Előzetest kapott Steven Spielberg The BFG című filmje, mely a Szofi és a HABÓ című ifjúsági regényből készült.

12341505_334729086697349_5651061440737639916_n.jpg

A könyv hazai fülszövege a hivatalos kiadáson:

Képzeld csak el, hogy fekszel az ágyban, mint Szofi, és egy óriás kéz hirtelen felkap takaróstul, és magával ragad. Már azt hiszed, vége az életednek, amikor megtudod, hogy az óriás, a HATALMAGOS AZONÁLTAL BARÁTSÁGOS ÓRIÁS, röviden HABÓ – nem eszik mást csak orrborkát, egy undok, de mégis ehető növényfélét, és igazán barátságos. Így lett végül Szofi és HABÓ valóban két jó barát, együtt tervelik ki, hogyan értesítsék az angol királynőt arról, hogy emberevő óriások – szám szerint kilencen – szaladgálnak a világban, Tatárországban, Hólandiában, és eszik jóízűen a „gyerkedliket”. Hármójuk zseniális terve végül is megmenti a világot az emberfaló óriásoktól, akik az angol hadsereg segítségével, bekerülnek egy óriási verembe, és attól kezdve nem ehetnek mást, mint orrborkát. Úgy kell nekik! A HABÓ pedig Szofival együtt marad a királynő udvarában, mi több, derék, jól nevelt „emberré” válik, akiből végül is író lesz. S hogy ez mennyi kaland közepette történhet meg, azon magad is elcsodálkozhatsz, bízva abban, hogy nincsenek óriások, ezért nem is nyúlnak be érted az ablakon, és nem is vihetnek magukkal.

Joy új magyar poszter

Címkék: poszter Joy

2015.12.12. 12:53

David O. Russell rendező a Napos oldal és az Amerikai botrány körülünnepelt, 5 Oscar-díjra jelölt készítője, régi munkatársaival, Jennifer Lawrence-szel és Bradley Cooper-rel igaz történet alapján készítette izgalmas, különleges új filmjét. Szilvesztertől keressétek a mozikban a két Golden Globe-ra jelölt Joy-t!

12371244_1154864331207783_7473700512696239541_o.jpg

A héten debütált az első ‎X-MEN‬ - APOKALIPSZIS előzetes!

12339169_1150434791653642_8512996773854278156_o.jpg

Ha azt hiszed már mindent láttál, nézd meg még egyszer közelebbről a Lovasok menő csapatát Woody Harrelsonnal, Jesse Eisenberggel, Dave Francoval és Lizzy Caplannal az élen. Az első rész csak a kezdet volt. A trükkök most még szemkápráztatóbbak és még veszélyesebbek. A régi csapatból Mark Ruffalo, Michael Caine és Morgan Freeman is vissztér, akikhez Daniel Radcliffe is csatlakozott. SZEMFÉNYVESZTŐK 2. 2016. júniustól a mozikban!

11537232_1114780981869007_7314129634651250922_o.jpg

Előzetes az animációs filmekkel foglalkozó Laika Entertainment és Travis Knight rendező stop motion technikával rögzített, 3D-s játékfilmjéhez. A Kubo and the Two Strings szereplőinek hangjait Matthew McConaughey, Charlize Theron, Rooney Mara, Ralph Fiennes, Brenda Vaccaro és a Trónok harcából ismert Art Parkinson fogják kölcsönözni.

kubo-and-the-two-strings-poster.jpg

Jövő hét kedden érkezik a Legendás állatok és megfigyelésük című mozi első előzetese.

12191066_985597428165416_7480324297293609876_n.png

2016 májusában kerül mozikba az Angry Birds-film, melyhez új plakátkép került fel a netre.

12363068_938583226211983_8426562797061750461_o.jpg

David Yates (a Harry Potter filmek rendezője, “Fantastic Beasts and Where to Find Them”) Tarzanjában Alexander Skarsgård, Samuel L. Jackson, Margot Robbie valamint Christoph Waltz kapott szerepet.

12314590_1653134794943350_3558355572779781842_o.jpg

Ma debütált a TMNT reboot folytatásának előzetese.

12347587_323321641124939_4086355880633023012_n.jpg

Három új plakát Michael Bay filmjéhez.

12339478_200773306924470_1083412617609268373_o.jpg

Zootropolisban, az állatok városában egy nagy dumás róka próbál sok pénzhez jutni. Ám mikor megvádolják egy olyan bűntettel, amit nem ő követett el, megszökik. Zootropolis főmancsa , az önelégült nyúl ráveti magát a forrónyomra, de mikor mindketten egy összeesküvés célpontjaivá válnak, összeállnak és felfedezik, hogy még a természetes ellenségekből is lehetnek jó barátok.

12370858_1022009524529272_3848413103110276642_o.jpg

Négy kategóriában kapott Arany Glóbusz jelölést a Steve Jobs című film (magyarországi bemutató: 2016. január 14.): A legjobb színész díjára esélyes dráma kategóriában Michael Fassbender, a legjobb mellékszereplő színésznő lehet Kate Winslet, és a forgatókönyvíró Aaron Sorkint és a zeneszerző Daniel Pembertont is jelölték a díjra.
 
Szintén négy jelölést kapott A nagy dobás című film (hazai premier: 2016. február 4.):
A legjobb film lehet vígjáték és musical kategóriában, egymással versenyez ugyanebben a kategóriában a legjobb színész díjáért  Christian Bale és Steve Carrell, és a forgatókönyv írói, Charles Randolph és Adam McKay is nyerhetnek.
 
Három jelölést kapott A dán lány (itthoni bemutató: 2016. január 28.):
A legjobb drámai színész és színésznő díját nyerheti el a két főszereplő, Eddie Redmayne és Alicia Vikander, a legjobb eredeti filmzene kategóriában pedig Alexandre Desplat esélyes.
 
A korábban bemutatott filmek közül a Kész katasztrófa két jelölést kapott (legjobb film vígjáték és musical kategóriában és a legjobb színésznő lehet ugyanebben a kategóriában Amy Schumer), és a legjobb dalok között esélyes A szürke ötven árnyalata és a Halálos iramban 7 egy-egy betétdala.
 
A jelöltek teljes listáját megtalálja a mellékelt dokumentumban.
 
Az Arany Glóbusz-díjakat január 10-én adják majd át Los Angelesben.

12316564_1040384646003553_8288903617427603624_n.jpg

Idén a Lucasfilm és a rendező J.J. Abrams együtt kalauzolják el a nézőket egy messzi-messzi galaxisba, a Csillagok Háborúja a Star Wars: Az ébredő Erő című alkotással december 18-án tér vissza a mozivászonra.

A film főbb szerepeiben olyan nevek láthatók mint Harrison Ford, Mark Hamill, Carrie Fisher, Adam Driver, Daisy Ridley, John Boyega, Oscar Isaac, Lupita Nyong’o, Andy Serkis, Domhnall Gleeson, Anthony Daniels, Peter Mayhew és Max von Sydow. A film produceri feladatait Kathleen Kennedy, J.J. Abrams és Bryan Burk látta el, Tommy Harper és Jason McGatlin executive producerek közreműködésével. A forgatókönyvet J.J. Abrams, Lawrence Kasdan és Michael Arndt írták.

süti beállítások módosítása