Eszméletlen Epic parádé a vásznon, a Marvel összehozta mindazokat, akik számítanak, hogy történelmet csináljanak. A félszemű faszi összetereli a Marvel filmek hőseit, hogy legyőzzenek egy nagy és idegen ellenséget, eközben persze körmeccs alapon mindenki harcol mindenkivel, de a végére egy emberként mentik meg New Yorkot. Bosszúállók.

Olyan sok főszereplő van, hogy érdemtelen egyesével bemutatni őket. Mindenki elég figyelmet kap, mindenki egyedi és a legnehezebb időkben is megőrzi humorérzékét. (nem Csak Tony Starkról beszélek) a főszereplők, mind kipróbált karakterek és színészek ezért nem ez volt a film szűk keresztmetszete. Ami számomra igazán tetszett, hogy Hulk nevettette meg legjobban a közönséget.

A történet is kipróbált dolog, kicsi rejtéllyel, némi csavarral és sok-sok csetepatéval. Tetszett, nagyon hibák nem voltak benne. Egyet azért megjegyeznék. Szerintem az idővonallal (ki mikor hova miért érkezik meg, és mit csinál a kamerán kívül) voltak némi gondok. Ami figyelemre méltó volt – ezt majd a kamerakezeléskor is meg fogom említeni – hogy az utolsó nagy csatajelenetet igen érdekes szögből mutatták be, ilyet nem láttam még a Marveltől, emlékeim szerint egyik előzményfilm sem használta ezt a technikát, és ami a lényeg: Nekem bejött.

A bosszúállók+sólyomszem hiányzik :(

Az effektekre kimagaslóan sok pénzt költhettek, mert volt belőle rendesen. Konkrétan a film elejétől kezdve mentek a kisebb-nagyobb ütközetek jelentősen felturbózva számítógépes technikával és mikor megláttam az utolsó nagy csatajelenetet, na akkor egy dolog fordult meg a fejemben: Még mindig fal feljebb.

A kamerakezelés egyértelműen 3D-re hajazott és a rendező úgy alakította az utolsó csatajelentet, hogy az egész nagy jelenetben konkrétan a statisztákat tették az első sorba és csak „mögöttük” harcoltak a badass srácok, hogy kb fél tucatnyian egy hadsereg ellen nyerjenek háborút Manhattan – ezen belül is a Stark torony környéke – csataterén. A helyzet az, itt még volt egy utolsó csavar, hoztak be egy halovány kis romantikát (nem árulom el, hogy ki és ki között, de én szükséges és elégségesnek tartottam) és mindezt összeollózták a többivel. Íme, kész is a 3D szuper-mega-hype-film.

Lényegében a film egy high-concept alkotás, tehát a siker elvárt. Jól összerakták, sok kötözködési lehetőséget nem hagytak. Visszatértek a gyökerekhez, mikor a puszta akció-scifi uralja a vásznat, és a történeti szál némileg háttérbe szorul. Persze ezt az tette lehetővé, hogy újra van pénz Hollywoodban.

Kiemelten ajánlom azoknak, akik évek óta várnak egy masszív akciófilmre, erőteljes scifi vonalakkal. Persze nem hátrány, ha valaki a szereti a képregényhősöket, de ez nem követelmény. Mivel még mindig sokkban vagyok ezért más pontszámot nem is tudnék adni ennek a filmnek, ami hivatalosan is visszahozta a jó öreg scifi-és-gyilkolás-csöpögés-és-masszív-dráma-nélkül elnevezésű műfajt.

Bosszúállók 2012: 10/12, ami egy 10-es skálán 8,3.

A bejegyzés trackback címe:

https://premierfilmek.blog.hu/api/trackback/id/tr584844288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Isu 2012.04.30. 10:10:44

12 nap és lesem... nehéz kivárni de érdemes lesz úgy érzem! :D
süti beállítások módosítása