Évszázadok óta dúl a háború emberek és vámpírok között. A végső Vámpír Háború veteránja, a legendás katonapap (Paul Bettany) visszavonultan, békében él az egyik utolsó emberi városban, a magas falakkal körülvett, szomorú erődítményben, amelyet kemény kézzel irányít az egyház. Ám egy vámpírhorda elrabolja az unokahúgát (Lily Collins), ő pedig - dacolva az egyházi tiltással - megszegi szent esküjét, és a nyomukba veti magát. A falon kívülre, a végtelen sivatagba vezető hadjáratán elkíséri őt a lány vőlegénye, a senkiföldje egyik nyughatatlan seriffje (Cam Gigandet) és egy katonapapnő (Maggie Q), aki - ha közelharcra kerül a sor - nem evilági tudását is fegyvernek használja. Szükségük is lesz rá a félelmetes világokba vezető útjuk során. Hiszen az ellenfeleik sem evilági lények.

Már régóta vártam ezt a filmet, szóval a magyarországi premier napján be is ültem rá a moziba.

Azt kell mondjam, hogy ez a film csalódás volt nekem. A történet alapjába véve egy nagyon jó ötlet, köszönet a képregényt alkotóknak. A film az elején szét volt esve, vártam, hogy valahogy javuljon ez a dolog, de sajnos nem nagyon jött össze. A horrorjelenetek egész jók voltak, és a harcolós jelenetek is tetszettek, habár elég kevés volt belőlük. A végéről nekem hiányzott a nagy csata, nem tetszett, hogy ilyen gyorsan lezavarták az egészet, de szerencsére még maradt néhány megválaszolatlan kérdés. A szinkronnal sem igazán voltam kibékülve, sokkal élvezetesebb lett volna a mozi az eredeti hangokkal. A 3D sem volt az igazi, az operatőri munka viszont kifejezetten tetszett.

A színészi alakítás gyakorlatilag a nullával volt egyenlő a filmben. Paul Bettany (A Da Vinci-kód, Légió) sehogy sem játszott, pedig pont aznap láttam vele egy másik filmet, amiben kiváló volt. Cam Gigandet-nek (Könnyű nőcske, Díva) nem igazán állt jól ez a szerep, így nem is alakított jól. Lily Collins (Elhurcolva, The Mortal Instruments) nem színésznőnek való, így a TMI fanok kezdhetnek aggódni, hogy mit fog kihozni Clary Fray karakteréből. Az egyedüli ember, aki csinált is valamit színjátszás címszó alatt, az Karl Urban (Star Trek, Red) volt. Őt élvezetes volt egy percnél hosszabb ideig nézni.

Scott Stewart második rendezése sem sikerült valami jóra, de azért másfél órára nem volt rossz elengedni egy kicsit magamat.

Értékelés: 5/10

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.