- Brendan Fraser, Sarah Jessica Parker, Jessica Alba, Rob Croddry, James Gandolfini és Craig Robinson lesznek az Escape from the Planet Earth című 3D-s animációs film főbb szinkronhangjai. A történet a legendás 51-es körzetben játszódik, mely egy kormány által létrehozott intézmény, ahol az univerzum különféle bűnözőit tartják fogva, akik elhatározzák, hogy megszöknek.
- Jeffrey Robinov azt nyilatkozta, hogy a The Flashhez már elkészült a forgatókönyv.
- Korábban már volt szó róla, hogy a Warner az első rész nem túl acélos bevételei ellenére is elkészíti a Zöld lámpás 2-t, mely a hírek szerint sötétebb és akciódúsabb lesz elődjénél.
- Ryan Guzman lesz a Step Up 4 egyik főszereplője, akinek ez lesz az első filmje, eddig ugyanis táncosként tevékenykedett.
- Katrina Bowden leszerződött a Nurse 3D című horrorhoz.
- A Nu Image és a Millenium Films közösen fogják forgalmazni a Robert De Niro főszereplésével készülő The Big Wedding című filmet, melynek bemutatója valamikor 2013-ban lesz esedékes.
- Ben Foster lesz John Gotti Jr. a Gotti: In the Shadow of My Father című filmben.
- Zachary Quinto lesz a The Banshee Chapter című horror egyik producere, mellyel Blair Erickson rendezőként debütál, amellett, hogy a forgatókönyvet is ő írta. A hivatalos dokumentumok és tanúvallomások alapján készülő film egy riporternőről szól, aki egy eltűnt barátja keresésére indul, aki tudatmódosító szerekkel kísérletezett a kormány megbízására.
- Laurence Fishburne lesz Perry White, a Daily Planet főszerkesztője a Man of Steelben.
- A 20th Century Fox 2013. december 20-ra tűzte ki a Walking with Dinosaurs című 3D-s film premierdátumát.
- Hivatalosan is a Wrath of the Titans címet kapta A titánok harca második része, mely 2012. március 30-án kerül a mozikba.
- Russell Brand lehet a Lamb of God című film főszereplője, mely Diablo Cody rendezői debütálása lesz.
- Chris Evans lesz a Motor City egyik főszereplője, melynek az az érdekessége, hogy az egész forgatókönyvben összesen egyetlen egysoros párbeszéd található. A film egy fegyencről szól, akit halálra ítélnek, ám kiszabadul és elhatározza, hogy bosszút áll.
- Zack Snyder fogja rendezni a The Last Photograph című filmet, melynek főszerepeit Christian Bale és Sean Penn alakítják.
- Melisa Wallack fogja írni az Emily the Strange forgatókönyvét, melynek főszerepére Chloe Moretz szerződött le.
- Forest Whitaker és Anthony Mackie leszerződtek a Vipaka című horror stábjához.
- Paul Schrader és Bret Easton Ellis közösen írják újra a Bait című horror forgatókönyvét, melyet Schrader fog rendezni. A történet egy tengerparti klubnál játszódik, ahol gazdag emberek nyaralnak, ám hamarosan emberevő cápák tűnnek fel. A forgatás novemberben kezdődik Puerto Ricóban.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal
Utolsó kommentek