- A Batman v Superman zenéjén közösen dolgozik majd Hans Zimmer és Junkie XL.
- Shekhar Kapur rendezésében készül el Colleen Houck itthon is megjelent regénye, A tigris átka adaptációja, melynek története egy fiatal lányról szól, aki egy fehér tigris segítségével igyekszik megtörni egy több száz éves átkot.
- A 20th Century Foxhoz került Ken Nolan Defection című forgatókönyve, melynek alapját Robert Littell 1973-as könyve, a The Defection of A.J. LeWinter képezi. Igaz, Nolan csak nagy vonalakban támaszkodik a regényre, ugyanis a történetet a jelenbe helyezte át, kiindulópontja pedig a világszerte ismert Edward Snowden ügy lesz, melyhez a forgatókönyv szerint a CIA egy hidegháborús ügynököt vet be, az eset ugyanis jóval bonyolultabb annál, mint amire számítottak.
- Jessica Chastain elárulta, hogy tárgyal a Marvellel, és bár a karaktert nem említette, valószínűleg Captain Marvelről van szó.
- Emilia Clarke és Marton Csokas írtak alá a Voice from the Stone című thrillerhez, melyet a 13 Films készít el. A történet középpontjában egy Verena (Clarke) nevű ápolónő áll, aki egy Jakob nevű fiún próbál segíteni, aki azóta nem szólalt meg, hogy édesanyja közel egy évvel korábban meghalt. A fiú egy nagy toszkánai birtokon él apjával (Csokas), és minden jel arra utal, hogy egy gonosz erő hatása alatt áll, amely a házhoz kötődik. Verena maga is kapcsolatba kerül a lénnyel, és ahhoz, hogy megmentse magát és Jakobot, fel kell vennie vele a harcot.
- Amerikában december 16-án jelenik meg DVD-n és BD-n Az útvesztő, melyhez egy 24 oldalas előzményképregény, valamint egy ötrészes dokumentumfilm is jár.
- A Benaroya Pictures kihátrált a Robert Pattinson és Robert De Niro nevével fémjelzett Idol's Eye mögül, melynek forgatása a hónapban kezdődött volna. A stúdió közleménye szerint nem sikerült megegyezniük a producerekkel, így pedig túl rizikós lett volna pénzt fektetniük a filmbe. A tervek szerint új stábbal ismét nekifutnak majd, de azt egyelőre nem tudni, a színészek maradnak-e.
- Nicolas Winding Refn Neon Demon címmel készít horrort, melynek története Los Angelesben játszódik majd, főhőse pedig egy fiatal nő lesz.
- Felicity Jones elárulta, hogy szívesen eljátszaná Fekete macskát A csodálatos Pókember franchise-ban, de arra nem reagált, hogy konkrétan tárgyal-e erről a Sonyval.
- Ridley Scott lesz a producere a Syfy 3001: Space Odyssey minisorozatának, melynek alapját Arthur C. Clarke 1997-ben megjelent 3001: The Final Odyssey című könyve képezi.
- Christian Bale hosszas gondolkodás után úgy döntött, nem ő a megfelelő Steve Jobs szerepére, ezért kiszállt az életrajzi filmből.
- Hayley Atwell elmondta, hogy feltűnik majd az Ant-Manben Carter ügynök szerepében.
A bejegyzés trackback címe:
https://premierfilmek.blog.hu/api/trackback/id/tr206863469
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek