2010. december 23., csütörtöktől a mozikban:
- Utódomra ütök (Little Fockers)
- Presszó 10 év (Presszó 10 év)
- Fényes csillag (Bright Star)
- Arthur 3 - A világok harca (Arthur and the war of two worlds)
- Új-Mexikóban fog zajlani A bosszú angyalai (The Avengers) forgatása áprilistól. A Marvel így élhet az államban érvényben lévő 25%-os adózási kedvezménnyel.
- Érdekes bejelentést tett Matt Damon, ugyanis egy interjúban azt mondta, hogy Steven Soderbergh hamarosan vissza fog vonulni, és festőként kezd majd új karriert. Korábban már maga a rendező is említette ezt, és Damon szerint még egy, maximum két filmet fog készíteni Soderbergh.
- David Keighley, az IMAX cég egyik vezetője egy interjúban elmondta, hogy a The Dark Knight Risesban sokkal több IMAX jelenet lesz, mint A sötét lovagban, illetve ennél a filmnél fogják először használni az új IMAX kamerát, mely könnyebb, csendesebb és nagyobb felbontású elődjénél.
- Emma Stone egy interjúban elmondta, hogy könnyen lehet, hogy jó pár évig szőke marad, ugyanis több Pókember film szóló szerződést kötöttek vele.
- A Jégkorszakból megismert Motkányt egy rövidfilmben láthatjuk majd a Gulliver utazásai előtt. Természetesen Motkány ezúttal is a makkot fogja üldözni, ám ez világméretű következményekkel jár.
- James Nesbitt, Bofur megformálója elmondta, hogy a Hobbit kedvéért egy hónapig lovagló és kardozó edzéseket fog venni.
- A The Hollywood Reporter tájékoztatása szerint az Utódomra ütök 7,2 millióval nyitott szerdán, ami jócskán elmarad a második résztől, amely 12 millióval kezdett anno, szintén egy szerdai napon.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek