Kate Lloyd (Mary Elizabeth Winstead) paleontológus úgy dönt, otthagyja a biztonságos egyetemi légkört, és csatlakozik egy norvég kutatócsoporthoz az Antarktiszon. A felfedezők egy űrhajót találtak a jég alatt, amelyben Kate egy megfagyott élőlényt is talál, amelyet halottnak hisznek, ám kiderül, hogy csak hibernálódott. A parazita hamarosan magához tér, és sorra elkezdi legyilkolni a csapat tagjait, ráadásul bárki alakját képes magára ölteni, így gyakorlatilag lehetetlen elkapni. Kate-nek mindent be kell vetni a túlélés érdekében, és egyedül magára számíthat.

John Carpenter 1982-ben készítette el azonos című remekművét, melyet sokan mindmáig a valaha készült egyik legjobb horrorfilmnek tartanak. Matthijs van Heijningen Jr. pedig úgy gondolta, itt az ideje elkészíteni a remake-et, melyet rebootnak és előzményfilmnek is neveztek a készítési folyamat során. Őszintén bevallom, hogy a Carpenter-féle mozit nagyon rég láttam, és bizony nem sok mindenre emlékszem már belőle, de valószínűleg egyébként sem lenne értelme az összehasonlítgatásoknak.

A film gyakorlatilag teljes egészében az Antarktiszon játszódik, így rengeteg havas jelenetet kapunk, melyek remekül megadják az alaphangulatot, Marco Beltrami zenéi pedig még egy kis pluszt adnak ehhez. Horrorról lévén szó, nyilván nem a színészi alakítások az elsődlegesek, de mégis érdemes róluk pár szót említeni, már csak azért is, mert az elsődleges ok, amiért érdemes megnézni ezt a filmet, az Mary Elizabeth Winstead. Tőle sem kell persze Oscar-díjas alakítást várni, de annyira erős jelenléte és kisugárzása van, hogy minden pillanatban uralja a vásznat és lazán elviszi a filmet a hátán. Egy nagyszerű színésznő fejlődésének újabb állomását láthatjuk tehát.

A legfőbb negatívum pedig furcsamód maga a lény, ugyanis a megvalósítása hagy némi kívánnivalót maga után. Szó se róla, az átalakulásai és a megmozdulásai kellőképpen undorítóak, de azért jobban is megcsinálhatták volna. A történet szintén faék egyszerűségű, és természetesen kliséket is kapunk szép számmal, de örömteli, hogy a romantikus vonalat nem erőltették, és egy-két váratlan dolgot is meg mertek húzni.

A dolog tehát messze nem hibátlan alkotás, de kategóriájában így is kimondottan jó, ráadásul a játékidő is gyorsan eltelik, nem igazán vannak üresjáratok. Egy elsőfilmes rendezőtől soha rosszabb munkát. A hangulat, a képi világ és persze Mary Elizabeth Winstead nagyon rendben vannak, és akinek ez elég indok a megtekintésre, az ne habozzon rászánni ezt a 103 percet. Részemről egy 7/10 simán elfér rá.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.