Megmondom őszintén, nem gondoltam volna, hogy az eddig főként drámákat rendező Joe Wright-tól egyszer egy kémthrillert fogok látni, mint ahogy azt sem, hogy a “Komfortos Mennyország” után Saoirse Ronan-t legközelebb egy kémthriller főszereplőjeként fogom látni. Nos, a “Hanna” című film kapcsán mindkettő megtörtént.

A sztori:
Hanna (Saoirse Ronan) átlagos kamaszlánynak látszik, de ő valójában egy profi módon kiképzett gyilkos katona, akit apja a CIA egykori ügynöke, Erik Heller (Eric Bana) készített fel Finnország eldugott vidékein. Amikor a férfi úgy érzi, hogy a lány felkészült, visszaengedi a civilizációba. Hanna ezzel egy új világba csöppen, amit eddig csak hírből ismert. Ráadásul egy CIA ügynök Marissa Wiegler (Cate Blanchett) is a nyomába ered és semmilyen eszköztől sem riad vissza. Hanna-nak minden ügyességére és tudására szüksége van feladata végrehajtásához, de időközben saját múltjáról is új és megdöbbentő dolgokat tud meg…

Megmondom őszintén kíváncsi voltam, hogy Joe Wright hogy birkózik meg egy számára eddig ismeretlen műfajú filmmel, de örömmel jelenthetem, hogy remekül oldotta meg a dolgot.
A film egy rövid felvezetéssel indít, ami Hanna kiképzését mutatja be, majd utána tulajdonképpen három különböző szálon folytatódik a cselekmény. Az egyikben a Hannával történeteket követheti nyomon a néző, ahogy egy számára teljesen idegen világba csöppen, próbál beilleszkedni, és folyamatosan új dolgokat tanul meg, és kicsit átértékeli azt, amit addigi élete során tanult.
A másik szál Marissa Wiegler és a Hannát üldöző csoportot mutatja, amelyből tulajdonképpen a lány múltjáról is sok minden kiderül. Míg a harmadik szál Erik Heller-rel, Hanna apjával foglalkozik.
Ebből is látszik, hogy Joe Wright azért nem hazudtolta meg önmagát, és nem egy “agyatlan” akciófilmet készített, hanem bizony a szereplőkre, a különböző karakterekre is hangsúlyt fektetett.
Természetesen a három történetszál aztán találkozott a film során, és mivel thrillerről van szó, természetesen az akciójelenetek sem maradtak ki, amelyek szintén nagyon jól sikerültek.
Ezzel együtt úgy éreztem, hogy néhány apróbb üresjárat azért csúszott be itt-ott, de összességében jól szórakoztam a filmen.

Joe Wright tehát a filmdrámák után egy másik műfajban is tudott egy igazán szórakoztató és élvezhető filmet alkotni. Korábban egyébként olyan filmeket rendezett, mint a “Büszkeség és Balítélet” a “Vágy és Vezeklés” vagy “A szólista”.
A “Hanna” forgatókönyvét Seth Lochhead és David Farr írták.

Saoirse Ronan is főként drámai filmekben játszott eddig (Vágy és Vezeklés, Komfortos Mennyország), de ezzel a szerepével is remekül megbirkózott. Rajta kívül Eric Bana és Cate Blanchett is igazán nagyszerű alakítást nyújtottak.
Hármójukon kívül pedig feltűnt a filmben még Olivia Williams és Jason Flemyng is.

Értékelés:
Összességében azt mondom, hogy egy igazán jó és szórakoztató film lett a “Hanna”. Szám szerint értékelve simán 8/10-es filmélmény volt.

Footloose poszter #2

Címkék: footloose

2011.06.25. 20:30

Egy újabb poszter az 1984-es Gumiláb (Footloose) remakehez!

http://img3.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/12347051_170a36c1c7168584d1d0b77145fb4acf_xl.jpg

hivatalos The Raven still

Címkék: the raven

2011.06.25. 20:27

A Realtivity Media 2012. március 9-én mutatja be a John Cusack főszerpelésével készült Edgar Allan Poe-ról szóló A holló (The Raven) című filmet, melyből egy hivatalos képkocka látható alább. A produkcióban szerepet kapott még Luke Evans, Alice Eve és Oliver Jackson-Cohen is.

http://img7.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/12161755_dc3b7bea577e590c450fac6bad16d32b_xl.jpg

Apollo 18 Trailer # 2

Címkék: apollo 18

2011.06.25. 20:19

Új előzetest kapott Gonzalo Lopez-Gallego (King of the Hill) Apollo 18 című sci-fije, mely szeptember 2-án nyit Amerikában. Korábban említettem már, hogy a film néhány "talált felvétel" alapján fogja bemutatni egy a NASA által eltitkolt Hold-expedíció részleteit.

A Columbia Pictures (Sony) szeptember 9-én mutatja be Bucky Larson: Born to be a Star címmel az Adam Sandler, Allen Covert és Nick Swardson forgatókönyve alapján készült vígjátékot, melyet Tom Brady (Tökös csaj) vezényelt le.

http://img2.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/12161753_af9d0315908cef8469f2e4aff7346e38_xl.jpg

A filmben Nick Swardson egy Bucky nevű kisvárosi fickót alakít, aki szülei nyomdokaiba szeretne lépni, ezért elindul szerencsét próbálni Hollywoodba, hogy olyan híres pornósztárrá váljon, mint annó az elődei. További szerepekben Christina Ricci, Don Johnson és Stephen Dorff.

One Day Trailer 2

Címkék: one day

2011.06.25. 19:53

Anne Hathaway, Jim Sturgess és Patricia Clarkson főszereplésével készült el Lone Scherfig (Egy lányról) Egy nap (One Day) című filmje, melyet David Nicholls saját könyve alapján adaptált nagyvászonra. Amerikai bemutató augusztus 19-én, míg a hazai egyenlőre nem ismert!

A romantikus produkció egy dolgozó osztályból származó fiatal nő és egy gazdag féri szerelmének történetét meséli el.

Hírek röviden 06.25.

Címkék: hírekröviden

2011.06.25. 14:17

- Egy szomorú hírrel kell kezdenünk, ugyanis tegnap 83 éves korában elhunyt Peter Falk, akit a legtöbben alighanem elsősorban Columbo felügyelőként ismertünk meg.

- A Universal 2013. május 24-re tűztek ki a Halálos iramban 6 (Fast & Furious 6) bemutatási dátumát. Chris Morgan már dolgozik a forgatókönyvön, illetve Justin Lin rendező és a főszereplők is visszatérnek.

- Liam Hemsworth, Teresa Palmer, Aimee Teegarden és Austin Stowell lesznek az AWOL című film főszereplői, melynek középpontjában egy Vietnamban harcoló katona (Stowell) áll, akivel szakít barátnője (Teegarden), miközben ő távol van. Ezért úgy dönt, hogy legjobb barátjával (Hemsworth) lelép a seregből és visszamegy Amerikába, hogy visszahódítsa szíve hölgyét.

- Ed Helms lesz a True North című film főszereplője és egy idegenvezetőt fog alakítani, aki egyik indiai útján eltűnik és mindenki halottnak hiszi. Azonban életbe marad, bár kómába esik és plasztikai műtétet hajtanak végre, mert a repülőgép balesetben súlyos sérüléseket szenvedett. Két évvel később visszatér New Yorkba, hogy megpróbálja felvenni a kapcsolatot feleségével és fiával, akik a balesete előtt munkamániája miatt eltávolodtak tőle és nem állnak rá készen, hogy elfogadják, a férfi életben van.

- John Goodmannel zajlanak tárgyalások, hogy csatlakozzon a Ben Affleck rendezésében készülő Argo stábjához.

- Lily Cole és Sam Spruell leszerződtek a Snow White and the Huntsmanhez.

- A Warner Christopher Melonit szeretné megszerezni a Man of Steel egyik szerepére, ám ezt nem tudni, melyikre.

- Ben Barnes csatlakozott a The Seventh Son című film stábjához Jennifer Lawrence, Jeff Bridges, Alicia Vikander és Julianne Moore mellé. Barnes Sam Claflintől veszi át Tom karakterét, aki Bridges karakterétől tanul ördögűzést.

- A Universal 2013. június 28-ra tűzte ki a Ryan Reynolds és Jeff Bridges főszereplésével készülő R.I.P.D. premierjét.

A Verdák második része előtt debütált a héten a Toy Story: Hawaiian Vacation című rövidfilm, melyből alább egy fotó látható.

http://img7.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/12146737_63fc099cd5f99ce459a75cc509b2349b_xl.jpg

újabb Brave still

Címkék: brave

2011.06.25. 00:48

Hivatalos fotó a Pixar Brave című animációjából. Tervezett hazai bemutató 2012. augusztus 2.

http://img9.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/12154863_1c35227ac99c3a3bbe946c61ea52fec7_xl.jpg

Our Idiot Brother poszter

Címkék: our idiot brother

2011.06.25. 00:38

Alább Paul Rudd Our Idiot Brother című vígjátékának legújabb posztere látható!

http://img1.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/12152037_9072f580025d604e3b28e0afcc99286c_xl.jpg

Karakterposzterek Robert Rodriguez negyedik Kémkölykök filmjéhez, melyet elvileg október 27-én mutatnak be a magyar mozikban.

http://img5.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/12146729_09c6d34beaf585377d824e06b765b14f_m.jpghttp://img3.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/12146727_2bcdf1b905774bc7005d123082971d1a_m.jpg

Footloose magyar feliratos bemutató

Címkék: footloose

2011.06.24. 11:57

Kijött az októberben érkező Footloose remake magyar feliratos bemutatója!

A tovább mögött található a harmadik Conan The Barbarian mozgóposzter.

Hírek röviden 06.24.

Címkék: hírekröviden

2011.06.24. 11:24

- Rob Cohen fogja rendezni a Bullet Run című akció-drámát Andrew Hilton forgatókönyve alapján. A történet egy elit osztag vezetőjéről szól, aki miután lányát megölik, elindul, hogy bosszút álljon a gyilkoson. Az akció azonban rosszul sül el, és volt CIA-ügynök feleségével végül célpontjukat kell megvédeniük és le kell rázniuk a nyomukban lévő fegyvereseket.

- Julia Ormond is csatlakozott a Man of Steel stábjához, és Kal-El anyját, Larát fogja alakítani.

- Az amerikaiak a Verdák 2 előtt láthatják a Brave első rövid előzetesét, valamint egy pár perces részletet Az oroszlánkirály 3D-s változatából.

- Zajlik a The Silver Linings Playbook szereplőválogatása, és David O. Russellék jelenleg épp a női főszereplőt keresik Mark Wahlberg mellé. A jelöltek: Elizabeth Banks, Olivia Wilde, Kirsten Dunst, Blake Lively, Rooney Mara, Rachel McAdams és Andrea Riseborough.

- Végül mégsem Michael Fassbender, hanem az X-Men: Az elsőkbeli szereplőtársa, James McAvoy lesz Danny Boyle Trance című filmjének főszereplője.

- Ryan Gosling lesz az Only God Forgives című dráma főszereplője, melyen a Drive után ismét együtt dolgozhat Nicolas Winding Refn rendezővel. Gosling egy Julian nevű bűnözőt fog alakítani, aki drogcsempészettel foglalkozik egy edzőteremben. Bár bűntársai tisztelik őt, mégis úgy érzi, ideje lenne kiszállnia. Miután megismerkedik egy rendőrrel, hasmarosan anyjával kell szembenéznie.

- Seth Gordon fogja rendezni a Háborús játékok (War Games) című 1983-as film remake-jét és a forgatókönyvet is ő maga fogja írni. Az eredeti film egy fiatal számítógépes zseniről szól, aki megtalálja a módját, hogy behatoljon a kormány rendszerébe.

- Don Cheadle egy interjúban azt nyilatkozta, hogy várhatóan február környékén állnak neki a Vasember 3 munkálatainak és a War Machine spin-off is megvalósul majd valamikor, legalábbis ő továbbra is készen áll rá. Hozzátette, hogy bár szerződése van a The Avengers filmekre, az első részben nem fog szerepelni, aminek örül is, mert ráfér a pihenés.

- Ryan Page és Christopher Pomerenke fogják rendezni a Hayden Lake című filmet, mely egy csónakbaleset igaz történetét meséli el, amely örökre megváltoztatta egy fiatal lány életét.

- Tom Wilkinson csatlakozott a Lone Ranger stábjához és egy iparmágnást alakíthat.

- A Relativity Media 2012. február 17-re tűzte ki az Act of Valor című thriller premierjét, amely egy elit tengerészgyalogos egységről szól.

- Emma Thompson írhatja az Annie remake forgatókönyvét, melynek főszerepét Will Smith lánya, Willow fogja alakítani.

- Rumer Willis, Dominic Purcell és Billy Zane csatlakoztak a The Ganzfeld Experiment stábjához. A történet öt piszchológia szakos hallgatóról szól, akik nyomozásba kezdenek.

- Bill Pohlad és John Wells Brian Wilsonról, a The Beach Boys énekeséről terveznek életrajzi filmet készíteni. A forgatókönyvet Oren Moverman fogja írni.

A tegnap este látott plakát után új bemutatót kapott Joe Johnston (1995 Jumanji, Farkasember) filmje, az Amerika Kapitány: Az első bosszúálló.

A tovább mögött az eredeti nyelvű bemutató található!

süti beállítások módosítása