Kritika: A király beszéde (The King's Speech)

A film VI. György király (Colin Firth) igaz történetét meséli el, aki bátyja, David lemondása után került hatalomra. György vonakodva vállalta el az uralkodást, ugyanis gyerekkora óta dadogással küzdött, így képtelen volt nyilvános beszédek megtartására, márpedig a rádió elterjedésével ez elkerülhetetlenné vált. Számos logopédus próbált segíteni az uralkodón, de egyikük módszere sem bizonyult elég hatékonynak, mígnem felesége (Helena Bonham Carter) rátalált a meglehetősen sajátos módszereket alkalmazó ausztrál származású Lionel Logue-gal (Geoffrey Rush), aki óráik során nem csak a király beszédén próbált javítani, hanem megpróbált bátorságot is önteni belé.

A király beszéde a jó nevű színészek révén már a forgatás megkezdése előtt felhívta magára a figyelmet, majd a számos jelölés és díj bizonyította, hogy Tom Hooper rendezőék nem végeztek rossz munkát. Témájából fakadóan aligha meglepő, hogy a film egy igazi angol produkció, szinte minden résztvevője a szigetországból származik, és a forgatás is ott zajlott. De A király beszéde nem a szép helyszínek, a korhű környezet, és még csak nem is a jó rendezés miatt marad emlékezetes, hanem a színészeknek köszönhetően, hiszen a főszereplő trió minden megmozdulását öröm nézni. Geoffrey Rush egy igazi pimasz úriembert formáz meg, aki ugyan tiszteli az uralkodót, de pontosan tisztában van saját magával is, és egyenlő félnek tekinti magát a királlyal. Helena Bonham Cartert furcsa volt egy ennyire normális karakter bőrében látni, a sok őrült szerep után tőle már ez számít meglepetésnek, de természetesen nagyon jól megoldotta a feladatát. Arra viszont egyiküknek sem volt szemernyi esélye sem, hogy Colin Firth elől lenyúlják a showt, hiszen stílusosan fogalmazva igazán királyi alakítást láthatunk tőle. Úgy látszik, a Bridget Jones Mr. Darcyját „vénségére” megtalálták az igazán jó szerepek is, de erre mondják azt, hogy jobb később, mint soha, így ennek csak örülhetünk. Valószínűleg kétség sem férhet hozzá, hogy a Golden Globe után az Oscar-díjat is beteheti a szekrényébe, csak aztán nehogy az legyen, hogy annyira belemerült a karakterbe, hogy a köszönőbeszéde közben is dadogni fog.

A király beszéde tehát egy jó film, melynek a szereplőkön túl a legnagyobb erénye, hogy egy ilyen látszólag érdektelen témából olyan érdekes történetet kerekítettek, hogy a két órás játékidő is nagyon hamar elrepült. Felség, egy 8/10 a jutalmuk cserébe.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.