Egy kellemes kis propaganda film a Googleről két nagyszerű színésszel és egy csapat kockával, akik boldogulni próbálnak az életben. Egyszóval: Gyakornokok.

Hát én meglepődtem a filmen. Jobbára azt hittem egy masszív csak a Google és semmi más filmet fogok látni nem túl jó forgatókönyvvel és nevetségesen ócska játékkal. Az igazság az lett, hogy habár tényleg elég Google központú a film, de Owen Wilson (Nick) és Vince Vaughn (Billy) megcsinálták a hangulatot. 

A Történet igen egyszerű, nem kell hozzá egy oscar-díjas író, hogy összerakjunk egy hasonó storyt. Lényegében, mikor Nick és Billy elveszítik sales-es munkájukat, arra gondolnak, hogy nincs is annál jobb buli, mintsem egy óriás tech cégnél gyakornokoskodni. Valamilyen csoda folytán fel is veszik őket (természetesen a számítástechnikához semmi közük sincsen) és egy érdekes összeállítású fiatal csapat tagjaiként próbálják elérni, hogy a nyár végére megkapják az álom-melót. 

Teljesen standard a forgatókönyv, egy-két érdekes fordulatot láthatunk, megvan a kötelező szerelmi szál és a happy-end is. A humor része nagyon el lett találva, nagyon kellemes kis szórakoztató családi film lett belőle. Én úgy is éreztem a történetre azért nem emeltek nagyobb hangsúlyt, hogy a poénok nagyobb szerepet kapjanak, több figyelmet és jobb hangulatot teremtsenek a moziban, mintsem egy egyedi, de kevésbé vicces történet. 

Owen Wilson és Vince Vaughn természetesen nagyon jót játszottak, igazán rájuk illik ez a szerep. A többi fő- illetve mellékszereplő pedig kiegészítette a munkájukat. Így összességében ( habár voltak igazán gyenge pontok) a színészek egy viszonylag jó szintet hoztak nekünk. 

A zene kellemes volt, pont passzolt ehhez a filmhez és ahogy a történet sem, a zene sem lett kirívóan jó, csak egy átlagosan jó zenei aláfestést hallottunk, ami viszont jó, mivel egy ilyen családi filmre mikor beül apu, anyu meg a gyerekek senki sem fogja elemeire szedni a filmet és elemezni minden darabját, hanem csak beülnek és azt várják, hogy jókat nevessenek, ez garantált.

Summa Summarum: Eléggé a Google köré épült a film, sok termék- és tech-szóhasználat, amit esetleg picit zavaró lehet a laikusok számára. A humor pont el lett találva, nagyon jóra sikerült összeségében és én (meg a teljes mozi) jókat nevettünk egy-egy beszóláson. Ez a film tökéletes egy családi program részeként. 

Tanulságok: 1. Már senki sem hord karórát. 2. Könyvtárba ne interjúzz 3. Mindig legyen nálad pót-alsó... 

P.S: Szerintem ez az eddigi legköltséghatékonyabb Google reklám ;)

7/12

Wexylum

A bejegyzés trackback címe:

https://premierfilmek.blog.hu/api/trackback/id/tr895364185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása