- A 22 Jump Street - A túlkoros osztag nyerte az elmúlt hétvégét Amerikában 57 milliós bevétellel, de másik új belépőként az Így neveld a sárkányodat 2 is szépen kezdett, 49,5 millió dollárral. A holnap határa továbbra is gyengén muzsikál, a Demóna viszont a héten visszahozhatja Amerikában a gyártási költségét.
- A 20th Century Fox egy, a '70-es évek thrillereihez hasonló filmet tervez, melyet Damien Chazelle írhat és rendezhet, aki az idei Sundance Fesztiválon a zsűri és a közönség nagydíját is elnyerte Whipalsh című drámájával.
- A Sony szerezte meg Cole Haddon Leviathan című forgatókönyvét, melyről egyelőre csupán annyit tudni, hogy egy sci-fi-thriller lesz.
- Bowe Bergdahl amerikai katona története Kathryn Bigelow-t és Todd Fieldet is megihlette, ugyanis mindketten filmet készítenek róla. Bergdahl Afganisztánban szolgált, és 2009-ben elhagyta a bázisát, mivel elege lett a többiek tétlenségéből és a háborút körülvevő bürokráciából. Tálibok fogságába esett, és csak idén május 31-én szabadult, ami nagy vitákat váltott ki. Barack Obama ugyanis Bergdahlért cserébe öt tálib foglyot engedett szabadon, és egyesek szerint ez túl nagy ár volt egyetlen amerikai katonáért.
- Anna Kendrick lesz Poppy hercegnő hangja a Trolls című animációs filmben, melynek alapját a különösen a '60-as években hatalmas népszerűségnek örvendő trollbabák adják.
- Emilia Clarke kapta a Silvio Raffo regénye alapján készülő Voice from the Stone egyik főszerepét, melynek története az '50-es években játszódik, és egy ápolónőről szól, aki segít egy kisfiúnak megbirkózni anyja váratlan halálával. Ám ahogy a nő egyre több időt tölt a család birtokán, egy gonosz természetfeletti erő fogságába esik.
- Kevin Smith megerősítette, hogy a múlt héten kiszivárgott DC-s filmek listája valódi. Tehát ennek értelmében 2016-ban érkezik a Shazam!, a Sandman, valamint a Batman v Superman: Dawn of Justice. 2017-ben jön Az igazság ligája, Csodanő saját filmje és Villám és a Zöld lámpás közös mozija. 2018-ra pedig Az acélember 2 várható.
- Frank Grillo szerepet kapott a Rajtaütés remake-ben.
- Harrison Fordnak nyolc hetet kell kihagynia a Csillagok háborúja VII forgatásában a múltkori balesete miatt.
- Lényegében biztosra vehető, hogy Jason Momoa lesz Aquaman a Batman v Supermanben. Tyron Woodley MMA harcos szintén feltűnik a filmben, és valószínűleg az Ant-Manben is.
- 82 éves korában elhunyt Casey Kasem, legendás rádiós és szinkronhang. Sokáig ő volt Scooby Doo eredeti hangja is.
- Elképzelhető, hogy Crossbones visszatér az Amerika kapitány 3-ban.
- Alfred Gough és Miles Millar, a Smallville alkotói új forgatókönyvet írnak a Húszezer mérföld a tenger alatt című Verne-regény alapján készülő mozihoz, mely immár csak Captain Nemo címen fut.
- Teresa Palmerrel tárgyalnak a Holtpont remake kapcsán Johnny Utah barátnőjének szerepére.
- Közel húsz évvel az előző rész után elkészül az Örömapa 3, melynek főszerepében visszatér Steve Martin és a rendező is újfent Charles Shyer lesz. A történet szerint George-nak ezúttal fia, Matty esküvőjére kell felkészülnie, ami már csak azért sem lesz egyszerű, mert először is el kell fogadnia, hogy fia meleg.
So excited to read I'm doing Father of the Bride 3 since I haven't seen a script or been offered the role!
— Steve Martin (@SteveMartinToGo) 2014. június 16.
- Kiderült Steven Spielberg következő két filmjének premierdátuma: Egyelőre cím nélküli hidegháborús thriller - 2015. október 16., The BFG - 2016. július 1.
A bejegyzés trackback címe:
https://premierfilmek.blog.hu/api/trackback/id/tr956310467
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek