- 69,4 millió dolláros nyitóhétvégéjével a Demóna esélyt sem adott más filmeknek Amerikában, így Angelina Jolie mozija könnyedén állt a Box Office lista élére. Második helyen az X-Men: Az eljövendő múlt napjai található, mely újabb 32,5 milliót gyűjtött. Seth MacFarlane azonban némileg csalódott lehet, a Hogyan rohanj a VeszTEDbe ugyanis csak 16,8 milliót hozott.
- Gavin O'Connor (Warrior - A végső menet) fogja rendezni a Massacre in the Himalayas'-t, melynek alapját néhány hegymászó igaz történet adja, akikre extrémisták támadtak mászás közben.
- Sigourney Weaver örülne neki, ha Ripley feltűnne az Alien 5-ben.
- Amerikában ma jelent meg DVD-n és BD-n a Robotzsaru, melynek apropóján egy öt méter magas szobrot is felavatnak a hősről Detroitban.
- James Cameron elmondta, hogy némi köze azért van a Terminator reboothoz, így például nagyon odafigyel rá, hogy a film hű legyen a korábbi mozikhoz és a T-800-as megalkotásába se csúszhasson hiba.
- Lupita Nyong'o és Gwendoline Christie leszerződtek a Csillagok háborúja VII-hez.
- A Splinter Cell film, melynek főszerepére Tom Hardy szerződött le, egy némileg fiatalabb Sam Fishert mutat be a játékban megismertnél, és bár néhány jellegzetes tárgyat és elemet átvesznek, azért nem mindent.
- Oliver Stone fogja rendezni az Edward Snwodenről szóló filmet. Snowden azzal került reflektorfénybe, hogy egy könyvben meglehetősen sok titkot elárult arról, hogyan hatnak az amerikai kormányhoz tartozó szervezetek az emberekre.
- Mivel az X-Men: Apocalypse kiemeltebb projekt, az X-Force háttérbe szorult, és csak később készül majd el.
- A Paramount nyolc hónappal eltolta a Péntek 13 reboot premierjét, így az új dátum 2015. november 13. Korábbi helyére, vagyis március 13-ra pedig a Scouts Vs Zombies került át.
- Josh Brolin lesz Thanos A galaxis őrzőiben.
- Mivel Ruben Fleischer és Adam McKay túl elfoglalt, jelenleg Rawson Marshall Thurber tűnik legesélyesebbnek az Ant-Man megrendezésére.
- Az Empire magazin szavazásán A birodalom visszavágot választották meg minden idők legjobb filmjének.
- Amerikában egy héttel korábban, július 18-án kerül mozikba a Szexvideó.
- Larry Charles (Borat) fogja írni és valószínűleg rendezni is az ausztrál The Man Who Sued God újragondolt változatát, mely egy ügyvédről szól, aki felhagy karrierjével és egy egyszerűbb életformát választ, amelyben sokkal boldogabb. Amikor azonban természeti katasztrófa történik, a biztosító nem hajlandó kártérítést fizetni, ugyanis mint mondják, Isten okozta az incidenst. A férfi úgy dönt, visszatér a jogi pályára, és a biztosító mellett az egyházat is perbe fogja.
- Will Smith kiszállt a Brilliance stábjából, melynek forgatása a nyáron kezdődött volna, de elképzelhető, hogy ez módosul, hiszen megfelelő utódot szeretnének találni. Noomi Rapace-t a női főszerepre nézték ki, de arról nincs információ, sikerült-e megegyezésre jutniuk vele.
- Rhys Ifans lesz a Bolond kalapos apja az Alice Csodaországban 2-ben.
- Roland Emmerich egy új Stargate trilógiát fog készíteni.
- Jonny Weston és Suki Waterhouse szerepet kaptak A lázadóban.
- Joe Gazzam kezdett el dolgozni a Cliffhanger - Függő játszma reboot forgatókönyvén.
- Elképzelhető, hogy James Gunn veszi át az Ant-Man rendezői székét.
- Paul Rudd, Danny McBride és Anders Holm is megszólaltatnak majd egy-egy szereplők Seth Rogenék Sausage Party című animációs filmjében, amely 2016. június 3-án kerül a mozikba.
- Katie Holmes szerepet kapott a The Woman in Goldban, mely egy holokauszttúlélő nőről (Helen Mirren) szól, aki elhatározza, hogy visszaszerzi festményeit, melyeket a nácik elloptak tőle.
- Flula Borg DJ-ként, zenészként, komikusként, műsorvezetőként és színészként is ismerős lehet a YouTube-ról, most pedig a Tökéletes hang 2-ben kapott szerepet.
- Elképzelhető, hogy az új rendező keresése miatt csúszni fog az Ant-Man premierje.
- Tony Scott helyett Antoine Fuqua fogja rendezni a Narco Subot, mely azt mutatja be, hogyan csempésznek a dílerek drogot a víz alatt Kolumbia és Mexikó között.
- Mae Whitman, Robbie Amell, Bella Thorne, Bianca Santos és Ken Jeong lesznek a The DUFF főszereplői, mely egy középiskolában játszódik, ahol a menő diákok szerint minden klikkhez tartozik egy csúnya, kövér tanuló.
- Steven Knight (Gyilkos ígéretek) fogja írni a Z világháború 2 forgatókönyvét.
- Carter Blanchard újraírja A függetlenség napja 2 forgatókönyvét.
- Kevin James a Pixels és A pláza ásza 2 után a Stranded című vígjátékon dolgozik majd, mely a Sonynál készül el.
- Colin Trevorrow elmondta, hogy a Jurassic Worldben nem lesznek kimondottan jó és rossz dinoszauruszok.
- Anthony Mackie lesz Jesse Owens egy készülő életrajzi filmben, melyhez a színész jelenleg épp forgalmazót keres. Owens azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az 1936-os Berlini Olimpián négy aranyérmet is szerzett, amivel igencsak feldühítette Adolf Hitlert, aki szerint mindenben a németek kellett volna, hogy a legjobbak legyenek. Hitler nem is fogott kezet Owensszel, amikor átadta neki az aranyérmeket. Úgy tűnik, a sportoló története igen népszerű mostanában, ugyanis további három róla szóló film is tervben van: a Disney Jeremy Schaap Triumph című könyve alapján készít egyet, David Seidler (A király beszéde) egy "mindenre kiterjedő" életrajzi film forgatókönyvén dolgozik, Stephen Hopkins pedig a Focus Features égisze alatt készít filmet Stephen James főszereplésével.
- Derek Haas és Michael Brandt már dolgozik a legendás NFL-játékos, Joe Namath életéről készülő film forgatókönyvén, melynek rendezését James Mangoldra bíznák.
- A YouTube-on ismert The Janoskians saját filmet kap a Lionsgate-től, melyben azt tekinthetjük meg, hogyan hoznak össze egy hatalmas bulit Los Angelesben.
- A Lionsgate-hez került Matt Johnson Operation Avalanche című thrillerje, mely azt vizsgálja, milyen szerepe volt a CIA-nek a '60-as évekbeli űrprogramban.
- Kevin Smith elárulta, hogy a Batman Vs Superman immár Batman v Superman címen fut, és a tervek szerint egy hatfilmes történetszálat vezet fel, mely az Igazság Ligájához kapcsolódik.
- Robert De Niro és Robert Pattinson írtak alá az Idol's Eye című akcióthriller főszerepeire.
- Nia Vardalos és John Corbett visszatérnek a Bazi nagy görög lagzi 2 főszerepeiben, melyben ezúttal is egy esküvő kerül a középpontba.
- Charlie Cox kapta a netflixes Daredevil sorozat címszerepét.
- Atlantában megkezdődött A beavatott folytatása, A lázadó forgatása.
- Úgy tűnik, Quentin Tarantino novemberben mégis elkezdi forgatni a The Hateful Eight-et.
- A Transformers: A kihalás korában kiemelt szerephez jutnak a dinobotok.
- Carrie Fisher elmondta, hogy Leia hercegnőnek ezúttal nem lesz brit akcentusa, hiszen az eredeti trilógia óta ez már megszűnt nála. A kedvenc jelenete az volt, amelyben végeztek Jabbával, a kedvenc karaktere pedig Han Solo, mert szarkasztikus humora nagyon hasonló az övéhez.
- Két Johnny Depp hír: a színésszel tárgyal a Lionsgate a The Secret Life of Houdini főszerepéről, amely az Indiana Jones-filmekhez hasonlóan mutatja be a legendás mágust. A Marveltől frissen "megszabadult" Edgar Wright pedig a disneys The Night Stalkert szeretné megrendezni, melynek főszerepe szintén Deppé. A film alapját az 1974-es Kolchak: The Night Stalker című sorozat képezi, mely egy krimiújságíróról szól, aki olyan esetekről számol be, melyekben természetfeletti erők is érintettek voltak.
- Az X-Men: Az eljövendő múlt napjai 111 millió dollárral nyitott Amerikában, ahol a Memorial Day miatt ezúttal négynapos hosszú hétvége volt, világszinten pedig már 261 milliónál jár a film. A Godzilla 66,6%-os esést produkált, de 39,4 milliós hete így is elég volt a második helyhez, a harmadik pozíciót pedig Adam Sandler és Drew Barrymore Kavarás című vígjátéka szerezte meg 18,1 millió dollárral.
- Alfonso Cuaron nem szeretné megrendezni a Legendás állatok és megfigyelésük Harry Potter spin-offot.
- Drew Goddard helyett Steven S. DeKnight lesz a netflixes Daredevil sorozat showrunnerje.
- Az X-Men: Az eljövendő múlt napjai 8,1 millió dollárt hozott Amerikában a csütörtöki éjféli vetítéseken.
- Quentin Tarantino azt tervezi, hogy újravágja a Django elszabadult, melybe így kimaradt jelenetek is kerülnek, és a négyórás végeredményt egy minisorozat formájában tenné közzé valamelyik csatornán.
- Elképzelhető, hogy a Prometheus 2 forgatása Ausztráliában zajlik majd.
- Simon Kinberg már X-Men és Fantasztikus négyes filmen is dolgozott, és nagyon örülne egy crossovernek, mert szerinte érdekes kihívást jelentene a két világ összehozása.
- Edgar Wright rendező kreatív különbségek miatt kiszállt az Ant-Manből, a Marvel így új direktort keres, de ez nem érinti a 2015. július 17-re kitűzött premierdátumot.
- Ősszel kezdődik a WolfCop II forgatása.
- John Travolta és Ethan Hawke után Taissa Farmiga és Karen Gillan írtak alá Ti West In a Valley of Violence című thrillerjéhez, mely egy férfiról szól, aki egy kisvárosba érkezik, hogy megbosszulja barátját halálát.
- A Universal Amerikában augusztus 8-ról július 25-re hozta előre a Scarlett Johansson főszereplésével készült Lucy premierjét.
- Don Johnson és David Gordon Green az Egyszer fent, ... inkább lent sorozat után a Score című drámát is közösen készítik el, melynek forgatókönyvét Johnson írta és a főszerepet is ő játssza. A történet a '80-as években játszódik, és egy egyetemi futballcsapat edzőjéről szól, aki fittyet hány a szabályokra, és bűnözőket toboroz csapatába.
- Megvan az első Csillagok háborúja spin-off premierdátuma: 2016. december 16., a rendező pedig Gareth Edwards. Ez azonban nincs kihatással a Godzilla 2-re, a Legendary ugyanis bejelentette, hogy mindenképp Edwards vezényli le a folytatást.
- Channing Tatum elmondta, hogy még nem teljesen fejezte be a tárgyalásokat a 20th Century Foxszal, de szinte biztosra vehető, hogy mindenben megállapodnak, és valóban ő lesz Gambit az X-Men: Apocalypse-ban.
- A WWE és a Lionsgate hat közös akciófilmet tervez, melyekben pankrátorok és új színészek tűnnek fel.
- A Focus Features csapott le a The Forest amerikai forgalmazási jogaira, melynek története David S. Goyertől származik, a thriller pedig Jason Zada rendezői bemutatkozása. A film egy fiatal nőről szól, aki minden figyelmeztetés ellenére belép egy titokzatos erdőbe, hogy megtalálja eltűnt ikertestvérét.
- A Universal 2016. október 7-re tűzte ki a Monster High premierjét.
- Mint ismeretes, Paul Walker sajnálatos halála miatt hónapokra leállt a Halálos iramban 7 forgatása, majd májusban folytatódott és vélhetően júliusban ér majd véget egy nagyszabású tömegjelenet felvételével, melyben több mint 600 statiszta vesz részt. A stúdió 200 millió dollárt szánt a filmre, csakhogy a nagy csúszás és néhány technológiai eszköz használata, mint például Paul Walker "pótlásának" megoldása a hiányzó jeleneteknél további 50 millióval növelte a kiadásokat, így a stúdió ennyit követel a biztosítótól, ami rekordösszegű kártérítést jelentene.
- Hugh Jackman elmondta, hogy nagyon örülne neki, ha Wolverine feltűnne egy cameo erejéig a Deadpool filmben.
- Alfonso Cuaronnal tárgyalnak, hogy rendezze meg A ragyogás előzményfilmet.
- Egy új amerikai forgalmazó, a Saban Films csapott le Cannes-ban Tommy Lee Jones The Homesman című westernjére, melyben Meryl Streep, James Spader, Hilary Swank és Hailee Steinfeld is feltűnik.
- Skylar Astin visszatér Jesse szerepében a Tökéletes hang 2-ben.
- Guy Pearce szerepét Benedict Cumberbatch veszi át a Black Massben, Adam Scott pedig Robert Fitzpatrick FBI-ügynök szerepére írt alá.
- A semmi közepén című sorozatból ismert Eden Sher a Marvel vezetőivel találkozott, de azt nem tudni, kinek a szerepét szánják neki, vagy hogy egyáltalán van-e szó bármi konkrét dologról.
- J.K. Simmons nagyon elégedett a Terminátor reboot forgatókönyvével, ami véleménye szerint tele van okos megoldásokkal.
- Russell Crowe levetített 12 percet The Water Diviner című filmjéből a Cannes-i Filmfesztiválon, melyet ő maga is rendezett. Ennyi is elegendő volt ahhoz, hogy a The Weinstein Company lecsapjon a forgalmazási jogokra, méghozzá állítólag 4 millió dollárért. A történet egy ausztrál farmerről szól, aki 1919-ben útra kel Törökországba, hogy megkeresse három fia holttestét, akik az I. világháború egyik ütközetében hunytak el.
- Állítólag Jessica Chastainnek tett ajánlatot az HBO, hogy vállalja el A törvény nevében 2. évadának egyik főszerepét.
- Tony Scott helyett a Törtetők producere, Rob Weiss fogja rendezni a Hell's Angels filmet, melynek középpontjában a motorosklub egyik legendás tagja, Sonny Barger áll, aki 1957-ben, mindössze 18 évesen életre hívta a klub Oakland-i csapatát.
- A Warnertől a New Line-hoz került át az Az című Stephen King-adaptáció.
- A Coen testvérek fogják írni annak a hidegháborús thrillernek a forgatókönyvét, melyet Stephen Spielberg rendez majd Tom Hanksszel a főszerepben. A történet 1962-ben játszódik, amikor a CIA felkér egy ügyészt, hogy tárgyaljon az oroszokkal egy kémrepülő pilóta szabadon engedéséről.
- 2016. szeptember 23-án kerül az amerikai mozikba a Lego Ninjago 3D.
- A DreamWorks Animation megcserélte két filmje premierdátumát: A Madagaszkár pingvinjei - 2014. november 26., Home - 2015. március 27.
- Atlantában megkezdődött a Selma című Martin Luther King életrajzi film forgatása. A főszerepben David Oyelowo és Tom Wilkinson.
- Marlene King (Hazug csajok társasága) adaptálja filmmé Danielle Vega The Merciless című horrorregényét, mely június 12-én jelenik meg Amerikában. Az igaz történeten alapuló könyv egy lányról szól, aki egy kisvárosi középiskolába kerül. A menő lányok klikkje hamar befogadja, de csupán azért, hogy ő is részt vegyen az egyik lázadó, punk osztálytársukon végrehajtott ördögűzésben.
- Bár a Magic Mike XXL rendezését nem vállalta Steven Soderbergh, az operatőr és a vágó ő lesz.
- Molly Ringwald leszerződött a Jem and the Hologramshez.
- A Holtpont remake kaszkadőrmutatványait extrémsportoló olimpikonok hajtják majd végre.
- Higanyszál visszatér az X-Men: Apocalypse-ban, de az még kérdéses, hogy Skarlát boszorkány is így tesz-e.
- A Godzilla a várakozásoknak megfelelően 93 millió dolláros nyitóhétvégéjével az amerikai Box Office lista élére állt, és a héten minden bizonnyal a 160 milliós gyártási költség is visszajön csak az Államokból. Az Amerika kapitány: A tél katonája még mindig a top 10-ben van, A beavatott azonban most már kicsúszott onnan.
- Juliette Lewis szerepet kapott a Jem and the Holograms filmben.
- Hugh Jackamn örülne neki, ha Wolverine csatlakozna a Bosszúállókhoz.
- A Jurassic World kiszivárgott információi szerint lesz egy olyan dinoszaurusz a filmben, amely képes álcázni magát.
- Renny Harlin fogja rendezni a Skiptrance című akció-vígjátékot, melynek főszerepeit Jackie Chan, Seann William Scott és Bingbing Fan alakítják. A történet egy hongkongi rendőrről szól, aki összefog egy szerencsejátékossal, hogy megmenthesse unokahúgát.
- Glen Mazzara készíti az Ómen sorozatot, mely a felnőtt Damien Thornról fog szólni, akinek szembe kell néznie sorsával, hogy ő az Antikrisztus.
- Elképzelhető, hogy Drew Struzan, az eredeti trilógia időközben visszavonult plakátkészítője szállítja majd a Csillagok háborúja VII poszterét.
- Szeptemberben kezdődik az amerikai Rajtaütés remake forgatása.
- Egyes hírek szerint Andrew Garfield aláírt további négy Pókember filmre.
- Alfonso Cuaronnal tárgyalnak, hogy rendezze meg a Legendás állatok és megfigyelésük Harry Potter spin-offot.
- Sylvester Stallone elmondta, hogy a The Expendables 3 komolyabb hangvételű lesz, így elegendő a PG-13-as korhatár besorolás.
- A Focus Features szerezte meg az Idris Elba főszereplésével készült Bastille Day forgalmazási jogait, melyben egy CIA-ügynök összefog egy szélhámossal, hogy megállítsanak egy terroristát.
- Mike Flanagan rendezheti a Stephen King regénye alapján készülő Bilincsben adaptációt, mely egy házaspár eleinte ártalmatlannak tűnő versengéséről szól, amely idővel a túlélésért vívott harccá változik.
- A The Weinstein Company ajánlotta Cannes-ban a legtöbbet a The Coup című thrillerért, melynek főszerepeit Owen Wilson és Pierce Brosnan alakítják.A történet egy ázsiai országban élő amerikai családról szól, akik egy puccskísérletbe keverednek.
- Elképzelhető, hogy a Red 5 című Csillagok háborúja spin-off Luke Skywalker X-szárnyú osztagára fókuszál majd.
- A Godzilla máris rekordot döntött Amerikában, ugyanis az idei év eddigi legjobb nyitónapját produkálta 38,5 millióval, így letaszította a képzeletbeli trónról az Amerika kapitány: A tél katonáját.
- Az Open Roadhoz került a Jake Gyllenhaal főszereplésével készülő Nightcrawlers, mely Dan Gilroy rendezői debütálása lesz. A film középpontjában egy fiatalemberről szól, akit teljesen magával ránt a krimiújságírók éjszakai világa.
- A Magnolia csapott le a Leighton Meester és Gillian Jacobs főszereplésével készült Life Partnersre, mely két barátnőről szól, akiknek kapcsolata komolyan megváltozik.
- Az XLRator Media mutatja be Amerikában Hugo Weaving The Mule című thriller-vígjátékát, mely egy drogcsempészről szól, aki a hasában elrejtett kábítószerek miatt valóságos időzített bombává válik.
- Djimon Hounsou és Alexis Knapp leszerződtek a One című apokaliptikus filmhez, melynek története egy olyan globális vírus után játszódik, melybe az emberiség 99%-a belehalt.
- Hayley Atwell egy interjúban elmondta, hogy az amerikai ABC csatornára érkező Marvel's Agent Carter sorozat 1. évadja nyolcrészes lesz.
- A Képtelen kampány után ismét közös filmet készít Will Ferrell és Zach Galifianakis. A Larry's Kidney alapját Daniel Asa Rose regénye adja, mely egy férfiról szól, aki Kínába utazik egy illegális veseátültetésre.
- A Lionsgate még idén bemutatja Amerikában River Phoenix utolsó filmjét, az 1993-ban forgatott Dark Blood című westernt, melynek érdekessége, hogy a színész a forgatás közben hunyt el, amikor nagyjából a film 80%-a volt kész. George Sluizer tavaly óta keresett forgalmazót, ugyanis akkor fejezte be a mozit.
