picture.jpgA második világháború végnapjaiban járunk. Ahogy a szövetségesek a végső csapást mérik a német haderőkre, úgy omlik össze a fiatal Lore (Saskia Rosendahl) és testvérei élete. A tinédzsernek rá kell döbbennie, hogy a világ, amelyben felnőtt, maga volt a hazugság: náci szülei, akiket feltétel nélkül szeretett és tisztelt, igazából háborús bűnösök.

A Fekete-erdő környékét megszálló amerikai hadsereg letartóztatja a szülőket, a 17 éves lány egyik napról a másikra a család vezetőjévé válik, az ő feladata lesz gondoskodni négy fiatalabb testvéréről. A cél: átvágni a felégetett és kifosztott Németországon, hogy 900 kilométert megtéve elérjenek a Hamburg mellett élő nagymamájukhoz. Az utazás során lassan feltárul előttük a náci propaganda hamissága, és rá kell döbbenniük, hogy az életüket csak úgy folytathatják, ha szembenéznek szüleik bűneivel.

A Lore egészen új nézőpontból mutatja be a második világháború hatásait, de nemcsak ezzel hívta fel magára a nemzetközi filmvilág figyelmét. Csodálatos fényképezése, lírai képei és a főszerepet játszó, az alakítás után Európa „Shooting Star”-jává választott Saskia Rosendahl lenyűgöző játéka számos díjat hoztak az alkotásnak, amely a közönséget is rögtön megnyerte magának.

A megannyi filmfesztiválon megfordult, A mások életéhez hasonlóan a múlttal való szembenézést középpontjába állító dráma a Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a közönségdíjat, Stockholmban pedig a legjobb film, női főszereplő, operatőr és zene elismerését vihette haza.

Lore  (16)
Színes, feliratos német-ausztrál-angol film

Rendezte: Cate Shortland
Forgatókönyv: Rachel Seiffert regénye alapján Cate Shortland, Robin Mukherjee
Fényképezte: Adam Arkapaw
Producer: Benny Drechsel, Karsten Stöter, Liz Watts, Paul Welsh
Zene: Max Richter
Vágó: Veronika Jenet

Szereplők: Saskia Rosendahl, Nele Trebs, André Frid, Mika Seidel

Eredeti cím: Lore
Nemzetközi cím: Lore
Gyártó: Rohfilm, Porchlight Films, Edge City Films
Hossz: 109 perc
Hang: Dolby Digital
Vetítési mód: 35mm, 2K
Országos bemutató: 2013. május 2.
Magyarországon forgalmazza a Mozinet.

A Booker Díjra jelölt, azonos című könyv megjelent a GABO Kiadónál.

Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott

A bejegyzés trackback címe:

https://premierfilmek.blog.hu/api/trackback/id/tr215193958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása