- Chris Boal fogja írni a Zorro reboot forgatókönyvét.
- Marokkóban megkezdődött Tom Hanks főszereplésével az A Hologram for the King forgatása, mely egy olyan férfiről szól, aki közel áll hozzá, hogy mindent elveszítsen, de még egy utolsó kísérletet tesz arra, hogy fizesse lánya taníttatását, elkerülje a csődöt és valami igazán nagy dolgot vigyen véghez.
- Idris Elba lesz Sirkán hangja az élőszereplős A dzsungel könyve filmben, és mivel egy motion capture figuráról van szó, a mozgásait is a színész fogja végezni.
- Melissa McCarthy és Jason Statham után Jude Law és Rose Byrne is leszerződtek a Susan Cooper című vígjátékhoz.
- Thomas Kretschmann kapta az Agent 47 rosszfiújának szerepét.
- Hamarosan nyilvánosság elé kerül egy 25 perces, Black Angel című Csillagok háborúja rövidfilm, melyet még A birodalom visszavág premierjekor mutattak be.
- Billy Ray fogja írni a The Ballad of Richard Jewell forgatókönyvét, melyben Leonardo DiCaprio és Jonah Hill ismét együtt játszanak. A történet az 1996-os Atlantai Olimpián talált bomba körül forog, melyet az egyik biztonsági őr jelentett be, néhány nappal később azonban gyanúsítottá vált.
- Arnold Schwarzenegger elmondta, hogy kettőzött erővel készül a The Legend of Conan forgatására, és nem is érzi, hogy eltelt volna 30 év, mert éppolyan jó formában van, mint akkor, így Conanen sem érezhetjük majd, hogy eljárt felette az idő.
- A Lionsgate-hez került a Ryan Reynolds, Anna Kendrick és Gemma Arterton főszereplésével készült The Voices című thriller-vígjáték, melyben egy férfit beszélő kutyája és macskája sodor igen nagy veszélybe.
- Daniel Espinosa rendezheti Leonardo DiCapriót Jo Nesbo Blood on Snow című regényének adaptációjában, mely egy bérgyilkosról szól, aki beleszeret legutóbbi áldozata, egy maffiózó feleségébe.
- J.A. Bayona fogja rendezni Patrick Ness A Monster Calls című regényének filmváltozatát, mely egy fiúról szól, aki anyja betegsége és piszkálódó osztálytársai elől egy szörnyekkel benépesített fantáziavilágba menekül.
- Valamikor nyár végén kerül az amerikai mozikba a Christoph Waltz főszereplésével készült The Zero Theorem.
- Steven Spielberg szeretné elkészíteni a West Side Story remake-jét, és ez elég is volt a 20th Century Foxnak ahhoz, hogy lecsapjon a jogokra.
- John Logan forgatókönyvíró elárulta, hogy elképzelhető, hogy a S.P.E.C.T.R.E. és Blofeld megjelenik majd a Bond 24-ben, ami a Skyfall irányvonalát követi majd. Jelenleg Sam Mendes rendezővel közösen dolgozik a szkripten, de Daniel Craig is belenéz a munkálatokba.
- ma SIN CITY: ÖLNI TUDNÁL ÉRTE trailer premier
- 28,9 millió dollárral a Non Stop lett a legnézettebb film az elmúlt hétvégén Amerikában, de a The Bible című sorozatból összevágott Son of God is igen sokakat érdekelt, ugyanis 25,6 milliót hozott. Az sem elhanyagolható adat, hogy A Lego-kalandra még az elmúlt héten is rengetegen váltottak jegyet, amivel a film újabb 20,8 millió dollárt jegyezhet.
- Tegnap érkezett a hír, hogy Scarlett Johansson első gyermekével várandós, így valószínűleg Fekete özvegy jeleneteit előbb felveszik a Bosszúállók 2-höz. Sőt, olyan hírek is szárnyra kaptak, hogy a karakter esetleg meghal a filmben.
- Zack Snyder szerint a Batman Vs. Superman mindkét hős világában elmerül és alaposan fel is forgatja azt. Emellett elárulta, hogy várhatóan a jövő hónapban kezdik a forgatást.
- Veronica Roth, A beavatott írója már látta a filmet, és nagyon különleges élmény volt számára a nagyvásznon viszontlátni a történetét, de nagyon elégedett volt a végeredménnyel.
- Amerikában 43 millióan nézték az Oscar-gálát, ami a legjobb nézettség az elmúlt tíz évből.
- A Jégvarázs világszintű bevétele átlépte az 1 milliárd dollárt.
- Chris Evans azt mondta, hogy a marveles szerződése után szeretne egy kis szünetet tartani a színészkedésben, és inkább a rendezésre koncentrálna.
- Arnold Schwarzenegger már olvasta a Terminator: Genesis forgatókönyvét, ami véleménye szerint fantasztikus lett. Azt is elárulta, hogy április közepén vagy végén kezdenek forgatni, és várhatóan négy-négy és fél hónapig tartanak majd a munkálatok.
- A Sonynál készülhet el a Winter's Knight című projekt, melyben a Télapó viking mitológiai szerinti gyökereit ismerhetjük meg.
- Június 20-ról július 18-ra került át A bűn éjszakája 2 amerikai premierje.
- A boncolás eredménye alapján Philip Seymour Hoffman szervezetében heroin, kokain és benzodiazepin nevű pszichoaktív gyógyszerek voltak halálakor, melyet balesetnek nyilvánítottak.
- Matthew Vaughn elmondta, hogy A fantasztikus négyes egy teljes reboot lesz, ami semmilyen szinten nem kapcsolódik a két korábbi filmhez, és a történetet is komolyan veszik, így senkinek nem kell amiatt aggódnia, hogy esetleg komédiába fulladna a dolog.
- Egy keresztény csoport követeléseinek eleget téve a Noé főcímében a "Noé bárkájának története alapján készült" szöveg helyett a "filmet Noé bárkájának története ihlette" lesz majd olvasható.
- Egyes hírek szerint elkészül a Mátrix reboot trilógiája a Wachowski testvérektől, melyben teljesen új karaktereket ismerhetünk majd meg, és állítólag már a forgatókönyvön is dolgoznak, hogy az első film 2017-ben a mozikba kerülhessen.
- Amerikában mozikba kerül A híres Ron Burgundy legendája 2 egy új, R-es besorolást kapó változata, melyben Adam McKayék szerint nem kevesebb mint 763 új poén került.
- Vincent D'Onorfio kapta a Jurassic World gonoszának szerepét, de Irrfan Khan is leszerződött a filmhez.
- Diederik Van Rooijen fogja rendezni a Madarak remake-et.
- Malin Akerman és Taissa Farmiga írtak alá a The Final Girlshöz, melyben egy '80-as évekbeli sikolykirálynő lányát ismerhetjük meg, aki barátaival valahogy anyja egyik legendás filmjében találja magát, ahol meg kell küzdenie egy őrült gyilkossal.
- Valamikor 2015 októberében kerül mozikba a Johnny Depp főszereplésével készülő Black Mass.
- Sharknado 2: The Second One. Coming in July 2014.
- Jonathan Levine fogja rendezni a Brooklyn Castle-t, mely egy 2012-es dokumentumfilm adaptációja lesz, mely egy csapat középiskolás sakkozó mindennapjait mutatja be.
- A Warner elkészíti az élőszereplős Minecraft filmet.
- Októberben kezdetét veszi a Bond 24 forgatása.
- Marc Webb fogja rendezni a Cold Comfort című thrillert, mely egy férfiról szól, aki segít az FBI-nak egy orosz kém elfogásában.
- Adam McKay elmondta, hogy nem tervezi elkészíteni A híres Ron Burgundy legendája 3-t és a Tesó tusa 2-t sem.
- Patrick Wilson fontos szerepet kapott az Ant-Manben.
- Rainn Wilson szerepet kapott a The Boy című thrillerben, mely egy kilencéves fiúról szól, aki egy gyilkosságba keveredik.
- Jeff Goldblum visszatér A függetlenség napja 2-ben, a Jurassic Worldben azonban nem fog szerepelni.
- Az Amerika kapitány: A tél katonája előtt lesz látható a Teenage Mutant Ninja Turtles első előzetese.
- Áprilistól forgat újra a Halálos iramban 7 stábja, várhatóan 6-8 hétig.
- Crispin Glover neve is felmerült a Doctor Strange főszerepével kapcsolatban.
- Kate Beckinsale aláírt az Absolutely Anythinghez, mely egy tanárról szól, akinek a földönkívüliek különleges képességeket adnak.
- 2016. március 23-án kerül mozikba a Goosebumps, melynek főszerepeit Jack Black, Dylan Minnette és Odeya Rush alakítják. A történet egy íróról szól, akinek gonosz karakterei életre kelnek.
- Jonathan Banks leszerződött a Term Life-hoz, melyben Vince Vaughn egy bűnözőt alakít, aki megpróbál életben maradni lányával együtt.
- Robert Rodriguez és Frank Miller máris elkezdték tervezni a Sin City 3-t, de persze a megvalósulásához az is kell, hogy a második rész sikeres legyen.
- Adam Driverrel tárgyalnak a Csillagok háborúja VII egyik gonoszának szerepére.
- Jack Thorne fogja írni a Sandman képregény-adaptáció forgatókönyvét, melyet valószínűleg Joseph Gordon-Levitt rendez majd, és lehet, hogy a főszerepet is magára vállalja.
- Kevin James és Josh Gad szerepet kaptak a Pixels című vígjátékban, melyben négy videojátékfüggőnek kell megmentenie a világot az idegenek támadásától.
- David Fincher életrajzi filmet rendez Steve Jobsról, melyhez Aaron Sorkin írja a forgatókönyvet.
- Josh Boone fogja írni és rendezni a Stephen King regénye alapján készülő Végítéletet.
- Oprah Winfrey lesz a Selma című Martin Luther Kingről szóló életrajzi film producere, melynek rendezését egykor Lee Daniels vállalta magára, de végül Ava DuVernay kapja a feladatot, aki már el is készült a forgatókönyvvel.
- Jövő héten dőlhet el, hogy ki lesz a Masters of the Universe rendezője. A két jelölt Mike Cahill (Felettünk a Föld) és Jeff Wadlow (Kick-Ass 2). A produkció a He-Man and the Masters of the Universe (He-Man - A világ ura) animációs sorozat alapján készül majd el.
- Április 13-án kerül megrendezésre a 2014-es MTV Movie Awards.
- Kevin Bacon és Radha Mitchell lesznek a 6 Miranda Drive főszereplői, mely egy családról szól, akik kirándulások során véletlenül megidéznek egy természetfeletti lényt, amely a félelmeikből táplálkozik.
- Harold Ramis halála miatt egy kicsit átírják a Szellemirtók 3 forgatókönyvét, ugyanis a színész egy cameo erejéig feltűnt volna Egon Spengler szerepében.
- Kevin Feige elmondta, hogy valóban keresik a rendezőt a Doctor Strange filmhez, a címszerepet illetően viszont nem feltétlenül nagy nevekben gondolkoznak.
- A csodálatos Pókember 3-t is Marc Webb rendezi majd, és már a premierdátum is megvan: 2016. június 10.
- A Hupikék törpikék 3 teljes egészében animációs lesz.
- A Pofázunk és végünk producerei újabb vígjátékot készítenek, mely Girls Trip címre hallgat, és most keresik hozzá a forgatókönyvírót.
- Adam Sztykiel fogja írni a Családi üzelmek 2 forgatókönyvét.
- Jeffrey Katzenberg, a DreamWorks Animation vezérigazgatója elmondta, hogy valamikor biztosan elkészül a Shrek 5.
- Bár a Dredd 3D nem volt túl jövedelmező, Karl Urban szerint így is van rá esély, hogy elkészül a folytatás.
- Luke Bracey és Gerard Butler kapták a Holtpont remake főszerepeit.
- Joseph Gordon-Levitt kapta a To Walk the Clouds főszerepét, melyet Robert Zemeckis rendez.
- Lily Collinsszal tárgyalnak a How to be Single című vígjáték főszerepére.
- Premierdátumok: Inherent Vice - december 12., Run All Night - 2015. február 6., How to be Single - 2016. február 12., Get Hard - 2015. március 27., Mean Moms - 2015. május 8., Törtetők - 2015. június 12., The Intern - 2015. szeptember 25., Démonok között 2 - 2015. október 23.,
- Egyes értesülések szerint Harrison Ford két új Indiana Jones filmhez írt alá, melyeket egyszerre fognak forgatni.
- Állítólag Benedict Cumberbatch, Gary Oldman és Warwick Davis is közel áll hozzá, hogy aláírják szerződésüket a Csillagok háborúja VII-hez.
- Gary Ross a rendezés mellett a forgatókönyvírást is magára vállalta az Édentől keletre esetében, melynek főszerepére Jennifer Lawrence írt alá.
- A tesztvetítéseken nagyon jó reakciókat váltott ki a The Equalizer, így máris felmerült a folytatás elkészítésének lehetősége, melynek főszerepében visszatérne Denzel Washington.
- Amanda Seyfried lesz a Ted 2 női főszereplője, Mila Kunis pedig csupán egy rövid cameo erejéig bukkan majd fel.
- Bradley Cooper kapta az American Blood főszerepét, mely egy beépített rendőrről szól, aki belekeveredik egy emberrablási ügybe, és ezután tanúvédelmi program alá helyezik.
- Seth Rogen és Evan Goldberg fogják rendezni a Console Wars című üzleti thrillert, mely azt mutatja be, hogyan fejlesztette ki a Sega a Nintendót, amivel a kis cég gyakorlatilag az egész iparagát forradalmasította.
- Hosszú betegeskedés után 69 éves korában elhunyt Harold Ramis, aki a színjátszás mellett rendezőként és forgatókönyvíróként is tevékenykedett. Olyan legendás filmek köthetők hozzá, mint a Szellemirtók és az Idétlen időkig.
- A 3 nap a halálig 12,3, míg a Pompeji igen csalódást keltő 10 milliós nyitóhétvégét produkált Amerikában, A Lego-kaland elsőségét azonban nem sikerült veszélyeztetniük, ugyanis újabb 31,4 millióval ismét könnyedén lett a hét legnézettebb mozifilmje.
- Úgy tűnik, a pár nappal ezelőtti hír ellenére mégsem készül a Space Jam 2.
- Michael B. Jordan reagált A fantasztikus négyes hírek fogadtatására, és reméli, hogy az emberek így is megnézik a filmet, hogy Johnny Storm afroamerikai lesz.
- Matt Ryan kapta a Constantine sorozat címszerepét.
- Az NBC jövőre visszahozza a Hősöket egy Heroes Reborn című 13 részes minisorozat keretében, melyben új karaktereket ismerhetünk meg, de nem kizárt, hogy néhány régi is feltűnik.
- Pink fel fog lépni az Oscar-gálán.
- Kid Cudi kapta Ari Gold új asszisztensének szerepét a Törtetők filmben.
- Úgy hírlik, Michael B. Jordan is feltűnik majd a Batman Vs. Supermanben, és egyes feltevések szerint Cyborgot alakítja majd.
- LeBron James kapta a Space Jam 2 főszerepét, de több kosaras is feltűnik majd benne.
- Eli Roth fogja rendezni a Knock Knock című thrillert, és a forgatókönyvírásba is besegít. A történet két fiatal nőről szól, akik megjelennek egy házas férfinél, hogy elcsábítsák és tönkretegyék az életét.
- Molly Shannon aláírt A pláza ásza 2-höz.
- 2017. május 26-án kerül mozikba A Lego-kaland folytatása.
- A Marvel elkezdte keresni a forgatókönyvírót és a rendezőt a Doctor Strange-hez.
- 2015. január 16-án kerül mozikba a The Man from U.N.C.L.E.
- Kate Mara, Michael B. Jordan, Miles Teller és Jamie Bell kapták A fantasztikus négyes főszerepeit. Teller és Jordan ráadásul egy egyelőre cím nélkül futó bankrablásos filmben is együtt játszanak majd.
- Elodie Yung kapta Hathor istennő szerepét a Gods of Egypt-ben.
- James Badge Dale aláírt a Spectral főszerepére, mely egy természetfeletti thriller egy különleges alakulatról, akik különféle lények ellen harcolnak.
- Patrick Hughes (The Expendables 3) fogja rendezni a The Raid remake-jét.
- Ben Whishaw és Brendan Gleeson aláírtak a Suffragette-hez.
- Tina Fey lesz a The Taliban Shuffle főszereplője, melynek alapját Kim Barker emlékirata adja, aki Afganisztánból és Pakisztánból tudósított, melynek során mindkét ország nagyon a színéhez nőtt.
- Will Smith írt alá a Brilliance című thrillerben, mely egy olyan világban játszódik, ahol az ékkövek különleges erővel rendelkeznek.
- Jennifer Anistonnal tárgyalnak a Mean Moms főszerepére, melyben egy olyan anyát alakíthat, aki egy kisvárosból egy nagyba költözik, ahol kénytelen versengeni a többi szülővel.
- Viggo Mortensen kapta a Captain Fantastic főszerepét, mely egy olyan apáról szól, aki több mint egy évtizede él hat gyerekével a vadonba, ám kénytelen visszatérni velük a társadalomba.
- A Lego-kaland folytatása előtt még elkészül a Lego Ninjago film, de az sem kizárt, hogy mindkettő nagyjából ugyanakkorra várható.
- Jai Courtney kapta Kyle Reese szerepét a Terminator: Genesisben.
- Scarlett Johannson elmondta, hogy az Amerika kapitány: A tél katonája története elég komplex és semmi nem simán csak fekete és fehér benne. Emellett hozzátette, hogy ezúttal jóval kevesebbet lesz majd látható Fekete özvegy megszokott ruhájában.
- Jada Pinkett Smith kapta Fish Mooney szerepét a Gotham sorozatban, aki nem egy képregényes karakter, hanem kifejezetten a sorozathoz alkották meg. Egy gengszterről van szó, aki kiváló emberismerő.
- A kétszeres Oscar-jelölt Bette Midler fellép a jövő vasárnapi Oscar-gálán.
- Lucas Till és Jane Levy lesznek a Monster Trucks című élőszereplős-CGI film főszereplői, melynek már premierdátuma is van: 2015. május 29.
- Emmanuelle Chirqui visszatér Sloan szerepében a Törtetők filmben.
- Meryl Streep kapta Emmeline Pankhurst szerepét a Suffragette-ben, mely a feminizmus virágkorába repíti majd vissza nézőit egy fiatal lányon (Carey mulligan) keresztül, aki belekeveredik az egyre erőszakosabbá váló mozgalomba.
- Robert Pattinson és Dane DeHaan után Ben Kingsley és Alessandra Mastronardi is aláírtak a Life-hoz, mely a legendás James Dean és egy fotós különös barátságát mutatja be.
- Miles Teller (Reid Richards / Mr. Fantastic), Kate Mara (Sue Storm / The Invisible Woman), Michael B. Jordan (Johnny Storm / The Human Torch) és Jamie Bell (Ben Grimm / The Thing) kapta az új Fantasztikus négyes (Fantastic Four) film főszerepeit.
- Donal Logue beszélt a Gotham sorozatról, és elmondta, hogy a karakterek megteremtéséhez nem veszik alapul a rajzfilmsorozatban vagy a filmekben látott figurákat, hanem maguk alakítják ki őket. Szerinte mindenki elégedett lesz a végeredménnyel, mert az alkotók és a színészek is értik a dolgukat.
- Ice Cube és Kevin Hart is visszatérnek a Pofázunk és végünk (Ride Along) 2. részében, melynek forgatása már júniusban meg is kezdődik. A filmet Tim Story rendezi majd Phil Hay és Matt Manfredi forgatókönyvéből.
- Dél-Afrika, Olaszország és az Egyesült Királyság mellett Szöulban is forgat majd a Bosszúállók 2 stábja.
- A hírek szerint Jack Reynor szerepet kapott a Csillagok háborúja VII-ben, melyhez a Pinewood Stúdióban már felépítették az Ezeréves sólymot. Szintén a stúdióhoz kapcsolódó hír, hogy állítólag már előre lefoglalták az Indiana Jones 5-höz, igaz, konkrét időpontot még nem neveztek meg a forgatáshoz.
- Haley Joel Osment szerepet kapott a Törtetők filmben.
- Norman Reedus és Robert Kirkman közösen készítik el az Air című sci-fi-thrillert, melynek főszerepére Djimon Hounsou-t szerezték meg. A történet egy nukleáris katasztrófa után játszódik, amikor csupán egyetlen földalatti épület maradt lakható. A személyzet egy része mély mesterséges alvásban van, és két dolgozó gondoskodik róluk, akiknek emellett vigyázniuk kell az épületre és ügyelniük rá, hogy ne őrüljenek meg.
- Hiába volt négy új premier is Amerikában, A Lego-kaland újabb 50 milliót gyűjtve könnyedén őrizte meg elsőségét a Box Office listán. A legjobban 25,6 millióval az About Last Night kezdett, mely ezzel máris visszahozta a gyártási költsége több mint dupláját. A Robotzsaru 21,7 millióval a harmadik helyen nyitott, a Végtelen szerelem pedig 13,2 millióval az ötödik lett. Legrosszabbul a Téli mese járt, mely amellett, hogy a kritikusok lehúzták, a közönséget se hozta nagyon lázba, így csak 7,2 milliót gyűjtött, ami elég karcsú a 60 milliós gyártási költséghez képest.
- James Cameron elmondta, hogy még mindig dolgozik az Avatar folytatások forgatókönyvein, és egy új programot is fejlesztenek a filmekhez. A három folytatásra összesen közel 1 milliárd dollárt fordít majd Cameron.
- Kurt Russell elmondta, hogy áprilistól folytatják a Halálos iramban 7 forgatását, melyben a hírek szerint a színész csupán néhány percre tűnik fel, és inkább a 8. részhez vezetik fel a karakterét. Russell elmondta, hogy bár nagyon kedveli Sylvester Stallonét, a Halálos iramban franchise-t izgalmasabbnak tartja, ezért inkább Vin Dieseléknek mondott igent a The Expendables 3 helyett.
- Steven Price (Gravitáció) fogja írni az Ant-Man zenéjét.
- A National Geographic még el sem kezdte az Act of Valor sorozat forgatását, máris leállították azt, mert nem sikerült dűlőre jutniuk a készítőkkel. A csatorna azonban több másik szkriptelt sorozattal is megpróbálkozik.
- A Sony Pictures Imageworksnél készül el az Angry Birds film, melynek premierje 2016. július 1-jén lesz.
- Michael Keaton elmondta, hogy szívesen elvállalja a Beetlejuice 2 főszerepét, de csakis abban az esetben, ha Tim Burton rendezi a filmet.
- Surreyben tegnap kezdődtek volna a Bosszúállók 2 próbafelvételei és ruhapróbái, de az áradások miatt ezt elhalasztották.
- Alejandro Gonzalez Inarritu kiszállt A dzsungel könyve stábjából, így jelen állás szerint Ron Howard rendezi majd a filmet.
- Brittany Snow visszatér a Tökéletes hang 2-ben.
- Jessica Alba kapta a The Veil című thriller női főszerepét, mely egy dokumentumfilmesről szól, aki azt próbálja kideríteni, mi állhatott egy szekta tagjainak tömeges öngyilkosságának hátterében.
- Dylan Minnette és Odeya Rush szerepet kaptak a Goosebumpsban, melyben Jack Black egy olyan írót alakít, akinek karakterei életre kelnek, így el kell őket rejtenie.
- December 25-én kerül mozikba Cameron Crowe új filmje, mely egyelőre még nem rendelkezik címmel. Bradley Cooper egy fegyvergyártót alakít benne, aki egy légierős pilóta (Emma Stone) segítségével próbálja megakadályozni egy rakéta kilövését, közben pedig természetesen beleszeret a nőbe.
Utolsó kommentek