A halottak is lámpalázasak néha. Charlie húsz évvel ezelőtt, egy szörnyű balesetben vesztette életét: a gimnáziumi színielőadás egyik kelléke rosszul működött, és a show kedvéért mímelt kivégzés valóságosra sikerült. Két évtizeddel később az iskolai színjátszók újra előadnák a régi darabot. Nem is sejtik, hogy bármit csinálnak – akár próba közben, akár éjszaka, amikor poénból belopóznak az épületbe –, valaki figyeli őket. Valaki, aki izgatottan készül rá, hogy kezdetét vegye végre az az előadás, amit ezúttal ő akar rendezni…

A legrémisztőbb horrorfilmeket készítő cég – melynek A bűn éjszakája, az Insidious- és a Parajelenségek-sorozat is köszönhető – minden eddigi tapasztalatát belesűrítette
ebbe a velőtrázó egyéjszakás kalandba.

akasztofa_1000x1443_1.jpg

Hollywoodról azt mondják: ott kelnek életre a csodák. És – bármilyen meglepő – néha tényleg így van. Az Akasztófa (The Gallows, hazai bemutató: július 9.) című film alkotói biztosan így érzik. A horrorfilm egy elhagyott iskolában játszódik: néhány srác és lány az iskolai színielőadás premierje előtti éjszakán szökik be, és a díszletként szolgáló akasztófa alatt találkozik egy láthatatlan lénnyel, akinek jobb nem kimondani a nevét.

11261694_851806308227948_8165615983987600973_n.png

A két rendező, Travis Cluff és Chris Lofing egészen kis stábbal, az Egyesült Államokban szokatlanul alacsony költségvetéssel dolgozott: a film büdzséjének nagy részét barátoktól és környékbeli kereskedőktől, kis cégektől gyűjtötték össze. A kész film előzetesét felrakták az internetre – és csoda történt. Először a műfaj legjobbjait, az Insidious-t, a Parajelenségek-et, a Sinister-t és A bűn éjszakájá-t készítő Blumhouse Stúdió hívta fel őket, majd hamarosan a világ egyik legnagyobb filmes cége, a Warner Bros. jelentkezett be nálunk. Az ő segítségükkel a film egy részét újraforgatták, de az alkotók ragaszkodtak hozzá, hogy az eredeti víziójuk nem sérülhet: hamarosan az egész világ láthatja, mire jutottak.
– A stúdió úgy gondolja, hogy nem egyszerűen egy filmet vettek – nyilatkozta az egyik boldog rendező. – szerintük az üres iskolai folyosókon kísértő láthatatlan lény, Charlie még jó pár filmben visszatérhet. Jaj, a nevét jobb lett volna nem kimondani…
IC Press

Új előzetes Travis Cluff és Chris Lofing found footage horrorfilmjéhez.

A halottak is lámpalázasak néha. Charlie húsz évvel ezelőtt, egy szörnyű balesetben vesztette életét: a gimnáziumi színielőadás egyik kelléke rosszul működött, és a show kedvéért mímelt kivégzés valóságosra sikerült.
Két évtizeddel később az iskolai színjátszók újra előadnák a régi darabot. Nem is sejtik, hogy bármit csinálnak – akár próba közben, akár éjszaka, amikor poénból belopóznak az épületbe –, valaki figyeli őket. Valaki, aki izgatottan készül rá, hogy kezdetét vegye végre az az előadás, amit ezúttal ő akar rendezni…

A legrémisztőbb horrorfilmeket készítő cég – melynek A bűn éjszakája, az Insidious- és a Parajelenségek-sorozat is köszönhető – minden eddigi tapasztalatát belesűrítette
ebbe a velőtrázó egyéjszakás kalandba.

gallows_xxlg.jpg

The Gallows Teaser Trailer

Címkék: előzetes The Gallows

2015.04.17. 17:08

A New Line Cinema és a Blumhouse Productions (Paranormal Activity, Insidious) július 10-én mutatja be Chris Lofing és Travis Cluff The Gallows című horrorját, melyben Cassidy Gifford, Ryan Shoos, Reese Mishler és Pfeifer Brown kapott szerepet.

11150311_833699326705313_2824219780987651445_n.png

süti beállítások módosítása