Kapitalizmus: Szeretem! (2009)
(Capitalism: A Love Story)

"Michael Moore a Roger és én című remekműve 20. évfordulóján újabb mesterművet készített az amerikai kapitalista világról. A Kapitalizmus: Szeretem! című filmben a rendező a pályája során állandóan visszatérő gondolatot boncolgatja: hogyan hat a kapitalizmus az amerikaiak mindennapjaira? A kérdés nem is lehetne aktuálisabb a 2008-as világválság kirobbanása óta, hiszen a sokak által „amerikai álomként” ismert csoda ma már inkább „amerikai rémálom”. Vajon milyen árat kell még az USA-nak fizetnie a kapitalizmusimádata miatt? Családok mennek tönkre, az emberek sorra vesztik el állásukat, otthonukat, felélik megtakarításaikat. Moore elvezet minket az átlagemberek otthonába, kiknek az élete fenekestül felfordult, ugyanakkor elindul Washingtonba is, hogy megkeresse a felelősöket a kialakult helyzetért.

A többszörös díjnyertes Moore már több ízben bizonyította, hogy mindig tud valami megdöbbentőt mutatni ebben a műfajban. 20 évvel ezelőtt hatalmas érdeklődést váltott ki a Roger és én című filmje, melyben azt próbálta kinyomozni, miért záratja be a hatalmas profitot termelő General Motors egyik legrégibb gyárát Flintben, tízezreket küldve ezzel az utcára. A Kóla, puska, sültkrumpli című Oscar-díjas filmjében az USA és az agresszió kapcsolatát vizsgálja, 2004-ben pedig a Fahrenheit 9/11 című dokumentumfilmmel Bush-t vette célba."

Színes, feliratos amerikai dokumentumfilm, 127 perc
Szereplők: Michael Moore
Rendező: Michael Moore
Amerikai premier: 2009. szeptember 23.
Forgalmazza: Fórum Hungary
Mozipremier: 2010. február 4.

http://img3.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/6676833_8bb8161e08be9f0b83fcfd003513f9eb_l.jpg

Oceans Teaser Trailer

Címkék: dokumentumfilm

2009.04.22. 19:05

 

Rendezte: Jacques Perrin, Jacques Cluzaud

Szereplők: Eline Kuppens, Matthias Schoenaerts, Sien Eggers, Marilou Mermans, Frank Vercruyssen, Robbie Cleiren

Stúdió: Disneynature
Bemutató: 2010 április 22.
A mély és bőséges óceánok rejtélyeinek, és veszélyeinek a helyeit fogja feltárni ez a film!
süti beállítások módosítása