- Úgy tűnik, kezdenek beindulni a Monopoly film munkálatai, ugyanis a Hasbro felkérte Scott Alexandert és Larry Karaszewskit a forgatókönyv megírására, a rendező pedig Ridley Scott lesz. A történet nem a Wall Streetről fog szólni, hanem egy családot mutat be, természetesen a játék lényegét is beleszőve a történetbe.
- Most már egész biztos, hogy Arnold Schwarzenegger és Bruce Willis is visszatérnek az Expendables 2-ben, ugyanis mindketten aláírták a szerződésüket.
- Tegnap Los Angelesben megkezdődött a The Gangster Squad forgatása Ruben Fleischer rendező vezetésével.
- Pár nappal ezelőtt már olvashattátok, hogy Eddie Murphyt szeretnék felkérni a jövő évi Oscar-gála házigazdájának. Nos, ez azóta meg is történt, a színsz pedig természetesen igent mondott, így ő vezetheti a 2012-es showt.
- Chris Tuckerrel a The Silver Linings Playbook és a Neighborhood Watch egy-egy szerepére is zajlanak tárgyalások.
- Sir Anthony Hopkins lesz a Solace című film főszereplője és egy volt orvost fog alakítani, aki médiumi képességeivel segít az FBI-nak egy sorozatgyilkos elfogásában. A forgatókönyvet Peter Morgan írta, rendező azonban még nincs.
- Gillian Anderson egy interjúban azt mondta, hogy ő mindenképp benne lenne egy harmadik X-akták mozifilmben és szeretné, ha valamikor jövőre munkához is láthatnának.
- Nemrégiben Sydneyben megkezdődött a The Great Gatsby forgatása és kiderült, hogy Baz Luhrmanék 125 millió dollárból gazdálkodhatnak.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal
Utolsó kommentek