Az éjszaka folyamán kerül megrendezésre a 85. Oscar-díjátadó. A vörös szőnyeges bevonulás 1-kor, maga a ceremónia pedig 2:30-veszi kezdetét. Ahogy azt már megszokhattátok tőlünk, idén is lesz LIVE BLOG, illetve az este folyamán jelentkezünk még stream linkekkel is, ahol élőben tudjátok majd követni a gálát.

2:31 - Seth MacFarlane a színpadon, és máris megmagyarázza, miért nem jelölték Ben Afflecket a legjobb rendező kategóriában: a film annyira titkos volt, hogy az Akadémia arra sem jött rá, ki rendezte.

2:36 - Maga Kirk kapitány jelentkezett be, hogy megakadályozza, hogy Seth MacFarlane teljesen elrontsa a gálát. Szerinte ezt is Tina Feynek és Amy Poehlernek kellett volna vezetnie.

2:39 - MacFarlane énekel, Charlize Theron és Channing Tatum pedig táncolnak.

2:42 - Daniel Radcliffe és Joseph Gordon-Levitt duettezik.

2:47 - A tavalyi év legjobb női mellékszereplőnője, Octavia Spencer a színpadon.

2:50 - A legjobb férfi mellékszereplő díját Christoph Waltz kapja. Ezzel a mérlege két jelölés/két győzelem. Az elsőt szintén Tarantinónak és a Becstelen brigantykban nyújtott alakításának köszönhette, ezúttal pedig a Django elszabadulnak.

2:55 - Paul Rudd és Melissa McCarthy érkezik a színpadra.

2:58 - A legjobb animációs rövidfilm díját a Paperman kapja.

2:59 - A legjobb animációs film a Merida, a bátor lett.

3:01 - Reese Witherspoon mutatja be a Nyomorultakat, a Pi életét és A messzi dél vadjait.

3:05 - A Bosszúállók a színpadon, hogy átadják a legjobb operatőrnek járó díjat. A Pi élete kapja.

3:10 - A legjobb képi effektus díját is a Pi élete kapja.

3:17 - Jennifer Aniston és Channing Tatum adják át a legjobb kosztümtervezésért járó Oscar-díjat. Az Anna Karenina kapja.

3:19 - A legjobb smink és maszk díját a Nyomorultak kapja.

3:21 - Halle Berry a színpadon, James Bond 50. évfordulójának ünneplése következik.

3:32 - A Django elszabadul szerelmespárja, Kerry Washington és Jamie Foxx a színpadon. Tőlük kapja meg a legjobb rövidfilmnek járó díjat a Curfew.

3:35 - A legjobb rövid dokumentumfilm az Inocente.

3:37 - Liam Neeson mutatja be a következő három legjobb film jelöltet: Az Argo-akciót, a Lincolnt és a Zero Dark Thirty-t.

3:43 - Ben Affleck adja át a legjobb dokumentumfilmnek járó díjat. A Searching for Sugarman kapja.

3:50 - Jennifer Garner és Jessica Chastain lép a színpadra. A legjobb idegen nyelvű film díja következik. Nem meglepő módon a Szerelem kapja.

3:53 - John Travolta lép színpadra a tőle megszokott lazasággal, hogy az elmúlt 10 év legjobb musicaljeit méltassa.

4:09 - Zoe Saldana és Chris Pine a színpadon. A már korábban átadott tudományos díjakból mutatnak be néhányat.

4:11 - Seth MacFarlane Tedjének főhősei, Mark Wahlberg és maga Ted a színpadon.

4:13 - A legjobb hangkeverés díja a Nyomorultaké.

4:15 - A legjobb hangvágás díja a Zero Dark Thirtyé. De kap egyet a Skyfall is.

4:20 - Az Oscar-díjas Christopher Plummer érkezik.

4:23 - A legjobb női mellékszereplő Anne Hathaway a Nyomorultakban nyújtott alakításért. Ez volt a második jelölése, az elsőt a Rachel esküvőjében nyújtott alakításáért kapta.

4:30 - Az Akadémia elnöke beszél a pár éven belül elkészülő Akadémiai Múzeumról, melyet véleménye szerint az egész világnak látnia kell.

4:32 - Sandra Bullock jön, hogy átadja a legjobb vágás díját. Az Argo-akció kapja.

4:35 - Jennifer Lawrence konferálja fel Adele-t, aki a Skyfallt fogja elénekelni.

4:44 - Nicole Kidman mutatja be a Napos oldalt, a Django elszabadult és a Szerelmet.

4:48 - Egy vámpír és egy varázsló a színpadon: Kristen Stewart és Daniel Radcliffe.

4:49 - A legjobb látványtervezés díja a Lincolné.

4:51 - Salma Hayek jelenti be a már korábban átadott tiszteletbeli Oscar-díjakat.

4:57 - George Clooney konferálja fel az elmúlt évben elhunytak megemlékező videóját.

5:09 - A Chicago főszereplői lépnek színpadra.

5:11 - A legjobb filmzene a Pi életéé.

5:16 - A legjobb betétdal Adele-től és Paul Epworth-től a Skyfall.

5:23 - Charlize Theron és Dustin Hoffman a színpadon, hogy átadják a forgatókönyves díjakat.

5:25 - A legjobb adaptált forgatókönyv Chris Terrióé Az Argo-akciónak köszönhetően.

5:27 - Mr. Tarantino veheti át a legjobb eredeti forgatókönyvért járó Oscar-díjat a Django elszabadulért.

5:33 - Két igazi legenda a színpadon: Jane Fonda és Michael Douglas.

5:35 - A legjobb rendező Ang Lee.

5:41 - A tavalyi év legjobb férfi főszereplője, Jean Dujardin érkezik.

5:44 - A legjobb női főszereplő Jennifer Lawrence a Napos oldalban nyújtott alakításáért. Ez volt a második jelölése, az elsőt a Winter's Bone-ért kapta.

5:45 - Ehhez nincs is mit hozzáfűzni: Meryl Streep lép a színpadra.

5:48 - A legjobb férfi főszereplő Daniel Day-Lewis. Ő az első férfiszínész, aki háromszor tudott nyerni a főszereplő kategóriában.

5:52 - Az utolsó díj átadására egy újabb legenda érkezik: Mr. Jack Nicholson. Virtuálisan maga a First Lady, Michelle Obama is beszáll.

5:56 - A legjobb film Az Argo-akció.

Köszönjük a figyelmet!

képek a vörös szőnyeges bevonulásról és magáról a díjátadóról:

f006b6a47f0911e2925f22000a1fb71a_7.jpg

d1f4e37c7f0711e29ae122000a1f9a03_7.jpg

f4a3549c7f0411e2948222000a1f9307_7.jpg

feaff6507efc11e2a5b622000a9f1254_7.jpg

bb8a041a7efc11e29c4c22000a9e0896_7.jpg
1cde93f67ef911e2adfe22000a1fbd6c_7.jpg

24c5855a7ee711e2bb3e22000a1fb8a8_7.jpg

70b3ac947ee711e2948222000a1f9307_7.jpg

bbe47b687ee611e2b0f022000a9f1369_7.jpg

9139cf087ee611e2ac8a22000a9e2947_7.jpg

d1fb4d827ee611e288ea22000a1f9318_7.jpg

69e7a7d27ee511e2b04622000a1f9be0_7.jpg

ca401b147ee511e2968922000a1fbe74_7.jpg

192acd067ee511e2b4d922000a1fae83_7.jpg

b072df467ee511e2b92122000a9e0727_7.jpg

a5cf74dc7ee511e29c1122000a9f1283_7.jpg

e8d5b86e7ee411e2bd9022000a1fa522_7.jpg

bf72101c7ee411e2a4d822000a1f924b_7.jpg

57a050987ee411e29f1422000a1fbc0e_7.jpg

b79e5c167ee311e2af1622000a1fb845_7.jpg

db7e8aa27ee311e2a1b122000a1f9702_7.jpg

ca2e5f307ee211e2a12822000a9f18f6_7.jpg

479cdfe67ee311e2a94522000a1fbc56_7.jpg

59fa09a87ee211e2ad1322000a9e28e6_7.jpg
8ae6c6a47ee311e28bf722000a1f92f7_7.jpg

5e05032c7ee211e2bfdf22000aa80117_7.jpg

167adb267ee211e2b71122000a9e28e1_7.jpg

a8fe5e867ed911e2bdcf22000a1fbe62_7.jpg

4fe7e7d67ed911e2aaa822000a1fb0dd_7.jpg

3a8bd08c7ede11e29cc222000a9f38cc_7.jpg

a1bc36307ee211e2aae322000a1f9858_7.jpg

a3aead7c7edf11e29bb822000a1f9abd_7.jpg

1c7cf2627ed711e2a94622000a1fbd9f_7.jpg

543366_10151324506316406_1368066789_n.png

The Oscars 2013 | Academy Awards 2013 - Live From the Red Carpet

http://www.tvguide.com/special/oscars/fashioncam.aspx

lehetséges live stream elérhetőségek:

http://news.moviefone.com/2013/02/22/oscars-2013-live_n_2743516.html
http://www.livestream.com/theoscars
http://www.ctv.ca/Oscars/LiveChat.aspx
http://www.ustream.tv/new

VLC Media Playerbe: mmsh://stream57.undo.it:45454
Windows Media Playerbe: mms://stream57.undo.it:45454

Akik pedig a tévében követnék az eseményeket:

Az HBO-n magyar idő szerint február 24-én éjjel 1 órától élőben látható a vörös szőnyeges bevonulás, majd 2:30-tól egyenes adásban az Oscar-gála. Az Oscar-gála vágott, feliratos verzióját február 27-én, 19:25-től tűzi műsorra az HBO.

49130a0e7c8f11e2866922000a1fbcb1_7.jpg

e8a949bc7df111e2bee422000a9f14ea_7.jpg

6b68c9fc7e3011e2b9a022000a1fa535_7.jpg

f06ece887e3211e2984822000a1f9707_7.jpg

e1fe3dc67e2c11e2b10722000a1f98d4_7.jpg

043b1da07df611e2baac22000a1fbda6_7.jpg

5faebdb67e9811e29a0922000a1f8c1a_7.jpg

78c73cae7de611e2bbe622000a9f1270_7.jpg

f607a0de7e0711e28df922000a9f1991_7.jpg

67cb12407d3c11e2902222000a1fa52b_7.jpg

bdb92b1a7e0411e2bfbf22000a9f1935_7.jpg

932815d46f1111e29f3f22000a1f978e_7.jpg

cb9855a67c9911e2855922000a9e0723_7.jpg

c89da9f67c5c11e2b2dc22000a9f14bd_7.jpg

85O_Noms_1920x1080.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://premierfilmek.blog.hu/api/trackback/id/tr295101930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása