A '80-as évek közepén Los Angelesben van egy klub, ami a rock fellegvárának minősül és ott lép fel az akkori rockistenség, Stacee Jaxx (Tom Cruise). Ő az igazi ikon, az a sztár, aki már azzal tömeghisztériát vált ki, ha csak fellép a színpadra. Zenéjére tömegek tombolnak, ő pedig megállíthatatlanul söpör végig a színpadon. Eközben pedig egy kisvárosi lány, Sherrie (Julianne Hough), aki Hollywoodban keresi az álmait, és egy városi srác Drew (Diego Boneta) útjai is itt fonódnak össze.
Mint a '80-as évek rockzenéinek rajongója, természetesen nagyon vártam a filmet, a rengeteg nagyszerű színész jelenlétéről már nem is beszélve. Érdekes, hogy az ilyen zenés filmek általában nem hoznak úgy a mozipénztáraknál, ahogy kellene, de ennek ellenére nekem a pár évvel ezelőtti Kilenc is nagyon tetszett, és a Mindörökké rockkal sem volt ez másképp.
Tom Cruise-ról eddig is tudtuk, hogy sokoldalú egyéniség, de azt azért nem sokan gondolták volna, hogy egyszer majd egy '80-as évekbeli rocksztár bőrében látjuk őt viszont. Ám azt kell mondanom, a színész nagyon jól döntött, amikor igent mondott Stacee Jaxx szerepére, ugyanis ezt a figurát egyszerűen neki találták ki, és minden egyes megmozdulásán érezni lehetett, hogy ő maga is mennyire élvezi ezt a kis "kirándulást". Alec Baldwin kissé mókásan festett hosszú őszes hajjal és nagy szakállal, de Russell Branddel egyszerűen fantasztikus párost alkottak, és rengeteg poént tettek hozzá a filmhez. Paul Giamatti sumák, kétszínű menedzsere szintén telitalálat karakter, míg Julianne Hough és Malin Akerman ezúttal elsősorban a szépségükkel és a vonzerejükkel tűnnek ki, Diego Boneta pedig bebizonyítja, hogy a rock and roll életérzés valóban az ember szívéből fakad.
A történetről nem szeretnék szólni, hiszen ahogyan az várható volt, faék egyszerűségű, de egy ilyen filmnél úgysem ez a lényeg, hanem a hangulat. Azt pedig a színészek mellett többek között a Twisted Sister, a Poison, Pat Benatar, Bon Jovi és a Def Leppard dalai szolgáltatják. Ebből adódóan a Mindörökké rock mindenekelőtt azoknak ajánlott, akik odavannak ezekért a zenékért és egyáltalán a rock and rollért, ők egész biztosan imádni fogják. De a Paradise Cityvel aláfestett nyitójelenetnél úgyis eldől, hogy a mi filmünk lesz-e ez. Nekem az volt. 8/10.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek