Tamara (Gemma Arterton) évekkel ezelőtt hagyta maga mögött szülőfaluját, Ewedownt, ahová most sikeres újságíróként tér vissza anyja halála után. Régebben mindenki nagy orra miatt gúnyolta őt, ám azóta gyönyörű nő vált belőle és az orrát is megcsináltatta. Ezek után nem meglepő, hogy a falu egyébként sem szokványos lakóinak élete teljesen a feje tetejére áll, a férfiak pedig szinte kivétel nélkül belezúgnak Tamarába. Az események még tovább bonyolódnak, mikor megérkezik a dobos Ben (Dominic Cooper), aki szintén beleszeret a lányba, ám ezt nagy rajongója, Jody (Jessica Barden) és barátnője, Casey (Charlotte Christie) nem nézik jó szemmel, így beindul a kavarás, melyben szép lassan mindenki érintetté válik.

Stephen Frears rendező szereti a kapcsolatokról szóló filmeket, hiszen az ő nevéhez kötődik a Veszedelmes viszonyok, a Pop, csajok, satöbbi és a Chéri is. A Tamara Drewe-nál ismét ehhez a témához nyúlt, melyhez az alapot egy képregény szolgáltatta neki. Na, nem mintha az alapötlet különösen egyedi lenne, hiszen jó párszor láthattunk már ilyet, de a különc figurák miatt mégis működik a dolog. Gemma Arterton remek választás volt a címszerepre, bár komoly színészi alakítást azért nem követelt tőle. Dominic Cooperről a film végére sem sikerült eldöntenem, hogy jól állt-e neki a rocksztár szerep, vagy inkább ciki volt, így maradjunk abban, hogy ez egy érdekes választás volt. A mellékszereplők viszont egytől egyik rendben vannak, mindenki hitelesen hozza nem éppen hétköznapi karakterét. Eredetiben nem láttam a filmet, a magyar szinkronban viszont számos káromkodás hangzik el, melyek még jobban ráerősítenek az egyre feszültebbé váló viszonyokra. Gemma Arterton hangja egyébként a Perzsia hercege után ismét Pikali Gerda lett, és én örülnék neki, ha ez a párosítás állandósulna, mert itt is remekül működött.

A film közben időnként a Csokoládé jutott eszembe, hiszen itt is szinte mindenki rejt magában elfojtott érzelmeket és érzéseket, csak ezúttal nem a csokoládé élvezete kell hozzá, hogy ezek a felszínre törjenek, hanem Tamara - és általa a múlt - megjelenése és persze a kavarások, amik pedig a Született feleségeket juttathatják eszünkbe. Mindehhez egy gyönyörű tájon elterülő kis falut választottak helyszínnek, így rengeteg gyönyörű képet kapunk a film során és a vidéki miliő is teljesen hitelessé válik.

Ugyanakkor sajnos a Tamara Drewe két szék között egy kicsit a padlóra ül, ugyanis hiába a lendületes és vicces kezdés, az első fél óra után nagyon lelassulnak az események és a poénok is egyre ritkulnak, és így bizony könnyen unatkozni kezdhetünk. A lezárás ugyanakkor ismét tartogat néhány csavart, amelyek gondoskodnak róla, hogy ne keserű szájízzel gondoljunk végül vissza a filmre. Én sem így fogok, mert nem bántam meg, hogy megnéztem, de egy 6/10-nél többet nem tudok rá adni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.