- Szeptember 15-én kezdődik a Christ the Lord forgatása, melynek alapját Anne Rice 2005-ös regénye adja. A történet a fiatal Jézusról szól, aki rájön valódi küldetésére és megismeri születésének pontos körülményeit.
- Daniel Radcliffe kapta a You Shall Know Our Velocity egyik főszerepét, mely két barátról szól, akik világ körüli útra indulnak, hogy segítsenek a rászorulókon.
- Bradley Cooper ismét Todd Phillips rendezővel fog dolgozni, méghozzá az Arms and Dudes című filmen, mely két miami drogosról szól, akiket beszervez a kormány, hogy intézzék a fegyverkereskedelmüket. Ám később rájönnek, hogy megbízóik átverték őket.
- A Coen testvérek Hail Caesar címmel készítenek filmet az '50-es évek Hollywoodjáról, melyben Eddie Mannix történetét ismerhetjük meg, aki egyfajta mindenes volt az álomgyárban, és az volt a feladata, hogy védje a sztárokat.
- Kristen Wiig aláírt Jared Hess jelenleg cím nélkül futó filmjéhez, melyet korábban Loomis Fargóként emlegettek. A film négy férfi igaz történetét meséli el, akik kiraboltak egy páncélozott autót.
- Nicolas Cage kapta a The Runner című politikai dráma főszerepét, melyben egy szenátort fog alakítani, akinek helyre kell hoznia életét, miután karrierjét tönkreteszi egy szexbotrány.
- Helen Mirren és Aaron Paul szerepet kaptak az Eye in the Skyban, mely egy drónprogram tagjairól szól, akik egy terroristát próbálnak elkapni.
- A Sony trilógiát tervez Shane Kuhn The Intern's Handbook című regénysorozata alapján, és az egyik főszerepre már meg is szerezték Dave Francót. A történet középpontjában egy bérgyilkos áll, aki gyakornoknak adja ki magát.
- A Millenium Films csapott le a God Only Knows című thrillerre, melynek főszerepeit Leighton Meester, Ben Barnes, Harvey Keitel, Toby Jones és Kenny Wormald alakítják. A történet egy fiatal férfiről szól, aki egy bostoni bűnszövetkezet tagja lesz.
- Salma Hayek és John Travolta után a német Veronica Ferres is aláírt az A Three Dogs Night-hoz, mely egy férfiről szól, aki egy súlyos autóbalesetben elveszíti az emlékezetét, felesége pedig mindent megtesz, hogy segítsen rajta és vele maradhasson.
- A Spring Breakers 2 producerei reagáltak James Franco tegnapi beszólására, és több olyan folytatásfilmet vagy remake-et is megemlítettek, melyben a színész érdekelt volt, és mindenkit biztosítottak róla, hogy komoly hangsúlyt fektetnek a filmre, és jó színészeket fognak megszerezni a főszerepekre.
- Harrison Fordot hivatalosan is megkeresték egy ajánlattal a Szárnyas fejvadász 2 kapcsán.
- A Universal és a Legendary bejelentett egy filmet 2016. november 4-re, ami a feltételezések szerint valószínűleg egy Marvel-karakter, Namor saját filmjét takarja.
- Jason Sudeikis és Alison Brie lesznek a Sleeping with Other People című romantikus vígjáték főszereplői, melyben két olyan embert alakítanak, akik nem képesek hosszú távú kapcsolatra, mert folyton újabb hódításokon jár az eszük. Összebarátkoznak és elhatározzák, hogy közös erővel véget vetnek ennek.
- Nicolas Cage kapta a Pay the Ghost című természetfeletti thriller főszerepét, mely egy professzorról szól, akinek nyolcéves kisfia rejtélyesen eltűnik Halloween éjszakáján.
- Halle Berry írt alá a Kidnap című akció-thrillerhez, melyben agy anyát alakít majd, aki mindent megtesz, hogy kiszabadítsa elrabolt kisfiát.
- Tom Hardy írt alá a Kathryn Bigelow rendezésében készülő The True American főszerepére, melynek alapját Anand Giridharadas igaz történeten alapul könyve képezi, mely egy texasi férfiről szól, aki két arab bevándorlóval is végzett 9/11 után.
- Egyes hírek szerint Max Landis (Az erő krónikája) fogja írni a Power Rangers forgatókönyvét.
- Gerard Butler helyére Édgar Ramírez írt alá a Holtpont remake-hez, mely már premierdátumot is kapott: 2015. augusztus 7.
- A múlt héten kezdődött az A Walk in the Woods forgatása, melynek stábja most Mary Steenburgennel gyarapodott, aki egy hoteltulajdonost fog alakítani, aki meggyőzi a két túrázó barátot (Robert Redford és Nick Nolte), hogy töltsék szállodájában az éjszakát.
- A Warcraft filmről kiderült, hogy két törzs életét követi nyomon, az első előzetes pedig valószínűleg a Comic-Conon debütál majd.
- Katey Sagal aláírt a Tökéletes hang 2-höz.
- Hivatalosan is bejelentették, hogy Roberto Orci fogja rendezni a Star Trek 3-t.
- James Franco határozottan kijelentette, hogy sem neki, sem Harmony Korine rendezőnek nincs semmilyen formában köze a Spring Breakers 2-höz, ami véleménye szerint csak azért készül el, hogy a producerek valaki más ötletéből hasznot húzhassanak.
- Nicolas Winding Refnnel tárgyalnak, hogy rendezze meg a The Bringing című horrort, mely Elisa Lam rejtélyes halálán alapul. Az esetről videó is készült, melyben az látható, hogy a fiatal nő feltűnően zavarodottan járkál egy szállodában, és úgy tűnik, mintha egy láthatatlan lénnyel kerülne kapcsolatba, majd a tetőn lévő egyik víztározóhoz megy, melyben később megtalálják a holttestét. A Los Angeles-i Cecil Hotelben lakott korábban Richard Ramirez sorozatgyilkos, és több gyilkosság, valamint öngyilkosság is történt már itt.
- A The Mirror értesülései szerint már nagyon közel állnak a felek a megegyezéshez, hogy Brad Pitt legyen A törvény nevében 2. évadjának egy főszereplője.
- Forest Whitaker, Rachel McAdams és Lupita Nyong'o is esélyes Antoine Fuqua Southpaw című drámájának egy-egy szerepére, mely egy visszatérésre készülő bokszoló történetét mutatja be.
- A Sony szerezte meg Gleen Greenwald No Place to Hide című könyvének megfilmesítési jogait, melyben Edward Snowden több titkot is elárul az amerikai ügynökségek és a nemzetbiztonsági hivatal működésével kapcsolatban.
- A Rossz szomszédság nyerte az elmúlt hétvégét Amerikában 49 millió dolláros bevétellel, ami igazán figyelemreméltó, mivel R-es besorolású filmről van szó, ráadásul mindössze 18 millió dollárból készült. A mindössze ötmillióból készült Mom's Night Out 4,3 milliót hozott valamivel több mint ezer vásznon, az Óz legendája: Dorothy visszatérése pedig 3,7 millió dollárt gyűjtött.
- Will Smith után Noomi Rapace is aláírt a Marcus Sakey regénye alapján készülő Brilliance-hez, melynek története egy olyan világban játszódik, ahol egyes emberek különleges képességekkel születnek.
- Gal Gadot a minap Facebook oldalán "CSODAszép hetet" kívánt rajongóinak, amiből egyesek arra következtetnek, hogy a Batmobil után a napokban Csodanőről is láthatunk majd egy képet.
- Michael Giacchino szerzi majd a Jurassic World zenéjét.
- Egyes feltevések szerint Adam Driver Leai és Han fiát alakítja a Csillagok háborúja VII-ben, aki bár nem sith, de a sötét oldalhoz húz.
- A Netflixre érkezik a Daredevil sorozat, melynek 13 részére úgy utaltak, mint egyetlen 13 órás mozifilmre.
- Christopher Landon rendezésében megkezdődött Los Angelesben a Scouts Vs. Zombies forgatása, melyben két cserkész próbálja megmenteni a várost egy zombitámadástól.
- Dave Bautista főszereplésével készülhet el a Kickboxer remake.
- Octavia Spencer fogja alakítani a Barátságosak vezetőjét A beavatott folytatásában, A lázadóban.
- A fantasztikus négyes nem az X-Men filmek univerzumában fog játszódni, vagyis nem túl valószínű, hogy a két franchise bármilyen formában keresztezné egymást.
Utolsó kommentek