Új bemutatót kapott Andy Fickman (A Boszorkány-hegy, Gyerekjáték) Szülői felügyelet nélkül (Parental Guidance) című vígjátéka, melyben Billy Crystal egy nagypapát alakít, aki három unokájának a felügyeletét vállalja, mikor lánya elutazik munka ügyben.

http://img2.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/17342315_34536acee085d2e301b4014b2970c30b_xl.jpg

Billy Crystal és az unokái

Címkék: Parental Guidance

2012.10.08. 01:06

Minél őrültebb egy film, annál nagyobb az esély rá, hogy a története valóságon alapul. Ezt a bölcsességet Billy Crystal-nak köszönhetjük, aki a Szülői felügyelet nélkül (Parental Guidance, hazai bemutató: 2013 eleje) című vígjátékban olyan nagyapát alakít, aki fél az unokáitól: így aztán, amikor kénytelen egy hétig vigyázni rájuk, gyanakvás, átverések, szerencsétlenségek és elképesztő helyzetek sora következik.
– A történet alapja abból a hétből származik, amikor pár éve vigyáznom kellett a két unokámra – nyilatkozta az Oscar-díjas humorista. – Pontosabban öt napig voltak nálunk, a hatodik napon megpihentem, a hetediken pedig bementem az irodánkba, és azt mondtam: van egy filmünk!

http://img2.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/16971457_998db4557397d1867ee0bc94031a8b03_xl.jpg

Crystal elárulta, hogy – akárcsak a filmbeli nagyapa – eleinte megpróbálta betartani az összes utasítást, amivel a lánya felkészítette az unokás napokra, de fokozatosan feladott minden szabályt és minden elvet. A második napon már csak egyvalami számított: a túlélés – mert az unokanevelés a színész szerint olyan, mint a dzsungelharc: csak ehhez nem kell messzire utazni, és a néző is többet nevethet rajta. via IC Press

A 20th Century Fox december 25-én mutatja be Andy Fickman (A Boszorkány-hegy, Gyerekjáték) Parental Guidance (aka Us & Them) c. filmjét, melyben Billy Crystal, Bette Midler, Bailee Madison, Marisa Tomei és Tom Everett Scott lesz látható főszerepben.

A filmben Billy Crystal egy nagypapát alakít, aki három unokájának a felügyeletét vállalja, mikor lánya elutazik munka ügyben.

http://img2.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/16662801_dd87c23b323af761ce46bf763fa452f4_xl.jpg

süti beállítások módosítása