Mitchell (Colin Farrell) három év után végre kiszabadul egy londoni börtönből. Régi bűntársa, Billy (Ben Chaplin) lakást ad neki és rögtön magával is viszi őt egy bűnözőkkel teli partira. Mitchell azonban tisztességes életet szeretne élni, ezért úgy dönt, rendes állást keres magának. Ez hamarosan sikerül is, és ő lesz Charlotte (Keira Knightley) egy fiatal, feltörekvő színésznő testőre. Mitchell beleszeret a nőbe és talán végre esélye nyílna a normális életre, ám a rettegett Gant (Ray Winstone) ráveszi Mitchet, hogy vállaljon el még egy utolsó megbízást.

William Monahan forgatókönyvíróként olyan filmekkel szerzett magának hírnevet (és díjakat), mint a Mennyi királyság, A tégla, vagy a Hazugságok hálójában. Ezúttal úgy döntött, a rendezést is magára vállalja, de a London Boulevardnál már a forgatókönyv is egy kicsit sántít, ugyanis szinte végig 3-4 szálon halad a történet, időnként követhetetlenül gyorsan váltva közöttük és emiatt a film jelentősen veszít az élvezhetőségéből. Sajnos a színészeknek sincs kellő idejük és lehetőségük kibontakozni, így egyedül Colin Farrell és David Thewlis azok, akiket érdemes megemlíteni. Meg azt, hogy Keira Knightleynak jól áll a barna haj, mert belőle csupán ennyi marad meg a nagyjából 100 perc után.

Viszont, ha van valami, amit csak dicsérni lehet a filmben, az a nagyszerű zeneválasztás, mely Sergio Pizzorno munkáját dicséri. Jobbnál jobb countrys, rockos, bluesos dallamok váltják egymást, melyek nagyon jól illenek a jelenetekhez. A London Boulevard viszont így sem tud kiemelkedőt nyújtani, így megreked az egyszer nézős kategória szintjén. Ennek megfelelően ez pontokban sem ér többet egy 5/10-nél.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.