A Family Guy megalkotója, Seth MacFarlane sajátos, eredeti humorát most első mozifilmjében csillogtatja meg, íróként és rendezőként egyaránt. Az élő szereplőket és a számítógépes animációt ötvöző vígjáték John Bennettről (Mark Wahlberg) szól, aki felnőtt férfiként kénytelen szeretett játékmackójával foglalkozni, aki egy gyermekkori kívánság eredményeként életre kelt, és azóta is ott él mellette.
Aki ismeri Seth MacFarlane valamelyik sorozatát, az vélhetőleg már semmin sem lepődik meg vele kapcsolatban, így azt sem találja furcsának, hogy a főhősnek egy beszélő játékmackója van. Mila Kunis, aki egyébként a Family Guyban Meg eredeti szinkronhangja, egy interjúban azt mondta, hogy a sorozatban már hozzászokott egy beszélő kutyához, így eszébe sem jutott fennakadni egy hasonló adottsággal rendelkező plüssmacin. Ted persze egyáltalán nem olyan, amilyennek ránézésre gondolnánk: káromkodik, piál, drogozik és többnyire minden nőre rástartol. John viszont már 35 éves, és ugyan van rendes állása, érthető, hogy barátnője kissé nehezményezi az életmódját, azt meg különösen, hogy mindezt egy plüssmackóval teszi.
Már ez az alapfelállás rengeteg poént rejt magában, de MacFarlane természetesen nem elégszik meg ennyivel, így beveti a villámtesókat, sőt még maga Flash Gordon is feltűnik, és mint kiderül, ő sem egészen olyan, amilyennek képzelnénk. Mark Wahlberget ugyan többnyire komolyabb szerepekben láthatjuk, de például a Pancser police-szal bizonyította, hogy ebben a műfajban is megállja a helyét. Ezúttal egy minden eddigi szerepénél furább fazont kellett alakítania, aki ha kategorizálni kellene, talán leginkább a szeretni való bolond skatulyába kerülne. Wahlberg könnyedén megoldja a feladatot, ami annak is betudható, hogy láthatóan nagyon élvezte a szerepet. Mila Kunis az utóbbi években kezdett igazán ismertté válni, és ez az útja ezzel az újabb női főszereppel bizonyára tovább folytatódik, bár a dologhoz az is hozzátartozik, hogy Lori elég tipikus figura, így az ő megformálása nem igényel komolyabb színészi teljesítményt. Giovanni Ribisitől már megszoktuk, hogy ahány film, annyi arcát mutatja, ezúttal egy több szempontból is nagyon őrült fazon jutott neki, és természetesen ezúttal sincs hiba a játékában.
Az biztos, hogy a Ted végre hozott némi vérfrissítést az időnként egyre inkább megfáradtnak látszó vígjátékműfajba, és aki bírja a helyenként kicsit gusztustalan és trágár humort, az garantáltan sokat fog röhögni rajta, és jó párszor újra is fogja nézni. 8/10.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek