- Második hetét is a Box Office lista élén zárta a Futótűz, újabb 74 millió dollárt gyűjtve, így már csak Amerikában 296 milliónál jár a film. A Homefront 6,9, a Black Nativity pedig 3,6 millióval kezdett, valamint 583 teremben az Oldboy is bemutatásra került.
- George Miller rendező elmondta, hogy a Mad Max: Fury Road nagyon népszerű a tesztvetítéseken, és Mel Gibson nem tűnik fel benne cameószerepben.
- Az NBC a 2010-es Farkasember alapján tervez sorozatot készíteni, melyhez már le is igazoltak Daniel Knauffot, hogy írja meg a forgatókönyvet.
- Henry Cavill elmondta, nagyon örül neki, hogy Ben Affleck lesz a másik főszereplő a Batman Vs. Supermanben, ugyanis temek színésznek tartja kollégáját.
- 2015. augusztus 14-én kerül mozikba A Bourne-hagyaték 2. része, melyben Jeremy Renner visszatér a főszerepben, a rendezést pedig Justin Lin végzi majd. A forgatókönyvet Anthony Peckham írja.
- Luc Besson új rendezése, a Lucy 2014. augusztus 8-ától lesz majd látható, a főszerepben pedig Scarlett Johansson tűnik fel, aki egy olyan nőt alakít, akit fogságba ejtenek és kegyetlen bérgyilkosnak képeznek ki.
- Paul Walker halála miatt minden bizonnyal csúszik majd a Halálos iramban 7 premierje, de a film mindenképpen elkészül, bár a forgatókönyv egyes részeit átírják és néhány jelenetet újraforgatnak.
- Vancouverben megkezdődött A szürke ötven árnyalata forgatása. A filmhez kapcsolódó hír, hogy Christian örökbefogadott húgát Rita Ora fogja alakítani.
- Az A Dame to Kill For után sorozatként folytatódhat a Sin City.
- A stáb felépítette az Ezeréves Sólymot a Csillagok háborúja VII-hez.
- Michael Bay elmondta, hogy a Transformers: Age of Extinction komolyabb hangvételű és kevésbé "butácska" lesz elődeinél.
- Christoph Waltz az elsőszámú kiszemelt A Karib-tenger kalózai 5 gonoszának szerepére.
- A Jurassic World története 22 évvel a Jurassic Park eseményei után fog játszódni.
- J.C. Chandor fogja írni és rendezni a Vince Lombardi életrajzi filmet, melyből a legendás NFL edzőt ismerhetjük meg jobban.
- 13-án érkezik az Interstellar első előzetese. (1:43)
A bejegyzés trackback címe:
https://premierfilmek.blog.hu/api/trackback/id/tr285673292
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek