Egy csúnyán megkínzott, félig csecsen, félig orosz fiatalember bukkan fel Hamburg iszlám közösségében, hogy édesapja sötét üzelmekkel szerzett vagyonát megkaparintsa. Természetesen ez nem kerüli el a német és amerikai hírszerző ügynökségek figyelmét sem. Megkezdődik a hajsza, miközben az idő egyre fogy a tét pedig egyre nagyobb: vajon a titokzatos férfi meghurcolt áldozat, vagy rombolásra és pusztításra készülő szélsőséges?

A történet a politikai thrillerek nagymesterének John le Carrénak az azonos című regényére épül. Az Üldözött feszült hangulatú, intenzív alkotás, amelyben a politikusok és bürokraták csatározásai mellett az emberi és szerelmi szálak is hangsúlyos szerepet kapnak egészen az utolsó, katartikus jelenetig.

eKbw0Zl.jpg

Jegyzetek:

•    Az Üldözött a 2014. február 7-én tragikus körülmények között elhunyt, Oscar-díjas Philip Seymour Hoffman utolsó befejezett filmje.
•    A korábban főleg videoklipekkel és zenei témájú dokumentumfilmekkel foglalkozó Anton Corbijnnak ez a harmadik nagyfilmes rendezése.  
•    A történet középpontjában álló fiatalembert alakító Grigorij Dobrigyinnek ez az első, jelentősebb nemzetközi filmszerepe. Az orosz fiatalembert 2010-ben a Berlinale legjobb színészének járó Ezüst Medve-díjjal tüntették ki.

Magyarországon forgalmazza a Fórum Hungary Kft.

A bejegyzés trackback címe:

https://premierfilmek.blog.hu/api/trackback/id/tr526396045

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása