Négy ősi törzs létezik a világon: a Föld, a Tűz, a Víz és a Levegő népe, akik békében élnek egymás mellett, amíg a Tűznemzetség tagjai támadást nem indítanak a másik három ellen. Mindegyik törzsnek vannak különleges erővel bíró harcosai, az úgynevezett hajlítók, akik képesek nemzetük erejét irányítani. Léteznek továbbá Avatárok, akiknek mind a négy elem fölött hatalmuk van, ám az utolsó ilyen már egy évszázada eltűnt.

A felvezetés után a Víz nemzetségének két tagját, Katarát (Nicola Peltz) és bátyját, Sokkát (Jackson Rathbone) ismerhetjük meg, akik a tengerparton egy különleges hajótörött fiúval, Aanggal (Noah Ringer) találkoznak. Aang a Levegő népének leszármazottja, aki a kiképzése során megszökött. Hamarosan kiderül, hogy a fiú egy Avatár, így Katara és Sokka segítségével neki kell megállítani a Tűz nemzetségének újabb támadását.

M. Night Shyamalan első nagyobb rendezésével, a Hatodik érzékkel máris komoly kritikai- és közönségsikereket ért el, melyet meg is tartott következő két alkotásával, a Jelekkel és A sebezhetetlennel. Ezután viszont folyamatosan jöttek egyre kevésbé sikerültebb filmjei, A falu, a Lány a vízben, illetve a tavalyelőtti Az esemény. Ezúttal úgy döntött, hogy egy egyszer már bevált alapanyaghoz nyúl, és a Nickelodeon népszerű animációs sorozatát, Az utolsó léghajlítót ülteti át a nagyvászonra. A jó alapötlet tehát adott volt, de Shyamalannak így is beletört a bicskája a feladatba.

Pedig a színészekkel sincs különösebb probléma, ráadásul még a mostanság a Twilight Saga révén igen népszerű Jackson Rathbone-t is sikerült megnyerni Sokka szerepére, Zukót pedig a Gettómilliomossal egy csapásra sztárrá vált Dev Patel alakítja, akiknek játékára nem is igen lehet panasz, bár a film legjobb pontja ezzel együtt is Nicola Peltz. Annál nagyobb baj viszont, hogy a tulajdonképpeni főszereplő, Aang karaktere egyszerűen jellegtelen és kidolgozatlan, így az nem derül ki, hogy Noah Ringer tehetséges színész-e.

A látványvilág is rendben van, főleg a harcjeleneteknél, amiből sajnos elég kevés van, és inkább a három főkarakter spirituálisnak szánt utazását láthatjuk, amiben viszont nincs annyi potenciál, hogy érdekessé tegye a filmet. A 3D-s konvertálásra nem értem, hogy mi szükség volt, mivel nemigen van olyan jelenet, amelyik nagyobb hatást érne el így.

Shyamalan szeretett volna sok mindent megmutatni, de ez nem sikerült neki, és csak annyit ért el vele, hogy a film helyenként kapkodóssá válik. Ez valószínűleg a forgatókönyvnek „köszönhető”, de mivel azt is Shyamalan írta, így csak magát okolhatja. Valahol alighanem ő is érezte, hogy a végeredmény nem lett elég ütős, ezért a zárójelenetbe berakott egy olyan csavart, amit semmi nem indokolt, és csak az lett az eredménye, hogy a filmnek nincs rendes lezárása, mert annyira a folytatásra lett kihegyezve a vége, ami már csak azért sem jó, mert szinte biztos, hogy nem lesz második rész.

Az utolsó léghajlító mindezek ellenére sem kimondottan rossz film, hanem inkább középszerű és jellegtelen, melynek egyik legnagyobb előnye, hogy csak másfél órás.  Egy 5/10-et azért kap, de egész biztos, hogy én most láttam először és utoljára.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.