Nathan (Taylor Lautner) mindig is kívülállónak érezte magát, mint kiderül, nem véletlenül. Egy iskolai házi feladat során egy eltűnt gyerekekről szóló oldalon megtalálja a saját fotóját és rájön, hogy akiket a szüleinek hitt, valójában nem a vér szerinti szülei és múltja sötét titkokat rejt. Hamarosan gyilkosok veszik üldözőbe és a CIA is felbukkan, Nathan pedig oldalán az egyetlen emberrel, akiben megbízik, a szomszédlány Karennel (Lily Collins) próbálja felderíteni biológiai apja rejtélyét és túlélni az ellene irányuló hajtóvadászatot.
Előzetesen csak csupa rosszat olvastam a filmről, így azzal ültem le elé, hogy vagy én is utálni fogom, vagy megint az történik, ami már oly sokszor, hogy ami a többségnek nem jött be, az nekem igen. Többektől hallottam olyan véleményt, hogy nehéz bekategorizálni a célközönséget - a fanatikus Taylor Lautner rajongókat leszámítva persze - mivel az akciójelenetek és a szerelmi szál nem fér meg jól egymás mellett. Aztán nagyjából a film felénél eljött a sokkoló pillanat: én vagyok a célközönség.
Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy az Elhurcolva hibátlan film, mert távolról sem az. Negatívumként mindjárt itt vannak az egyébként nagyszerű színészek, akik csak szenvednek a papírmasé karakterek megformálása közben. Gondolok itt elsősorban Alfred Molinára és Sigourney Weaverre, akiket persze mindig öröm látni, de itt nem volt esélyük a jutalomjátékra. Michael Nygvist a Millenium-trilógia után ezúttal negatív szerepben tűnik fel és ez bizony egy újabb mellélövés, mert - bár külsőre hihető lenne - mégsem áll jól neki a szerep.
És nagyjából ennyi, ami a negatívumokat illeti, a pozitív oldal pedig sokkal hosszabb. Taylor Lautnert valószínűleg senki sem Oscar-díjas szintű alakításai miatt szereti és az sem biztos, hogy ő lesz a jövő nagy akciósztárja, de az tény, hogy sokakkal ellentétben, ő legalább hiteles volt az akciójelenetekben, ami azért nem hátrány. Jó húzás volt, hogy nem akarták a figuráját egyszemélyes hadseregnek beállítani, Nathan karaktere nagyon is esendő és emberi, akinek időnként szüksége van mások segítségére. Egy hétköznapi srác, aki mindennek tetejébe még szerelmes is lesz egy lányba, ami Lily Collinst elnézve azért nem is olyan meglepő. Az ő karaktere is abszolút hétköznapi és pont ezért alkotnak jó párost Taylorral és válnak olyanokká, akiknek végig drukkol az ember. Az is tetszett, hogy Karen az átlagossága ellenére egy nagyon is talpraesett lány, aki az igazán szorult helyzetekben is feltalálja magát és nincs rá szüksége, hogy a "hős" mentse meg. Azért az idézőjel, mert Nathan semmiképp sem hőskarakter a szó klasszikus értelmében és ez is a film nagy előnye, mert ritkán készül olyan akciófilm jellegű alkotás, ahol a főhős nem egyedül boldogul, vannak gyengéi és sebezhető.
Mit is mondhatnék még? Nekem tetszett, de ennek ellenére sem ajánlom a többségnek, mert jó eséllyel nekik nem fog. Ha viszont van még olyan, aki ezek alapján célközönségnek érzi magát, az nyugodtan vágjon bele. Lehet dobálni a köveket, de én egy 7/10-et simán megszavazok a filmnek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek