvermannel, Josh Gaddel, Keeagan Michael Key-vel és Jordan Peele-lel zajlanak tárgyalások.
- Gus Van Sant elkészíti A halállista mozifilmes adaptációját. A történet középpontjában egy fiatal fiú áll, aki egy különleges füzetre bukkan: akinek beleírják a nevét, azonnal meghal.
- A Warner szeretné megszerezni Donna Tartt Pulitzer-díjas könyve, a The Goldfinch megfilmesítési jogait. A történet főhőse egy 13 éves Theo Decker nevű New York-i fiú, aki túlél egy múzeumi bombázást, melyben édesanyja meghal. Miután Theo magához tér, ellopja a múzeumból Carel Fabritius Aranypinty című képét.
- A LucasFilms nem viszi el a Comic-Conra A csillagok háborúja VII-et.
- John Goodman csatlakozott a Valencia című thrillerhez, melynek középpontjában egy nő áll, aki egy kamrában ébred, és azt mondják neki, hogy egy atomtámadás tönkretette a Földet.
- A Universal Dwayne Johnsont szeretné megnyerni a The Janson Directive főszerepére, melynek alapját Robert Ludlum könyve képezi. A történet egy egykori kémről szól, aki most biztonsági tanácsadóként dolgozik.
- Ridley Scott Dávid királyról készít filmet, melynek története vélhetően arra az időszakra fókuszál, miután Dávid legyőzte Góliátot, és Izrael királya lett.
- A Disney élőszereplős Dumbo remake-et tervez, melynek forgatókönyvét Ehren Kruger (Transformers) írja majd.
- Október 3-án kerül Amerikában mozikba a Démonok között spin offja, az Annabelle.
- Emily Mortimer csatlakozott a Spectral című természetfeletti thrillerhez, melyhez korábban James Badge Dale írt alá.
- Gabriel Ferrari és Andrew Barrer alakítanak egy kicsit az Ant-Man forgatókönyvén, melyen legutóbb Adam McKay dolgozott.
- Kevin Smith elmondta, hogy még idén elkezdi forgatni Tusk című horrorja spin offját, a Yoga-Hoserst, mely az eredeti film két mellékszereplőjére fókuszál. Ezután az Anti-Claus című horror következik, majd ezután a Shop-Stop 3.
- Olivia Munn, Ken Jeong és Benjamin Bratt leszerződtek a Pofázunk és végünk 2-höz.
- Stephen Amell a Facebookon jelentette be, hogy biztosan nem fog feltűnni Zöld íjászként a Batman v Supermanben. A hírek szerint Aquaman gonoszként tűnik majd fel a filmben, de az továbbra is kérdéses, hogy Jason Momoa alakítja-e majd a karaktert.
- Az összes Harry Potter filmhez hasonlóan a Legendás állatok és megfigyelésük forgatása is a Leavesden Stúdióban zajlik majd.
- 97 éves korában elhunyt Louis Zamperini II. világháborús hős és olimpikon. Angelina Jolie róla készített filmje, az Unbroken idén karácsonykor kerül az amerikai mozikba.
- A Focus Features új premierdátumot tűzött ki néhány filmjének: Black Sea - 2015. január 23., Selfless - 2015. április 17., Insidious 3 - 2015. május 29.
- Vin Diesel már látta A galaxis őrzőit, és nagyon elégedett volt a végeredménnyel, ráadásul ez volt az első film, amit legkisebb gyermekének megmutatott.
- Sam Kelley csatlakozott a Chefhez, melyben Bradley Cooper, Omar Sy és Sienna Miller oldalán tűnik majd fel.
- Tina Fey aláírt egy boszorkányos vígjáték főszerepére, amely a Szellemirtókhoz hasonló stílusú lesz.
- A The Expendables 3 hivatalosan megkapta a PG-13 korhatárbesorolást Amerikában.
- David Dastmalchain, aki Joker egyik segítőjét alakította A sötét lovagban, szerepet kapott az Ant-Manben.
- A Warner az Odüsszeia alapján tervez nagyszabású filmet készíteni, melynek rendezői székét Fedor Bondarchuknak szánják.
- A WWE-s John Cena szerepet kapott Tina Fey és Amy Poehler közös vígjátékában, a The Nestben.
- Elképzelhető, hogy Hulk feltűnik majd A galaxis őrzői 2-ben, melyben így részben felhasználják a tervezett Planet Hulk film egyes történetszálait, valamint a film végével felvezetik a Bosszúállók 3-t.
- A Disney felkérte J. David Sternt és David N. Weisst, hogy írják meg a Bűbáj 2 forgatókönyvét.
- Jonathan Lemkin fogja írni a G.I. Joe 3 forgatókönyvét, mely elsősorban Dwayne Johnson karakterét helyezi majd a középpontba.
- Csak a Transformers: A kihalás kora kezdett nagyobb premierként Amerikában az elmúlt hétvégén, és 100 millió dollárral könnyedén át is vette a vezetést a Box Office listán, igaz, ezzel még a fele sincs meg a 210 milliós gyártási költségnek. Bár a 22 Jump Street 42%-ot esett, még így is a második, az X-Men: Az eljövendő múlt napjai pedig még mindig befért a top 10-be.
- James Gunn bejelentette, hogy véget ért A galaxis őrzői forgatása.
- Andy Serkis elmondta, hogy a Csillagok háborúja VII-ben és a Bosszúállók: Ultron korában is életre kelt egy-egy karaktert motion capture technológiával.
- A Terminátor reboot címe valószínűleg simán csak Terminátor lesz.
- Mark Ruffalo nem szeretne Planet Hulk filmet, mert szerinte pont olyan Hulk-mozira lenne szükség, amelyben Bruce Banner is nagyobb szerepet kap.
- Kellan Lutz, Anton Yelchin és Taryn Manning leszerződtek a Michael Almereyda rendezésében készülő Experimenterhez, melynek alapját Stanley Milgram szociálpszichológus élete adja. Milgram (Peter Sarsgaard) azzal kísérletezett 1961-ben a Yale Egyetemen, hogy hogyan reagálnak a tesztalanyok, ha azt hiszik, idegeneknek küldenek elektromos sokkhullámokat.
- Tom Hardy aláírt a Leonardo DiCaprio főszereplésével készülő The Revenant című westernhez.
- Kate McKinnon, Mary Elizabeth Ellis, Ken Marino és Devin Ratray csatlakoztak Jared Hess című nélküli bankrablós filmjéhez, mely egykor Loomis Fargóként futott.
- Mario Kassar producer (Terminátor 2, Elemi ösztön) elkészíti Takashi Miike Meghallgatás című klasszikusának remake-jét. A Ryu Murakami regénye alapján készült horror egy özvegy férfiról szól, aki egy álhirdetést ad fel, mellyel egy filmhez keres női szereplőket, ugyanis így szeretne új párt találni magának. Meg is akad a szeme az egyik hölgyön, akivel kapcsolat alakul ki közöttük, és a férfi hamarosan beleszeret, ami miatt nem veszi észre a számos baljós jelet. A hírek szerint a remake a regényhez és az eredeti filmhez is hű lesz.
- A Fox és a Platinum Dunes elkészíti az Ómen második remake-jét.
- Famke Jannsen és AnnaSophia Robb szerepet kaptak a Jack of the Red Hearts című drámában, melynek forgatása jelenleg is zajlik New York Cityben. A történet egy fiatal lányról szól, aki rávesz egy egyedülálló anyát, hogy hadd lakjon náluk, hogy gondoskodhasson a nő autista lányáról.
- A Mielőtt meghaltamból ismert James Dumont leszerződött a Jurassic Worldhöz.
- Billie Lourd, Carrie Fisher lánya szerepet kapott a Csillagok háborúja VII-ben, ám könnyen lehet, hogy csupán egy rövidke cameóról van szó. Azokat a híreket, miszerint Harrison Ford sérülése miatt leállnának a munkálatok, cáfolták.
- A Transformers: A kihalás kora mindössze 8,75 millió dollárt hozott Amerikában a csütörtöki éjféli vetítéseken, amely az eddigi leggyengébb a franchise történetében.
- A DC Comics következő animációs filmje a Justice League: Throne of Atlantis lesz.
- Nick Robinson leszerződött Chloe Moretz mellé a Rick Yancey regénye alapján készülő The 5th Wave-hez, melynek története egy idegen megszállás alatt játszódik. Az emberiség már négy hullámot túlélt, az ötödik pedig jelenleg is tart. A 16 éves Cassie Sullivan (Moretz) is próbál túlélni és igyekszik öccsét is megmenteni, amihez egy Zombie (Robinson) nevű fiútól kap segítséget, aki bele is szeret a lányba.
- Jason Bateman egy egyelőre cím nélkül futó FBI-os vígjátékot fog rendezni, melynek főszerepét is magára vállalja.
- A Welcome to Happiness stábja jelenleg is forgat Los Angelesben, és most Nick Offerman is csatlakozott hozzájuk. A történet középpontjában egy gyerekkönyvíró áll, akinek gardróbjából egy titkos ajtó nyílik. Offerman az ő főbérlőjét fogja alakítani, aki egyfajta apafigura is az író számára.
- Neal Purvis és Robert Wade átdolgozzák egy kicsit a Bond 24 forgatókönyvét, melyet John Logan szállított le. Emiatt a forgatás csak decemberben kezdődik, azonban a tervek szerint a 2015. november 6-i premierdátumra ez nem lesz hatással.
- A CBS Films szerezte meg A.G. Riddle Atlantis című regénytrilógiájának megfilmesítési jogait. A könyvekben egy genetikust és egy terrorelhárításnál dolgozó ügynököt ismerhetünk meg, akiknek össze kell fogniuk annak érdekében, hogy megakadályozzák egy világméretű járvány kitörését és megfejtsék az emberiség eredetének rejtélyét.
- Jaimie Alexander és Wes Bentley írtak alá a Broken Wovs című pszichothrillerhez, mely egy Patrick nevű férfiról szól, aki kedves és megnyerő. Ez azonban csupán álca. Patrick megpróbálja elcsábítani a gyönyörű Tarát, a nő azonban elutasítja őt, amitől Patrick szörnyű haragra lobban, így Tarának szerelme, szerettei és a saját életét is meg kell mentenie valahogy.
- Steve Pink fogja rendezni a disneys Overnightot, melynek története egy apáról és fiáról szól, akik egy játékon azt nyerik, hogy eltölthetnek egy éjszakát egy nagy játékgyárban, ahol azonban túszhelyzet alakul ki.
- Az Entertainment One-hoz került a Miss Meadows című film, melyet valamikor idén ősszel mutatnak be Amerikában. A címszereplőt Katie Holmes alakítja, aki nappal általános iskolai tanárnő, éjszakánként azonban álruhát ölt és fegyverrel védi a várost.
- Roberto Orci beszélt egy kicsit a Star Trek 3-ról, melynél az a célja, hogy a karakterek még közelebb jussanak ahhoz, amilyennek az eredeti tévésorozatban megismerhettük őket, valamint egy új idegen fajt is szeretne bemutatni.
- Guillermo Del Toro elmondta, hogy a Tűzgyűrű 2 2017. április 7-én kerül mozikba, valamint érkezik egy animációs sorozat és a képregény is folytatódik.
- Frank Darabonttal tárgyalnak, hogy vállalja el a Hófehér és a vadász 2 megrendezését, melyben Chris Hemsworth és Charlize Theron igen, Kristen Stewart azonban nem tér vissza.
- A Beverly Hills-i zsaru 4-et Detroitban és környékén forgatják majd. Premier 2016. március 25-én.
- Benjamin Bratt szerepet kapott a Pofázunk és végünk 2-ben, melyben a főhősök Miamibe utaznak, és vélhetőleg Bratt karakterével is ott akadnak össze.
- A fantasztikus négyes rebootban talált felvételes részek is lesznek.
- Scoot McNairy aláírt a Batman v Supermanhez, ám azt nem tudni, kit alakít majd.
- Sam Raimi lesz a producere és valószínűleg a rendezője is a Jake Tapper regénye alapján készülő The Outpost című háborús drámának, mely 53 amerikai katona 400 tálib harcossal való összecsapásának igaz történetét meséli el.
Utolsó kommentek