Kritika: Levelek Júliának (Letters to Juliet)

Sophie (Amanda Seyfried) kedves, fiatal lány, aki egy magazinnál dolgozik hírellenőrzőként. Nagy álma, hogy egyszer majd író legyen belőle, de ez egyelőre még várat magára. De Sophie így is boldog, annál is inkább, mert étterem tulajdonos vőlegényével, Victorral (Gael García Bernal) Veronába utaznak amolyan előnászútra. Victornak azonban kint is dolgoznia kell, így Sophie úgy dönt, bejárja a környéket, és eljut ahhoz a házhoz, ahol a legenda szerint Rómeó és Júlia szerelmet vallott egymásnak. A hely mára az összetört szívek zarándokhelye lett, és aki ott jár, levelet ír Júliának szerelmi bánatáról. Sophie rátalál egy 50 évvel ezelőtti levélre, melyet egy Claire (Vanessa Redgrave) nevű nő írt, és udvarlóját keresi benne. A lány gondol egyet, és válaszol a levélre, és legnagyobb meglepetésére másnap meg is érkezik a városba az azóta már nagymamakorú Claire, és felnőtt unokája, Charlie (Christopher Egan). Claire-nek feltett szándéka, hogy megtalálja szeretett Lorenzóját, Sophie pedig úgy dönt, csatlakozik hozzájuk, elsősorban annak reményében, hogy egy jó sztorit írhat róla. Az utazás azonban mindhármuk számára tartogat meglepetéseket.

Gary Winick rendező otthonosan mozog a romantikus vígjátékok terén, hiszen neki köszönhetjük a Mostohám a zsáneremet, a Hirtelen 30-at és A csajok háborúját is. A Levelek Júliának is egy igazi romantikus vígjáték, amely ugyan újdonságokat nem hoz, de a főszereplők és a szép tájak miatt egyszer mindenképp érdemes megnézni.

Amanda Seyfried a Mamma Mia után ezúttal is egy aranyos karaktert alakít a bájosan naiv Sophie személyében, Gael García Bernal a munkamániás vőlegény szerepében a film egyik legjobb figurája, illetve még kapunk egy kis jutalomjátékot a két színésznagyságtól, Vanessa Redgrave-től és Franco Nerótól.

Mint már említettem, a tájak egyszerűen gyönyörűek, ami egyúttal a fényképezést is dicséri, illetve az enyhén barnás szűrő használatát. További jó pont, hogy több olasz slágert is hallhatunk, amik csak még telesebbé teszik a hangulatot.

A film azon része, mikor a három főszereplő beutazza a tájat, meglepően jó, de Winick nem mert meghúzni valami újat, és az utolsó 40 percben már klisét klisére halmozva jut el az első tíz perc után egyértelművé vált lezáráshoz.

A Levelek Júliának tehát aranyos film, de nem különösebben jó, viszont egyszer mindenképp meg lehet nézni. A pontok tekintetében pedig egy 6/10 jár érte.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.