Amikor Tony Stark újra életet akar lehelni a parkolópályára állított békefenntartó programba, nem minden sikerül a tervei szerint. A Föld legnagyobb hőseinek, vagyis Vasembernek, Amerika kapitánynak, Thornak, a Hihetetlen Hulknak, a Fekete Özvegynek és Sólyomszemnek ezúttal a legvégső megmérettetésen kell helytállniuk, mivel a bolygó sorsáról van szó. A rettegett Ultron megjelenésével a Bosszúállókra vár a feladat, hogy megakadályozzák ördögi terve megvalósítását. Az egyedülálló, globális kaland azonban csupán vonakodva megköttetett szövetségek és nem várt események árán teljesedhet ki. A Bosszúállók: Ultron kora-ban visszatér Robert Downey Jr Vasember/Tony Stark szerepében, akárcsak Chris Evans, mint Amerika kapitány, Chris Hemsworth, mint Thor és Mark Ruffalo, mint a Hihetetlen Hulk. A csapatot Scarlett Johansson (Fekete Özvegy), Jeremy Renner (Sólyomszem), valamint Samuel L. Jackson (Nick Fury) és Cobie Smulders (Maria Hill) egészíti ki. Nekik kell szembeszállni a James Spader által megformált Ultronnal, ezzel a rettenetes, modern technológiával felturbózott gonosztevővel, akinek feltett szándéka az emberiség elpusztítása. A csapatnak rajta kívül a titokzatos és hatalmas Maximoff-testvérpárral Wanda és Pietro Maximoffal (Elizabeth Olsen és Aaron Taylor-Johnson) gyűlik meg a baja, ellenben egy régi barát is a segítségükre siet, igaz megújulva, Vision alakjában (Paul Bettany). A Bosszúállók: Ultron kora rendezői székében Joss Whedon ült, aki a forgatókönyvet is írta.

avengers_2_1080x1920_ikrek_fiu_12v.jpg

avengers_2_1080x1920_ikrek_lany_12v.jpg

avengers_2_1080x1920_jarvis_12v.jpg

Amikor Tony Stark megpróbálja elindítani eddig szunnyadó békefenntartó programját, a dolgok hamar rosszra fordulnak: a Föld legnagyobb hősei, Vasember, Amerika kapitány, Thor, Hulk, Fekete özvegy és Sólyomszem képességei egy végső tesztre kerülnek, amelyben az egész bolygó sorsa a tét. Amikor a gonosz Ultron felbukkan, egyedül A Bosszúállók képesek megakadályozni, hogy véghez vigye szörnyű tervét, ám ehhez szokatlan szövetségesekre és megjósolhatatlan tettekre van szükségük.

avengers-age-of-ultron-jeremy-renner_1.jpg

Felkerült a netre az SDCC-n vetített The Avengers: Age of Ultron teaser.

Az éjszaka folyamán a Marvel paneljénél bejelentették a Bosszúállók folytatásának címét: The Avengers: Age of Ultron

ULTRON - A világ legszörnyűbb teremtményét a tudós géniusz Dr. Henry Pym, békés céllal hozta létre, ám Ultron öntudatára ébredve őrült ámokfutásba kezdett, és létezésének elsődleges irányelveként az emberi faj leigázását és behódoltatását tűzte ki.

51eb331d0e62e.jpg

Alább pedig az Amerika Kapitány: A tél katonája (Captain America: The Winter Soldier) logó valamint Guardians of the Galaxy logója+koncepció képe látható.

51eb3112b34cf.jpg

51eb3424ce268.jpg

51eb2de26e2d0.jpg

süti beállítások módosítása