Gonosz mostohaapja a Lennox Elmegyógyintézetbe küldi Baby Dollt (Emily Browning), ahol rendesen kihasználják a lányokat és eszükben sincs segíteni rajtuk. A lány elhatározza, hogy amint tud, megszökik és ehhez társakra is lel Rocket (Jena Malone), Blondie (Vanessa Hudgens), Amber (Jamie Chung) és Sweet Pea (Abbie Cornish) személyében. A lányoknak egyetlen esélyük van: a képzeletük világában különböző harcokat kell megvívniuk, hogy összegyűjtsék a szabadulásukhoz szükséges öt tárgyat. Fogva tartójuk, Blue (Oscar Isaac) azonban rájön, mire készülnek, így már az idő is szorítja őket, és egy percig sincsenek biztonságban.

Zack Snyderről sok mindent el lehet mondani, de azt, hogy beskatulyázná magát, semmiképp. Filmjei között egyaránt találunk horrort (A holtak hajnala), történelmi témájú akciófilmet (300), képregény adaptációt (Watchmen) és hős baglyokról szóló animációs filmet (Az őrzők legendája) is. Az biztos, hogy az Álomháború is egy újabb műfaj a rendező színes repertoárjában, csak az nem derül ki róla, hogy mi is ez. A történetről nyugodtan kijelenthető, hogy gyakorlatilag nincs, így valószínűleg a forgatókönyv megírása nem sok időt vett el Snyder életéből. A tipikus, papírmasé karaktereket szintén nem lehetett túl nehéz megalkotni, a csatajelenetek megvalósítása viszont ütős lett, így minden bizonnyal elsősorban ezek miatt akarta Snyder összehozni a filmet.

A történet hiánya valószínűleg egy idő után neki is feltűnt, mert az utolsó fél órában megpróbáltak bedobni néhány drámainak szánt jelenetet, amelyekkel viszont csak még rosszabbá sikerült tenni a filmet, hiszen abszolút nem illettek ide és teljesen súlytalanok is voltak. Színészi játékra lényegében senki részéről nem volt szükség, ám ennek tükrében különösen érdekes, hogy Vanessa Hudgenshez mennyire nem passzolt a karakter, és még ebben a klisés szerepben is csak szenvedett, néhány egy-egy lazának szánt mosollyal próbálva javítani az összképet, sikertelenül. Oscar Isaac pedig átesett a ló túl oldalára, mert a kelleténél jobban túljátszott a fő gonosz szerepét.

A harcok viszont egy-két túlhúzott jeleneten kívül tényleg nagyon jók lettek és mindezt olyan szinten videojátékos megvalósításban kaptuk, hogy időnként szinte a joystickot is elkezdjük keresgélni a film közben. A végére persze jut még néhány nagyon okos gondolat és tanulság, de az előző 98 perc alapján ezek hitelessége erősen megkérdőjelezhető.

Az Álomháború így megmaradt egy nagy kihagyott ziccernek, amit egyedül a harcok vagy a szép főszereplő hölgyek miatt érdemes megnézni, azt meg ki-ki döntse el maga, hogy ez a két dolog megér-e 100 percet az életéből. Én a magam részéről egy 4/10-et adok rá.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.