Tavasszal még azon húztuk a szánkat, hogy a Ne szórakozz Zohannal! és az Esti mesék viszonylagos világpremieres sikere után az új Adam Sandler-film, a Funny People, több hónapos késéssel érkezik meg hozzánk, most pedig szomorúan bólogathatunk, mikor olvassuk, hogy a film nem is fog moziba kerülni.

 

A puszta tények: az amerikai stúdió döntése alapján a UIP Dunafilm úgy határozott, hogy nem mutatja be idehaza moziban a Funny people című Adam Sandler-filmet.
A döntés persze csak első blikkre tűnik érthetetlennek, de a Funny People a nyár egyik negatív szenzációját hozta azzal, hogy Adam Sandler első olyan bukása volt, amely elvileg közönségfilmnek számító komédiának készült. (Ráadásul a rendező az a Judd Apatow volt, akinek a neve jelenleg a műfajban a legnagyobb dollármágnesnek számít.) A 75 millió dollárba kerülő film 22,5 milliós hétvégi kezdése is csalódás volt Sandlertől, de a folytatás még inkább, hiszen az előrejelzett 100 milliót meg sem közelítve, szűk 52 millió dollár bevételt hozott az alkotás.
Hiába tehát az erős netes kampány és a neves mellékszereplők (Seth Rogen, Eric Bana, Jonah Hill), a film bukott, s az már nem is meglepő, hogy Apatow-filmekhez hasonlóan nemzetközileg sem aratott nagy sikert, hiszen még 10 milliót sem sikerült összekalapoznia. Ezen adat láttán már érthető, hogy a Universal miért nem látja, hogy megtérülhet egy magyar mozis premier.

forrás: SG.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://premierfilmek.blog.hu/api/trackback/id/tr684837503

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_118747 2009.10.25. 10:30:21

Na basszus...ezt szomorúan hallom, szeretem A. S. filmjeit..ő az egyik kedvenc színészem és én még rossz filmet nem láttam tőle...maximum olyat ami nem volt annyira jó..de azt sem nevezném rossznak. Ráadásul ez elég jó filmnek ígérkezik...

Ismeretlen_111223 2009.10.25. 10:58:58

DVD -n néztem volna amúgy is, szóval engem nem érint érzékenyül :) inkább azon lepődtem meg jobban, hogy ahogy nézem Megan Fox -al az Ördög bújt beléd sem lesz moziban...

Koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.10.28. 14:57:55

Szerintem a Zohanes film egy trágya volt speciel, akárcsak a Sátánka. A többi filmje viszont nem volt rossz, örültem neki, hogy az Esti mesékben már nem a férfiasságáról volt szó. A Ki nevet a végén?-nel csak egy probléma van, Judd Apatow a rendezője, attól az embertől még kevés jó filmet láttam.
süti beállítások módosítása