Zootropolis, a modern emlősök fővárosa, különleges hely. Olyan részekből áll, mint az elegánhttp://premierfilmek.blog.hu/admin/post/edit/8217318s Szahara tér vagy a zord Tundraváros. Ebben a színes kavalkádban a világ minden tájáról származó állatok élnek egymás mellett békében. Itt nem számít ki vagy, a legnagyobb elefánt és a legkisebb mókuscickány is megfér egymással. Amikor megérkezik a városba Judy Hopps, a zöldfülű rendőr, rá kell, hogy ébredjen, nem egyszerű feladat első nyuszinak lenni a nagy és erős állatokkal telezsúfolt rendőrségen. Judy azonban elszántan bizonyítani akar, ezért ugrik az első lehetőségre, hogy a végére járjon egy ügynek, még ha ez azt is jelenti, hogy együtt kell dolgoznia a gyors észjárású szélhámos rókával, Nick Wilde-dal. A Walt Disney Animation Studios legújabb kalandját, a Zootropolis – Állati nagy balhét Byron Howard, a Tangled és a Bolt, illetve Rich Moore, a Rontó Ralph és a The Simpsons rendezje jegyzi közösen. A mozirajongók március 10-én láthatják a hazai mozikban.

zootropolis_forumajanlo_1070x400px.jpg

Zootropolisban, az állatok városában a nagy dumás róka próbál sok pénzhez jutni. Mikor azonban megvádolják egy olyan bűntettel, amit nem is ő követett el, megszökik. Zootropolis „főmancsa”, az önelégült nyúl ráveti magát a forró nyomra…

Zootropolisban, az állatok városában egy nagy dumás róka próbál sok pénzhez jutni. Ám mikor megvádolják egy olyan bűntettel, amit nem ő követett el, megszökik. Zootropolis főmancsa , az önelégült nyúl ráveti magát a forrónyomra, de mikor mindketten egy összeesküvés célpontjaivá válnak, összeállnak és felfedezik, hogy még a természetes ellenségekből is lehetnek jó barátok.

12370858_1022009524529272_3848413103110276642_o.jpg

Zootropolisban, az állatok városában egy nagy dumás róka próbál sok pénzhez jutni. Ám mikor megvádolják egy olyan bűntettel, amit nem ő követett el, megszökik. Zootropolis főmancsa , az önelégült nyúl ráveti magát a forrónyomra, de mikor mindketten egy összeesküvés célpontjaivá válnak, összeállnak és felfedezik, hogy még a természetes ellenségekből is lehetnek jó barátok.

zootropolis_b1_nagy.jpg

zootropolis_dp_1080x1920px.jpg

Zootropolisban, az állatok városában egy nagy dumás róka próbál sok pénzhez jutni. Ám mikor megvádolják egy olyan bűntettel, amit nem ő követett el, megszökik. Zootropolis főmancsa , az önelégült nyúl ráveti magát a forrónyomra, de mikor mindketten egy összeesküvés célpontjaivá válnak, összeállnak és felfedezik, hogy még a természetes ellenségekből is lehetnek jó barátok.

süti beállítások módosítása