Weekend Box Office 2010 augusztus 13-15.
A héten három új film nyitott az Észak-Amerikai mozikban. Az első helyen rögtön az egyik újdonság, Sylvester Stallone filmje, a The Expendables (a hazai premier és a forgalmazó is ismeretlen egyenlőre), mely 3,270 mozivásznon $35 milliót hozott a Lionsgatenek, ami nem rossz kezdés, ha azt nézzük, hogy a film gyártási költsége $82 millió volt. (Egyébként Stallonenak ez lett a legerősebben nyitó filmje, rendezőként és főszereplőként egyaránt) A második helyen Julia Roberts és Javier Bardem romantikus filmje az Eat, Pray, Love (Ízek, imák, szerelmek; hazai bemutató: október 14. Forgalmazza: InterCom) található (ami Elizabeth Gilbert népszerű regényének az adaptációja), amit $60 millióból hoztak össze és az első hétvégéjén $23,70 milliót produkált, ami szintén szép teljesítmény. Harmadik a The Other Guys(Pancser Police; hazai premier: szeptember 30. Forgalmazza: InterCom), melyre 49.4%-al váltottak kevesebben jegyet. $100 millióból (a MovieWeb $85 milliót ír) készült az alkotás és két hét alatt $70,54 milliónál jár. Negyedik Christopher Nolan (The Dark Knight) Inception (Eredet) című sci-fi-je, melyre 38.6%-al váltottak kevesebben jegyet, és ami $248,55 milliót hozott eddig a WB. konyhájára. Csak az ötödik helyet tudta megszerezni a Scott Pilgrim Vs. the World című Edgar Wright (Hot Fuzz) rendezte film, mely $60 millióba fájt a Universalnak, ehhez képest mindössze $10,52 milliót kapart össze 2,818 moziteremben.
Még egy alkotást emelnék ki ezen a héten is, ez a Despicable Me (Gru; hazai bemutató: november 4. Forgalmazza: UIP-Dunafilm) amire ezen a héten is csak 27.1%-al váltottak kevesebben jegyet. Jelenleg $221,99 milliónál jár, ami elképesztő.
A tízes listában megtalálható még a Step Up 3-D (Step Up 3D; hazai premier: augusztus 26. Forgalmazza: Fórum Hungary), Salt (Salt ügynök), Dinner for Schmucks (Gyógyegér vacsorára; hazai bemutató: törölve Forgalmazza: UIP-Dunafilm), a Cats & Dogs: The Revenge of Kitty Galore (Kutyák és macskák 2. - A rusnya macska bosszúja 3D)
- Jason Flemyng (A titánok harca, Kick-Ass) és Rose Byrne szerződött le az X-Men: First Class stábjához.
Flemyng Azazel szerepét fogja megformálni (a mutáns egy másik dimenzióból jött, és teleportálni is tud), míg Rose Moira MacTaggertet a világ talán legjobb genetikusát és Charles Xavier (James McAvoy) szerelmét fogja alakítani.
- Will Ferrell és Adam McKay is úgy véli, hogy elkészülhet a Pancser Police (The Other Guys; hazai premier: szeptember 30 Forgalmazza: InterCom) folytatása.
Közben a New York-i rendőrség felkérte Ferrellt, hogy készítsen számára toborzóvideót.
- Sylvester Stallone a Hollywood Reporternek adott nyilatkozatában elárulta, hogy már a The Expendables folytatásában gondolkodik. Hiszi, hogy tovább fejlődhet a csapat, és kihívásnak tartja, hogy miként tud behozni új embereket, és búcsúzni a régi arcoktól.
- Kristen Bell szerződött le a Dance of the Mirlitons című indie fekete komédiához, melyet Evan Greenberg saját forgatókönyve alapján fog levezényleni.
A történet egy erőszakos anyáról (Kristen Bell) és kislányáról szól, aki egy ambiciózus, kissé túlsúlyos balerina.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Isu 2010.08.16. 16:40:42
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal
Utolsó kommentek