Alább kilenc új karakter plakát és egy 60 másodperces tévéreklám látható a május 10-én érkező Tim Burton filmhez.

BARNABAS COLLINS (Johnny Depp) azt hitte, hogy mint a XVIII. század más öntudatos polgára, ő is virágzó üzleti vállalkozásait vezetve, szerelme oldalán élheti le az életét. Ám a sors – és egy féltékeny boszorkány – másképp akarta: vámpír lett belőle, aki egy leláncolt koporsóba zárva várja az örökkévalóság végét. Szerencséjére néhány építőmunkás véletlenül rátalál jeltelen sírjára, és kiszabadítja őt. Ám ekkor már 1972 van, és a világ alaposan megváltozott. Barnabas megkeresi leszármazottait, hogy beköltözzön a házba, amelyet még az ősei építettek. Hétköznapjai attól kezdve meglepetések sorát hozzák: a halhatatlan férfi saját sírja sötétjében sem álmodott volna olyan csodákról, mint a tévé, a Chevrolet vagy a diszkózene – a miniszoknyáról már nem is beszélve. Fokozatosan mégis magára talál: vérszívó gyilkos ugyan, de sármos és kedves is tud lenni, ha akar. A nők döglenek utána. Ám jó modora azonnal elhagyja, ha valaki imádott családját akarja bántani… vagy megéhezik. A múlt kísérteteiről sincs jó véleménye: pedig feltűnik a színen egy ősi ellenség és egy elveszettnek hitt szerelem is.

http://img1.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/14977319_da0996e9f262a2d49d22c2e58d211576_xl.jpg

Alább kilenc új karakter plakát és egy 60 másodperces tévéreklám látható a május 10-én érkező Tim Burton filmhez.

BARNABAS COLLINS (Johnny Depp) azt hitte, hogy mint a XVIII. század más öntudatos polgára, ő is virágzó üzleti vállalkozásait vezetve, szerelme oldalán élheti le az életét. Ám a sors – és egy féltékeny boszorkány – másképp akarta: vámpír lett belőle, aki egy leláncolt koporsóba zárva várja az örökkévalóság végét. Szerencséjére néhány építőmunkás véletlenül rátalál jeltelen sírjára, és kiszabadítja őt. Ám ekkor már 1972 van, és a világ alaposan megváltozott. Barnabas megkeresi leszármazottait, hogy beköltözzön a házba, amelyet még az ősei építettek. Hétköznapjai attól kezdve meglepetések sorát hozzák: a halhatatlan férfi saját sírja sötétjében sem álmodott volna olyan csodákról, mint a tévé, a Chevrolet vagy a diszkózene – a miniszoknyáról már nem is beszélve. Fokozatosan mégis magára talál: vérszívó gyilkos ugyan, de sármos és kedves is tud lenni, ha akar. A nők döglenek utána. Ám jó modora azonnal elhagyja, ha valaki imádott családját akarja bántani… vagy megéhezik. A múlt kísérteteiről sincs jó véleménye: pedig feltűnik a színen egy ősi ellenség és egy elveszettnek hitt szerelem is.

http://img1.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/14977319_da0996e9f262a2d49d22c2e58d211576_xl.jpg

ANGELIQUE BOUCHARD (Eva Green) egyszerű boszorkány, aki az 1700-as évek óta jó ismerőse Barnabasnak: sőt, viszonyuk volt, mely rosszul végződött. Ez után átkozta meg a büszke férfiút: szüleit eltette láb alól, őt vámpírrá változtatta, és élve a sírgödörbe juttatta. Angelique igéző szeme előtt csak egyvalami lebeg: a Collins család bukása. Barnabas visszatérése kissé összekuszálja a terveit.

http://img1.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/14977317_54019a0d23479bab99af628878110786_xl.jpg

VICTORIA WINTERS (Bella Heathcote) azért érkezik a Collins kúriába, hogy David új nevelőnője legyen, de azon nyomban belekeveredik a vámpír-boszorkány meccsbe. Barnabas háromszáz évvel ezelőtt elveszített szerelmét látja benne – a babaarcú nevelőnő talán tényleg a végzett sújtotta szépség, Josette du Press új testben.

http://img1.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/14977325_832421b61df7fab62dbd7928482373f9_xl.jpg

CAROLYN STODDARD (Chloë Grace-Moretz) David Collins unokahúga, és pont olyan, mint a hetvenes évek bármelyik kamaszlánya. Csak a zene meg a színes magazinok érdeklik, a családját felváltva utálja és lenézi. Szobája ajtaja mindig zárva, a titkait nem osztja meg senkivel. Nagyjából normálisnak látszik, de a látszat gyakran csal.

http://img1.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/14977327_1c18f5eb5328023f4dd365ad6ef3b5dc_xl.jpg

DAVID COLLINS (Gulliver McGrath) Kedves, zavarodott és még annál is magányosabb. Csak csodabogár pszichológusában bízhat meg azokban a tetemekben, akikkel – állítása szerint – végre jókat szokott beszélgetni.

http://img2.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/14977337_406216fbf05391b532d7e9a712625dde_xl.jpg

WILLIE LOOMIS (Jackie Earle Haley) portás, kertész, mindenes, Mrs. Johnsonnál éppen egy őszülő hajszállal hasznosabb tagja a Collins- háztartásanak. Ő viszi ki a szemetet, nyírja le a füvet és szereli az autókat. Többnyire részeg és kicsit sem érdekli a munkája: ezért lehet a fű túl hosszú, a ház romokban és az autópark örökké szerelőbakon. Barnabasszal való találkozása megváltoztatja az életét, vagy ami maradt belőle, pedig lehet, hogy ő elégedett volt a régivel.

http://img1.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/14977351_575edf4ea56568d1ac2b3086b735c3a6_xl.jpg

ROGER COLLINS (Jonny Lee Miller) az egykor nagy Collins-klán utolsó családfője az egyik fő oka a Collinsok hanyatlásának. Kellemetlen, önző alak, aki abban leli örömét, ha Willie-nek parancsolgathat, és úgy tehet, mintha minden rendben volna. Davidnek rossz apja, és a családi vagyonnal sem gazdálkodik megfelelően. Amikor Barnabas felbukkan, és úgy határoz, a maga sajátos módján visszaszerzi a család régi fényét, Roger természetesen szembekerül hazajáró rokonával.

http://img1.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/14977347_7b3142280a4c17acf280c2fd550a5fac_xl.jpg

DR. JULIA HOFFMAN (Helena Bonham Carter) bennlakó pszichológus, aki a legkisebb Collins-sarj, David kedvéért költözött a düledező kastélyba. Szakmája összes trükkjét kipróbálta már a kisfiún, ám ő még mindig azt állítja, időről időre kísérteket lát és sokat beszélget halott anyjával. Hoffman doktor totál bolond, de zseniális. Van néhány furcsa szokása, és nem veti meg az italt – még az sem kizárt, hogy neki is akad néhány titka.

http://img2.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/14977341_91ddfec8ee83c7b5a19a10a3cb9978a5_xl.jpg

ELIZABETH COLLINS STODDARD (Michelle Pfeiffer) Carolyn Stoddard anyja és David pótanyja a Collins család egyetlen viszonylag normális tagja. Elbűvölő matriarcha, anyatigris és házvezetőnő egy személyben. Hisz a családi név hatalmában, és még tudja, mennyit értek valaha a Collinsok. Azért egy váratlanul felbukkanó vérszívó szépapa és a családot átkokkal bombázó gyönyörű boszorkány még neki is sok egy kicsit.

http://img2.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/14977339_91afb1ed4c8f7e5ffa410ff6b7f8cacf_xl.jpg

MRS. JOHNSON (Ray Shirley) a legsüketebb és legvakabb komorna, akit a föld a hátán hordott. Évtizedek óta engedelmeskedik Collinsék szeszélyes kéréseinek. Néha azon kapják, hogy egy szelet felvágottal pucolja az ezüst étkészletet: ilyenkor nyilván azt hiszi a sonkára, hogy törlőrongy. - hozzá nincs karakter plakát!

ÉJSÖTÉT ÁRNYÉK – a történet

Joshua és Naomi Collins 1752-ben Liverpoolban szállt hajóra, hogy kisfiúkkal, Barnabasszal együtt kezdjenek új életet az Újvilágban. De az óceán nem volt elég nagy ahhoz, hogy elválassza őket attól a titokzatos átoktól, mely addig családjukat sújtotta. Csupán két évtized kellett hozzá, hogy az ifjúvá serdült Barnabast (Johnny Depp) is utolérje a végzete. Pedig a fiatalember jómódban és boldogan élt a családjáról elnevezett tengerparti kisvárosban, a Maine állambeli Collinsportban. Csodás kastélyt építetett, élvezte a vagyonát és az őt körülvevő nőket. Ám elkövetett egy nagy hibát: összetörte a kísértetiesen gyönyörű Angelique Brouchard (Eva Green) szívét.

És mert Angelique történetesen boszorkány volt, nem habozott soká: bosszút állt. Csábítóját vámpírrá változtatta, majd láncokkal lezárt koporsóba juttatta, hogy így bűnhődjön, míg csak meg nem hal… de a vámpírok halhatatlanok. Ezért, amikor kétszáz évvel később néhány építőmunkás véletlenül megtalálja a koporsót, Barnabas frissen, bár kissé szomjasan lép ki a sírból. Ám a világ alaposan megváltozott, amióta utoljára látta. Ő visszatér az ősi családi fészekbe, Collinwood Manorba, ahol csak vakolata vesztett, romos házat, és még a háznál is rosszabb állapotban lévő utódokat talál – rokonai közül szinte senki sem normális, és mindnek megvan a maga kis titka. A családfő Elizabeth Collins Stoddard (Michelle Pfeiffer) ezért költöztetett a házba egy pszichiátert, Julia Hoffman doktort (Helena Bonham Carter). A lakók között van még Elizabeth bátyja, a semmire sem jó, de pökhendi Roger Collins (Jonny Lee Miller) és lázadó kamaszlánya Carolyn Stoddard (Chloe Moretz) és Roger édes, tízéves fia, David Collins (Gulliver McGrath) is. A ház körüli teendőket Willie Loomisnak (Jackie Earle Haley) kellene ellátnia, és feltűnik a színen egy fiatal lány, aki Victoria Winters néven mutatkozik be (Bella Heathcote): ő lesz David új dadája.

A bejegyzés trackback címe:

https://premierfilmek.blog.hu/api/trackback/id/tr294844053

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jocka 2012.03.30. 12:36:08

Chloë Grace-Moretz ...Ez a csaj olyan mint Steven Seagal 1 arca van csak ... Előzetesben ugyanazta a flegma pofát vágja végig ...
süti beállítások módosítása