Drivert (Mel Gibson), a hivatásos bűnözőt lekapcsolja a mexikói rendőrség, amikor a kocsijában egy rakás lopott pénzzel kétségbeesetten próbál átjutni a határon. A zsaruk a pénzt elveszik, őt pedig bedugják a hírhedt El Pueblito börtönbe, ahol mindent a börtönbandák irányítanak. Drivernek sem igazolványa, sem ujjlenyomata, mégis felkeresi az amerikai követség egy korrupt munkatársa, aki hallott a pénzről. Ha Driver nem fizet neki, elárulja a hatóságoknak, hol van, onnan pedig már csak idő kérdése, mikor találják meg azok is, akiktől a pénzt lopta. Driver tudja, hogy az élete a tét. Szerencséjére megismerkedik egy fiatal fiúval, aki megtanítja, hogyan élheti túl a börtönt, ám a srácnak van egy rettenetes titka: ugyanolyan ritka vércsoportja van, mint a bűnöző Javinak, aki élet és halál ura a börtönben. A fiú Javi életbiztosítása, és orvosok állnak állandó készenlétben, hogy átültessék Javiba a srác máját, ha eljött az ideje. Csakhogy ehhez Drivernek is van egy-két szava: vakmerő tervet eszel ki, hogy megszökjön a fiúval, annak anyjával és a pénzzel.
Nem voltak különösebb elvárásaim, amikor leültem a film elé, így kellemes csalódás volt, amikor rögtön a nyitójelenetben a pörgős autósüldözés képeivel startol a film, egyúttal az is rögtön kiderült, hogy Mel Gibsonnak még mindig jól állnak a "rendőrös" filmek, még akkor is, ha ezúttal ő van a másik oldalon. Erre persze szükség is volt, mivel nem meglepő módon gyakorlatilag az egész film őrá épül, és az utóbbi évek erősen megosztó filmes választásai után végre ismét egy olyan szerepben láthatjuk, amiben nagyon tud élni, és megmutathat valamit széles színészi repertoárjából.
A film hangulata is teljesen telitalálat, mind a képeket, mind a zenéket tekintve. Ezúttal Mexikónak azt az arcát ismerhetjük meg, amit valószínűleg nem szeretnének megnézni, amikor arra járunk: a zsúfolt, bűnözőkkel teli börtönt, és a lepusztult, szemetes utcákat, de ennél a filmnél persze ez is csak dob az összképen, és tökéletes hátteret biztosít a történésekhez.
Az egyedüli igazán komolyabb negatív talán csak az, hogy a film első fele - némileg meglepő módon - sokkal könnyedebb hangvételű, helyenként poénokkal és laza jelenetekkel, majd gyakorlatilag egyik percről a másikra vált át kőkemény akciófilmbe, és ezzel egy kicsit meg is törik a dolog, és nehéz az átállás. Aztán amikor ez sikerül, igazán nem lehet okunk a panaszra, Gibson ugyanis egyszemélyes hadseregkén igencsak lendületesen írtja ki az útjába kerülő rossz fiúkat. Összességében én elégedett voltam a látottakkal, így egy 7/10-et ki is osztanék rá.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek