A legsikeresebb magyarországi premier

A Harry Potter és a Halál Ereklyéi II. rész nyitóhétvégéje után történelmet írt. Magyarországon a minden idők legnagyobb premiernapi bevételeket tartalmazó filmek listáján az első helyre lépett 67 067 935 Ft bevétellel, megelőzve ezzel a toplista élén álló Harry Potter és a Félvér herceg 65 466 810 Ft-os eredményét, valamint a Harry Potter és a Főnix rendjét, ami ezzel a harmadik helyre került (61 057 195 Ft). A filmre 52 352 néző váltott jegyet már az első nap, július 15-én, hogy 40 moziban, 3D változatban is, valamint az IMAX moziban megtekintse Harry Potter utolsó kalandját.
A David Yates rendezte záró epizód hazánkban a minden idők legnagyobb 3 napos nyitó hétvége bevételeit tartalmazó filmek listáján is átvette az első helyet 178 136 360 Ft bevétellel maga mögé utasítva a több mint 6 éve rekordtartó Star Wars III – A Sith-ek bosszúja (177 160 234 Ft) című filmet, és az eddig második helyen álló a Harry Potter és a tűz serlegét (155 242 369 Ft).
A hét filmre az elmúlt tíz évben 4 382 000 néző váltott jegyet, ami több mint 3,7 milliárd Ft bevételt eredményezett. A minden idők legnagyobb hazai bevételeit tartalmazó filmek Top 20-as listáján a Harry Potter-filmek 5 epizódja található: 4. a 2001 decemberében bemutatott első rész, a Harry Potter és a bölcsek köve, az 14. a Harry Potter és a Főnix rendje, a 15. a Harry Potter és a tűz serlege, a 17. Harry Potter és Félvér herceg, és a 19. a Harry Potter és a titkok kamrája.

A filmet gyártó Warner Bros. Pictures az USA-ban 4380 moziteremben egyszerre kezdte vetíteni a filmet július 15-én - soha ilyen széleskörű premier nem volt még -, ezek közül több mint 3000 helyen 3D-ben tekinthették meg a rajongók Harry Potter és Voldemort utolsó látványos összecsapását, és a szintén rekord számú 247 IMAX-mozi is  a Daniel Radcliffe, Emma Watson, és Rupert Grint főszereplésével készült filmet vetítette.

Minden idők legsikeresebb filmsorozatának fináléja az egész világon újraírja a rekordok listáját: ez minden idők legsikeresebb premierje

A beérkező adatok alapján a Warner Bros. Pictures közzétette a Harry Potter és a Halál ereklyéi – II. rész első hétvégéjének eredményeit. A filmre az egész világon 476 millió dollárért váltottak jegyet, és ezzel az USA és a világ rekordlisátján is elfoglalta az első helyet. Soha, egy filmnek sem volt még ilyen sikeres premierhétvégéje sem az Egyesült Államokban, sem a világ összes mozijának összesített eredménye szerint – tette közzé a hírt Dan Fellman, a Warner Bros. Pictures belföldi forgalmazásának elnöke és Veronika Kwan-Rubinek a nemzetközi forgalmazás vezetője.
Az USA-ban 168,5 millió dollárért vásároltak jegyet a Harry Potter és a Halál ereklyéi – II. részre, amely nemcsak a Harry Potter-filmek legerősebb nyitóhétvégéje, hanem minden idők legsikeresebb premierhétvégéjét is jelenti, beleértve az ünnepi hétvégéket is. De megdőlt az első napi rekord is: a film csak július 15-én, pénteken már 92,1 millió dollárt gyűjtött az amerikai mozipénztárakban.
Az USA-n kívül 59 országban tartottak ugyanazon a napon, július 15-én Harry Potter-premiert, és a nemzetközi eredmény is elnyerte a legsikeresebb premierhétvége címet 307 millió dollár bevétellel. Új rekord dőlt meg az Egyesült Királyságban (36,6 millió dollár) és Ausztráliában (26,7 millió dollár), de mindenütt másutt is fantasztikus sikerek születtek: Németországban 25,7 millió, Franciaországban 23,9 millió és Japánban 21,5 millió dollár volt a hétvégi bevétel.
Az IMAX-mozikban is rekord született: a nemzetközileg 23,5 millió dolláros, ezen belül az USA-ban 15,5 millió dolláros az IMAX-történet legjobb első hétvégéje.
A film már az első vetítése előtt rekordot döntött: soha ilyen sok jegyet nem vásároltak még mozinézők elővételben – ez persze már péntek előtt jelezte, hogy a hétvégén rekordok fognak megdőlni. Az éjféli vetítések iránti érdeklődés még az előzetes, felfokozott várakozásokat is meghaladta: csak péntek hajnalban, egyedül az USA-ban 43,5 millió dollár volt a jegybevétel.

A megállapodás Lengyelországra, Magyarországra, Romániára, Bulgáriára és Izraelre vonatkozik, mozi és DVD/BD jogokra egyaránt.

Budapest, 2011. július 1. – Az MGM a tegnapi napon Los Angelesben bejelentette, hogy hosszú  távra szóló forgalmazási megállapodást kötött a Forum Filmmel, a Cinema City International NV (CCI)  film disztribúcióért felelős leányvállalatával. A megállapodás mozi és DVD/BD jogokra egyaránt vonatkozik, az érintett országok Lengyelország, Magyarország, Románia, Bulgária, és Izrael, valamint bizonyos filmek esetében Csehország és Szlovákia is. A szerződés az elkövetkező öt év új bemutatóira szól, többek között tartalmazza a nagy várakozás övezte “Hobbit” filmeket 2012-ben és 2013-ban, valamint a Bond franchise következő részeit, a 2012. november 8-án a hazai mozikba kerülő  “Bond 23”-at, és az egyelőre dátum nélküli “Bond 24”-et.

“Bár kapcsolatunk Gary-vel és Roger-rel régi keletű, büszkeséggel tölt el, hogy minket választottak  forgalmazó partnerüknek a “mi” piacainkon. “ mondta el Mooky Greidinger, a Cinema City International elnök-vezérigazgatója. “Hosszú távú megállapodást kezdeni ilyen várható filmekkel nagyon izgalmas, biztos vagyok benne, hogy a Forum Film csapatok minden országban elkötelezetten fognak azon dolgozni, hogy maximalizálják az MGM filmek piaci eredményeit.”

“Nagyon szerencsésnek érezzük magunkat, hogy folytathatjuk a kapcsolatunkat Mooky-val és a Forum Filmmel. Úgy gondoljuk, a Forumnál a lehető legjobb kezekben lesznek filmjeink ezeken a piacokon” – nyilatkozta Barber és Birnbaum, az MGM alelnök-vezérigazgatói.

A Cinema City International NV és a Forum Film

A Cinema City International Kelet-Közép Európa legnagyobb multiplex mozi-üzemeltetője, 93 mozival és 882 vászonnal. A Forum Film, a Cinema City International NV teljes tulajdonában álló, filmforgalmazásért felelős leányvállalata, Magyarországon (Forum Hungary), Lengyelországban, Romániában, Bulgáriában, Csehországban, Szlovákiában és Izraelben üzemel. A filmforgalmazási piac veteránjaként a The Walt Disney Studios, valamint egyéb major és független stúdiók partnere ezekben az országokban.

A Metro-Goldwyn-Mayer Studios

A Metro-Goldwyn-Mayer Studios mozifilmek gyártásával és nemzetközi disztribúciójával, emellett tv produkciókkal, zenei produkciókkal, interaktív média jogokkal és franchise termékekkel foglalkozik. A világ egyik legnagyobb filmkatalógusával, mintegy 4100 cím jogával rendelkezik. A cégcsoport tagjai a Metro-Goldwyn-Mayer Studios, a Metro-Goldwyn-Mayer Pictures, a United Artists Films, az MGM Television Entertainment, az MGM Networks, az MGM Distribution, az MGM International Television Distribution, a Metro-Goldwyn-Mayer Home Entertainment, az MGM ON STAGE, az MGM Music, az MGM Consumer Products valamint az MGM Interactive.  Ezen felül világszerte mintegy 130 országban tulajdonrészes különféle tv-csatornákban. További információ: www.mgm.com

Örömmel tudatjuk Veletek a hírt, hogy az Európai Filmdíjas Ralph Fiennes az idei Berlinalén debütált Coriolanus című filmjét 2011. december 2 – án mutatja be az Egyesült Államokban a forgalmazó The Weinstein Company.

http://img7.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/12235917_2015b891d673f992a95c8f71abf9db95_l.jpg

Büszkék vagyunk, hogy a filmet a Mokép – Pannónia Kft. mutatja be Magyarországon, várhatólag 2012 első hónapjaiban.

Ralph Fiennes maga alakítja Coriolanust, Róma száműzött hősét, aki szövetséget köt egykori ellenségével, Tullus Aufidiusszal (Gerald Butler). Kettejük véres hadjárata brutális leszámolásba torkollik.

A klasszikus történet modern adaptációját egyes külföldi kritikusok a 300 és az Apokalipszis, most találkozásának tartják, melyben továbbá olyan színészek szerepelnek még, mint Vanessa Redgrave, Brian Cox és az idei Arany Pálma – nyertes The Tree of Life főszereplője, Jessica Chastain.

Budapest, 2011. január 12. - A Pro Video Film & Distribution büszkén jelenti be, hogy 2011 januárjától belép a magyar mozifilm-forgalmazási piacra.

A Pro Video Film & Distribution olyan független filmgyártók kiemelkedő alkotásait forgalmazza majd a magyarországi mozikban, mint a Relativity Media, a Lakeshore Entertainment, a Lionsgate, a Summit Entertainment, az Alcon Entertainment, az Europacorp vagy a Constantin Films. A kitűnő alkotások garanciát jelentenek egy erős márka kiépítésére.

2011-ben a Pro Video Film & Distribution olyan nagy érdeklődéssel várt filmeket mutat be, mint a Boszorkányvadászat (Season of the Witch), a The Lincoln Lawyer, a Limitless, a Source Code, a Something Borrowed, a Larry Crowne, a Movie 43, a Faces in the Crowd, a Columbiana, a Haywire, a The Three Musketeers vagy az Immortals.

Az új üzletággal kapcsolatban Anca Truta, a Pro Video Film & Distribution vezérigazgatója azt mondta: „Izgalommal lépünk be a magyarországi mozifilm-forgalmazási piacra. Miután a Pro Video sikeresen alapozta meg magát meghatározó videoforgalmazóként, 2011-ben tevékenységünket mozifilm-forgalmazással bővítjük. Az elkövetkező független megjelenések kiváló lehetőséget biztosítanak majd a Pro Video csapata számára, hogy értő pozicionálással és terjesztéssel kihasználja az üzletágai közti szinergiákat, és a lehető legjobb eredményeket érje el. Örömmel tölt el minket, hogy a magyarországi mozifilm-forgalmazási piacnak is jelentős szereplőjévé válhatunk.”

A Warner Home Video kiadványainak forgalmazójaként a Pro Video olyan címek kiadásával büszkélkedhet, mint az Eredet című akcióthriller vagy a világsikerű Harry Potter és a Félvér Herceg, és portfóliója mind DVD-n, mind Blu-rayen számtalan jól ismert címet tartalmaz.

A Pro Video Film & Distribution megtiszteltetésnek érzi, hogy 2011 januárjától a legsikeresebb független produkciókat forgalmazhatja a magyar mozikban hagyományos és 3D-s formátumban.

http://img3.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/9269377_f911b97a09931bf1a95a407e6189bd3a_xl.jpg

Megtartották az Alexandre Dumas nagysikerű regénye alapján és Paul W. S. Anderson (Halálfutam) rendezésében készülő, A három testőr 3D (The Three Musketeers 3D) sajtótájékoztatóját, melyről egy videó és képek is felkerültek a netre.

A produkcióban, melyet 2011. április 15-én küld 3D-ben moziba a Summit Entertainment Logan Lerman (mint D’Artagnan), Matthew Macfadyen (mint Aramis), Ray Stevenson (mint Athos), Luke Evans (mint Porthos), Christoph Waltz (mint Richelieu bíboros), Mads Mikkelsen (mint Rochefort gróf), Milla Jovovich (mint Milady de Winter), Juno Temple (mint királynő), Orlando Bloom (mint Buckingham hercege) és James Corden lesz látható.

2011 február 3-án mutatja be az InterCom a Burlesque-t, melyet Díva címmel kell majd keresni a hazai mozikban, Stanley Tucci, Kristen Bell, Cam Gigandet, Alan Cumming, Eric Dane, Cher és Christina Aguilera főszereplésével.

http://img6.indafoto.hu/3/7/73167_02b115b72e6306618b6e3e08bc8489b2/8521483_ec02635b53c94d130477b302652fc388_m.jpg

http://img10.indafoto.hu/3/7/73167_02b115b72e6306618b6e3e08bc8489b2/8521493_d1c16a41f6e8be5037737a1f5a26b35a_m.jpg

2010 júniusában kezdi meg működését az újonnan létrehozott Gamma Home Entertainment (GHE). Olyan DVD-megjelenéseket juttat majd el a magyar közönséghez, mint a Twilight-sorozat, a Gamer - Játék a végsőkig vagy a Kecskebűvölők.

A Fórum Home Entertainment (FHE) megszűnése után a cég két ügyvezető igazgatója fogott össze a Select Videóval és a budapesti leányvállalattal is rendelkező New York-i székhelyű SPI-jal, hogy életre hívják a Gamma Home Entertainmentet. Az FHE két egykori ügyvezetője, Müller Márton és Stern Gábor egy évtizede foglalkozik videoforgalmazással.

„Érdekes váltás lesz kikerülni a nagy hollywoodi stúdiók által irányított mókuskerékből, és egy olyan rendszerben dolgozni, ahol az egyes megjelenésekre sokkal jobban tudunk koncentrálni” - mondja Müller. „Izgalmas lesz a megszerzett tapasztalatainkat a hamarosan beinduló cégben kamatoztatni” – teszi még hozzá Stern.

Az 1990 óta a videopiacon tevékenykedő Select az elmúlt több mint két évtizedben egyszerű nagykereskedőből, piacvezető forgalmazóvá nőtte ki magát. A Universal Stúdió produkciói mellett számos kisebb jogtulajdonos filmjeit piacra dobó Select a raktározási és a logisztikai szolgáltatásait, illetve az értékesítési rendszerét fogja a GHE rendelkezésére bocsátani. Ez az együttműködés garancia arra, hogy a megjelenések igazán széles körben kerüljenek terjesztésre, s így a fogyasztók könnyen beszerezhessék az új cég régi és új kiadványait.

A GHE forgalmazásában jelennek majd meg június 1-je után az SPI filmjei. A 19 éve piacon szereplő SPI International a mozifilmek mellett különféle televíziós műsorokat is készít a nemzetközi piacra, valamint beindította saját FILMBOX kábelcsatorna családját is, és elsőként kínált a régióban teljesen HD filmcsatornát. Az együttműködésnek köszönhetően a GHE DVD és Blu-ray forgalmazó több mint 50 új DVD-t jelentet meg még az idén, és lesz gazdája a közel 1000 filmből álló SPI katalógusnak. A kiadó várhatóan augusztustól megkezdi a Fórum Hungary független filmjeinek forgalmazását, és lesz a Béres Alexandra fitnesz DVD-k exkluzív disztribútora.

A kiadó június 18-án a Twilight Saga: Újhold DVD és Blu-ray változatának megjelentetésével indítja be tevékenységét. Nemcsak könyvben és a mozikban tarol a sorozat, de az első rész lett a 2009-es év legsikeresebb DVD-megjelenése, így nem meglepő, hogy nagyon nagyok a várakozások. Ezt többek között olyan mozifilmek követik DVD-n, mint a Gerard Butler főszereplésével készült akciófilm, a Gamer - Játék a végsőkig; a klasszikus zenés film remake-je, a Fame - Hírnév; Amy Adams romantikus vígjátéka, a Szőkőhév; vagy a Kecskebűvölők, olyan sztárokkal, mint George Clooney Jeff Bridges, Ewan McGregor, Kevin Spacey és a kecske.

Olyan hiánypótló alkotásokkal is találkozhatunk majd a kiadó jóvoltából az elkövetkező hónapokban, mint Ethan Hawke saját regényéből rendezett filmje, a Mi a gond velem?, aminek ő egyben a főszerepelője is vagy Alejandro Amenábar, a Más világ és a Nyisd ki a szemed rendezőjének első thrillere, a Halálos tézis. A kiadó a mintegy 1500 filmből álló filmkatalógusából is gazdálkodik majd. A benne szereplő örökzöld filmeket folyamatosan a kínálatában tartja, és a legnagyobb sikerek (mint például Jackie Brown, Good Will Hunting, Sin City) Blu-ray megjelenését is tervezi.

Gyere el április 28-án, szerdán a Palace Westend vagy a MOM Park moziba és frissítsd fel emlékeidet!
A Vasember 2. éjféli, premier előtti vetítését megelőző órákban ugyanis nálunk az első részt is megtekintheted!

Vetítési időpontok a két moziban:

Palace Westend: Vasember 1: 22:15, az ezt követő rövid szünet után 0:15 perckor indul a Vasember 2 premier előtti vetítése. A Westendben a két filmre csak egyben tudsz jegyet váltani 1950 Forintért.

Palace MOM Park: Vasember 1: 21:15, majd egy hosszabb szünet után pontban éjfélkor kezdődik a Vasember 2. premier előtti vetítése. A MOM Parkban a második részre tudsz külön is jegyet váltani, de természetesen itt is lehetőség van a kettőt egymás után megtekinteni, 1950 Forintért.

Palace Cinemas bejelenti, hogy három újabb mozit - Palace Duna Plaza, Palace Eurocenter és Palace Pólus - bővít 3D teremmel a Titánok Harca 3D április 15-i premierjére.

A Palace MOZIkártya tulajdonosok a hivatalos premier előtt, már április 14-én megtekinthetik a filmet.
A Palace Cinemas az XDC által fejlesztett rendszert alkalmazza, egy az elkövetkezendő néhány évre tervezett Palace Cinemas – XDC digitális terjeszkedési együttműködés részeként. A mostani bővítés eredményeként most már mind a nyolc budapesti mozi rendelkezik 3D digitális teremmel. A mozikban Barco 2K vetítőgépek és Masterimage 3D hardware van.

A legnagyobb hazai film- és DVD-forgalmazó, az InterCom Zrt. választéka tovább bővül: a cég szerződést kötött a Sony Pictures DVD és Blu-ray kiadványait forgalmazó óriáscégével, a Sony Pictures Home Entertainmenttel.

Ezzel az InterCom a Twentieth Century Fox Home Entertainment, a Metro-Goldwyn-Mayer, a Dreamworks, a Paramount és a Walt Disney Studios mellé megszerezte még egy "Hollywood major" DVD-inek forgalmazási jogát - és így vitathatatlanul megerősítette piaci pozícióját, mint a hazai DVD-forgalmazás legnagyobb forgalmú és legszélesebb választékát kínáló vállalata.

- Különösen nagy öröm számunkra, hogy ismét régi partnerünkkel, az InterCommal dolgozhatunk - nyilatkozta Patrick Schaaf, a Sony Pictures HE magyarországi tevékenységéért is felelős sales & marketing menedzsere. - Az InterCom tervei meggyőztek arról, hogy együttműködve leküzdhetjük a válság kedvezőtlen hatásait, és erősíthetjük piaci jelenlétünket Magyarországon. Új kereskedelmi modelleket fogunk kidolgozni, eddig nem használt csatornákat és lehetőségeket keresünk, és bízunk a közeljövőre máris betervezett kiváló filmjeink erejében.

- Számunkra is nagy öröm, hogy a Twentieth Century Fox mellett immáron a Sony Pictures stúdiót is mind moziban, mind pedig DVD-n kizárólag az InterCom képviselheti a magyar piacon, így a két forgalmazási ág együttműködésében, szinergiájában rejlő lehetőségeket jobban ki tudjuk használni, és erősíteni az adott stúdió imidzsét és termékeit - mondta Gyarmati Rita, DVD-forgalmazási igazgató. - Felmérve a vásárlói igényeket, és látva az eddigi forgalmazóváltásoknál bekövetkezett rövidebb-hosszabb átmeneteket, szüneteltetett megjelenéseket, az együttműködés első heteiben azon dolgozunk, hogy az eddigi Sony katalógkönyvtár címeit az új megjelenésekkel egy időben elérhetővé tegyük a fogyasztók számára.

Az InterComnak, Magyarország piacvezető film- és DVD-forgalmazó cégének egy új stúdió megszerzése nagy lehetőség, kihívás és egyben felelősség is; igyekszünk a piaci igényeket a lehető legmagasabb szinten kielégíteni - tette hozzá a cég DVD forgalmazási igazgatója. A Sony filmek DVD-n és Blu-rayen való megjelentetését az InterCom Roland Emmerich elsöprő (és elsöprő sikerű) katasztrófafilmje, a 2012 nyitja április 7-én, melyben John Cusack, Amanda Peet valamint Woody Harrelson játssza a főszerepet. A 2012-t további mozisikerek követik: terítékre kerül az év egyik legínycsiklandozóbb vígjátéka, a Julie & Julia – Két nő, egy recept, melyért Meryl Streepet a legjobb női főszereplő Oscar-díjára jelölték, majd jön a Zombieland című, halálosan vicces komédia, melyben ugyancsak Woody Harrelson, Jesse Eisenberg, Emma Stone és Abigail Breslin komédiázik, és jön a Derült égből fasírt, az elmúlt év egyik legviccesebb és legszerethetőbb animációs filmje.

forrás: www.dvdextra.hu

süti beállítások módosítása