A kissé esetlen Aaron Green (Jonah Hill) egy zenei cégnél dolgozik producerként, azonban a vállalat szekere eléggé döcög mostanában, így hősünk azzal a mentő ötlettel áll elő, hogy mi lenne, ha 10 évvel a legendás koncert után Aldous Snow (Russell Brand) ismét az Amfiteátrumban lépne fel. Snow a rocksztárok kicsapongó életét éli, bár legutóbbi albuma és száma, az Afrika szülötte meglehetősen rossz fogadtatásban részesült. Aldous vállalja a koncertet, ugyanakkor mindent megtesz, hogy megnehezítse Aaron dolgát, akinek az állása a tét, így a legőrültebb helyzetektől sem riad vissza, hogy eljuttassa Aldoust az Amfiteátrumba.

Ahogy a fentebbiekből kiderül, a Felhangolva alapötlete egészen ígéretes, és tényleg kisülhetne belőle az a bizonyos "térdcsapkodóan vicces vígjáték", amelyet a reklámhadjárat során ígértek, de sajnos nem ez a helyzet. A film nagyon lassan indul be, az első fél órában szinte semmi nem történik, ami egy vígjátéknál még éppenséggel megbocsátható lenne, de az, hogy egyetlen poén sincs ennyi időt alatt, azért már egy kicsit zavaró. A későbbiekben ugyan kapunk néhány vicces jelenetet, amik közül néhányon, ha a térdünket nem is fogjuk csapkodni, de legalább elmosolyodunk.

A karakterekkel kapcsolatban nagyjából ugyanez a helyzet: hiába van rengeteg potenciál Aldous és Aaron figurájában is, nem kapnak elég teret, így csak felszínesen ismerhetjük meg őket, ráadásul a gyenge forgatókönyv sincs a segítségükre. Mindezzel együtt Brand és Hill alakítására sem lehet panaszt, mindketten könnyedén hozzák, amit a szerep megkövetelt.

Talán furcsa ezt mondani egy kb. 100 perces vígjáték kapcsán, de a Felhangolva lehetett volna hosszabb, mert akkor talán jobban megismerhettük volna a karaktereket, és az útból is többet láthattunk volna, sőt, még esetleg néhány további poén is elfért volna.

Ennyi negatívum után azért a pozitívumokról is illik szót ejteni, amelyek közül elsősorban a zenés jeleneteket emelném ki, kezdve magával a koncerttel, ugyanis ezeket nagyon jól összerakták, tényleg igazi koncerthangulatot keltettek.

Végül még egész röviden a szinkronról: Szvetlov Balázs már jó párszor kölcsönözte Jonah Hill hangját, így nem meglepő, hogy ezúttal is remek, és jól átjön vele a karakter lényege. Seder Gábor viszont kicsit furcsa választás Brandhez, és még inkább Aldous karakteréhez, de Vári Attila zseniális P. Diddyként, és Forgács Gábor is jó Aldous apjának szerepében.

A Felhangolva tehát lehetett volna egy nagyon jó vígjáték, de sajnos végül csak a jól sikerült zenés jelenetek és a cameoszereplők mentik meg attól, hogy a teljes középszerűségbe süllyedjen, de egy 6/10-nél így sem ér többet.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.