Hírek röviden 02.07.

Címkék: hírekröviden

2013.02.07. 14:02

  • Bruce Willis tegnap a BBC One Show vendége volt, ahol elmondta, hogy tervben van a Die Hard 6 is, ami valószínűleg az utolsó film lesz a franchise-ban.
  • Mariah Carey Almost Home című új dala is hallható lesz az Óz, a hatalmasban.
  • A Skyfall már A sötét lovag - Felemelkedést is megelőzte a bevételeket tekintve, így minden idők hetedik legjövedelmezőbb filmjévé lépett elő.
  • J.J. Abrams a Portal és a Half-Life című videojátékok adaptációját is szeretné elkészíteni, de könnyen lehet, hogy csak producerként felügyeli majd a munkálatokat. Szintén Abramshez kapcsolódó hír, hogy mindenképp szánna egy szerepet A rejtély című sorozatból ismert John Noble-nek a Csillagok háborúja VII-ben, és természetesen máris megindultak a pletykák, hogy esetleg ő alakítaná a film fő gonosztevőjét. A tegnapi hír után pedig mára kiderült, hogy Han Solo és Boba Fett biztosan kap majd saját filmet.
  • Edgar Wright azt mondta, hogy az Ant-Man ugyan egy igazi szuperhős film lesz, mégis sokban különbözni fog a megszokott sémáktól.
  • Paul Walker írt alá a Fox égisze alatt készülő Hitman remake főszerepére.
  • Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Samuel L. Jackson és Jeremy Renner is átadnak majd egy díjat az Oscar-gálán.
  • Jane Levy írt alá az In a Dark Place című thriller főszerepére, és egy amerikai nőt fog alakítani, aki Londonba költözik, ahol egy porcelánbabára kell vigyáznia, amelyről kezdi azt hinni, hogy valójában él.
  • Michael Keaton szerepet kapott a Need for Speedben.
  • Randy Couture és Scott Adkins csatlakoztak a Distant Shore stábjához, mely egy párról szól, akik úgy döntenek, öngyilkosságot követnek el a hajójukon.
  • Jennifer Aniston, Ben Kingsley és Mark Duplass írtak alá a Convention című vígjáték főszerepeire, mely egy különc tudósról szól, aki megalkotja az öt oldalú dobozt. Azzal azonban nem számol, hogy a gyártási folyamattal megváltoztatja a tér-idő kontinuumot.
  • Bryan Cranstonnal, Elizabeth Olsennel és Aaron Johnsonnal zajlanak tárgyalások a Godzilla egy-egy főszerepére.
  • A Mr. Peabody and Sherman november 1-ről 2014. március 7-re került át, a Me and My Shadow pedig kikerült 2014. március 14-ről, és vélhetően egy későbbi tavaszi premierdátumot kap majd.

A bejegyzés trackback címe:

https://premierfilmek.blog.hu/api/trackback/id/tr325067537

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása