- Négy premier is volt az elmúlt hétvégén Amerikában, és az Elysium - Zárt világ 30,4 millióval meg is szerezte a Box Office lista első helyét, de ez is elég karcsúnak mondható a 115 milliós gyártási költséghez képest. A Családi üzelmek 26,5 millióval a második helyen nyitott, a Repcsik 22,5 millióval a harmadik lett, a Percy Jackson - Szörnyek tengere azonban csak a negyedik helyre volt jó 14,6 millióval, ami nem túl acélos kezdés.
- Christian Bale-nek nem kevesebb mint 50 millió dollárt ajánlottak fel, ha mégis hajlandó lenne eljátszani Batmant Az acélember 2-ben. Ha ez mégsem jön össze, elképzelhető, hogy Scott Adkins lép a helyére, akit már egy meghallgatásra is behívtak a szerepre.
- Október 16-án kerül adásba az amerikai ABC csatornán a Toy Story of TERROR! című halloweenes rövidfilm.
- A Disney és a Pixar igazán ütős szinkronstábot szedett össze az Inside Outhoz: Amy Poehler, Mindy Kaling, Bill Hader, Lewis Black és Phyllis Smith is kapott egy-egy karaktert.
- A The Good Dinosaur szinkroncsapata is formálódik: a Nevelésből elégséges című sorozatból ismert Lucas Neff kapta a főszerepet.
- Még egy kis szinkron: a Szenilla nyomában stábja is alakul, melyben természetesen új karakterek is feltűnnek. Szenillát az eredeti verzióban ismét Ellen DeGeneres hangolja majd, a karakter szüleinek pedig Diane Keaton és Eugene Levy kölcsönzik majd hangjukat. Albert Brooks egy Marlin, Ty Burrell pedig egy Bailey nevű karaktert kapott.
- Bár se forgatókönyvíró, se rendező nincs még, a tervek szerint már jövőre mozikba kerül a Szemfényvesztők 2. része.
- Mel Gibson és Antonio Banderas hivatalosan is aláírtak a The Expendables 3-hoz.
- John Moore fogja rendezni a The Englishmant, melynek alapját Will Scully Once a Pilgrim című regénye képezi.
- James Gray írt alá a White Devil rendezésére, mely egy árva igaz történetét mutatja be, akit egy kínai maffiózó család nevelt fel.
- A CBS csatorna Dorothy címmel tervez orvosos drámát készíteni az Óz, a csodák csodája alapján a Sherlock és Watson producereivel.
- Jim Carreyt többször is látták A csodálatos Pókember 2 forgatásának helyszínén, és máris megkezdődtek a találgatások, hogy esetleg Carnage-t, vagy J. Jonah Jamesont fogja alakítani.
- A Végzet Ereklyéi – Csontváros végleges korhatára: 12 éven aluliak számára nem ajánlott.
A film hivatalos bemutató dátuma augusztus 29-re módosult, de országszerte lesznek premier előtti előadások a világpremierrel egyidőben augusztus 22-től.
A bejegyzés trackback címe:
https://premierfilmek.blog.hu/api/trackback/id/tr275457800
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek